A magyar nyelv szótára^*

Most, hogy már letettem róla, bevallhatom, az utóbbi esztendőkben én is készültem magyar szótár szerkesztésére; életem fő műve lett volna. Nyelvészekkel, szakértőkkel, már kiadókkal is beszéltem, megismertem a kérdés néhány nehézségét és akadályát. A legnagyobb akadály az, hogy – mint tudjuk – az Akadémia is készül a magyar szótárra, igen alaposan, nagy tudományos körültekintéssel, de olyan munkaütemben, hogy a feladatot száz év múlva sem fogja megvalósítani. Más kezdeményezésnek ezzel a készülődéssel azonban akaratlanul is gátat vet.

Dicsérendő, hogy Balassa József nem várt erre a készülő, de soha el nem készülendő munkára, hanem megvalósította azt, amit a maga erejéből meg tudott valósítani.

Helyesebben: amit nyilván a kiadó erejéből megvalósíthatott. Balassa József életét szentelte a magyar nyelv ügyének. Ahogy képességeit és buzgalmát kitűnő folyóiratából és eddigi könyveiből ismerjük: ezt a szótárt ötszörte jobban, azaz terjedelmesebben is megalkothatta volna. E szótár ugyanis a magyar szókincsnek legföljebb egyhatodát tartalmazza.

A közönségnek szánt szótár nemcsak tudósi munka. A tudós feladatát Balassa József kifogástalanul megoldotta, mindent megvalósított, amit a szűkre szabott téren meg lehetett; az olvasó nagy okulással forgathatja ezt a művet is. Kifogást csupán a szűkre szabott tér ellen, a csúnya kiállítás ellen emelhetünk. (Fölösleges volt a könyvet két külön kötetre szétvágni.) A magyar nyelv különb, szebb, kezelhetőbb köntöst érdemelt volna. De hát persze még ezért is hálásak lehetünk a kiadónak, aki egy sürgető közügy elvégzését vállalta magára.

A mű, ismétlem, így is igen hasznos, valóban hiányt pótol; de milyen hiányt; most, hogy valamit kaptunk, most látjuk, hogy mi mindenre volna még szükségünk! Balassa József lelkiismeretesen csak magyarázza a szavakat, föltéve, hogy azok többé-kevésbé közkézen forognak. Sajnos, nyelvünk oly szomorú állapotban van, hogy igazánból szavak megtanulására volna szükségünk. Kik tudják jól – még íróink közül is – például egy szekér vagy egy gép minden alkatrészének nevét, az állatok testrészeit, a cséplés, a böllérkedés, a hajózás szakkifejezéseit? A sok döcögő körülírás, a fordításokban hemzsegő rengeteg tévedés mutatja, hogy elég kevesen, s a virágok, növények nevét? (Tapasztalatból tudom, hogy a növények közül még a földművesek is leginkább csak azokat ismerik, amelyekkel állandó munkájuk van, a többi egyformán „gaz”, legjobb esetben „sárga virág” vagy „kék virág”.) A szótanulás legegyszerűbb módja a képes, ábrás szótár; a Larousse példájára én ilyet terveztem, s boldogan üdvözölném megvalósítását. Annak megjelenése után bizonyára ritkábban fordulna elő, amire nemrég egyik ismert írónk könyvében csodálkoztam rá: hogy a gazda döngő léptekkel végigment a padmalyon, fia pedig csak úgy szőrmentében ülte meg a lovat.