Kísértő dallam

Meghalsz, jaj, meghalsz, jaj elhagyod ezt a világot, sok könnycsepp, sok sóhaj hull a gödörbe utánad. S nem mozdulsz, nem mozdulsz, börtönöd a kicsi árok; hantodra sok hó hull s megfagynak rajt a virágok. És jön egy éj, téli nagy éj: a temetőbe bolyongok, szörnyü a hó, ámde ne félj, meglelem úgyis a hantod! S úgy mondom, úgy mondom százszor is ott a neved, hogy mélyen, a hódombban, tested elönti a meleg! 1934