Pisztráng-balett

A gát alatt a nagy tó színe holdas, egy cuppanás, egy árny, egy loccsanás, pufók hold fényinél egy villanó has, elhibázott ugrás, vad farkcsapás. A martban a menyhal már aluszik, s köve alatt hízik a botikó; az ingola álmában is uszik, mint egy tengeralattjáró hajó. Most már csak a pisztráng van ébren, cuppogó, vad éhségtáncába kezd; holdas felszínen, kékes vízfenéken cikázik a sok vérespettyű test. Hol vannak most a koronás kígyók? alusznak valami mély sziklalyukban; apró márnát s nagyfejű botikót emésztenek telizabált hasukban. Vajjon hol van most Kaskötő Dani, a vén vadorzó, merre sátoroz? csapdához készül vidra-rántani, holdas vízháton halat szigonyoz. Ugye, holnap elindulunk, Apu, s megkeressük halcsontos kalibáját, a Kuvaszónál, keserűlapu között, hol nemrég utoljára látták? – 1935