Séta alkonyat felé
| A messzi városra, mint égi láva, |
| ráhömpölyög a lila esti pára. |
| Keresem házatok. De már hiába: |
| elfüggönyözte ez a lila pára. |
|
| A domboldalra itt süt még a Nap |
| s a kerti villák vadszőlős falára. |
| Hűs szín-játék kezdődik nemsokára: |
| kár, hogy nem láthatod – az alkonyat. |
|
| Ahol még három hónappal előbb |
| a sím félméteres havat hasított, |
| félméteres virágok nyílnak itt-ott |
| s térdetverő fű fedi a mezőt. |
|
| Térdetverő fű között gázolok, |
| keresem sím hóval eltűnt nyomát: |
| Vadszekfű nőtt helyén és szarkaláb |
| s egy levendula, mit a szél hozott |
|
| valami messzi, vénkertes határból |
| s örök magányra ültetett ide. |
| Ágat török egy vadcseresznyefáról, |
| s víztartó tányért ások köribe. |
|
| Menyországszínű felhők ácsorognak |
| az égbolt szépiás-rőt térein. |
| Egy csúcsi fát becézve közrefognak, |
| mint régi talján mester képein. |
|
| A kék csokorral, mit neked fogok |
| elvinni holnap, megállapodok |
| egy tisztáson, vörösfenyő alatt. |
| – Titokzatos Giorgione s más nagyok, |
|
| kiknek megadatott a hatalom, |
| hogy megfessék maguk fiatalon, |
| titeket kérlek, adjatok erőt, |
| hogy a kopaszság, satnyulás előtt |
|
| megfesthessem bár egyszer magamat, |
| bodros hajjal, sudár-fiatalon, |
| hűvös, domboldali alkonyaton, |
| egy tisztáson, vörösfenyő alatt! |
|
|
|