Barátkozás a Nappal

Huszonkét éve ismersz engem, égi bója, nagylángú Nap. Ki melengetted gyermekkocsimat, melengess egész életemben! Sőt akkor is, mikor a föld alatt fekszem hanyatt, minthacsak épp napoznék, sugarazd át a földet onnét a magasságból, drága Nap! Sütöttél engem a hegyek közt, sugaraztál reám a pusztán; egy alkonyon úgy néztél velem szemközt, mint egy bíborsörényű hímoroszlán. Már reggel jöttél s fénnyel kinyitottad álomtapaszos szememet, szivárványos fényekkel tarkítottad az ablaküveget. Most is itt égsz felettem, drága Nap, Isten Napja, én Istenem, s nagy lila arabeszkeket mutat behunyt szemem. S mint mágnestől megbűvölt vasdarab, úgy lüktetek, úgy reszketek – egy perc, s repűlök a Duna felett s velem jön ez a rossz fapad. 1935