Idő-Isten
| Idő-Isten járt ablakunk alatt; |
| szárnyas lovának lépte szörnyü tik-tak – |
| s amerre zengő lába elhaladt, |
| éjféli utcánk szellemei ríttak. |
|
| Az esztendők adóját szedte be: |
| a falakról pergett a vakolat, |
| s ki ezt, ki azt a zsákjába vete: |
| hullt hajból csokrot, pár kitört fogat… |
|
| Meg sem köszönte, s már loholt tovább. |
| Itt ifju isten volt még s haja fénylett; |
| de elaszott, jutván az úton át, |
| s már túlfelől tarkoponyáju vén lett. |
|
| Így lassitott az ablakod alatt. |
| Foga terád, kincsem, régóta vásott! |
| Bezörgetett – iszonyu pillanat! – |
| Még most is hallom rémült visitásod. |
|
|
|