Így jött az éjszaka
| A temető mögött lebújt a nap. |
| s már szöszke csillagfejeket |
| szúrtak fel a szőlőkaró-hegyek. |
| A májusi gyümölcsösök felett |
| illatok üzekedtek s denevérek; |
| álmában édes nedveket eresztett |
| a hangyajárta cseresznyefa-kéreg. |
| A házak nőttek, lejjebb szállt az ég, |
| az utcán hervadt villanykörte égett; |
| s a Fiastyúk a templomgomb felé |
| terelgeté a sárgálló csibéket. |
|
| A kéményünkre felszállt egy kuvik |
| – párja ott ült a templom tetején – |
| felhallatszott a magas tejutig. |
|
| kis társaimmal ott a kőpadon: |
| Nem volt még semmi tilalom, |
| Hol szundított a szerelem? |
|
| ha surrogás ütött meg hirtelen |
| jött, jött, mint egy kísértetes madár, |
| jött, mint a Bükkös bolygó szelleme: |
| a roppant agancsú szarvasbogár. |
|
|
|