Mint kőkoporsón
| Mint kőkoporsón ifjú kőkirály |
| leesettállú, hosszúlábú szobra, |
| fekszem az ágyon mozdulatlanul, |
| hideg kezem kegyesen összefogva. |
|
| Valami rejtett forrásból a fény |
| fölém, a „Holtak szigetére” hull. |
| Látom a lelket: lelkemet, szegény |
| most köt ki gyámoltalanul. |
|
| Még visszafordul, rám néz s így beszél: |
| kis, gyenge test, te ott maradsz alul, |
| én most az örök partra, lásd, kiszállok. |
| Te földbe jutsz, hol madarak, királyok |
| s kutyák porladnak, mint a falevél… |
|
|
|