Ferenczy Béni Bartók-műveiről^*

Ferenczy Béni két alkalommal is lerajzolta Bartók Bélát, a hír szerint, véletlen találkozás révén vasúti kupéban, valószínűleg 1936-ban. Már ezen a két rajzon észrevette azt, amit a fotográfiák nem ábrázoltak eléggé Bartók arcmásain: a nyerges orrot, a hosszú felső ajkat. Azután három plakettet készített Bartók Béláról, valószínűleg a rajzok után.

Mint tudjuk, Ferenczy Bénit 1956-ban súlyos agyvérzés, féloldali paralízis, megmerevedés érte, és így csak bal kezével tudott rajzolni. A magyar képzőművészetnek megrendítő különlapjára tartozik az, hogy ez a munkaképességét, karjai izomerejét, jobb kezének az ügyességét elvesztett kitűnő művész – milyen erőfeszítés révén sikerült! – elérte mégis azt, hogy ki tudta fejezni művészi képzeletét, és küzdve a bénult kézzel, értékes, de külön esztétika által megítélendő műveket hagyott hátra. Ezek közé tartozik Bartók Béláról készült szobra is.

Mindnyájan megrendüléssel láttuk és nézzük ma is nemcsak a rajzait Ferenczy Béninek Bartók Béláról, nemcsak ezt a szobrát, hanem emlékezhetünk még azokra a mondatokra is, amikor ő Bartókról beszélt. Ezekben a mondatokban találjuk meg, hogy miért sikerült éppen Ferenczy Béninek olyan megrendítően kifejezni Bartók egyéniségét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egyformán éreztek, egyformán gondolkodtak, egyformán voltak európaiak és európai voltukban egyformán voltak hű és kiváló szellemű magyarok. Ferenczy Béni éppúgy bejárta a műveltség minden grádusát, éppúgy magához engedte a modern, még a formabontó művészi irányzatoknak minden áramát is, és ezen túl volt képes összefoglalóan, saját művészetet teremteni, mint ahogyan Bartók is csinálta. Tulajdonképpen egyenrangú, egymáshoz hasonló két ember működött más-más művészi területen, és számomra ez magyarázza meg azt, hogy épp Ferenczy Béninek sikerült oly kiválóan, mélységesen kifejezni – néha csak egypár ceruzavonással – vagy pedig, mint ahogyan mondtam –, már akadozó kézzel szoborba önteni Bartók Bélának a lényegét.