Ősz a Városmajorban

Tarsolyából a puszta földre szórta egy üldözött király – a sok tallér most itt hever a porba’, a fák lábainál. Kékeslila homályban, ázva-fázva ődöng a vén fasor; szerelmesek fojtott sírása szól a bokrok alól… Mint szép leány után, ámulva nézek pazar nyarunk után – Fölöttem lóg még egy-két árva fészek a tar fák ágbogán. Úgy érzem, hirtelen kinő a szárnyam, s fütyülök is nekik: Bolond fák! azt hiszik, hogy újra nyár van, és karjuk rezgetik. 1933