Szabó Pál iskolája^*

Alig van irodalomgyökerűbb, könyvtalajúbb irodalom a népivé keresztelt irodalomnál. Honnan s ki nyújtotta Veres Péter kezébe a tollat: próbáld meg, fiam, csizma ide, csizma oda? Maga Anatole France, egyenest Párizsból; már a Számadás-ban több helyt leírattatott; figyelembe mindmáig nem vétetve. Hol talált vissza Erdélyi József a népdal ősforrásaira? Egy Múzeum körúti könyvkereskedésben; ő is megvallotta többször ugyancsak, de ugyancsak figyelemtelenül. Sinka István első verseinek – az expresszionista himnuszoknak – ihlető példáit meg sem merem nevezni.

A könyveknek csak kinyitatlanul van papírszaguk, halomban. Vidéken még a közepesen magvas könyvek is bő termést adnak. Megesik, hogy még a konkoly is búzát terem, megfelelő talajon.

Valamennyiök – valamennyiőnk – közt a legtanulságosabb Szabó Pál példája.

Németh László már első nemzedékbemutató tanulmányában Szabó Pál stílusának nyugatos fejlettségét, sűrű képeinek impresszionista finomságát, már-már dekadens (a szó jó értelmében) árnyaltságát dicsérte. Egy rajz – Németh László nagyítójának jóvoltából – azóta is itt áll idézetre készen a fejemben. A parasztudvarról megindul a szekér, a forduló kerék abroncsa egy arasznyira magával visz egy kis porréteget, aztán visszaejti.

Szabó Pál maga is többször megnevezte azt a rózsabokrot, amelynek aljából őstehetsége látszatra hirtelen, valójában szép éréssel fölsarjadt. A még Ady-virágoztatta Nyugat volt.

Mindezt nem olyan jókedvűen írom, mint ahogy e mondatok mosolyogják, akaratom ellenére. A világban található festményeket lehet aszerint is osztályozni, hogy melyek ábrázolnak öregasszonyt, melyek gitárt, lóversenyt, naplementét. Hogy egy-két tanulmány kivételével úgynevezett népi íróink ilyen természetű méltatást kaptak, s hogy az milyen zavart keltett közönségben s művészben egyaránt, arra megint csak Szabó Pál a legkínálkozóbb példa. Stílusművésznek indult, ami a legtermészetesebb szándéka Biharugrán is annak, aki írni akar: minden író a stílus művésze. Stílusának remek teljesítményeiről – így író voltáról – leginkább a Nyelvőr és a vele testvér szakközlönyök szoktak megemlékezni egy-egy bizonyítékul kiemelt mondat elemzésével érzékeltetve, miként él tovább ennek az írónak tollán nagy földijének, Arany Jánosnak nyelvezete.

Hogy mit csinált ő maga ebből a nyelvből, az föltárásra vár. Képeket festett a magyar parasztság életéről; ez volt az ő gitárja vagy naplementéje. De, hogy azokat már ő milyen színekkel festette meg – erről a magyar prózastílus fejlődésének egykor egyik legtanulságosabb fejezete fog szólni.