1950

Regényterv; öt nap véletlenül elég zsúfolt eseményébe, amely mind egy szerény és szolgálatkész lektor körül történik, belezsúfolva ezeknek az eseményeknek a visszamenő magyarázatát, a jellemeket, a kort, a társadalmat, a hiedelmeket stb.

Február 11. – Tihany, a Dunántúlon biztosan elolvadt a hó, a jeges Balaton. Séta a jégen, halászat. Léptenként megállás: ismerősök. Kötélék. Pálfi Katica a keresztlányáról. Veséjére ment.

Ika vörhenyben. Beszélgetés a regényről. Péterrel: összefogni feszültséggel az anyagismeretét. Regény. Este telefonálok, otthon izgalom. Sándor Klára az orvos. Vizsgálat. A kórház, Maros utca 1.

Február 12. – Vasárnap. Szabad nép: Rákosi beszéde, Horváth M. cikke. Reggel a Luxban várás Lőrincre, mert telefonált. Sírva érkezik. Ki, egy cukrászda, nem kocsma. Elmondja Vékes Ödönné öngyilkosságát, az ő módján. Sír és nevet közben. Tárgyilagosság az ő elmebaja. Várta, s közben Hardy verse a temetésről. Gyanúja. Együtt volt épp feleségével.

Ebéd jókedvűen otthon, mert Klára megnyugtat. A vizsgálat negatív. „Sag ihm Szabadság.” Délután olvasás. Folyóiratok. Mestersége a lektornak. Csizma.

13. Reggel a Maros utcai kórház és a Közegészségügyi intézet között Ella eszpresszójába. Az emberek az önzésükben világítanak, mint a villanylámpa a burkában. Laci itt. Csak róla, fütyül Ika betegségére.

Este 6-kor olvasás, folyóirat, amikor Flóra be, most telefonált Panni, Feri öngyilkossága. Két csuklóját, torkát vágta át. Megyek rögtön, küldik a kocsit. Ha nem lehet, újabb telefon. Öltözök föl. [?] Újabb telefon, kocsi nem jöhet, megyek taxin. Szaladva le a hegyről. De jön épp autóbusz. El a Nyugatiig. (Van még ½7-ig idő.) Újabb autóbusz. (Spórolás.) Futkosás, míg a II. em. 135. Gégeosztály. Bent Panni. A terem! Túlfűtött. A kanülön át hörgő betegek. Ferit most hozták ki. Csók. Riadt tekintet. Elrabolják gyerekeit, őt. Van-e méreg? Meg kell halni. Csitítás. Első írásával engem kért: bennem tehát bízik? Igen. Du. 3-kor történt szülei lakásán. Intézkedés: vigyázzanak rá, még nem tett le róla. Ápolónők. T. Kadosa orvosnő. Otthon Lőrinc keresett többször. A gyerek lázas. Előbb föl Györffy Pistához. A család – máris elkönyvelték? Nem! „Gyula a legnagyobb pszichológus” – írása kusza.

Kedd. 14. Találkozás ½10-kor Panninál. De nem vagyok bizonyos, hogy oda érek, ezért telefon, hogy a Rókus-kapuban. P. késik. Be. A téveszme tovább. Neki magyarázom okát. Kényelmes élet, hirtelen rengeteg munka, fék nélkül, egy éve csönd, most fordul át ciklikusra. Dr. Réti, aki operálta. Nyugodtabb: ha fent van, nem viszik el. Cigarettázni akar. Semmiképpen! Miért? – mert akkor másnak is meg kellene engedni!

Dr. Réti csak operálni tud. Teljesen értetlen a lelki ok iránt. „Kettős ápolás, azért zavarom főorvos urat.” Bemutatása Feri múltjának. Meg kell szüntetni a kiváltó okot. De ha az nincs meg! S ha nem tudjuk megszüntetni! Majd ha kötözik, szívhat. Én haza. Ika olvassa Szindbádot. Palsowsky rossz stílusában.

