Valkói temetés
| A tíz öreg halálkórusa szól: |
| kihullt foguk helyén árad az ének; |
| már a kaszást ott érzik valahol |
| nyakuk mögött s rezegtetnek a vének. |
| Táskája nőtt már mind a nők szemének |
| – tán ezredik könnyüknél tartanak –, |
| vígasztalják egymást: „ilyen az élet.” |
| A sír száján sötéten áll a pap. |
|
| A koporsóból hosszúujjú ing, |
| kék keszkenő s írásosdíszü pendely |
| lobog elő: testetlen búcsut int |
| s mesél az asszonyról, ki vele ment el, |
| hogy ölelkezzék földdel és a csenddel. |
| Ma kezdi meg. Boldogan alszik és |
| nem érzi, mert kútnál mélyebb a szender, |
| hogy morzsolja majd szét az ölelés… |
|
|
|