1949Január Iszonyú és rettenetes ez a szigor, de így van: csak egyetlenegyszer kapjak hazugságon egy írót, örökre oda a hitele. Az én hazám? Azoknak a helyeknek az összessége, ahol jól éreztem magam? Sajnos nem. Azoknak a helyeknek az összessége, ahol legjobban felháborított az igazságtalanság; de helyben ott voltam, ahol legtermészetesebbnek vettem a küzdelmet az igazságért.
*
K. minden sorából kitetszik, hogy őt, a polgárfiút a proletárságnak a nyomora, az elesettsége, a tudatlansága vonzotta. Hősei durvák s ugyanakkor gyermekdedek, csalnak, s közben a könnyekig elérzékenyülnek saját hitványságuk láttán. Vagyis lényegében úgy viselkednek, mint a polgárok. Ez bennük vajon az „örök emberi”? Szűnjék meg a Válasz?*A Válasz anyagi bajokkal küzd. Az a veszély fenyegeti, hogy elnémul. Fenyegette ez a veszély már az új megszólalása első pillanatától fogva. Nem a közöny következtében. Olvasóinak s előfizetőinek tábora hamarosan kétszerese lett annak, mint amekkorát hasonló színvonalú folyóirat Magyarországon valaha is elért. A lap fenntartásához azonban ez sem volt elegendő. Nem olyan viszonyban vagyunk olvasóinkkal, hogy mindenről ne beszélhetnénk őszintén. Kiadóhivatalunk címe nemrégiben azért változott meg, mert felelős kiadónk a lap megjelenése kedvéért eladta családi lakóházát, azt, amelyben még a hajdani Válasz szerkesztése folyt. Nyomdát cseréltünk, nem azért, mert nem voltunk megelégedve az addigi munkájával. Munkatársainkat nemcsak úgy nem tudtuk fizetni, ahogy megérdemelték, hanem úgy sem, ahogy rászorultak. Java részük ingyen dolgozott. Éppígy a szerkesztők. Az úgynevezett személyzeti fizetések dolgában is ez a helyzet. De a lap eddigi megjelenését már így sem győzzük mi magunk tovább. Ezért fordulunk olvasóinkhoz. Vállaljuk továbbra az áldozatot a lap megjelentetéséhez, ha ők is vállalnak némi áldozatot; mintegy ezzel szavazva a mi áldozatvállalásunk mellett vagy ellen. Azt kérjük, hogy minden olvasónk szerezzen legalább egy új előfizetőt. Lapunk árát – a kevésbé tehetősekre gondolva – csaknem az előállítás költségében állapítottuk meg. Igen sok példányt küldünk feleáron. Azokat az olvasóinkat, akiknek módjuk van rá, arra kérjük, hogy a maguk előfizetésén kívül vállalják mások előfizetését is, ilyen kevésbé tehetősekét is, egy összegben vagy részletekben. Ha lapunkat így sem tudnánk fenntartani, a hozzánk juttatott előfizetési díjak fejében ugyanolyan értékű könyvet fogunk küldeni.
Budapest, 1949. március a Válasz felelős szerkesztője A tű fokaEzt a színjátékot – régebbi tervezés alapján – 1943 derekán vetettem papírra. Olvasásra szántam, ezért is neveztem el drámai példázatnak, ezzel is azt akarván jelezni, hogy inkább figyelmeztetni próbál, mintsem szórakoztatni. Elkésett. Könyv alakban 1944-ben jelent meg, pontosan 1944. március 20-án. Így forgalomba nem is került; a példányok zöme az ostrom alatt szétszóródott, megsemmisült. Újabb kiadása évekig nem foglalkoztatott. Most, öt év távlatából az olvasó talán már vissza tudja helyezni abba a korba, amelyben keletkezett. Terjedelme nem fér be egy estébe, szerkezete nem színpadszerű. Nem érték vagy mondandó dolgában hasonlítanám Az ember tragédiájá-hoz, hanem csupán abban, hogy ha valaki egykor mégis színre viszi: némiképp Paulay munkáját vállalja. Írói iskola
|
|
A vers szerzője írt jó néhány kiváló verset. Noha költői „alapállása” a mérhetetlen hiúság miatt ellenszenves – benső erő helyett buzgó szavakkal hirdeti, hogy ő a hős, a tiszta, a nemes – és nyelvezete csomósan nehézkes – versei csak többszöri olvasás után nyílnak meg, mint amikor az ember gyengén ismert idegen nyelven olvas – képzelete igen sokszor költői, mint ebben a versében is. De ez a költői kép oly homályos, zavaros, hogy maga végül is hazuggá, a vers pedig élvezhetetlenné – rosszá – válik. Nézzük az első két szakaszt. Második olvasásra értjük csak meg, mit is akar elénk idézni a költő. Hogy a hullámok játékában ő egy tündért lát. Miért nem sikerül ez rögtön neki? Mert hanyag és henye, mert eszközeit rosszul kezeli. Régi tanács: minél szabadabban megy a képzelet, a festés annál pontosabb legyen. A fátyol nem lehet „visszfényű”, mert az átlátszik. Még kevésbé lángolhat, főképp „illanva”. Az első szakasz végén a kérdés, „hova visz?” nem érthető, hogy kit illet. A fátyolt? A hajót (mely szédült)? A „Szép magát” – Ady tulajdona, de tőle sem irigylendő. Ez a sor: „Hajóm reszketve, vágtatva oson” – egyszerűen bárgyú: vágtatva nem lehet osonni. Mint a leplet képtelenség „gyűrűkbe törni”. A negyedik szakasz végén a „szétterel” éppily ostobaság, ez is a rím kedvéért került oda, akár a hajó osonása. Leplet nem szétterelünk, hanem szétterítünk. Hasonló formaimpotencia kaparta össze az utolsó szakasznak ezt a sorát: „Oh arany s ezüst roppant pályakör!” Melyről ismét nem tudjuk, ő kel és hall-e tündérként (egy pályakör) vagy pedig az éppúgy csak reminiszcenciából ide hullott rímikre, a verszáró „bús gyönyör”!
F. legtöbb rossz verse a rossz minőségű indulattól rossz. A szakaszok, mint jó verseiben, itt is villogva forognak, az egész pöfög, rázkódik, füttyöng, kart dobál, mint a teljes gőzzel működő mozdony bezsírozott sínen. Az eredendő költői képet ebben a versben is a szenvedélynek ez a pontatlansága, azaz hazugsága ölte meg.
A boncolás eredménye? Azt hiszem, kész. A vers megélhetett volna. Létrehozójának jelleme mérgezte már első sorától fogva, s ölte meg végül, noha a vers itt-ott még akkor is ellenállt.
*
Múltunk pontosan annyi lehet, ahányszor elmondjuk.
*
A legszebb lejtésű magyar sorpár; Babits kacérságával, barokkos méltósággal, Ady írta le, méghozzá jambusnak:
|
Kering velünk. Eszünkbe sem jut értelmét keresni.
Ez ugyanis pontosan ennyi:
Gőzköszörű homorulda,
Gőzhomorú köszörülde.
*
Képzelt beszélgetések
1: „Igazán nem tudom, ezek után hol fejtsem ki az elveim.”
Én, félálomban: Buta vagy, hitvány vagy – menj el egyetemi tanárnak.
*
A képzelet nem alkot. Többre képes: kibont, meglát, fölfedez. Olyat, amit a mikroszkóp, a logika, a lélektan tán csak századok múlva igazol. De igazolni fog, a művészi képzelet ezt sugározza. „Alkotni”, vagyis kitalálni, gyerekjáték. Megfigyelni, ábrázolni, törvényt fölállítani – ez a férfimunka.
*
T. à moi, en parlant de K: „Il se masturbe.”
Et moi: „Il a donc toujours tant de force qu’il en déborde?!”
*
Pas de légumes sans jardins, pas de libertés sans nations.
*
A szabadság semmiféle nemes virága, fája, növénye nem él meg ápolt kertje, a nemzet nélkül.
Munkás-bírálók előtt*
Ezt a beszámolót azért írom le, azért teljesítem a Szabad Nép szíves felszólítását, mert szeretném hasznosítani a tapasztalataimat. Készségesen álltam a debreceni vagongyár munkásainak kritikája elé. Hadd adjam most vissza a kölcsönkenyeret, s az események elmondása közben bevezetőül hadd kritizáljam meg nem is az én megkritizálásomat, hanem magát az irodalmi kritikának ezt a sokat ígérő módját.
Az effajta nyilvános viták örök törvénye, hogy a kezdetén senki sem akar beszélni, a végén pedig mindenki. Helyes tehát, ha a vitát valamennyire megszervezik. De csak annyira, hogy ezen a szemérmesség okozta döccenőn átsegítsen. Oly módon kell tehát megszervezni, hogy mindenki, akinek mondandója van, azonnal kedvet és bátorságot kapjon a felszólalásra. E nélkül a vita nem vita, hanem kritikai színjáték.
Az első percekben a spontaneitás elmaradása miatt fogott el aggodalom, amiközben ott ültem a gyár hatalmas üzemi gyűléstermének színpadán. Petőfiről szóló könyvem megvitatására hívtak meg maguk közé, igen udvariasan, illetve állítottak – ahogy az újságban olvastam – „Irodalmi törvényszék” elé. (A kifejezés nemcsak azért nem tetszik, mert rossz emlékeket idéz fel – körülbelül tízszer-tizenkétszer álltam irodalmi cselekmény miatt igazi törvényszék előtt – hanem azért sem, mert az írót akaratlanul is eleve vádlottnak minősíti.) A felszólalók napokkal, ha ugyan nem hetekkel előbb elkészítették, részben le is írták hozzászólásukat. Arra készültem, hogy nyolc-tíz ügyészi vádbeszéddel kell szembenéznem.
Úgy terveztem, hogy meghallgatom valamennyi bírálómat, s a végén egyszerre felelek nekik. De már „kilencujjú” Tóth József, a gyár egyik legrégibb munkásának felszólalása után elhatároztam, hogy szétaprózom a választ. Elsősorban az ismétlést akartam elkerülni, aztán meg a pillanat szülte véleményt szerettem volna hallani, az említett spontaneitás jeleit. Féltettem a légkört valami hivatalosságtól, valami akadémizmustól.
A feloldódás majdnem túlságosan is sikerült, majdnem saját vermembe estem. Az elém készített papírosra rögtön egymás után két olyan kérdést kellett lejegyeznem, amelyek közül mindegyik próbára tett. Az egyik az egész 48-as irodalom legkényesebb pontja volt: Petőfi és Kossuth viszonya. Olyan kérdés ez, amelyről még az úgynevezett beavatottakkal is órákig kell boncolni az eseményeket és körülményeket, hogy mind a két nagy férfi megkapja a maga igazát. Próbáljak elsiklani a kérdés felett? Ezt tisztességtelennek éreztem. A sarokba szorító másik kérdés szintén összehasonlítás volt, számomra még az előbbinél is kényesebb. A felszólaló – Balogh Imre – Petőfi A XIX. század költői című versét az én Kacsalábon forgó vár című versemmel vetette egybe. Petőfi – ebben a versében is – a cselekvés mellett tesz hitet. A Kacsaláb szerzője – a bíráló szó szerint olvasta az idézetet – a világfordulat esetére azt ígéri, hogy ő majd akkor is „tárgyilagosan félreáll”. Töröltem egyet, észrevétlenül, a homlokomon.
Bevallom, nem emlékszem pontosan arra a néhány mondatra, amellyel a Petőfi–Kossuth-ellentét gödréből kivágtam magam. Csak elhatározásomra emlékszem: ha órákig nem beszélhetek róla, abban a négy-öt mondatban tömören is úgy fogom ábrázolni ezt a viszonyt, mintha a „legigényesebb” tudóstársaság előtt beszélnék. Hogy végül mégis mit mondtam, azt magam is a Népszava (i. gy.) hű tudósításából másolom ki. Az ellentét magva az volt, hogy Petőfi, a forradalmár kezdettől fogva tudta és sürgette a tennivalót. Kossuth az „egzigenciák tudományának” mestere (a politikát hívta így) a szükségesség arányában ismerte fel és hajtotta azt végre. Az egyik ébresztette a nép igényét – a forradalmat –, a másik kielégítette.
A XIX. század költői-vel az a szerencsém volt, hogy Simonffy Margit ezt a verset is betéve tudta. Megkértem – időnyerésből – szavalja el. Azonközben teljes erővel azon voltam, hogy fölidézzem a sajátomat. Fölidéztem, föllélegeztem, majd egy kicsit elcsüggedtem. Újra egy félreértés! Abban a versben azt a „félreállást” ugyanis én metsző gúnynak szántam, épp annak a kemény kirecsegtetésére, hogy mennyire nem állok félre. A vers szerintem félreérthetetlen volt; hisz épp azért esett szó benne arról, ahogy én az író mindenfajta „állását” elképzeltem. Emlékszem az elégtételre, amellyel a legutolsó sorba még ezt a tudományos terminus technicust is sikerült beírnom, vagyis költői anyaggá tennem: történelem előtti korszak.
Hogy jutottunk innen az író és az olvasó viszonyához? Most már záporoztak felém a kérdések. Elkövetkezett az elkerülhetetlen; egyszerre csak itt is előttem állt az a bizonyos „billegő íróasztal”. S a biztatás, toljam csak balra, majd nem billeg.
A félreértések, de még a félremagyarázások, sőt a ráfogások is engem – nyilván, mert annyi volt belőlük egy életen át – alig foglalkoztatnak. Majdnem, hogy szórakoztatnak, talán olyanfajta ösztön kielégítéséül, mint hajdan a bújócska. A művészetben nem hal el a játékösztön. De itt más érzésem támadt. Hosszú esztendők óta először restelkedtem amiatt, hogy oly keveset törődtem az emberek véleményével, (ha igazamban biztosnak tudtam magam). Elhűltem, hogy a különféle magyarázatok láncolatán keresztül milyen formában jutottak el ide azon az írói tanácskozáson elmondott gondolataim is.
Az írók védelmében szólaltam fel ott is, ezúttal az alól mosdatva őket, hogy nem dolgoznak. Az ottani általános véleménnyel szemben azt mondtam, hogy igenis dolgoznak. A magyar irodalom – mert annyi a tehetség benne – ritka felvirágzás előtt áll, ha megfelelően ápoljuk. Ami azt jelenti: ne azt várjuk tőle, amit ma még nem tud jól megteremteni, hanem azt, amire máris képes. Kívánnivaló mindig van. Ne érjük be a puszta fogadkozással. Keressük meg őszintén és bátran az okokat. Én – mintegy kísérleti anyagul nyújtva gondolataimat – így vélekedek.