Veszekedés a Közegészségügyi Intézetben, nem akarják elfogadni a torokváladékot, mert nem szabályszerű kémcsőben van; a „hurkapálcát” én faragtam.

Du. Panni telefon. Réti azt mondta Pistának, nem maradhat, mert lelki ápolás is stb. Szanatóriumba, de ő majd kezeli. (Keresni akar?) Pista erre Kralovánszkynak a Germán Klinikára. De Feri fél. Nem is merik neki megmondani. Györffyékhez. De előbb Feri nevű sofőrrel a vizeletet Sándor Klárához. Egy percre. Rögtön vizsgálja csöppentéssel. Nincs baj. Telefon Flórának, mi Györffyékhez.

Onnan át Ferihez. Előkészítés. Remélem, nem gyanakszol. Mosolyog, de fél. Hét órakor nem jönnek, csak 8 után. Györffy P.-nak kényelmetlen Rétivel. A mentők nem jönnek fel érte. Az ápoló nem hoz takarót. Kabátunkat rá. Kitoljuk a folyosóra. Elvitték az odahívott liftet. Leszalad. Veszekedés lent is – a konyhalányok vitték le az üres edényt.

Mentők, Feri sofőr is jön (beszélgetés vele – tudósok-bogarasok-). Feri P.-t s engem kér a mentőkocsiba maga mellé. Fél. „A klinikán már rég ott lennénk!” Ugyan! Hol is vagyunk. Mária tér, laktanya. Milyen más az esemény gyorsvonat ablakából. Idegen. A kórházak várnak a civilekre, mint a kaszárnyák és börtönök.

Külön szoba. II. 5. Éjfélig hasztalan várjuk Kralót. Én haza.

15. Szerda. Reggel telefon. Kr. vidéken autódefekt. Hajnali 3-kor ért haza, neki lehetett telefonálni, de tőle nem. Bejött.

Reggel be. Feri még mindig nyugtalan. Rablók kint? Vigyázz!

Darvas, Erdei érdeklődnek, Bajonnéval [?]. Majd megkérdezem.

Angyal jön, borbélynak nézem kis táskájával, fehér köpenyével. Feri pillantásai felém, s az én megnyugtató legyintéseim, amíg Angyal vizsgálja. Tolvajlámpával hirtelen a szeméhez. Nikkelkalapács, végén gumi.

A folyosón Kralovánszky, Angyal, Györffy, én. Elmondom Feri életét. Hívó szavamra, az „ostentative”-ra Angyal is mondja a szót. Komor, nagy homlokú, feszességét papos ájtatossággal ellensúlyozza. Maga is elmebetegszerű?

Csüt. 16. Telefon Darvasnak, Erdeinek. Mindkettő gazdasági tanácson. Nyugodtabbnak látszik. Szinte tréfa.

Kint Kralóval. Feri unokaöccse. Orvosnövendék volt, kitették, („jobban jártam, mert jól keresek”), mert hamis adatokat mondott be, illetve eltitkolta, hogy egyik nagyapja nagybirtokos, a másik államtitkár. Mi lehet? Amit Feri ifjúságából. Én hallomásból ismerek egy kalandor unokaöcsöt, aki Paraguay bécsi nagykövete. Stb.

Tizenhét éves korában egy vívóiskolában. Másra költötte az ápolásra kapott pénzt. Kralóval: érdemes meggyógyítani – ha –

 

*

 

Meghívók minden estére. Szovjet–Magyar Barátság hónapja.

