Macska-szerenád
| Álmatlanul feküdtem, és Reád |
| gondoltam holdfényes szobámban, egyedül, |
| mikor a kertben, úgy éjfél körül, |
| elkezdődött a macska-szerenád. |
|
| Ráismertem: a vérük dala volt, |
| a márciusi hímgerincek forró |
| lihegése, kísértetes tremóló, |
| a percnyi kéjért oly sokat loholt, |
|
| hajhászott kandur vad vér-vallomása, |
| s kacér nősténye álszűz nyögdelése |
| – mintha ez lett volna első esése, |
| első kigyújtó márciusi láza – |
|
| Hogy lássak is, az ágyból kiugortam |
| s kilestem őket az ablakon át. |
| Szomorú volt a jelenet s fonák: |
| szétválva már kucorogtak a porban, |
|
| s nyalták magukon azt a két sebet, |
| amit szerelmük lángja égetett; |
| a hátukon kigyúlt a holdvilág; |
| megsejtettek s rámnyilazták achát- |
| szemük rémült szentjános-bogarát. |
|
|
|