A lírai természetű (a személyiség hitelével ható) műfajoknak minden idő jó. De – szerintem – az olyanfajta korábrázoló nagy alkotások, aminőket a szociológusok és politikusok példaképpen emlegetnek, azok a társadalomnak bizonyos megrögzítettségét, az időnek bizonyos megállapodottságát kívánják. Ki kell alakulnia a szóhasználatnak, a fogalomcserének, a társadalmi akusztikának. (Erre a gondolatra volt kép a billegő íróasztal.) Az olyan freskószerű nagy alkotáshoz távlat is kell. Balzac, Stendhal, Tolsztoj minden nagy műve évtizedekkel az ábrázolt esemény után keletkezett. Még a Csendes Don érlelődési ideje is tíz év. A riportszerű beszámoló természetesen más műfaj.
A tanácskozáson nem említettem, de itt elmondtam azt is: hátha egyáltalában nem a regényírásban fogunk kiválni? Ez ideig nem volt erős oldalunk, a lírához képest.
Az erre támadt vitában az volt a megejtő s egyszersmind zavarba ejtő, hogy gondolataimat, a közbeszólók épp az én példámmal, az én írói alkotásaimmal igyekeztek cáfolni. Nagyjából úgy, mint azon az írótalálkozón. De mennyire más zöngével s mennyire más eredménnyel! Ott, a Köztársasági Elnöki Palota dísztermében egynémely írótársam ellenvéleményét hallgatva (hogy igenis lehet rögtön nagyot alkotni), nem tudtam szabadulni attól a feszengtető érzéstől, hogy itt egypár ember a jelen volt politikai vezetők előtt az én élve boncolásommal akar vizsgát tenni demokráciából (mert hisz magával a nagy alkotással ők sem hozakodhattak elő). Itt, a gyári felszólalásokból, az ellenem szólókból is ilyesmi zengett ki: és ha még közelebbről megnéznél bennünket? S ha köztünk élnél? Volt, amikor ez a belső zengés megindított; ezt mondta: csak nem hagysz el bennünket? Csak nem leszünk idegenek egymáshoz?
Ez megdöbbentett, bevallom. Én, hozzájuk?
A véleménycsere nem afféle parolacsattantással végződik, mint a lóvétel. Nem meggyőződés az, amelynek a megváltoztatásához azon nyomban egy szó, egy mondat vagy akár egy vitaest elég. De Debrecenben a különös az volt, hogy nem is a megfogalmazható vélemény volt a döntő. Nem az esetleges vélemények ellenére, hanem valamiképp azok alatt történt meg a találkozás, igazi egyetértés.
Petőfi már régóta csak példatár volt. Kardos Pál a Lenkey huszárok jelképét citálta rám: a Galíciából hazanyargaló század magával ragadja a visszafordításukra utánuk küldött kapitányt.
Eszembe villant, hogy ebből a teremből, amelybe behallatszott a mozdonyok tüsszögése és krákogása, az ütköző vasak csattanása, hogy innen adok messze irányzott választ mindarra a félreértésre és félremagyarázásra, amely a nevezetes íróasztal körül és másutt elhangzott. Ez azonban olyan lett volna, mint amikor hajdan egy politikus kaposvári beszédére egy másik Egerből kiabált vissza, s ezért elszégyelltem magam. Néztem a figyelembe merevült, kormos arcú férfiakat, akik idesiettükben mosdásra sem akartak időt vesztegetni. A magam tárgyilagosnak hitt módján szemügyre vettem a munkászubbonyokat, amelyek kettős beosztású mellzsebéből kiáll a colstok és az ácsplajbász. Az jutott eszembe, hogy ezt ilyen tárgyilagosan még valaha nagyapámon figyeltem meg. Az jutott eszembe, hogy a szénpor fekete foltjai mögül apám tudott ilyen mélyre lövellő pillantást függeszteni rám. Az jutott eszembe, hogy juthattam akármilyen nagy műveltségű emberek közé, a legnagyobb dolgokat: a becsületet és a bátorságot, a hűséget és az önfeláldozást én ilyen külsejű emberek között, ilyenek példamutatásából tanulgattam és – ezt hiszem – sajátítottam is el.
Nem kenyerem az érzelgősség, de nem állhattam meg, hogy el ne mondjam ezt nekik, már befejezésül. Akartam még egyebet is mondani. De észrevettem, hogy az első sorban egy borotvált arcú zubbonyos férfinak szemében könny csillan meg. Nő kevés volt, de közülük is az egyik szeméhez nyúlt. Erre elhallgattam, úgy, hogy még a műsorzáró ének alatt sem engedett ki torkomból az az enyhe szorító fájás. Eszembe jutott a távoli puszta, ahol nemrégiben jártam, s amelynek régi cselédviskóit ezen a nyáron verik szét, hogy helyet csináljanak az új házaknak. Az én solohovi kozákjaim ott élnek. Álltam csak, és néztem előre, miközben az iménti hallgatók, arcukat egy kissé a mennyezet felé tartva, elszántan és keményen fújták az éneket. Álltam, s a gondolatok valami mélyebb járatú kapcsolódásának eredményeképp egyszerre csak elhatározás lett az az eladdig csak formálódó szándék, hogy akármilyen kezdetleges is a „lakáskényelem” azon a pusztán, akármennyire nincs ott semmiféle íróasztal, mihelyt tehetem, vagyis mihelyt sikerül rendbe tenni függő dolgaimat, máris indulok oda, már nem vitára, nem is „anyaggyűjtésre”, hanem hetekig – ha ők is úgy akarják – hónapokig tartó együttélésre.
Rácegres, 1949. június
Amikor eladásra került a sor, akkor – most – derült ki, hogy a magyar arisztokraták híres családi ékszerei alig érnek valamit.
Szemre mutatósak voltak, de nagyító alatt kiderült, hogy csaknem mind hibás; rengeteg volt a félhamisítvány; itt nem voltak megbízható ékszerészek, szinte nemzetközi összejátszás folyt – a lengyel, orosz és magyar, a „keleti grófok” meg a bojárok falhoz állítására. Zogu esküvőjére kiment két Festetich grófnő, teljes battériával persze. Az ékszereket biztosították ellopás esetére. Ugyanaz a becsüs most egynyolcadára értékelte a megmaradt kincseket.
*
Szörszöny, hallottam. Ez volt a szezám-nyílj a múlt tenger mélyébe.
*
„Szedett húst a veséjére”; meghízott.
*
Tóth Nusikának – tizennyolc körüli szép leány – tegnap két fogát húzták ki, harmadnapja négyet. Mind a hatot elölről. „Hát nem vette észre, hogy romlik?” „Fájt, fájt, de sose mind egyszerre. Ezért meg nem volt érdemes a költség be Simontornyára.”
Fogorvos minden tizedik faluban ha van.
De a vándor foghúzók eltűntek.
*
Pekli Márton. „Hogy jutott először eszedbe a versírás? A kastélyba új szakács költözött (a pálfai), rádiót csinált, a személyzetnek előbb volt, mint az uraknak. Csináljunk magyar nótát, lehet nyerni.” Szembe az asztalnál. „Édes rózsám, ha nem szeretsz.” Az meg kettőt is írt. Becsapta. Nehéz nagy nótát írni, mert azt már nem lehet, hogy „Ha kimegyek a temető mély árkába, meg Édes rózsám, ha megcsaltál.” stb. Felkérésre ír.
Olyan a feje, mint egy egyetemi tanáré (Pukánszky). A cigarettát mutatóujja és nagyujja közt veszi szájába, többi ujja közben szétáll.
A helyesírás volt a fő erősségem. Egyik sora: És valóra válik összreménykedésünk.
*
Dec. 2.-án Lőrincen: este itt. Délben sáros, levert, szomorú németek. Müllerék (svábok) beszélnek velük. Egy itt marad; tarló. Egy honvéd is, Vargha István szakaszvezető; a szekéren fényképe, imakönyve később. A szekér már mint zsákmány. Délután vissza a német. Majd szólnak, ha elmennek! De reggel 6 új ló az istállóban s előtte szekére, tele kenyérrel, nyers hússal. A katonák alszanak. Lajos utolsó rendelete: Lássák el a lovakat, hadd aludjék a katona. Telefon Pálfáról, az intéző kéreti két lóval. Átmegy. Az intéző hintaja megpakolva; megy a családja után. (Lajos előző példázódásai: hogy trappolnak majd ezekkel a lovakkal a muszkák; őrlessünk lisztet, adjuk ki, mert elvész.) Jani, a gazda búzát akart mérni, amikor az ágyúgolyók jönni kezdtek.
A gróf marad. Ásat, aztán ki, mert hallja, hogy beszélik. Vajtára, a Zichyekhez. A tolmácsok lesznek az urak.
Blagovics rendelkezik, előbb csak közvetít, aztán tanácsol az orosznak, aztán ő kezd parancsolni; kinevezi szinte Lajost ispánnak. Ő tehát a gazdatiszt. Álmai.
A grófné, az itteni. Törött láb, férje szinte erőszakkal viszi. Ásás, ezüst, keresik.
Az állatokat kiosztották. De a rengeteg takarmány itt van. Innen hordják. Aztán ide hozzák az állatokat o.-k, s mikor elfogy a takarmány, azt is ide szállítják. A magtárosok a rekvirálásokból. A jó orosz.
A „börtöntöltelék”.
A hosszú cselédház padlására minden konyhából föl lehet menni, másutt – ahol csend van – le. Rossz ruhák, rokkantság (?) sztari papák stb.
Az elfalazott szabad kémény jobb és bal oldalán 2-3 embernek való hely. A front vissza-visszajön.
Egy reggel felébred egy o, a többi elment (előre). Sipkáját is itt feledve szalad. Amikor visszatér.
*
Meddig hűséges a szolga? (Teremteni egy filozofálgató alakot, aki kommentál?) Nem, egyéni vélemény! Az író elmélkedjen.
*
Böndör, a búzában. 30 éve vagyok itt, de abból csak egyszer nem vágtam disznót:
– Nem ettem kopasz ételt.
*
– Vakulj, magyar, ne láss, tót.
*
Lajos: Az intéző 44 novemberében: indítsa meg a szeszgyárat! Kétszáz zsidó magyar szedte a répát – amit az ért. Két héttel előbb már hallatszott a Duna mentéről az ágyú, világított a gránát. Minek itt szesz? Hogy „lovagoljanak rajtunk?”
*
A földosztást a lőrinci bizottság intézte. „A bírótól az volt a mondat”: csak teljesen nincstelen lehet a bizottságban. Innen egy dohányost küldtek. Ez sajnos engedett. Később a beszolgáltatáskor be kellett jelenteni a disznókat. Persze kevesebbet. Jönnek ki megvizsgálni, vinni. Éjjel bekocogtak minden ablakon. Aztán hallatszott, ahogy kukoricát csörgetve csalták ki a határba, erdőbe a disznót.
Hova tartozzanak. Pálfa? Szegény. Lőrinc? Az a jó, az módos. De épp az babrált ki velünk.
A ruszki itt hagyott egy sánta lovat. Meggyógyult. Akinél hagyták, annak nem kellett, eladta 1500 pengőért. Hoztak ide lovat, lehetett cserélni tehénért, zsírért.
A szerencse: 15 vagon borsó (a ruszkik nem ették), egy pajta dohány, bor a pincében, rozs, búza. Eladták.
*
Hűs május: bő szüret.
*
„Papa a te lakás?” Nem az enyém, de itt most én lakom. „Kimész egy éjszakára.” (Elég jól beszél az orosz magyarul.) Nagy tisztek jönnek, 3 napja nem aludtak. De nem feküdtek le, kártyáztak. Vacsora. Lajos veszi át az ajtóban a lányoktól, ő adja be. Vizet ad. Az egyik kidönti, elmegy [olvashatatlan – A szerk.] tudom? Ez is vizen most borommá (?) tudom? Tudom, tudom. De nem kap „tejet”. (Előzőleg: papa, asztal piszkos – amikor a lefoglaló cédulát írja – ezt később is használjuk – ágyvége is poros. Nem germanszkij kultúra!)
*
Egyszerűség dans un château de campagne. Les serviettes en papier du petit dejeuner on les retrouve coupés en carrés reguliers au W. C.
*
Bonne opinion qui change. Un portrait de la maîtresse de la maison qui ne fait pas voir d’inconvénients, mais qui donne l’impression que la femme presentée est entièrement une Magdeleine en pénitence.
*
Au château. Toutes les portes grattées par des chiens, morts depuis des dizaines d’années.
Nem kell „kalapozni”. Engedélyt kérni folyton.
*
A „kaptam-földesek”.
*
Földosztás
Az egresieket kisemmizték. Kelletlenül fogtak bele, a lőrinciek meg ügyeskedtek. Nem olvasták föl a törvényt (hogy először a cselédeket kell kielégíteni a pusztákból), és ők, a jómódúak, kerekítgették magukat. A cselédek tulajdonképpen ettől kaptak kedvet. Ha azoknak jó, nyilván jó!
A grófné írással jön: 300 holdat utaltak ki neki Gyönkön. Alsóban volt a mérnök s a bizottság. – Mi nem adunk, mert nekünk az a parancs, hogy minden földet fel kell osztani, s internálnak bennünket, ha 17-ére nem készülünk el. (15-én kezdték.) Jön a bizottság elnöke. Az meg azt mondja, csak adjatok. De be kellett volna menni az irodába, így inkább nem. Úgyis lesz itt még osztás.
Hívják Lajost, mutassa meg már a megyét, mert a lőrinciek túlmennek Egresen is a Székelyi dűlőbe. – Hát nekünk hol lesz? – Hát ott a dombon. – De hisz az már Pálfa. – Szerezz, szemes.
*
A határ hullámzásának szépsége.
*
A dombéli úton ének (a köztársasági induló „a munkásoké a jövő” stb.), a lőrinci iskolásokat viszik Simontornyára röntgenátvilágításra.
*
Senki se zár be semmit kulcsra. (Akár Svájcban.) Holott a faluban minden ajtót bezárnak. Mert itt még most kerítés sincs.