 

*

 

A temetőbe 36-os autóbusz, átgyalogolni a Kálvin téren (mert rendezik), a Dimitrov térről a 8-as busz. Mély levertség a hír miatt. A halottas háznál. A 8-asban Baránszky, elevenen. Ady azért volt szimbolista, mert a zsarnokság miatt nem írhatott nyíltan. Ez van a mostani tankönyvben. A francia szimbolizmus alapja a közönségestől, a népitől való gőgös elfordulás, mondom én. Ki volt a nő? Németh itt. De Lőrinc nem. A nő – tündéri szerető – nekem ezt, Némethnek: szellemileg nem nagyon illettünk össze, de testileg! Senkivel úgy nem, mint vele! Fura elképzelés egy halottról, akit most zokogva siratunk. A parté a halotti fülke ajtaján: a legjobb anya, feleség, anyós, nagyanya. Negyvenhét éves! Feriről hosszan: ha egyszer oda fel tudta vetni magát. Nála méreg.

Mi történhetett Lőrinccel? Nincs itt! Ő is öngyilkos lett? Gulyásné kikapcsolta a csengőt, vad dörömbölés, két suhanc, szájba a kapszulát, úgy nyit. Csak a villanyszámlások voltak. Lőrinc végre, a szertartás megkezdése után! (Noha „hogy tanúi legyetek a fájdalmamnak.”) Úgy belefeledkezett az olvasásba, (a húsz év előtti levelekébe), hogy egészen megfeledkezett az időről. Bemegy, kijön. Hozzák a koporsót. Dobrovolszky Gyula, az Ozorán járt Nemzeti Bankos. A gondolat. Lőrinc gyerekes sírása, alsó ajkát kifordítja.

A gyászmenet végén mi 4-en. A koporsó mögött a férj, a fiú, az anya, a meny. A férj egy fordulónál hátranéz, integet, mutatóujjával közibük hívja Lőrincet. Az életben minden más. Mi azt hittük, az agyonveréstől kell megvédenünk. S ott megy a férj mellett.

Tavaszi meleg. 1922 óta nem volt ilyen meleg február. De az agyag három méterre is sár a mélyben. A gyászmenet a lejtő fölötti úton sorakozik, mi lent maradunk. A humorossá vált – mert tekintélyüket vesztett – címek a halottak neve után; Ferenc József-rend lovagja, gyáros. Kövér férfi ércszobra, kemény pleotonban [?]: a sírban is ilyen. Egymaga Lőrinc jön le az útról, gázol a sír innenső oldalára, sározza be magát bokáig, s dörgöli sáros cipőjét egy sírkövön. Közben Baránszky, hogy Vajthó itt hordta a nyilasoknak a [Olvashatatlan – A szerk.], mert zsidónak nézték a „finom vonásai” miatt. Anyám is itt fekszik. A megsebzett sírkövek.

A hivatali szertartás, ahogy a pap és kántor ledarálja.

Kint a kapuban Lőrinc még visszavinné a társaságot, mert „egyedül is töltene néhány percet a sírnál”. Csak Baránszky megy vissza vele. Németh és én gyalog le. Óriási nevetés közben – egymás szájából vesszük ki a szót – ábrázoljuk Lőrinc gyászát. Én a tanulságot: az nevetséges, ami fék és tettetés nélkül emberi. Lőrinc kimutatja őszintén érzéseit. Ezért nevetséges. Ha alakoskodna, azt mondanánk, hogy úrrá lesz magán. Németh irigyli. Hű önmagához! Közülünk ő követelt ki legtöbbet az élettől. Az anyag őrültje. Ismét Feriről. Majd az irodalomról. Péter. Mint maga a magyar nép. Az író mindig az élet mellett van, azt szolgálja, javítja. (A regény értelme: megmutatni, hogy a szabálytól minden élet eltér valamelyest, és azt meg kell bocsátani, mert –) A politikus azt szeretné, hogy amit ő csinál, azt úgy ábrázolja az író, mintha ő is pontosan úgy csinálta volna, vagyis mintha csak az a megoldás volna. Az író felelősségérzete nem az, hogy fél az agyonveretéstől (Németh szerint őt pusztán a fordítások miatt is), hanem az a felelősségérzés, hogy az ember azonos maradjon önmagával? A közösséggel! Tehát a „politikus” mondja az igazat. Németh elkísér a 12-es autóbuszig. Mondat közben indul a kocsi, felugrok rá.

