Egyedül^*

Egyedül – a kötet keresetlen címe tökéletesen fedi a költő magatartását. Címe lehetne külön-külön valamennyi versnek is. Minden sorból, minden gondolatból ez az érzés áramlik, és oly őszinte közvetlenséggel s mégis olyan mélységből, hogy egy-két oldal elolvasása után átérezzük ennek a szegényes, elkoptatott szónak ősi értelmét, minden tragikumát. A legsztereotipabb mondanivaló – egyedülség, szegénység, szerelmetlen ifjúság – a művészet fényében eleven valóság lesz: igazi költészet. Őszinte örömmel üdvözlöm Berda József könyvét; végre egy fiatal „modern”, aki modernsége mellett szívvel-lélekkel költő is.

Egyenes, keresetlen költészet, s ebből következőleg, programtalanságában is egyenes, emberi világszemlélet. Berda József egyik legvilágosabb és legköltőibb kifejezője a háború utáni ifjúság igazi lelkületének. Annak a teljes vonalú birtokonkívüliség-nek, amely nyugodt, tiszta szívvel már semmit sem tud átélni, igazi lelkesüléssel alig hisz valamiben, valóban csak szemlél. (És még csak nem is irigykedve, mint a háború előtti generáció; még a szkepszissel szemben is szkeptikus. Ez a tiszta, világos üresség egyik fő értéke is.) Kívül minden tulajdonon, tradíción, társadalmi reláción, szerelmen, ennek a generációnak lelke, és Berda József lírai heve is a legteljesebb emberi magány titokzatos, néha puszta, néha délibábos régióiban mozog. Nyers, kritikai fényben, amelyben a legkisebb valóság is oly éles kontúrral jelenik meg, hogy szinte fáj a szemnek. S mégis még több világosságra törekszik, még erősebb fényre. Kegyetlenül elszakít minden érzelmi kapcsolatot, hogy minél magosabbra szállhasson. Ne álljunk meg feleúton, ne engedjük magunkat semmiféle falhoz állítani.

Megértő, de mégis könyörtelen tárgyilagossággal számol le Berda József mindennel, ami a mai zűrös, bonyolult világhoz, a valósághoz és örökölt érzelmeihez köthetné. Ez egyenes út, bátorság, ez valóban modern.

Szinte megszállottan szed szét mindent ez a líra, hogy meglásson valami végső tartalmat, valami kézzelfogható realitást a jelenségek mögött. Édes-keveset fog meg, s még azt is könnyen félredobja. Azonban ebben a tökéletes nincstelenségben sem veszti el fejét, megáll ebben a légüres világban; ősemberi biztonsággal marad talpon, figyel, mozdul – itt jut Berda József egy lépéssel tovább kortársain.

Hasonlóan a csődbe jutott filozófiákhoz, ez a szkeptikus világszemlélet lépésről lépésre újraépíti magának a világot, a legprimitívebb, legtermészetesebb valóságra rakván kövenként szemléletét s hitét.

Rousseau-i, jó étvágyú, tehát optimista szkepszis, amely csak legelemibb, legvilágosabb ösztöneinek hisz, s ezek sugallata szerint méri a váltakozó életet. Világszemlélet, amely minél jobban kívül tudja magát mindenen, annál jobban belehúzódik a saját birtokába. Ennek a hitetlenkedő, de nevetve hitetlenkedő, primitíven idealista és primitíven hedonista világszemléletnek költője Berda József.

Elsősorban nem is a világot nézi, hanem a világnak, a létezésnek a saját magán, a saját testén való megnyilvánulásait. Nem a töprengő ésszel, hanem tüdejével, bőrével, az eleven érzékekkel érzi az élet mozdulatait. Meleg lehelet, friss testillat árad felénk a versekből itt-ott némi rabelais-i bátorsággal; az önmagáért is élni tudó élet erjedése csapja meg az olvasót. Minden él, lélegzik ezekben a versekben; az utcák elevenen zajlanak, mint a vérkeringés; maga a táj is megtestesül, párolog, mint egy roppant szerető. A testével kapcsolódik Berda József a világba; hasonlatai csaknem kivétel nélkül a test működésével vannak vonatkozásban; verseinek ritmusa az öröm és a vidámság szerint változó lélegzethez, a tüdű funkciójához idomul. A szellemi világból is csak annyit szólaltat meg, amennyit teste megérez. Kamaszos, vidám tisztaság, ártatlanság és mindenbe belekóstoló könnyelműség, dionüszoszi fölény fűti ezt a lírát, amely szinte gőzölög a napsütésben, és legnagyobb szomorúságában is elegendő neki – ha más nincs – egy pohár pálinka, hogy földerüljön, fölmelegítse lelkét a lüktető test forróságával. Csak a test élete eszmélteti a testen túli életre is: Istenre, a halálra, a Közösségre. Természetes, hogy Istene igen jó és bölcs, a halál rettenetes, az emberi közösség pedig a legprimitívebb, a legösztönösebb úton, a fajtaszeretetén halad. (Hellyel-közzel némi parasztimádattal; látszik, hogy Berda – hasonlóan a többi ifjú parasztbálványozóhoz – egyáltalában nem ismeri a parasztokat: a régi Pilvax-kávéházból nézi őket.) Szociális, lehet mondani szocialista, forradalmi álláspontjára sem moralitásból, az Igazság és Igazságtalanság felismeréséből jutott, hanem tisztára a legszabadabb kielégülésre vágyó életösztönök sugallatára.

Régóta nem hallottunk ilyen természetes, egészséges hangot. Lehetne, több szempontból is, kritikával illetni ezt a kamaszos, gáttalan költészetet, de ez csak olyan lenne, mintha magát az életet kritizálnánk, mindkettő azért mégis teljes és élő maradna; a mi hangulatunktól függ, hogy jónak vagy rossznak, szépnek vagy rútnak látjuk. Berda József költészetében élet van, eleven nyüzsgés, érthető emberi beszéd, igazi sóhajtás, becsületes káromkodás. A betűkben élet, akármilyen is, de húsmelegségű vibrálás – amilyet csak igazi, itt illik a szó: vérbeli művész tud hanghoz juttatni.