*
Az öreg gróf (72 éves, A. Károly) a kastélyban lakik, az inasok három szobájában. Van 380 ft nyugdíja. (Volt vezérkari alezredes.) Holmikat adogat el. Volt itt. „Ugye, megfiatalodtam (ahogy Lajos a beszédjét utánozza). Nincs gondom. Ilyenkor már jött a Körber: Eszi a bogár a borsót, a répát. Eszi, eszi, hát mitől ne enné? Irtószertől. De hol a pénz rá? Azért jöttem. Hát én honnan vegyek? Most nem kell vennem.”
*
Amikor az iskolát államosították, a gyerekek jónapottal kezdtek köszönni. Nafene beléd, már a Dicsértesséket se tudod kimondani?
Legtöbb még ma is Dicsértesséket mond.
– Dacból is azt követelik otthon a gyerekektől.
*
Czinkó Márton, (fafaragó) Almajor, a Hejhónál.
*
Ez volt az ebédlő. A falon körben másfél méteres faburkolat. S a mögött az éjjel-nappal futkosó, rágcsáló egerek!
*
Tudnak mulatni. A henczei trottyosok jönnek. A prímás valamikor bandagazda volt (summás), ismeri a pusztaiak szokását, a nyelvükön kiabál, tüzeli őket. Kitakarítják a pajtát, vagy a szeszgyárat, abban megy a mulatság. Letesznek egy kalapot a trottyosok, abba dobja a pénzt, aki valami extrát akar. (Hogy a trottyosok guggolva, ülve, sőt fekve fújják stb.) Ők meg körötte táncolnak. Nincs vége. Bor János meg az öregek összeakaszkodtak nagy láncba (lányokat is vettek maguk közé), úgy muzsikáltatták végig magukat a pusztán. Minden ház előtt megálltak táncolni, kihívták az asszonyokat. Tavaly meg sorsolás volt (az iskolások javára), Kis János egy fazekat nyert (más kendőt, ollót). „Fel kell szentelni!” Tele hozta borral. De poharat már félős volt a kezükbe adni. Úgy fazékból ittak körbe. Úgy tetszett, hogy hétszer tele hozták a fazekat, 35 litert megittak – akkor volt ám hajcihő!
*
Le matin une voix presque virile: tudd meg, meg-e etette a malacokat.
*
200 ló volt. Mikor az o.-k visszavonultak, csak 80-at vittek el. Janiék 40-et kiválasztottak, külön istállóban kezelték. A többiért a falusiak áradata. Most a pusztaiak az urak: mutasson passzust, hogy hiányzik lova. Csak úgy adtak neki. Meg aztán – másért is. Jöttek vissza az o.-k. Megdicsérték Lajost, a 40 ló istállójának parancsolóját! De persze elvitték. Kidoboltatták, hogy a lovakat a falvakban vissza.
*
A tehén, amely hazajött a Jóká-ból. Mert az utolsó nap a gróf megengedte, hogy lehetett tehenet cserélni; vacak jószágért svájcit. Az övék öreg volt, rossz, vita, elcseréljék-e. Elcserélték, de megsiratták. Hát mikor vitték a pálfai teheneket, üget a határon át egy tehén: az öreg megszökött, megjött; gyorsan kötelet a nyakába. Jön a baka, hol a tehén? Keresd! Itt marad.
*
Csekáj. Konyi kusáj kukume. Prihkácci = pusztagazda.
*
Hoffmann a tolmács; sváb, aki hadifogoly volt. A németek alatt, most is. Tehát ő volt a fő tolmács.
*
Amikor hajtónak kellett elmenni az állatokkal. Mindenki padlás, pince. Fut ám a tolmács is. Jani Alsóig velük.
*
Dec. 1. ma este Jani megy a dohányosoknak konvenciót osztani. (A summásokat Körber nem engedte haza, csak most; 200 km gyalogoltak.) A magtár felé menet, magyar katonák.
– Na csak tegye gyorsan. Nem hallja, hogy pattog. – Nem volna emberbőrbe öltözni? A másik baka. – Gyere majd Veszprémbe! Addig hogy mégysz el? Osztani kezd: akna; futnak haza. A pincébe.
Németek Simontornya felől. Kiugrik egy német az ablakon. A vérfürdő az Újmajor alatti úton.
*
Valamelyik gyerek folyton durrogtatja az ostorát. Egy elveszett csibe mindig sír az anyja után. És reggeltől estig valahonnan mindig hangzik: Jani-i-i! – Mi a-a? Gyüssz már, a francok egyék ki a béled!
*
A puszta népe teljesen kicserélődött. De az ételeket pontosan úgy főzik, mint anyám. A gyerekek bilinckéznek, a leányok kövecseznek: a „Bújj, bújj zöld ág”-ot pontosan úgy kántálják, mint mi; váradat helyett várodat mondva.
*
A futballmeccs Alsó- és Felsőrácegres közt. Van, aki mezítláb, ketten tutyiban; a felének fején sapka (levente- és katonasapka), egy kalap (ha fejel, leveszi). Lányok, legények nézik; nagy nősikongás minden veszélyes fordulónál, nagy nevetés minden célját tévesztett erőfeszítésnél. (Egyik legény lábától a labda helyett a bakancs repül el.) A játékosok kiabálnak, fesztelenül. Mikor az egyik a másikra bukott: „Valag alá vette!” Később: „Hands az apád töke.” Mikor a kapus veti magát: „Ni a Lajos, a francok egyék ki.” (A parton három kisgyerek játszik. „Mit csináltok?” „Hugyozzuk össze a bogarakat.” Valóban azt csinálják.)
*
A parasztok humora: mondják azt, amin nevetnek. „Né az annyát, megcsúszott a sárban!” (Mindenki látja.)
*
A labda elé szalad az egyik játékos, rúgásra készül, s közben megköpi a tenyerét.
*
A pusztán ugyanaz a gaz: kamilla és „mályva” (pásztorsajt, ill. „gyűrűfű”).
*
Balaskó Lajosnál; a tiszta, tipikus, de szinte szemrevaló cselédlakás. Ő harcolta ki a szövetkezetet. 45 szeptemberében jött haza a fogságból. Szabatoni, (Gyönk mellől, anyja Kisszékelybe való). 47 júniusában alakították meg a földmíves szövetkezetet, csak boltot akartak. Arra T. Lajos nem kapott iparengedélyt. 67 üzletrész, csak 400 forint gyűlt össze, személyenként 10 f-tól. Sokáig nem működtek. 48 nyarán a cséplésből 600 f, téglából is valami. Kipucoltattak egy szobát, maguk mentek le Lőrincre áruért: gyufa, tű, szappan, kefe stb.; a jegyes holmit sokáig még L.-ről kellett egyénenként hozni: cukor, petról, só. Később ruha. A kölesdi kalandor: azért beszélte rá a szövetkezésre, hogy ő (azt hitte) járási igazgató legyen.
B. Lajos 35 éves, 37 óta minden katonai ügyre behívták; megsebesült. Felesége, anyja, három gyereke. Értelmes: olvasta a P. N.-t (ő az egyetlen a pusztán). Irigyek.
*
A múlt vasárnapi futball-eredmény; első félidő 0:0; a második 1:18 Alsórácegres javára.
*
A grófné. Kitúrnák. A Sayer házaspárnál volt: az asszonnyal összevesztek. Össze is verekedtek. A tanítónéékkal előbb komák; most azok menesztenék legjobban.
*
Mikor Balaskó idejött, trágyahordás. A dűlőn itt is, ott is parancsoló – összesen négy! Mondja is a gazdának: hát ezek nem tudnak egy szekérrel lerakodni? Az káromkodik, hogy nem.
*
Pusztán soha nem engedtek boltot vagy kocsmát. Nem tudták megindokolni. Húzták a választ. (Mert hisz van puszta falu, s így bolt a közelében.) Hogy a pénzüket elverik? Most tudták okosabban felhasználni.
*
Az öreg Hegyi intéző, aki olvasókört akart csinálni. Tiszttársai nevették. Nem lett semmi.
*
Most – május 20 körül – dohányt ültetnek, szöllőt tisztogatnak s kapálnak, itt-ott kukoricát kapálnak, palántáznak a kertben, mákot kapálnak. Zöldborsó már akad.
*
Győri néni temetése. A borászház; eresze alatt a röpködő, turbékoló rengeteg galamb. Az óriási gledicsfa, mintha Csontváry festette volna oda, a hosszú disznóól előtt. A pinceszerű tyúkól. Előtte fehér asztal mögött a kis sovány, Hitler-bajszú pap kereken csillogó szemmel, mintha púpos volna. Ül, néz, mint a hiúz. Mellette a nagydarab kántor. Kihozzák a koporsót; az olcsó koszorúk. (Galambok egyre; tyúkok kárálnak.) Rákezdik a 90. zsoltárt: „Tebenned bíztunk, Uram, eleitől fogva.” A zokogás tenger; ezek a pusztaiak még ki tudták sírni magukból az érzést. Mint a 16. század magyarjai. (A pap kopott fekete bársony Bocskay-mentéje, szétfoszló, foltos Bocskay-palástja.) Végtisztességet tevő keresztyén gyülekezet. Világosan, egyszerűen beszél. Iszonyú sírás; kormányozza, mint egy karmester. Mint egy szívós hajóskapitány; mint elszánt kemény hadvezér. Győri bácsi alig tud járni, szélütött. A halottas kocsi végig a pusztán. Kik vannak itt. A temetőben, újra ének. (Előbb a beszéd Mózest emlegeti; milyen volt ez 44 decemberében? Zsidókérdés: itt a Pál Korinthusiakhoz írt leveléből a feltámadásról szóló részt.) A behantolás. Amikor a foglyokról beszélt a pap! Précsényi Pista.
*
Temetés után Győri Gyuri bácsi. Összeölelkezés, átfogom. Átfog karjával ő is. Lassan kényelmetlen, hogy nem ereszt el. Úgy fejtem le igen udvariasan. Hát hogy van? Jól. A fiával. Mi mindene van, lovak, tehenek. Tehát most jobb? Volt nekem azelőtt is. Szerettek az urak, de én is tudtam a dolgom. Az emberekkel voltam. (Vagyis parancsoló.) Ősz haj, töpörödött, a csizmája úgy tartja, mint két mankó. Hurcoltam én a papát, mamát Gyántra, Varsádra. (Sose hívtuk szüleinket papának, mamának!) Alsóban. Ott is jóban voltam az urakkal. Körbör (Körber) oda akart vinni Szekszárdra. Inkább vagyok én magával éjjel, mint mással nappal. Fáj néha a gyomra. Amennyit mi szenvedtünk. A havon kellett hasalni, mert ha fölkeltünk, agyonlőttek.
*
A dacos kis pap, ahogy fél vállát előrevetve kiállt a gátra a hite mellett. „Miért drága nekünk, magyar reformátusoknak ez az ének?”
*
Győri bácsi: mindjárt megismertem a kedves papa után. Az is igen szép, nagy szál ember volt. Meg a kedves nagypapa is. (Az uraság, aki négyes lovon jőve – sose evett a tisztekkel, hanem hozta magával. – Csak rituálisat evett?)
*
„Hess ki ne! – Küssü, küssü, küssü (disznónak). Tala te! (Tehén) – Hijjad, anyja, hijjad, hijjad.”
*
Ne, virág, ne ha! – Még a lónak is, szántás közben: Nene-e, toszd azt a keserves édesanyádat! Kácsa ne! Háj-háj-háj. Hol a fenébe bújtatok be. Há áj ne! Kácsa ne! Popotyi-popotyi-popotyi, – a libáknak. Lilililili – lilikém lile a kacsáknak. Be anyja, be, be, be. – Puputyika, pupityikáim. –
Egy életen át nem tanultam meg, merre kell a lámpa belét fölfelé csavarni.
*
– Érzékeny ember volt. Ő járt el a lovaival Sárszentlőrincre a halottas kocsiért, de még húsz év múlva is megsiratott minden halottat, kijöttek a könnyei a cirkumdederuntnál meg a Te benned bíztunknál.
*
Renk; vajtai; 37 óta szolgál itt; megszöksz te, két hét múlva, mondta a felesége; hát majdnem. Csak a korán kelést nem bírta; két órakor.
– Akkor mindig el voltunk késve, mindig sietni kellett. Csak most gondolom el: hová is kellett sietni? Mert most lassan is elvégzünk mindent. Pedig gépek nincsenek. Ugyanannyi ember ugyanannyi földet megművel.
*
A gyászoló meny. Pesti, Üteg utca. Még pénteken hallom, ahogy a fiam az udvarban beszélget a fekvőhálóban. Kimegy az ember, egy papír a kezében, sápadt. Azt gondolom, a behívója! (És zokogni kezd, rettenetesen.) Mert sorozták. (Hosszasan, hogy hogyan volt, zokogás.) De ő csak mondja: mama, meghalt a nagymama. Készülődjön, mert én megyek futballozni. Hol laknak? Harminc évvel ezelőtt kirándultak a Normafához. A férje becsapta, még sokáig kell menni, meddig ott ültek, de csak egy héj volt a fa. Az ember nem jár kirándulni, csak konflison v. autón, most, egész napra kiveszi.
*
Lajos beletett egy pici kis uborkát egy befőttes üvegbe, még az indáján. Abba is növesztette meg, beljebb nyomkodva az uborkát egyre.
*
A parasztlakásokban három szép empire szék, egy kerek rézveretű tálca.
*
Müller bácsi háza falán ma is Vilmos császár, Ferenc József, Ferdinánd cár és Mehmed szultán képe látható a színes emléklap négy sarkában, középen egy ágaskodó lovat fékező huszár feje helyére Müller bácsi kis fényképe van ragasztva. Így látható Horthy is.
*
Egy cselédszobában Les naufragés című mélynyomat. Romantikus német képek.
*
A kastélybeli ebédlő faburkolata fölött paripákat ábrázoló képek.
*
Már készen volt a temetési menet, de nem indult. Kapaszkodjon fel Győri bácsi a bakra. Az is megtörtént, de indulás még mindig nincs. Áll elöl a pap, a kántor, a fejfával két gyerek. Szaladj, Jani, szólj, hogy húzzák már. A szomszédban a kápolna. De Jani át szeretné venni a másik Janitól a fejfát, s így nem mozdul. Eredj már, a francok essenek beléd. Mész, te nyüves. Nem megy.
