1954Tíz közmondásajánlat az igazságról1. Az igazság nem demokrata. Föllobbanást nem enged, vitát nem tűr. 2. Az igazság nem az életet pártolja. 3. Az igazság az üdvösségbe nyíló tű – foka. 4. Minél több a saját erőnk, annál többet árthatunk az igazságnak. 5. Az igazságnak csak főt hajtani lehet. 6. Minél erősebb az igazság, annál zsarnokibb. 7. Az igazsággal nem lehet alkudni becstelenség nélkül. 8. Az igazság nem arra való, hogy elviseljük. 9. Az igazsággal nem lehet szembenézni (megvakulás nélkül). 10. Az igazság arra való, hogy belesemmisüljünk.
* KépcsarnokombólA fárasztó buta akinek bonyolult mondataiból csak megfeszült agymunka hámozhatja ki az ürességet. A műveltséghalmozó aki minden új adattal csak elméje határait vastagítja, s magasítja. Az öngólos kérkedő aki azzal mutatja ki értéktelenségét, hogy milyen értékeket mutogat. A megtörhetetlen akiről csak sorscsapások zápora derítheti ki, hogy gerince gumi, szíve szivacs, agya sár; hogy nincs benne összetörhető. A fantáziátlan meg nem alkuvó aki képzelni sem tudja, hogy lehet alku tisztességes is – két érdek érintkezésének pontos határvonala -; aki eleve attól tart, hogy megveszik vagy megrabolják; akiben a lelket az tartja – azért nem alkuszik –, mert maga csak erőszakot és csalást ismer. A közveszélyes őszinte aki saját maga előtt is azzal rejti pajzs és álarc alá szadizmusát, hogy ő megmondja az igazat! ha törik, ha szakad, (még a rákos betegnek is), mert anélkül ő fuldoklik! Holott csak a törésszakadás (a kínlátás és vérivás) nélkül fuldoklik. A spicliszemű kutya akinek nyaktartásában, ahogy a kerítés fölött kiles, szinte érezni a most még mozdulatlan mozdulatot, hogy – vakk-vakk-vakk – denunciáljon a gazdájának, s az utca valamennyi kutyájának, mint széttépésre való gazembert; noha életében most lát először.
*
Teri néni. Feleségem egyik unokatestvére Teri néni lányát vette el. Így rokonunk. De azért egy házban lakunk. Nem tegnap óta. Összeismerkedésünk egyik első mozzanata, még 1944 nyaráról. A vő – az unokatestvér – akkor Erdélyben volt hivatalnok. Azaz ő maga már Pesten volt, ide menekült feleségével s anyósával, Teri nénivel együtt, hozzánk. Bútoruk útnak indítására azonban már nem volt idő; Beszterce városa, pályaudvara, egész környéke, az egész országrész állandó bombázás alatt állt. A vasútvonalak is. De a bútor, a fiatalok új bútora. Odavész, ha nem megy vissza valaki érte. Az ifjú menyecske könnyeit pillogtatta. Az ifjú férj a katonaságtól való lógása folyományaképp nem vállalkozhatott az útra. A menyecskét, Évikét, Teri néni féltette a bombázástól. Teri néni Flórához fordult, a meglelt megoldás határozottságával: – Neked kell odautaznod! – S őt nem fenyegeti a bomba? – kérdezte feleségem édesanyja. Teri néni elámult: – Flórát?! Majd észbe kapva: – Oly ügyes!
Emléksorok Zsófi néném sírkövére. Oly gonosz volt, hogy vénségére már kétnaponként gyónt, mert lelke úgy telt s ürült, mint a homokóra. Fél nappal a gyónás előtt már szinte pihegett s verejtékezett a kettős teher alatt. Egyik terhe az volt, hogy ha így bűnben éri, elviszi az ördög; a másik pedig: mit ér az élete, ha semmit sem mívelhet kedvére, azaz gonoszul? Végre letudta bűneit; megfordította a homokórát; fejéről a talpára állt; gonosz lehetett ismét – tiszta szívvel! Amíg csak meg nem billent megint az egyensúly. Mennyit is szenvedett! Még a pokol felé is milyen hajaráncigálásával, fararugdosásával kormányozták az ördögök. Igazán megérdemelte volna, hogy a mennyországba jusson. R. I. P.!
Az író ellentéte. Jó ismerősöm; kitűnő statisztikus, de rosszul fogalmaz. Ilyeneket olvasott föl az Akadémián: „Ugyanaz a munkás, aki Angliában és Kanadában 1828-ban még… 1952-ben már…” stb. Elnevettem magam; magyaráznom ezt kellett neki, eredménytelenül.
A mesebeli kislány aki királyfiról álmodik, közönséges cemende. Mert mit álmodik róla? Hogy hatalma és pénze van. |