Még mindig Feri állapota miatt lesújtva – mihelyt emberek közé megyek, kiújul – az Operába. Rohanás le, futás az autóbusz után. Kiderül, van idő. Föl-alá sétálok. Dalszínház utcai bejáró. Tóth Aladár felvezettet a terembe. Illés Béla: – Tyihonov első szava az volt, hol van Illyés Gyula? (!) Rákosi tréfásan: – Ő Molière-t fordít! – Mindig várom, legyen már egy kis idő jól összezördülni. Film. Sokba kerül. „Kilencmilliós nagyhatalom vagyunk, telik!” Megyünk föl a zegzugos folyosókon a színpadra, Major Tamás, Losonczy közt. Ferire, levertség. Valóban átérezni a szovjet–magyar viszonyt. (Beszélgetés Némethtel: nincs cipőtlen. Ő járna mezítláb; az individualizmus átkai (de előnyei!). Ő: Egy emberöltőre így tart, bizonyos, a józanság is tehát. A beszédek. Dobi konjunktivuszos s-e; megmutassuk a világnak. Illés: – Tyihonov két oldalán fogunk ülni. A második sorban ülünk. – Elöl kik. Harustyák, Apró.

Kijövet Illés bemutat Ty.-nak. – A legnagyobb magyar költő. Révai (ő volt állandóan Tyihonovval) szellemesen hozzáteszi: – Írt egy jó könyvet a Szovjetunióról; de aztán ő maga sem hitte el! – Tudod te nagyon jól. Értem, csak nem tudok beszélni, főképp nem merek egy költővel.

A büfében Szakasits. „Gyurka stb.” Miért nem? Nehéz jól, becsületesen stb. Ő is éjjeket nem aludt, amikor a pártot átvezette: Lenint, Sztálint olvasta, mert Marxot már ismerte. Meg fogja látogatni Kónyát. Magához kérte Aczélt [Aczél Tamást], megmagyarázta neki, mi nem jó a regényében. Egy műbe akart belezsúfolni mindent.

Egy másik csoport: Losonczy, Vas, Nógrádi (katonák – filmhez) Losonczy: – Mit szólsz Horváth beszédének Némethre vonatkozó részéhez? – Nem helyeslem. Túllőtt. Horváth hosszan elmondja Vasnak Németh szárszói beszédét. Vagy angolok jönnek, s az is baj. Vagy pedig – mintha négerek uralkodnának majd itt. Vagyis a magyar néptől idegenek. (Nem mondja ki, hogy Németh kikre célzott.) Védem Déryt, mért tette nevetségessé. Vas ingerülten kétszer is Déry ellen, azt kellett volna mondani: rossz író, semmi köze a proletariátushoz! Minden kommunistája ütődött!

Gerővel: párizsi időkről egyszer; amikor taxin az Humanitéhoz mentünk.

Domokossal. (Domokos Józseffel. – A szerk.) Eladod a házad? (Miért.) Véd, megérti, hogy nehezen ír az ember. „Két olyan könyv, mint a Petőfi és a P. N.” Rákosi odalép feleségével (karjába fűzve karja, ökle állandóan szorítgatja annak öklét). Nem Petőfi és a Puszták népe, hanem Puszták népe és Petőfi. Vita megint. „Majd megsajtolunk!” Az író csak magához híven írhat. Hátha csak ezt tudtam? (Védekezem? Nem.) Szólni kellene Péter Gábornak. Domokos most szinte szemben velem. Mondom is: Erre: nem. Mert védencének volt vigasz a könyvem. (Felesége: alig vártam, hogy Rákosi elvtárs kezét megszoríthassam!) Egyszerre mind a hárman hangosan. Mögöttünk Erdeiék – Erdeivel Feriről az elején, Donáth oda sem jön, senki nem érdeklődik – és Révaiék.