*
Mire emlékeznek? Esőről beszélve I. egyszerre: Mikor rakták a palát arra a házra? (A kiskastélyra, hol a tisztek laktak.) Harmincban. Azt mondja a Diósi, az volt akkor itt az intéző: „A lucerna levágva, a házam tetőtlen, – és [Olvashatatlan – A szerk.] azt a fölséges úristent!”
*
A pusztaiak kiéhezettsége azokra a dolgokra (dohányra, borra, kenderre), amit termeltek, kezeltek, de amelyből egy csipet nem jutott nekik. S hogy 44-ben rávetődnek a raktárakra.
*
Bor János, Tóth János a vincellérrel, Müllerrel. Be minden ürüggyel a présházba. A bormérő sajtárba a fejet, egy percre; rövid idő alatt sokat; részegek; kiborulnak a lóréból. Egymásra: „Mi az, meghágod a komádat?”
*
Gayer (a kerülő): azért voltak a földosztáskor olyan mulyák, mert azt hitték, csak fogás az egész földkiosztás; a munkát osztják ki, mert hisz nincs iga, az uradalom úgysem tud műveltetni; kenyér meg kell; ha ez meglesz, úgyis visszaveszik a földet.
A bizottság itteni tagjait a lőrinciek elvitték a pincékhez, (Bort meg Böndört) itatták; azok mindent aláírtak, s mindig remek kedvben jöttek meg, magyarázták, amit ők se értettek, (míg egyszer nem énekeltek) a cselédek meg nem tudták, ez volna a pillanat.
*
A régi szántókat művelték; de az volt az esemény, amikor a lovaglóterületbe akasztotta valaki az ekéjét.
*
Gayerné, ahogy megy az istállók felé este les autres femmes la critiquent à cause de sa jupe trop courte.
*
Lépten-nyomon kutyák bagzanak, rángatják egymást farral összeragadva. Felnőttek és gyerekek együtt dobálják, rugdalják szét őket; senki sem akarja a nőstény ebét akármi kannal összeereszteni.
*
Apa kislányához: Majd elvalagallak.
*
Kanalazzák a paradicsomlevest.
– A kezedre fröccsent.
– Ajnye, ezt már megmosom. A disznótól vettem ki az előbb a malacot. De már döglötten, egye meg a fene.
*
Nem jó, hogy az órát előre tólják. Mert annak az állatnak így sok a délután. A délelőtt meg kevés.
*
Ezt – a lila tintást – lúdtollal írom. Töltőtollamból kifogyott a tinta. Acéltoll nincs a Lajosok kis boltjában.
*
Valahányszor valami elvet fejtegetek, hogy például milyen nagy kérdés a bürokrácia megoldása, ők mindig gyakorlati esetről beszélnek. „Megyek én is Lőrincre az idézéssel; hát épp csak meg kellett mutatni…”
*
A hangilleszkedés itt sem szolgai. Arrébb, odébb, ajnye. Honvédok. Eztán.
Mácsonya-gaz a kukoricásban, elfojtja.
Fehér mályva;
Kopoly; itt majdnem pocsolyát jelent.
Csihatag: a gyökérről hajtott fa; akác.
Bölöndök; beléndek: az a gyom, amelynek termése diókoppáncsszerű szúrós burokban nő.
*
Tóth Ferenccel, a halásszal beszélgetés át a Sión. Ismerte apámat. Mióta halászik? Hány luk van a hálón? 3½ × 3½. Számoljuk meg? Meg van őrülve. Két napja semmit se fog. Tóthék takarmányrépát vetnek. „Hajja!”
*
Iperedik: fejlődik, életre kél; ipar-kodik?
*
Az azelőttekben.
*
Olyan régi való ember volt az még, hogy az még nem szart kétszer egy helyre.
*
Bor Jánossal ünnep előtt a ház előtt. A búzája! 3 × szánt alája. Három évente meghúzatja traktorral. Tud földet művelni. Mert én néztem azelőtt. – 35 évig nézhettem. Oda vettek (az urak) közelükbe (parancsoló volt.) Nem dolgoztam. De nem cserélném vissza. 4-kor föl, 11 ácsorogni a parancsosztásra, amíg a Körbel ott bent vacsorázott.
*
Dzsindzsás: lápos terület
Csádé: sás
*
Pálfán, vita: műveletlenek voltak; a terem egyik fala végig konyha: tűzhely, mosogatódézsa, edényes polc; a másik ripsz szalonbútor: középen ebédlőasztal; mosdótál, ágy; mi mindent befektetett. A lovak (csak az után ügyelt, hogy a lovakat ne üssék; a cselédeket üthették.) Tevei Károlyi Gyulával: erdőket kapjanak a nagybirtokosok.
Gyerekei boldogtalanok voltak, meghaltak.
A grófgyerekek együtt futballoztak. A kislány a faluban mezítláb. Mert rossz házasság. Bigott mama. Szerencse!
*
Précsényi Istvánnál; a papról. Séta Pálfán: a szép nagy utca; az egészséges település; tudják, hogy besenyők voltak. (Térmegh?)
*
Este az udvaron Tóthékkal, amíg a kapuban a legények isszák a bort; mert a szövetkezet csak „utcán át” mérhet szeszt. Félóránként Lajos és Iduska gyertyával a pincébe.
*
A lúdtoll – magam faragtam – remek. Sokkal könnyebben, finomabban szalad, mint az acéltoll vagy a töltőtoll. Ha nem volna feltűnő, otthon is ezzel írnék.
*
A gróf kérdi T. Lajostól: Hol vannak az aratók? – A felső négy dűlőben? – Hát akkor mehetek hozzájuk? – Hogyne, hogyne, tessék. – De merre? – Majd a Feri (a kocsis) tudja. (Vagy egy kisgyereket ültettek fel a bakra.)
*
Leszokott a dohányzásról. Csak egyiptomit, 70-et. A titkárnő is leszokott, felesége titokban. 40 éves korban a VI. hadtest vezérkari főnöke – mert megtanulta! –, de hol is csatáztak az olasz fronton. Elfeledte. A Montebellóval szemben. Az ember az ellenség állását nézi, és tudja, a magáét kevésbé. (Mint a telefont.) Németes kiejtés. Felesége Windischgrätz lány. Rosszul tud magyarul. (Bigott, jótékony.) Szerették, most is szeretik. Nem halna éhen. Minden frissből hoznak. Nem jár ki. Öreg is, meg hátha „kompromittálja” azokat, akikkel beszél. Az oroszok [Olvashatatlan – A szerk.] 13 hónapig. Bethlen, Vass Lajos, Bódy, Lakatos meg, meg… elfeledte. Veszekedtek. Neki még Bethlen, Gömbös, Károlyi Gy. felkínálta a honvédelmi tárcát, Tolna főispánságát. De ő már a háború után azért lépett ki, hogy legyen hely az arra rászorulóknak. (Ezért nem lett miniszter!) Atyjának megtanulom ezt is: 2 tiszt munkáját bízták rá. A bajt nem a tulajdonosok, hanem a gazdatisztek okozták. Nem a grófok, hanem a dzsentrik. (Akiknek földjük sem volt.) Hogy bútoroznám én be ezt a helyiséget. [Olvashatatlan – A szerk.]! Hőgyészből a kínai fa [Olvashatatlan – A szerk.] ide, ezért külön szobákat. Bútorokért külön szobát. 50 szobával készült el, az utolsó 43-ban. (Mint az a görög templom.) Szeszgyár, istállók, gyönyörű ménes. (Az ebéd zöldborsóleves, rakott krumpli, benne vagdalt sonka, száraz sütemény.) Káromkodás: Most még többet! Csak most érintkeznek a káromkodókkal: Igen! azelőtt a kastélyudvaron ilyen nem hangzott el. Miért? – Vallástalan! T. Jani szerint mindig más állatját kellett hajtania, fáradt volt, verte, szidta a tehén gazdájának istenit. Fejtegeti, mért nem lesz háború. Az orosz ipar. Amíg nincs atombomba. Lenin zsenialitása. Logika és mestermű! (De azt nem olvastam, csak Marxot, jól.) – Szóval, Ön látja be az egész faluban legjobban az idők változásának szükségét! – A nép nem adná vissza a földet. De nekem sem kellene. Még újra beinstruálnák! Holott eddig is nehezen lehetett eredményesen így gazdálkodni. Ha Rákosi rosszat álmodna, s engedné, próbálják visszavenni a régiek: a nép mutatná meg, mi a forradalom. (Azt hitték az oroszok, a nép dühe ellen internálják őket.)
A grófné, nemegyszer nem evett levest (mindig jó erős húsleves volt). Ebéd után saját maga vitte el ebédhordóban egy-egy beteg asszonynak. (Magyarországi Szent Erzsébet.) Rózsák helyett egy-egy hold földet.
160 000 ezer pengőbe került csak a koszt a kastélyban. De micsoda pazarlás. Ha nem égett jól a tűz, bele 3-4 kiló zsírt. Hédi felére csökkentette.
*
Farkas Ignác. Dévaványai. Dohányos. Épp a susztert, az Ungert kerestem. Ő is elreszeli a szeget. Dohányos parancsoló volt. Megmaradt a kisimítatlan dohány a pajtában. Azért nem kellett akkor még senkinek, mert a dorogi raktár ezer meg ezer mázsa dohánya ezt a vidéket elárasztotta dohánnyal. Ő aztán mondta: emberek, ennek még nagy szeme lesz. Kisimították, cseréltek. Így lett mindenkinek az egy tehene mellé még egy. Az ő utolsó 65 kiló dohányáért egy lovat kapott. Celldömölk mellől, Bajomból jött valaki. Az is nyerhetett talán még rajta. Jó vásár volt.
*
A menekülők; a lőrinci főjegyző; egy leventeoktató. Svábok. A pusztáról a grófék, és az utolsó pillanatban egy fiatal házas, akit az öreg grófné kényszerített házasságra: mert megejtett egy asszonyt, akinek a fronton elmaradt az ura. A fiú nem szerette az asszonyt, nem nyomorból volt viszonya vele, egyszerűen megszökött most tőle.
*
Szerelem. Egy „juhkezelő” (művelt juhász, sajtkészítő; katona volt), ez jött a puszta felé. Szerelmes. Ugyanakkor a szerelem lökött a puszta felé egy embert. Karriert csinálhatott volna Pesten, mert tehetséges volt, mindenhol jól boldogult; sarzsi, élelmezési tiszt. Nagybátyja író, ezért egy színésznő is kikezdett volna vele. Egy lányhoz jött vissza, csak ezzel tudta elképzelni, hogy ágyba fekszik. A többivel csak testének egy darabkájával tudott érintkezni; próbálta?
*
A kispap; ő is írt. Ahogy a nagy szavakat mondja.
*
Az uzdi termelési nemzeti vállalat két (gazdatisztszerű) embere (selyemingben) a grófnőnél. Már nemzeti vállalatban kezelik a volt Pesthy Pál és Pesthy Gergely-féle birtokot, Schneiderét; oda kerül most a Kiss-féle; „Halljuk a gr. felkínálta.” Részletesen kiderül, mi minden épület van. Dohánytisztító, disznóhizlaló, magtár. Itt ez a kiskastély. Kár lebontani. (Most dőlt el, hogy nem lesz rombolás.) Süt a nap. Hány szoba van itt???
*
Lakásomba behallik a kakukk.
*
A fecskék. Először szinte csak a szálláscsinálók voltak, alig egy-kettő. Most alkonyattájt úgy rajzanak, mint a szúnyogok.
Fecskenevelő-szülő pusztán. Istállók.
*
Mikor a kordén bejöttünk. Alkonyatkor Vajtáról, Pálfán át az esőmosta határban. Május; a ló, az akác, a bodza és a megázott föld illata.
*
A lámpát a felfordított mozsárra állítják.
*
Este a libák átjöttek az alsó udvarból, fölfordították az üres vödröket, kosarakat, kopogtak, kotorásztak bennük.
*
Bor János, pálfai násztársával a pincében; rúgassuk be a nászt. „Hát nem jó ez a demokrácia? Amit akkor csak egy ember élvezett, most száz élvezi.”
*
Elpitlékült. Elszaladt.
*
A hároméves kisgyerek, aki még nem tud jól beszélni, de dühében azt mondja: ba..om apád. Bátran nekimegy a felnőtteknek. A cselédasszonyok még mindig nagyon öregek.
*
Szegény petróleumlámpa. Mi mindent tudott öreg házibútor voltában, amit a villany nem tud. Fölötte szárították meg a tintával teleírt irkalapot. Apánk ott gyújtott cigarettára.
*
Németh I. tehenes fogata: orrlikban gyeplő, nem kell kukoricaszántásnál sem vezetni. Meddő tehén: elkél egy ló.
*
Bor fogasolja a fia házhelyét. Jó nekünk ez így. Csak így maradjon, sose legyen más (különb).
*
A kispap: a vallásos élet a pusztán; itt az istentiszteleten 100% a jelenlét; a faluban 60, úrvacsora itt 60 (30), ajándékozás 50 (20).
*
Gayerné, a kövér. „Most, hogy szétosztottad a lányaidat?” „Mért kell itt előre fizetni?” (A gálicot osztják vasárnap délelőtt.) „A kurvákat fizetik előre.” (Óriási derültség. Az asszonyok dülöngélnek a nevetéstől, emelik kezüket a szájuk elé – ezek a fogak! Foghiányok!)
*
Farkas Ignác. Mennyit nevettek – ne tessék már megneheztelni ezért – azon, amikor az a cselédlány meztelenül lépett a szobába, Illés úr meg ki akart menni, és kezét is megvágta az üvegen.
*
Gyalog Sárszentlőrincre. Miszlaiéknál. A galamblövészet. Gyaloglás a Belső-Hegyre, a pincébe. Bezárva. Ebéd, vacsora az öregeknél. Miszlai nagybátyjánál, vejénél. (Pista átment, fogjanak be, lesz autó este 9-kor.) 10-kor a Halbachs a [Olvashatatlan – A szerk.] autóval. Ennek a veje részegen. A fegyverdurrogás és messzi hangzó (trottyosok) és énekszó az esti falu felett. A beszeszelt társaság. Ének az autóban. Megismernek, a menyecskék közé előre ültetnek („Gyula bátyám?”) El-elsütik a puskát. Egy kövér, aki a szabályokat kihirdeti. Mindenki 5-öt lő, duplázni is lehet. Ha az agyagból egy szilánk lemegy, pontot jelent. (A [Olvashatatlan – A szerk.] az altestét vakarja, hol elöl, hol hátul.) Paraszt vadászok. Ahogy a nem találást egy-egy vállrándítással kommentálják. Puskájukat nézik, lezuhant agyaglap után pillantanak, nem volt-e túl kemény; legyintenek. A galambok. Fiókák, nem repülnek fel. Dobálják. Egyet agyondobnak? Beleszállnak a csőbe. Öt méterről. A közönség a galamboknak tapsol, ha elröpülnek. Egy visszajön a vérző párjához. A következő durranásra felrebben, ekkor lelövi egy mesterlövő. Sétálnak sebesülten. Vergődnek. Ha egy vadász alsónadrágban végigszaladt volna a pályán, arra is lövetett volna a közönség.
