Máglya
| Tudom, a feledés konok fátyla borul |
| rám s nyomaim az úton beporozza |
| az Idő-sivatag futóhomokja, |
| a földgolyó pedig tovább gurul |
| bolygói közt, végtelen úton át – |
| Mondd hát, minek őrizzem ezeket |
| a porladó „legelső verseket”? |
| Hogy majd a másruhájú unokák |
| csúfolják őket még a mainál |
| is embertelenebb, sivár korukban? |
| – A kályhában jó tölgyfa lángja lobban, |
| egykettő, izzó parazsat kinál. |
| Ide vetem be őket! Mint a máglya, |
| lobognak! Végük. Csak gyűszűnyi port |
| látsz már belőlük, mit a szél kihord |
| hazájukba, a téli éjszakába. |
|
|