Gyermek a hóban
| A kisdedet az első hóra hozták; |
| egér-szeme, a habzsoló kis érzék |
| ámuldozik, mi ez a nagy fehérség, |
| melyet a szürkeség helyébe most lát. |
|
| Bundácskájában pípesen tipeg, |
| a dada ujját kis markába fogja, |
| aztán lehajlik, hóba nyúl, s nyafogva |
| egy szót szeretne mondani: HIDEG! |
|
| – Majd, amikor a kétezrediket |
| írják, és én már rég-rég nem leszek, |
| Te, kis toporgó, tejfogas gyerek, |
| mint roskadtínu, vaksi és süket |
| vénség érzed, hogy közel a halálod. |
| Gyors képeket látsz, tűnő arcokat, |
| szüleidét, ezt a fehér utat – |
| s látsz engem is talán, így, ahogy állok. |
|
|
|