*
Amit a teherautón énekeltek: „Rácegresi lányok, büszke valahány, Kék selyembugyogó feszít a farán, Kapitány úrnál nyitva az ablak, Barna kislány sírva sétál alatta.” És rémes műdalok. „Fehér galamb száll a falu felett.” Az internacionalét? Enyedi, a bíró, aki ismerte apámat. Derék szál ember volt (mutatja, hogy kövér!!).
*
Csak egy bodzafa (egyenes törzs, egy kerek korona) volt olyan, mint 40 éve; a lőrinci úton, a Belső-Hegy felé.
*
Farkasék lánya a műkedvelőbe 46-ban Lőrincen, beleszeret egy 35 holdas egyes fiú, szülők ellenzik. Farkas is (mások előtt, a fiúra azt mondta, szélhámos, tekergő, paraszt, mert ő dohányos). Nem ereszti be. A fiatalok találkoznak. A lánynak van esze.
*
Farkas nem vett először lovat – hátha visszakéri a gazdája. Aztán egy kisszékelyi embertől egy nagy vasderest: mind a négy lábára sántított, mert megzabálta magát kukoricával. (Ez vagy döglést, vagy sántaságot okoz!) Szolnok megyei: Ődön pusztán rekvirált a bátyja 18-ban. Amikor Úrhegyi munkásokat keresett ott, eljött, neki is mondta, erre könnyebb a megélhetés. Így jött ő is, Ignác, előbb Ődönbe, aztán ide. 44-ben unokaöccsei Ődönbe menekültek, de karácsonyra 30-ad magukkal vissza Szolnokra, tolmács is volt köztük, át Dunaföldvárnál a Dunán. Ődön teljesen tönkrement, a disznóól alatt a ruha; az ól elégett. Az itteniek is ott árkoltak. Farkas „szaladt” a bátyjáért (mert hallotta a pusztulást). Szembetalálkoztak, ment a Vámra a tehenéért. „Gyere csak ide, lesz tehén.” A két lány is dohányt simított, 2 tehenet vettek.
*
A ló fülébe pálinkát öntenek (mert a szájában megérezni); attól a legrúgósabb is kezes lesz, míg eladják a vásáron. (F.-é szétrúgta a kocsit, amikor kijózanodott.)
*
A tyúkot is pálinkával itatják, ha nem akar kotlani.
*
Dorog; a molnárok asztmásak.
*
A gyerekek „piskálva” öntik ki a tücsköt.
*
A tájszavak értelméről. Árnyalatot fejeznek ki, tehát nem feleslegesek.
*
A magyar arisztokrata asszonyok mély á hangja.
*
Amikor „jött a front”, azelőtt két héttel az uradalom pénzt adott Lajosnak, vásároljon (Gyönkön) ami kell, ásót, ökörláncot, lapátot, vett is egy szekérre valót, de amikor Schmidt megtudta, hogy az Apponyiaknak lesz, nem fogadta el a pénzt (a számlaíráskor): „Sose vettek maguk nálam.”
*
Abrinca: vízhordófa, két kannára.
Putton: Pálfa belső része. Dűlő nevek: Cifrakert, Hamarászó, Mácsonya, Gyimóti-kút (beleugrott)
elángyolodott: elpilledt, fáradt
cuca-vasfa, bökő eszköz; a boglyában vasból, ezen mérik a belső hőt, kigyulladás ellen
ne boca = (Lónak) buta
*
Ahhoz, hogy egy ilyen mondatot „kritizálni könnyű, megcsinálni nehéz” kimondjon, egy egész történetet beszél el. Egy útkaparó Tihanyban, Cseh nevű; a vízlefolyókat hova? A parasztok: ide, arrébb! Végre saját feje után. Akkor meg: hogy lett volna jobb. Erre mondta.
*
„Maga volt a tolmács? – Igen. – Hol tanult meg oroszul? Nem tudok én oroszul, uram; csak én mertem velük beszélni.” Mutogattak.
*
|
*
A katona csodálkozva nézett körül. Pesti volt, s meglepte, hogy ebben az országban, amelyet a körútak ívlámpáihoz mérten a vidéken oly kicsinek képzelt, ilyen tájak elférnek.
*
A rongyszedő még müezzinajakra való énekkel hirdeti, hogy asszonyok, lányok meghallgassatok, rongyért, csontért, rossz fazékért jó árat adok, tollért három bögrét adok. Itt a jó edény, itt a szép edény.
*
Min nevetnek. Nagy István bácsi, a szérűpásztor kapott egy óriási flintát, hogy lődözze el a varjakat a szérűbeli asztagokról. De ő csak úgy mert lőni (félt a mennydörgéstől is!), hogy elfordította az arcát. Faragó ráförmedt egyszer. Ott az a sok varjú, mért nem puskáz. Kiment az öreg, hozta a puskát, odasüti a kazalra. – Na – mondja a felrebbenő varjakra –, mind megy, mind valagba lőttem.
Aztán egyszer el akart menni Igarra a vejéhez. Már csizmát is húzott, amikor Faragó jön. Nagy bácsi elbújt, de a kasznár kiabálására csak előjött. – Hol volt kend. – Épp a baltát köszörültem. – És attól nem hallotta? – Békült volna Faragó. – Hallottam én, de gondoltam, ha nem bújok el, nem mehetek Igarra, mert maga nem enged el! – Na menjen kend az istenbe. (Még a lányok is kitörő zajjal nevetnek!)
*
Akit Pálfán meg nem lopnak, Alapon meg nem késelnek, Vajtán meg nem b…nak, azzal már nem történhet baj.
*
A búcsúban az a részeg, aki egymás után négyszer szó szerint elmondja, ha volnék szíves oda segíteni őket, hogy megkapják az építési engedélyt, megfizetnék, mert úgy van, hogy mióta a fákat-bokrokat kivágták, „szemetűni” sincsen hova, s az ember minden kis „piskálásért” nem szaladhat a határba.
*
A búcsú. A Szövetkezet rendezte; nem adtak idegen kocsmárosnak mérési jogot. Ők maguk vettek bort (nagyon jót), s árulták hat önkéntes pincérrel. Csak reggel kaptak egy kis sört és pálinkát, 4.50 adták a bort.
Egy Bíró „vette magára a felelősséget”, hogy a szeszgyár egyik helyiségét táncteremnek berendezte; a szeszgyár deszkáiból ő maga csinált padokat, kuglizót. Erőteljes, akaraterejű, de összeférhetetlen. Amikor berúgott, bicskáját bevágta a pultba Lajos elé, keze végigszaladt a bicskán, csak úgy fröcskölt tenyeréből a vér. Erre odavágott egy poharat, a pohárba belevágta az öklét.
Egy másik részeg. Eltört ugyancsak egy poharat, de már jött is, hogy kifizeti. – Mit adok? Négy forintot? Nem ötöt? Mert én Lőrincen eltörtem egyet, ott ötöt fizettem. – Nem tud betelni az egresiek tisztességének dicsérésével, hogy csak négyet kérnek. Meg akarja ölelni Lajost, beszédet akar tartani a szövetkezetről.
Fehér Jóska (akit Sz. Danival Tóthéknál jövet épp részegen találtunk) egész éjjel fegyelmezi magát, mert pincér ő is, de mihelyt vége, öt perc alatt tökrészegre issza magát.
A rendezők közül (nemzetiszín pántlikájuk van) kettő, mint a csacsi, úgy leitta magát.
Több vidéki volt, mint egresi. Csak szeszből 3000 forintot árultak ki. Pohár eltűnt boros 22, sörös 17, pálinkás 15; a pálfaiak vitték el a felét? A másik fele eltört.
Ebből ki lehetne fejleszteni, hogy minden vasárnap jöjjenek össze a szeszgyárnál, citerázzon valaki, aztán kultúrprogram is.
Ungernével a szobában, ahol születtem.
*
„Olyan népszerű asszony, mintha itt született volna” – Annuska Flóriról.
*
Ahogy Ika feltalálja magát, és játszik a hébérrel, a lopóval.
*
R. [ácegres – A szerk.] Ideális forradalmár jön szembe az o. sereggel. Megáll a pusztán, a temetésnél. Azt hiszi, van ideje, még messze a sereg. Megsebesül. Ugyanakkor munkaszolgálatosok; ők is szöknének át.
*
Már két év óta nem a régi rend felülről. Nyilasság, dégi gróf. De lent, mint a lendítőkerék holtsúlya, forog a régi világ.
*
Két asszony és egy lány beszélget a kertben. A kapát a hónaljuk alá támasztva. „Házsártos.” Gyerektartás. Az asszony. Egy lova van az apjának, de nem hat tehene.
*
Olyan légyzümmögés volt a konyhában, hogy a szobából az ember beszélgetésnek vette.
*
„Emenegetek mer ebeszétük az üdőt.”
*
A legény a sövény mögül hanttal dobálja a lányt, le-leguggol. A lány gyomlál, a gazt a sövényhez viszi, a legényt nem látja; az belerúg a sövénybe, hogy megijessze. A legény áthajol, pálcával ütögeti a lányt; együtt másznak soká a diófa tetejére (tuba fészkel ott). A lány kuporog, a legény a sövény rúdján ül. Megint csutával vagy üszékkel verdesi a hátát. Feszegeti, tördeli a sövény rúdját.
*
Krumpligánica meg a leves.
*
Kopaszd ki azt a zöldborsót.
*
A pacsirta azt mondja: öt akó, hat akó csigerem is lett.
Tájszavak
|
|
Ház, eszköz
|
|
Igék
|
|
Melléknevek
|
|
Pótlás
|
|
Hangtan
ë-ző: (szëm, embër, tësz, lëssz, ëggy, mëgy, kënyér, mëg)
de: fő, sindo, pörzo, pöckos, ko, pör
Diftongus alig
â és ê: âra, êre, azzâ, ezzê, kézzê, vedê, ês, âsó
m és n erősen nazálizálódik: van, leán, angyal, kengyel
A rövid magánhangzók megnyúlnak a velük egy szótagba tartozó l előtt: asztâ, âkudik, hâgat, tâpâ, vasâ, êmegy, êrak, lesêkedik, nyêv, nyê, kikê, reszê, felê, vêsüvê, emberrê, fôt, bôt, hônap, ódâ, ótt, ôvas, ócsó, óma, szóma, ződ, főd, őtözik, ferdŭ, bellŭ, hivű, sűve De: néha a magánhangzó rövid marad: szives, kujcs, Julcsa, balra, balta
A kettős rr megrövidül, de megnyújtja az előtte álló magánhangzót: êre, amâra, ôrom, órod, ára, fóradalom
Csak Lőrincen, Egresen ritkán: elterjed az í-zés; az í mindig igen hosszú: tíved, víge, vítek, tessík, tíbolodik, nígy, kíp, játík, kírges, fíreg, lílek, vidík, líp, víres, íg (ige), fíle, bíke, bíjjeg, csípű, íjjé, físzer, gíp, píntek, kínyes, víkony
Az egyes szám 3. személyű birtokos személyrag é-je helyett mindig rövid i: kezit, fejit, iletibe, képit, vígit, szílibe, termísit.
Egytagú szavakban i, ú, ű, helyett rövid i, u, ü: hir, sir, viz, tiz, csucs, rut, nyuz, huz, kut, lud, rud, ur, ut, fütt, szür, szüz, bün, fü, füz, hütt, gyül, szük, tör, tüz, ur
Az -ú, -ű melléknévképző mindig rövid: féllábu, natykoru, kikszëmü, natyhasu, csempeszáju
Rövid gyakorta másutt is: ágyu, bárgyu, boru, boszu, fiju, karcsu, tetü, gömbölü
A -tyú, -tyű és a ttyú is rövid: fogantyu, billentyü, dugattyu
Az -it képző i-je is rövid, utána a t-megkettőződik: javitt, keritt, buritt, meritt, lóditt; sőt: fütt, lütt (lőtt)
A hosszú ó, ő zártabbá válik, főleg az l kiesése folytán megnyúlt ó, ő esetében: jobbrú, balrú, arrú, anyátú, aptyátú, zakatú, karistú, parancsú, lű, ű, űk, lűnyi, szőnyi, körmű, gördű, bömbű
Az ó, ő zártabb, de megrövidült néhány szóban: ráspu, ruzsa, jászu, furu, paruláz, vésü, pöplü, söprü, gyürü
A rövid o > u változásra is van példa: buritt, csurug, hun, mustoha, ustor, sunka
de savanyó
Zártabb lett és megnyúlt az e a következő szavakban: téfő, téj, mén, ménkű, főkéll
Még zártabb az e néhány l képzős igében: szemetű, lehű, kërësztű, hejesü, hengerü, permetü, süvegü
Az é > í is zártabb: niz, kip, tip, szip, bires, visz, kinyes, firges, mirges
Az á hangú szótag után következő a-ból o lesz: járdo, várho, jártot, táblo, kártyo, káso, párgyo, jácconak, bántonak, szádbo, anyáddo, virággo, vasárnop, szádbo, jovábo
Az a > o változás előfordul á előtt is, sőt á nélkül is: csollány, óma (kokas?) kamora, nyugot, mondula, borock.
