Telihold
| Végre ismét együtt nézzük a Holdat, |
| felé bűvölt felhők zarándokolnak, |
| mint vízben úszó tetemek. |
|
| Együtt vagyunk s külön sose maradjunk, |
| szorítsd hozzám kis testedet. |
| Pár évig még a földön kell maradjunk, |
| mert így szokták az emberek. |
|
| Holdé leszünk úgyis előbb-utóbb: |
| szemünk egy éjjel elvakul |
| s vérünk e láthatatlan lábu pók |
|
| Aztán fürkészhetik majd, hogy kik voltunk, |
| s elsirathatnak itt alul: |
| az unokánk nem tudja már, kik voltunk, |
|
|
|