Az elején Ortutay az asztalnál: lánya született. Rákosi előbb elítéli, de aztán: Szülő alannyal ajándékozta meg az országot, javítja a statisztikát.

Rákosi hozzám, társaságban tréfásan előzően: – Nem akarod kompromittálni magad velünk! – Épp eleget vagyok már kompromittálva.

Előbb Vas kétszer is Horváthnak, mit mondott 2 × is a londoni rádió rólam. V. jót kíván Sz.-nek, de a költészetét nem mocskolja be! Horváth M.: azt a te Londonba került régi polgári ellenfeleid csinálják! A régi Szép Szó. Újabb támadás is volt London részéről.

Rákosi előbb: – Látod: mindkét oldalról miket kapsz! – Hozzászoktam, így marad meg az ember a… – nem tudom befejezni, hogy a nyeregben, a középúton? Illés meghív szombat estére.

Gergelyék páholyában. Az előadás hatása a közönségre, frenetikus taps már a díszletnek: Csajkovszkij Diótörő. A hópelyhek tánca. Mindenkinek tetszik.

Gellértékkel haza. Hol itt a Szoc. reálizmus. Némethet vegyék fel az Írószövetségbe.

Hajdan a legjobb kereset a külföldi cégek pesti, a pesti cégek vidéki képviselete volt. Csak tárgyalni kellett, s megvolt a nagy jövedelem.

Rákosi: – Hogy van a család? – Ika skarlátos. – Most Kovács István is megkapta. (Domokos elmondja, hogy Kovács volt a legkonokabb védence: 72 óráig verték, mégsem mondta meg a nevét. 32 óta együtt ült Rákosival. Beszélnek arról, hogy Rákosinak Domokoshoz írt hatvan levele elpusztult az ostrom alatt. A 36-os tárgyalás alatt Rákosi órát kért Domokostól. Egy mozdonyvezető nikkelórát adott be neki. Az újságok ezt írták: Rákosi pökhendien húzogatta arany svájci óráját. Az elnök is rászólt: ne húzogassa azt az órát. (Ő maga mondja el.) – Tudod, hogy akkor beszéltünk először? Meunier-t, a Huma tudósítóját csak tolmáccsal engedték be.

Előbb Vas: – proponálták neki, hogy írjon filmet Rákosival eltöltött tizenhat évéről a börtönben. De ki játssza Rákosit? Rátkai? Ugyan!

Rákosi virslit evett. [Olvashatatlan. – A szerk.] csillogó szeme. Piros arca. Dicsérik Péter novelláit. Horváth: – a paraszt akkor lép be a kolhozba, amikor nyomora miatt különben az öngyilkosságot kellene választania.

Mindenki jó barátja volt itt Pesten.

Péntek 17. Reggel Lux. Autóbuszon. Laci, levertség. Másfél órát. Kraló vért vesz, Feri nem is reagál rá. Kiül a székbe. Borbély. Tréfa, hogy felviduljon. Nyomasztó közérzet. Forró dél. Péter megjött. Kállai szüleit Békásmegyeren az éjjel agyonverték, rablás.

Péter rögtön a nép pszichikus régi félelméről a rablók, gyilkosok kapcsán. „Szólok majd Münnichnek [?], közöljék a híreket.” Bort hozott, 5 litert, demizson, öt forint.

Ferivel megértjük egymást. Mihelyt valaki betegen ágyba fekszik, úgy néznek rá, mint valami minden csínyre képes kölyökre, aki képes felugrani és betörni az ablakot.

Amikor Feri – látható hányingerrel – ki akar ugrani az ágyból, az ápolónő erőszakkal visszanyomkodja. Akkor enged, mikor a hányás valóban bekövetkezik.