Az o > a nyíltabbá válik: pakroc, pardergya, vakand
Nyíltabbá válik (i > ö) esetében néha: csötörtök, fördik, ösmer
Az ë > ő labializáció sok szóban megvan, különösen az ë-vel egy szótagú l előtt: föl, fő, pörkő, zsöllér, sindő, tengő, főső, esző, vesző, kereső, pöckös, köröszt, pödör, pönditt, pönög, pör, pörög, pörnye, pöttyös, pözsdü, röbdös, tömérdök, vidör, vörsö, zsömle, Örzse, böcsű, bögy, bötü, csömöge, csönd, csörgő, csöpög, csöpp, öspörös, föcske, föd, görözd, gyönge, gyöp, gyöplü, csöndér
Az i > ü labializációra példa: üdő, ümög, üzen, jóizü
A delabializációra (a > á)-ra: plájbász, ád, hágy, hová, kánno
Mássalhangzók
Az l, s, sz, t gyakran ikerítődik intervokális helyzetekben: szallag, szöllő, nyullik, nyillik, mellik, kapálló, kaszálló, meszellő, reszellő, szolgálló, düllő, éllő, pantalló, gyullad, mullanak, esső, szélessen, édessen, világossan, szivessen, ügyessen, üressen, kissebb, jogossan, egésszen, fütteni
Néha az n, ny, j, r is ikritődik: fürönnyi, kocsonnya, tunna, alunna, ugyanígy, korró, karró, parré, tarró
Az -it igeképző t-je mindig ikerítődik: tanitt, forditt, boritt, nagyitt, vonyitt, szakitt
A következő szavak végén d fejlődött: ottand, mostand, innend, onnand
Az i és az utána következő magánhangzó között hiatustöltő j van: kijátt, kijjé, lilijom, mijatt, hijába, idájig, pijóca, sijet, ajis, ejis, vijasz, vijola, dijó, fijas, fijatâ
Kiesik az l a vele egyszótagos hosszú magánhangzó után: asztâ, kazâ, ződ, szóma, bót, esző, nyóc, gondú, csókú, bellü, tőcsér, bóha, kódis, mónár
A t, d két mássalhangzó közt kiesik: mohatom, aluttam, majnem, fejmeg! buricski! mommeg, asse, asziszem, mosmá
A szó végéről is elvész néha a t: mer, mér, mingyá, mámeg
A szó belsejében s végén is el-eltűnik az n nazalizációval: koppa, katla, kö’v, kivá, toro, ba
A hasonulás leggyakoribb esete j > ty, illetve j > gy: kaptya, löktye, raktya, döftye, szoktya, faraggyon, kérgyen, várgyon, meleggye van, kosztya, dobgya, férgyem
Ez a j > gy olyan helyen is előfordul, ahol a j nem a suffixumhoz tartozik: borgyu, sargyu, vargyu, boggya, lajtergya, gerebgye, kajcsorgya, pardergya
A szó elején is van j > gy: gyün, gyelü, gyüvő hét, gyüvőmenő, gyuttot, gyut
A palatizáció jelenségével találkozunk az n > ny eseteiben: kenyőcs, keny, keszkenyő, kényező, nyől, ganyé, teknyő, vonyószék, citrony, fony, csinyál, kalány, vászony, boronya. És az infinitivus nyi-ja.
A depalatizációra példa az ly > l: királ, Mihál, nyavola, hólag, mellik, nyoszolló, hüveles, hülé, mihelest, lik, gömbölű
Alaktan A főnévi igenév képzője: nyi: vágnyi, dobnyi, főznyi. Az egyszótagú i tövűeknél -nya: irnya, innya, birnya, szivnya, rinya, biznya.
A határozó igenév képzője -va, -ve, -vo. (vágvo) Néha a v az előtte lévő mássalhangzóhoz hasonul: vággo, kirre, dobbâ, mondda. Gyakori a -va -vé összecserélése a -val, -vel-lel. Csukkal, öltözvel, vággol
Használatos felsőfokok: legvige, legsarka, legszile, leghátujja, legfarka, legfeneke
Az -at -et képzős főnevek mértéket jelentenek néha: egy sütet liszt, egy dugat szár, egy vetet széna, fütet fa, főzet bab, öntet saláta, itat víz.
Az -ít igeképző -itt: orditt.
Az a végű névszók l képzős igei származékainak ragozásában a jelentő mód jelen idő egyes és többes számban z képzőszármazék is van: trágyázok, tréfázó, tréfázik, vacsorázok, pipázok.
Az ikes igéknél is k az első személyben: eszek.
A jelen idő 2 személyragja -el, -ol = ó, ő: esző, hisző, szokó, kapó, szántó. Ez néha becézgető értelmű: kire váró Katink? Hová menő, aranyos, várgyá szivem
A második személyű l elmarad a múlt időben és a feltételes módban: vártá, kérté; dógozná, enné, kérné
Az egyes szám 3. személyű tárgyas személyrag j-je: ty és gy: láttya, tuggya, loptya
A feltételes mód jelen idő egyes szám 1. személyben tárgytalan ragozásban a -nék helyett -nák van a mély hangú szavakban: vágnák, lopnák.
A felszólítás kétféle: aggy, aggyál v. aggyad, vedd, vegyed, tedd, tegyed: utóbbi kérkedő.
Enyimé, tiedé –
A tárgy és határozó rag előtt álló é birtokrag i: kezit, vigibe.
-ja, -je és -jut, -jüt helyett -tya, -tye, -lyuk, -lyük, -gya-gye, -gyuk-gyük: kabáttya,
A birtokoson is megjelölik a birtokos többségét: a Vargájék kutyájuk.
A többes 1. személy -unk-ünk birtokos személyragja -ónk-őnk ezekben: harmónk, négyünk, ötönk, mindenönk
Határozóragok
ban, ben helyett ba, be
ból-ből, tól, ról helyett bú, tú, ve, vó: ablakbu, attu, auvâ, pékné
-hoz-hez helyett hó, hő; paphó, férjhő
Az ért t-je eltűnt
A stól, stől: stú, stű, mindenestű
*
Folyt a nagy porverés. Még a körösztöletlenek is. Az ember ilyenkor már csak kosárban alszik (nyáron a korai munka miatt.) Kézre jött. Míg sírni nem kezdett az eső. Hideggel mentünk. Majd kifagyott a gyerek béle. Vásárvégi malac. Azt az a-t, amely ugyanabban a szóban következik egy á-ra, ó-nak ejtik. Hordoztam egész nap a [Olvashatatlan – A szerk.] aztán mihelyt látott mindent, illant Simontornyára a délutáni gyorshoz. Egye meg a nyüvek. Annyian voltak, szakadt be a föld.
Göcsej (Bak, Hanna-major). Július
A menyasszony az esküvőn többször átöltözik. Volt olyan, aki hússzor. A búcsúra jött vidéki lányok a kukoricásban öltöztek át; visongás, a gyerekek meglesték őket.
*
Csupa dió. A cselédházak előtt négy sor dió. Az utakon végig dió. De a cselédek a földről sem vehettek fel egy szemet sem.
*
S. I. édesanyja sírva beszélt arról, hogy olyan szobában szülte meg őt, ahol rajtuk kívül még hét család lakott. Óriási szoba volt; huszonkét gyerek. Lepedővel „barékádozták” el az ágyát, hogy a tátogó gyerekek ne lássanak rája. De hallani mindent hallottak.
*
Megmondták, hogy csak „kritizálni” lehet, bírálni nem.
*
A legjobb gazda. En parlant de lui-même il se vante tout le temps.
*
Les hommes que j’ai questionnés les premiers répondirent: Pourquoi pas? C’est mieux, – et tous ils étaient pour. Plus tard j’ai appris que bien au contraire.
*
L’ancien barilleur a écrit à l’intendant qu’il reviendra. Demandant quelque hectares de terre en disant qu’il était toujours pour les „gens”. (Bien au contraire.)
*
Gyerekná (van a bot.)
Asszonye (ment el.)
Les histoires de l’exrégisseur. Il y avait une famille, pauvre à tel point qu’elle n’avait nême pas le moyen d’acheter des souliers. Szerzett keresetet nekik. (A felszabadulás után.) Ils ont acheté d’abord un accordéon, mais le garçon ne comprenait rien à la musique, ils ont vendu l’accordéon et ont acheté une bicyclette.
*
Nyomorban voltak. Alig várták az első fizetést, hogy a fiuknak belső gumit vegyenek. „Legyen meg a szórakozása.”
*
Ha jó ing volt rajta, elengedett, de ha rossz ing volt rajta, hát bizony csak szégyenkezhetett az ember.
*
Miért jobb? – mert nem kell kalapányi. Edáig ért a sár, de csak ment a szántás. Délig átázott az egyik szűr, estélig a másik – ha vót!
*
Pénteken el lehetne kezdeni a kaszálást. De vagy szombatra halasztják, vagy már csütörtökön tesznek néhány kaszavágást.
*
A raj fecske a vályúból kicsepegő víz apró pocsolyájánál, ahogy sűrűn versenyezve, vad iramban szedik a sarat.
*
Péter-Pál napja. Après le petit déjeuner. Les moeurs des temps anciens. Ahogy az ispánok kérkedtek, hogy kit vertek meg, kit rendeltek be.
*
S. és a bérlő viszonya. Telefon. Felvidéki. Az asszonynak: ne kotyogjon, mire S.: az én feleségem nem alkalmazottja. A saját feleségemnek még különbeket mondok. Wehrmacht megbízott volt a malmokra és szeszgyárakra, tudta, hogy nem maradhat.
A gyerek vízipuskát, bodzapuskát.
Volt egy zs-beli: küldjön be valami leányt, hadarva beszélt. Egy másik: hol vannak a napszámosok? Ott a mezőn semmit sem lehet csinálni, hol van itt egy szoba? Kiürítik az egyik cselédék lakását, hogy az úr a lánnyal bemehessen.
*
Jön egy piszkos fehér tehén, utána egy asszony, fején egy kéve csuta, hóna alatt egy kéve csuta, a másik kezében a kisgyerekének a keze, a gyerek másik hónalja alatt is néhány szál csuta, mert hát nevelődni kell a pusztai életre. Ez a puszta festménye, a címere. A tehén is, az asszony is, a gyerek is mezétláb persze, a jó fekete sárban.
*
Egy óraütés alatt.
*
Aki attól félt, hogy a német csodafegyvert itt Magyarországon alkalmazzák (Kartzinger, német származék volt, azért ment vissza Ausztriába.)
*
Il y avait ici une jeune fille qui – attaquée par un régisseur – lui a tordu les couilles si fort qu’il le fallait transporter à l’hôpital.
*
A német „csodafegyver”! „Hideg kell hozzá, a fagyot 1000 fokig tudják növelni bombával!” S egyéb rémhírek: közel kell engedni, hogy kilőhessék, mert nem megy semmire. „A levegőégető.”
*
A késköszörűs 44-ben, amikor a V1-et kilőtték: „Nem szeretnék a londoniak bőrében lenni.”
*
Ahogy a cigány fiú a fenyves erdőben énekel szövegtelen kedves dalt, végtelenül; az erdő meg mint egy remek akusztikájú terem, úgy csengett.
*
Jégverés hirtelen. A tyúkok a kazal aljában; ugrálnak, búnának be a szalmába. Épp rájuk ver. Egyszerre – annyi eszük van – átfutnak a kazal másik oldalára, ahova nem ver a jég. Ahogy jött, egyszerre elállt, egy pillanat alatt elolvadt; süt a nap.
*
Épp csak hogy nagy szót hall – süket.
*
A kakas megvetette lábát, felszegte a nyakát, kukorékolt egy harsányat, aztán hátul kipottyantott egy kis köpést a földre, majd megrázkódva továbblépett.
*
Közös sütőkemence. Az asszonyok idehozzák a tepsiket, a rőzsét.
*
A hannaiaknak azt mondták a baliak, hogy eltelepítik őket, ne is igényeljenek itt földet. Aztán, hogy 4 holdnál nem is lehet többet igényelni; aztán a rémhírek. Aki kér földet, azt az urak majd elküldik.
A Földosztó bizottság jegyzője a major alatti forrás területet, a téglás a szöllőt és dombot igényelte, mert „célja van vele”.
*
Neki is hol itt feslik, hol ott.
*
Tíz helyett tűz: müvelenk (mivélünk.)
*
Reggel 8-kor a gazda megborotválkozva az asztalnál széken ülve Szabó Pál Anyaföld című regényét olvassa.
*
Szabó juhász a 18 éves fiáról. Olvas ez egész nap. Elolvas ez mindent, ami csak a szeme elé kerül.
Már négy egész könyvet kiolvasott.
*
Egy kislány a cselédházak előtt végzi nagyszükségletét, aztán fel-alá libegve a gyalogúton táncol.
Az ajtók előtt a házzal párhuzamosan, de az ólakhoz is deszkapallók.
*
I. Dobiról. Nem állhatatos. Nem Kisgazdapárt ez! Gaál stb! Beszéltem én ezzel a Dobival. Most is hogy a [?] üljön beszédet mondtam, azt mondtam el, hogy 46-ban Bődey, az egerszegi tanító odajön hozzánk együttálló kisgazdákhoz, hogy jó párt ez is, de ne olyan kisgazdák legyünk, mint Sulyok, hanem mint Nagy. Mink olyanok leszünk, mint Dobi – mondtam neki. Csak húzta a szemét – ki az?
*
– Jó napot, bátyám. Na, vetjük, bátyám, szép idővel?
– Vetem, öcsém, meg még boronálnám is máma.
*
Sajtó
– Egyszóval Sándor bácsi sehogy se akar híres ember lenni?
– Hát az én képembe ne is törölje senki a szaros valagát!
*
Mindig láb alatt vagyunk.
*
Hallgat, mint a süket eb.
*
Péter-Pálkor este felé a gyümölcsösben, az ajtó előtt állva. Az asszonyok fent a lépcsőn berlinerkendőben.
*
Lesz belőle olyan balta, hogy megszólal.
*
A sáros kezét száraz földdel mosta le.
*
Kisgyerek: Gyere oda a veremhó.
*
Veszekedés oka: 1. Egy 4 éves kislánynak a szoknyáját játék közben behasította S. Tomi (4 éves). S-né megvarrta, hogy otthon ne verjék meg a kislányt. Ennek anyja amiatt sértődött meg, hogy Sné bizonyosan csak azért varrta meg, hogy őt megalázza, hogy még varrni sem tud, a gyerekét sem látja el. (Valóban nem látja el; négy gyermeke 13 éves korig meztelenül alszik az ágyban, csak a szülők és a 18 éves lány visel inget.) 2. Kivágtak egy bokrot a mezsgyéről; egy özvegy asszony egész délután jajongva az urának részletezi úgy, hogy a szomszédok és a kivágó is hallja, hogy így tönkremegy a boglyájuk, mert nincs szélárnyéka.
