Első kutyám emlékére
|
| Álmomban olykor hallom szörnyü vádját: |
| – meggyilkoltak az enyedi pecérek, |
| bőröm lenyúzták, testem vízbehányták, |
| s megettek ott a halak és a férgek. |
|
| Micsoda tébolyult vonítgatás! |
| Rémült jajok a téli éjszakában! |
| Egy vészüvöltés, egy vékony sirás, |
| és soha együtt, mindig csak magában |
| rí fel a hang: az ősi kutyaszó. |
|
| Hangjuk két hegy közt ekhózza a hó, |
| majd elnyeli, s egy percre sűrü csend lesz – |
| de rázendít egy messzi csaholó, |
| s valahová üveghangon üzenget. |
| Mert valami történt ma éjszaka! |
|
| A múzeum kitömött farkasa |
| rabolni ment, s a széllel száll a véres |
| bőrcafatok és zsigerek szaga, |
| és mindené, mi majd a varjaké lesz, |
| ha végetért az úri lakoma. |
|
| Vagy Más Valaki indul portyájára? |
| Bagolypiszkos kőoduból kilábol, |
| s a kutyák tudják már, rozsdás kaszája |
| kit vág le ma, s kit ráncigál magával |
| a hideg éjbe, kis meleg zugából… |
|
|
|