Február 18. Szombat. Reggel a Békebizottságba. Előbb Kristó Nagy Istvánnal találkozás: elfogadnám-e a Néprajzi Múzeum igazgatói állását? Nem. A kapuban Somlay (ma három névtelen levelet kapott) és Nagy Lajos. Hosszú történet: egyik osztálytársa, aki a Kultuszban a Baumgarten-ügyeket kezelte, nem kap többé nyugdíjat. Szól Losonczynak. Losonczy előadása; ismertetve az átiratot. Hozzászól Lukács Gy., Bereczky, Harustyák, egy gyönki asszony (aki később a lélekbúvárról: nem ezt várta!) Parragi. Andics szívélyes adatokat ígér a Két férfi filmhez. Bizonyos, hogy a cári csapatok 49 tele előtt visszamentek volna! Én: Sírni van kedve visszamenőleg az embernek! Ő: Már 19-ben! Lukács: Úgy vagyunk mi a történelmünkkel, mint… – és elmond egy adomát a potyán utazó zsidóról. Meddig utazik? Ameddig a s…gem bírja. (Mert minden állomáson lerugdossák!) Én: De ilyet egy hölgy előtt, aki nekem ideálom volt! Erzsi: Én is pirulok. (Tréfálva persze az egész.) L: De elég nagyszájúak voltak maguk Bécsben Bereivel az előadásokon. – De nem szabadszájúak!

Lukács elvitt autóján a Germán Klinikára Ferihez. Közben elmondja, milyen interjút adott Rómában. Miskolc is egy város? feleli valaki, akire ráolvassák, hogy felpofozták M.-on. Így Sartre is azért, mert őt itthon megkritizálják, rosszul hiszi, hogy azért az ő kritikája nem igaz az egzisztencialistákkal szemben.

Angyal, Trudi elbeszélése után felállítja: paranoia. Bár paralízis volna! Györffy P. Kralo. Én a lépcsőkanyarban, Angyallal.

Péter az időjárásról. Melegről stb. Ő is üvegbúrában, egocentrizmusában.

Este hétkor ismét Péter. Illés Bélánál Tyihonov, Czóbel, Lányi Sarolta, Devecseri, Zelk, Kuczka, Nagy Lajosék, Sándor Kálmán, Thury Zsuzsa, Illésné, Szvetlana. Irodalmi estély. Könyveik jelennek meg külföldi nyelven (Sándor K. regénye). Heltai és felesége. Gergely színdarabja: Vitézek és hősök jiddisül Varsóban. [?] Nagy Lajos emlékezése Heltaival, Gáborral a múlt időkről.

Nem volt nemzeti hőskölteményünk. Megírta. Nem volt balladánk. Megteremtette. Nem volt drámai nyelvünk. Pótolta a hiányt. Nem volt mesejátékunk. Általa lett. Költőink nem tudtak a néphez szólni, nem tudtak népdalt írni? Megmutatta, hogyan kell. Színibíráló kellett, folyóirat-szerkesztő, szakosztályvezető az Akadémián? Vállalta. Az önálló ipar mellett lelkesíteni? Tellett erre is ihletéből. Aztán csatadalt írt, negyvennyolc éves korában. A munka költője volt, valóban, a szó mindkét értelmében: nem tért ki semmiféle munka elől, s legihletettebben akkor dolgozott, amikor a nemzet, a nép, a közösség ügyéért munkálkodhatott. Ezt nevezte férfihoz illő jó mulatságnak.

Képzelete nyilván ezért csapong legköltőibben, legszabadabban valamennyi költőnké közt. Eszméit azért bocsátja percenként oly magasra, mert előzően a valósághoz kötötte. Biztos talajról indul, biztos talajra tér meg. Ez azt jelenti: hisz a munkájában, lelkét teszi bele. Csak az tud repülni vele, aki maga is hisz a munkában, aki maga is az életben legtöbbre a feladat elvégzését tartja; aki maga is teremteni akar:

 

mesevilágnál is mesésebb: emberész ihlette szabad világot.