*
Mit tettem én körösztbe maga előtt?
*
Vigyázz, még majd lépést csinálnak.
*
A tenyere húsával letörölte nyálát.
Június 30.
A „könyvtárőrnél”. Olvasnak?
Az asszony: Folyton zargatják.
Férfi: Alig.
*
„Nem volt könnyű 23 hold cselédföldet 26 holdnak kiosztani, meg 5 q gabonát 7-nek. De parancs – parancs!”
*
Folyton a fogát piszkálta, és ette finom elmélázással azt, amit kikapart, olyan arckifejezéssel, amilyennel bort kóstolgat az ember.
*
Azért lett orvos, hogy kikerüljön a betegek fajtájából.
*
Rengeteget énekelnek. Szent éneket, kuplét, nótát, népdalt.
*
A nők szépek, a férfiak nem. A nők termete: mintha agyagból gyúrták volna ki, aztán erősen a földre zöttyintették volna őket.
*
A cselédlakások egymás mellett. A különbség köztük! A bejárat, a konyha, szoba egy; de a berendezés, a tisztaság, a hang! S a két-két szobásoknál?
*
20%-nak nincs inge. S gatyája? Ha esik az eső, a gyerekek apjuk téli bekecsében őriznek.
*
A káptalan (Szakmárban) megtiltotta, hogy az egyik béres átadja a tehén tartási jogát a másiknak, akinek volt módja két tehenet venni.
*
A stupedli-ágy.
Vasárnap: a kisöpört udvaron a kiborított mosdóvíz szappana fehérlik.
*
Rostát vetnek. Imakönyvet a rostára, két ollót a két felibe, ezen tartják.
– Péterem, Pálom, mondd meg nekem, ki verte meg szemmel a fiamat?
– Péterem, Pálom, úgye na, hogy x y verte meg szemmel stb.
Végig mondanak mindenkit; a rosta a bűnösnél elbillen.
*
Pletyka: – Nem tudok már többé nyugodni, komámasszony. Mondom, csak bejövök már, mert már annyira bánt, hogy mondani se tudom.
*
– Magát keresem, mert beszédem van vele.
– Engem? Tessék.
– Tetszik a fenének.
*
Öntést csinálnak.
*
Nagymama vasárnap született!
– ?
– Kevély!
*
– Te csömörlet, te! Te idomtalan!
*
Girgácia-Göcsej tréfás latin neve, intelligensen.
*
Söjtör mellett van egy „pup” (földhányás.)
A monda szerint itt kastély állt, az úr és a felesége itt maradt, az asszony épp kenyeret sütött, a férfi a kemencébe bújt!
*
Becézés: jaj galambom, kedves égő gyertyám.
*
Sokszer, anyanek, anyave, nyavolánek, kertná, menná, fiáe (fiával). Igyunk áldomás. Szuemme.
*
Ágyába megy a nap-lenyugszik.
*
Balogh Zoltán, 18 éves parasztfiú, aki finnül tanul, mert egy barátja, M. Szabó István, szintén Sárhidán.
*
Nagylengyeli „hegy”; a szelídgesztenyés.
*
Az uraság az utolsó nap is még rendeletet akart adni, hogy lent vessenek stb. Berendelte volna az ispánt, hogy vegye át erre az esetleges néhány hétre a bútorát (mert maga itt marad és felel mindenért) de S.: elég lesz nekem a magamét is eltennem. Gulibában az erdőben. Szombatról Húsvétra. A gyerek sír egész éjjel, mert nem tud neki meleg tejet adni. (Már majdnem megfojtottam, mondják, mert én nem emlékszek.) Húsvét hétfő reggel kidobolták, mindenki haza; ők is. Kosárban a fejin a 9 hónapos gyerek. Repülő, lovas. Ide-oda néz, lefejti a gyereket a fejéről. (Kacagva meséli most.) Semmijük se veszett el, csak amit a németek vittek el.
*
Sötétül, itt az éjszaka, valamennyi legyem álomra hajtotta fejét; egy-egy hallat csak némi zümmögést; álmában leesett a mennyezetről, de zuhantában azonnal felébred. S tér vissza szépen a fali helyére.
*
Nagyon ígérkezett (az asszony a legényhez az ágyban.)
*
Petrikeresztúron 1435–1513 közt nemesek a két Vas, a két Báza, a két Csima, Zamer, Hencsei, Herceg, Kernécs, Csíkos, Paizs, Patas, Kereszturi stb.
*
Üörzö angyaláve.
*
Zalalövő; latinul Leontinum; frankok Lewe; Alsólendva: Halicanum.
*
Régente még a bor is olyan volt, hogyha lángra tartották, meggyulladt.
*
A pincében, ha fáztak, a hordóra ültek.
*
Olyan, mint a kányátúl megköpesztett – kopasztott – tik.
*
Tüled-hozzád beszélő – hazudozó.
cigán beszédű
*
Két öklöm uccsemre.
Olyan kutya legyek, mint a győri püspök.
*
„Dühös kutya legyek, ha…” Szűz Mária döglesszen meg, ha…
Luttyán vigye el! Dana bujik bele. Miggyon ruggya ki a torkát. Lucféreg buk beléje. A farostye egye meg. A tüzes rohonc vesse ki. Isten álljon el tüle! A rosszak kaptyák el. Az ördögök tutoljanak a valagábe. Farkas egye az apád koporsóját! A főd egye meg. Az a régi jó hétfejű fene egye ki. A mikefáját. A mikonyáját. A firkantyúját. A susnyálját, a böngyölit. Az anya ispaktyát. A hét szomorúságát. A hét szomorúságát a két szemed világának. A szőrféreg, a vadhús, a nyavalakórság, a gabroncos, a sörétes nyavala, a sörinfene, a vakkelés egye meg. A kórság borgassa. A polosu… csuk… fujjon fő!
A kígyók egyék meg a kenyereteket. Leptyen meg a gyönge harmat, amelyik a cserfákat hasogattya. A vakulás érjen el. Forgyon ki a szemed világa. Úgy mint a gubacs. Száragyon le a keze.
Pirongatás, leszólás Te gyömösztelen. Te bolond netrubás. Tökfenc, rücskös, csürkes, tetüfészek, takonpóc, melák, paszkonca, szuszimuszi, tüdőfejű, bundás, gyehos, csajtáros, lozsos, mafla, banga, büdös, tejbász, lompirtos, pókszárú, pufakos, tartatlan, éhendöglődő, ganéj, fagyosszájú, töpröngyös, perántyés, puzdorás, nyámándi, göbröncös, szopottfejű, gucoli, béllett, laffadtszájú, huzmia ember, disznójószág, gerindek, cafrás, gurgula szemű (kiálló szemű).
*
Eleven, mint a körömféreg.
*
Becézés: édes szógám, vérem, magzatom, kedves életfám, csimotám, szeretett kölkem.
*
Be kellene húzatni a vetőgépeket a gépszínbe. (A gépészt figyelmezteti másodszor is a szövetkezeti megbízott.) Nem kap embert, aki segítene neki. Ez „misére megy”, az „föl van öltözve” (s hogy!) Végre én ajánlkozom. A traktor megindul. Mindenki kijön a lármára. Két legény. Szellemi elmaradottság? Azt is külön kell kérni tőlük, hogy a gépszín ajtaját tárják ki, mert a vetőgép nekimegy! A gépész panaszkodása.
*
Legények, lányok. Egyik legény 27, a másik 23 éves. (beteg s rokkant) Udvarlásuk. A lányok mezítláb, szemérmesek. Hova vezeti azt a tehenet, Mariska. Őrőnyi. – Azt hittem, vásárba. – Őrőnyi megyek. – Ne segítsek? (Csak fejével int, hogy ne.) – Segittek. – Győzöm én is. // – Kimegyek majd biciklin. Kimentek. – Nem köll. Megtanítom biciklizni. – Nem köll. (A másik közbeszól.) Motorbicigli kellene, ugye? Az soká jár. Elöl van motorja, hátul a kipuffogó. Olyan kell? Ezen a lányok is nevetnek.
*
47-ig volt jó élet. Akkor aztán a jobb lányok elmentek Pestre szolgálni.
Volt mulatás. És 46-ban. A sok búza, csirke, tehén, bor!
*
A ruszki visszaadta a [?] juhásznak a fele falkát. Elhivatta az asszonyt: kiszámolt neki száz birkát.
*
A kovács felesége, aki kalapál, (láncot egyenesít) aki az urának valósággal inasa vagy segéde.
*
Vasárnap de. mindenki mezítláb. A lányok hazahajtják a teheneket, vad szél. Egy legény már kiöltözve – hófehér pulóverben – biciklizik (s ingerkedik) előttük.
*
Lónevek: Bogár, Bátor, Börgön, Büszke, Babel, Burkus, Cédrus, Cifra, Cigán, Cukros, Csillag, Csöndes, [?], Dáma, Daru, Deres, Dongó, Faló, Föcske, Füttyös, Fűszer, Gyémánt, Hajnal, [Olvashatatlan – A szerk.] Hullám, Ilka, Irén, Irma, Jancsi, Janka, [?] Julcsa, Julka, Kedves, Kese, Lujzi, Korhely, Kengyel, [?] Mester, Marcsa, Matyi, Narancs, Nina, Nyalka, Páva, Pityke, Sarjú, Rigó, Szajha, [?] Szellő, Szikra, Szöszke, Tompa, Tündér, Tüske, [?] Vidám
Ökör, bika, tehén: Baba, Balos, Babér, Bátor, Bekér, Bimbó, Bodor, Bogár, Bokros, Bubos, Busa, Cifra, Cimer, Ciki, Citrom, Csákó, Csuba, Csüngő, Dajka, Dalos, Daru, [?], Dobos, Doktor, Dorfi, Dudás, Fényes, Fegyver, Fickó, Flótás, Föcske, Fürge, Füstös, Galamb, Gyopár, [?] Gyömbér, Gyöngyös, Gyökér, Gyula, Habos, Hadnagy, Hajdú, Hattyú, Himes, Homál? Kapcsos, Kapitány, Kampós, Káplár, Kártyás, Kedves, Kötén, Kuli, Lamos, Lombár, Mérges, Monyuk, Muszka, Piktor, Piruk, Pöngő, Pörge, Pücskös, Sörös, Rabló, Rendek, Rigó, Sárkán, Sudár, Szajkó, Szekfü, Szeles, Szemes, Szenyes, Szilaj, Tükrös, Szoblián, Szurkos, Tigris, Tuha, Tüzes, Vellás, Vendég, Virág, Zsombor, Zsömle
Sertés: Bergu, Baklus, Bátor, Csandi, Csonka, Duhaj, Durcás, Gica, Guga, Gyehenna, Huszár, Kurta, Liszka, Lamos, Petyra, Pocki, Sala, Sándor, Siska, Tasi, Zsandár, Zsáma
Kutya: Bazsa, Belger, Biszi, Bod, Bogár, Bundás, Fordiccs, Fürgenc, Gyojcser, Gyögyis, Hangász, Megesz, Nemaz, Piszi, Sajó, Tambur, Talpas, Vadas, Vezér, Vitéz
*
köpec (kopasz) röhentek (rohantak) szöpüs (szopós) csërdás
*
Azelőtt többet ő-ztek, az öregek ma is.
*
Sürven (sűrűen) csullog (kullog) revereciu (revolúció) zsurmul: morzsol, üdvigy, csuzna (pózna) rikkancs (csordás) durrancs (kanász).
*
– Mit csinálsz te Ferkós gyerek?
*
Két kamasz lány mindig együtt legeltet, az út két oldalán.
*
A -hoz, -szer, -val és -nál, -nél sokszor nem illeszkedik; így a -ja, -je is: kipho, hatszë, láncce, rétná, surujje (sarlója) nómánek.
*
Nincs rá kiváncsim.
Valóságos törtinetes igaz.
Bár az anyám most is lán vóna.
Neki dőtünk aratnyi.
Ut tuttam mint a vizet.
Miuta eszemre emlikszem.
Csak part ne vóna meg adósság.
Ráérő emberek vagyunk.
Még a söprű is parancsol neki.
Ló öregszik, asszony vénül.
Faku beszid.
Kőfakereszt, lúdtikmon.
Megették a tikok a kenyeit. Porba esett a pecsenye.
Árkon túl gyepmester. (Máséból gazdálkodik.)
Verebek vannak a kalapod alatt?
Hibáz a szemem (gyönge).
Akkora, mint egy október.
A nap nem nyugszik le rajta. (Addigra vége.)
Sokat járt a nyiresbe (megőszült).
Örökösen el mint a Cicelle (Szent Cecilia.)
Van e hordum, fenekedbe (v. fenekeld be.)
Kutya voltál, h. maradsz, tudom én a te ingádot.
Nevet, mint a fődült gerencsir.
Él hal érte, mint a köteles a kócért.
Szeginyek fájánál tüzel (napnál melegszik.)
Sok zsidó gyereket főnevet már életébe: sok kamatot fizetett.
Olyan széna ez (olyan hosszú), hogy végig ér a lóban.
Egy garasos emberbe száz forint kárt ne tegyünk.
Az ökröt a tápáru fejik.
Egy a kertin, egy a testin. (Csak 2 inge van.)
Német asszony napján (meglesz).
*
aligos (legyek, gazdák: alig hogy megélnek)
balogács: balkezes
bátor idő: derült idő
besikosult: befelhősödött
békarokka: zsurló
belebüszködt: kevély
bugyoga: korsó
csapa: nyom; csapig: szinig
csicsereborsú: cukorborsó
csin: a hordófenék körüli szél
déhajlat: délután
falangiroz: kujtorog
félkéz fűrész
föllengez (magáz, kegyelmez) ne föllengézzen engem
gurguznyi: földet hengerenyi
hömbölget: henterget
Isten tehene: szarvasbogár
kishas: lágyék
lajha: lusta
lattyadt: (poshadt; pl. a hó alja)
nyifán beszél: orrhangon
te példa te! (te csúfság)
szegedis: oldalszúrás
sziporkál (a hó) hull
tikácsol: fuldoklik
tillad: nehezen lélegzik
tüstönködik: töpreng
csekeg: zörög (a kocsi)
bencse: nyúl
bujbele: téli rékli
fejes ükeme: vonyószék
felém rángató? sziókés
gyalog fészer: esernyő
kármentő: tölcsér
vízigágán: lúd
*
Újság: Huszonegy szavazat hijján egyhangú volt a határozat.
*
R. valahányszor visszatért a pusztára, egy kicsit Afrikában érezte magát, a néger bennszülöttek közt. A szurtos gyerekek, az egy ingben járó kislányok, akik oly természetes mozdulatokkal guggoltak le ott, ahol épp voltak. Az asszonyok is egy ruhában jártak, szép mellük kidomborította a szövetet. A mezítlábas fiúk, akik csak hűvös időben vettek fel egy elaggott mellényt. De hát ez a nép az ő népe volt, s így ő maga is minden alkalommal egy kicsit négerré vált, lelkében persze. Ez azt jelentette, hogy gyarmati: lázadást akart szervezni.
*
Gönci: A nők csúnyák, a férfiak szépek. Szerintem fordítva, ő tehát homoszex.
Gönci: A göcseji ember nem issza meg a tejet; azt cselédeinek adja. Azok tehát nem göcsejiek, vagy nem emberek?
*
A tyúkok felszoktak a fákra.
*
Szeme szüntelen csillogott, olyanformán, ahogy a táncosnőké, ajka folyvást mosolyog.
*
Egy író (Pesten), aki úgy ír, hogy minden fejezete előtt elolvas egy jó könyvet, annak a hangulatába ringatja magát, abból szed ítéletet stb. Ezt titkolta, mert meg is vetették volna érte, holott a festőt nem vetik meg, amiért órákig elgyönyörködik a lefestendő tájban vagy modellben vagy képben.
*
Muzsikus – népdalokat tett át a saját ízlésébe.
*
Ma ezt énekelik:
|
Azt már nem lehetett hallani, hogy micsoda verőfényre.
*
Gyűlölt minden előítéletet, s azt hitte, hogy az udvarias beszéd is az.
Fehér major, Baki szöllő-hegy július 5.
Tegnap előtt, mikor a jég esett, minden ajtón kidobták a fejszét. Mikor alább hagyott, élére is állították.
*
A búbos banka után talán a legszebb madár; hosszú csőrét a ló- vagy disznóganéjba fúrja, annak levét issza ki. Büdös panka.
*
A falu harca a földért. El akarták a hannaiakat telepíteni. Közönyösek. A földigénylő bizottságban 9 falusi, 3 pusztai; noha a föld mind pusztai.
Először csak 3 hold, mint a zselléreknek. De tüttösieknek több jutott. Sinka követel. Fellebbez a Megyei Tanácshoz. Bizottság száll ki Tüttösre, az iskolába. 3 kommunista, kazánmunkás Pestről. Sinka 5 pusztaival, azok a háta megett nyitott bicskával őrzik. „Ne féljen, ispán úr stb!” Vita, a tüttösiek nem engednek. A szerencse: az egyik tüttösi odaszól a tétovázó kom-nak! – Magukat is biztosan megkenték. – Az fölugrik: – Ki mondta ezt? Revolvert ránt. – Itt lüvöm le. Disznó! Van köteles a faluban. Van. Kétszáz kötelet ide, felakasztatom magukat! – Még hatvan holdat kért, mert a hannai birtok egyrésze tüttösi határ volt és 2/3-ot Bak adott, 1/3-ot Tüttös. Beleegyeztek, de még egy év múlva sem mert ő Tüttösön éjjel járni. Rögtön kimentek, kimértek 60 holdat.
Ugyanez a gyümölcsössel. 20 hold 126 parcellán. Sok. Csak cseléd kapjon. „Írtam én olyan folyamodványt, amint kellett. Hogy mi, akik rabszolgaként ápoltuk, akiknek verejtéke arra folyt, akik ültettük, de az úri világban egy almába nem haraphattunk stb. stb.” „Küldjék be azt az embert, aki ezt írta.” Így készült már 45 őszén szövetkezeti tanfolyamra 2 hónapra Pestre. Csak egyéni gazdálkodással járó szövetkezés. Fogyasztási és értékesítő, nem termelő! Előadók Vásárhelyi István, Tempefői(?), Nagy F., Veres Péter, Farkas Ferenc, stb. Nagy Imre stb.
A bognár mézet küldött a párttitkárnak, kisgazdának, hogy ő kapja meg a félkész anyagú bognárműhely raktárát. Az neki is ítéli. Kiszállnak, hívatják Sinkát. – Magának van kifogása az ellen, hogy a raktár Kiss úré legyen? (Vad kom. volt, 38-ban jött vissza oroszból?!) – Igen. – Mért? – Mert én vagyok a kom. Mert én a népnek akarom juttatni. Mert ha egynek juttatjuk, kapitalistát teremtünk. (A baki bognároknak nem volt semmi anyaguk, a németek feltüzelték.) Ezt az anyagot a cselédek mentették meg a tűztől, tejjel, a vizeletükkel, mert itt nincs víz; a bognár úr meg csak az ablakból nézte gyáván, a méheit féltette! Szétosztjuk; mindenki annyi anyagot kap, amennyire szüksége van az instruáláshoz. Elpárologtak. Másnap veszem le a lakatot. Magának rúdja meg kereke nincs. Itt rá az anyag. Magának szekér kell. Olvassa ki, ami ahhoz kell és csináltassa meg azzal a bognárral, akivel akarja. A bognár is kapott egy szekér anyagot, mert neki sem volt szekere.
Az első kom. a volt traktoros (azelőtt béres), mert azt hitte, övé lesz a traktor meg a cséplőgép. Övé is lett egy évre. Aztán a szövetkezet kapta. A feleségét is beiratta.
Volt nyilas, zsidó feljelentésért ült is.
Be-bemennek Bakra pártgyűlésre, megmondják nekik, hogy aratni kell viaszérés alatt.
Taubingernek felvidéken volt 2000 holdja. Fiát a csehek lecsukták irredenta tüntetésért. Neki is menni kellett. Ott volt jóban Mihályinéval. Az vett itt 300 holdat. De elhatározták, hogy bérelnek. Hanna 1600; júniusban kezdődött a bérlet, 93 000 pengőre becsülhették a földön lévő (termés) értéket, holott 300 000 megért, megvesztegették a szakértőket.
Harmat a juhász dadogott. Mikor az uraság új kosokat hozott, mázsásokat s az úr megkérdezte, mit szól hozzájuk, azt felelte: – Az úrnak olyan jó, jó, jó izéje van. – Az asszony elnevette magát, 20 p-t adott neki hátulról. Csak nézett, miért.
De így tett a kocsissal is. Melegvérűeket hoztak, bemutatták. [Juhokat.] Az egyiknek rövidre volt vágva a farka, a másiknak hosszú volt. Az asszony azt mondta: Hiába, csak szebb a hosszú farok! A buta kocsis közbeszólt:
– És jobb is. (Azt gondolta: hajtja a legyet) Kapott 20 pengőt.
Taubinger családja mindent tudott, hisz az asszony juttatta módhoz őket. A férfinek ő állt jót a bérletért a 300 holddal. A férfi ezt a 300-t is kezelte. Az asszony nevén volt a bérlet. De a férfi volt az uraság. Derék 60 éves ember.
Most együtt élnek Ausztriában. A férfi lánya férjhez ment egy szállodás fiához. Az asszonyt is kivitették.
Együtt élt a két család mindig.
Sós Jánosék juhász. Az asszonynak rossz a híre: túlságosan kapzsi. Holott! 2 hektó boruk lett, nem itták meg rögtön. Egyet a férfi télen, mert akkor ő végez nehéz munkát (a juhászat igen nehéz télen, répahordás, etetés, elletés). Egy hektót nyáron az asszony.
A pusztaiak nem hálásak. Sinkának elvették a kedvét, mert még áskálódtak is. „Ő mondott le a 8 holdról.” Ezért nem törődött már a házhely dolgával. „Az ő szava is csak annyi, mint a mienk!”
Sós bácsinál. A birka rovások.
A kőrisfával beültetett legelő. Télen felhőszámra van itt a madár, ennek a termését eszi.
*
A juhászok között sok a Vendel, mert az a pásztorok védőszentje.
*
A tyúkok eszik az ürüléket. A szemétdomb – hova a gyerekek piszkítanak – mindig tiszta.
*
Hisznek a szemverésben! Tegnap Sinkáék szomszédja szenes vizet öntetett, miután a gyereket meghőmérőzte!
Boszorkány Egresen!
(Egresen V. Joli néni a boszorkány; úgy lehet az, hogy ő sem tud róla.)
*
A szokásos kép; négy-hat éves gyerek az apja bekecsében, amely neki földig ér, s mely alól kilátszik a meztelen lába.
*
Az egyik kotlós elkergeti Balaskó ürülékéről a tyúkokat; mérgében nyakán a toll fölborzolódik.
*
A kakas felágaskodik, mintegy sarkára áll, és úgy lengeti szárnyait, mintha szellőzködésképpen kabátja szárnyait lebegtetné; ez sem segít ebben a kánikulában. Ráugrik a tyúkra.
*
Az útfélen hatalmas akác- és jegenyetörzsek, méteresre fűrészelve. És félkar hosszúságú már belőlük a friss hajtás.
*
A széles út felét majd felszántják.
*
A szövetkezeti reklám-naptár falragaszán lemeszelték a traktort.
*
S.-né is hisz a szemverésben. Amikor Tóni született, a nagybátyja eljött, s dicsérte, milyen kövér, szép, egészséges. Másnap beteg lett. Elhívatta az öregasszonyt. Csináltak vizet, azzal őt az megmosta, másnapra semmi baja.
*
Az öregasszony ért mindenhez. Miért van, hogy annak a disznai sose jönnek haza a csürhéből, másé meg alig tud megszokni. Amikor először kihajtották, látta, hogy az asszony a mezőn leguggol, de közben forog, a kendőjét meg a hajtűit leszedte, a kendővel söpörte a földet.
*
A csordások is, amikor kihajtanak először, egy tojást tesznek az istállóküszöbre. Ha a barom összetöri, lesz valami baj, ha nem, nem.
*
A disznót is megverte szemmel az öregasszony. Minden csecséből vér jött, a malacok eldöglöttek. Elmentek a baki asszonyhoz, az ónyát öntött. Kijött az öregasszony képe. „Majd meglátja, hogy most nyugtalan lesz.” Az is volt, folyton jött-ment.
*
Az egész puszta külön őriz. Minden 2-3 tehén mellett állong egy kislány vagy asszony vagy ember, de dologtalanul. Nem úgy, mint a Balkánon [Olvashatatlan – A szerk.]
*
Nagy Gáborkát azt hiszem, én vertem meg szemmel. Az anyja lány: A téglás fiától (az szabó) esett meg. De a fiúnak „nagyon jó lány jutott” (nem ő). Pesten szolgált, de csak egy ruhája van. Anyja öreg. Egyik fitestvérét elvitték, másik „csujtorog”.
*
A Karády-frizurás mezítlábas lányok.
*
A búza (előbb, mint a rozs) pénteken ért meg. De az egész puszta már csütörtök este elkezdte néhány kaszavágással, hogy ne pénteken fogjanak hozzá.
*
Ahogy Lutárék kivonultak a földre, elöl Lutár (a gépész) vállán az istentelen hosszú kaszával, aztán a süldő lány, aztán a feleség, karján a kisdeddel, aztán a három kisgyerek s a hegyébe még a kutya is.
*
Fehér majorban a cselédek az ablakuk alá kertet csináltak, az őszibarackjuk már terem.
*
Rálépett a kovácsműhely előtt egy tüzes vasra.
Július 8.
Még mindig nem lehet aratni. Éjjel mindig megjön a kiadós eső, bokáig érő sár a határ.
*
Folyton naponta 10–15 × – kergetik ki a kotlóst a búzából.
*
Aki földön született (nők hajdan úgy szültek), az nem tud ágyban meghalni, hanem csak földön.
*
– Te rohadék, te-e! Te kurva!
– Te francos, te, hogy beszélsz te az idősebbel?
– B…d meg azt a jó édes anyádat, úgy!
– L… a v…ba! Úgy!
– A tiedébe, te nyüves. Még v…án a tojás, és már így szembeszáll egy második osztályossal. Még olvasni se tud, és már így beszél!
– Úgy hogy ha hozzám nyúlsz, igenis le vagy szarva. Te nyüves! Mész innen, cafadék! A rossebb rágja ki a belét az ilyen lánynak!…
…Úgy megyünk a v. intéző feleségével a lármában, úgy folytatjuk zavartalanul a beszélgetést, mintha az állatkertben épp a csicsegő papagájok vagy az unatkozó rókák ketrece előtt haladnánk.
*
Birkarovás (azon a 32 páron kívül, amit Sós bácsi ideadott, van még), kulcs, hébér, sarló, köcsög, balta, kalapács, kosár, szék, kés, kard, puska, B, hármas ablak, sótartó (fali), ágyfej, kobak ( 
), horog 
, járom fa 
.
– Mért nincs alma, körte, lófej, kéz, meg ilyenek? Élő dolog egy sincs.
– Mert azt nem lehet kiligasztani. [?]
*
Gyerekek egymás közt. Te büdös kurva, én megtéplek ám.
– Lóf… a p…csádba!
*
A búzát a legnehezebb aratni. A rozsot gyerekjáték. Az árpát néhány napig renden kell hagyni, hogy megérjen.
*
„Az a jó föld, az a jó vályogföld.”
*
Arattam. Helyhez kell egy pillanatra merevedni s pontos félkört. De maradt hátra szál, mert erősen meg volt dőlve.
*
Tihanyban. Haza 3 róka. Közép-Zalában az egér-kár. Holdszámra még aratni sem érdemes.
*
Éjfél felé egy légy – egy éjszakázó – átzúg a könyv lapján, amelyet olvasok.
*
A hölgymenyétet (az úton láttuk, egy rönk alá szaladt), Sinkáné menyét asszonynak nevezi.
*
K. – kommunista (mondják rá.) De oly kommunista, aki kolhozt nem akar. Azért kom., hogy legyen földje.
*
Lutárnét választották meg a baki MNDSZ elnökévé, de 3 hónap múlva lemondott, mert „nincs nekem olyan szoknyám, amilyenben azok járnak oda”. (A tanítóné, állomásfőnökné, postamesterné, malmosné, Sinkáné. Parasztasszony csak kettő van.)
*
S.-né egy erdőben nevelkedett (nevelőapja igen goromba, nevelőanyja igen kegyetlen volt). Egy lakodalomban találkozott S.-val, de később már nem emlékezett rá. De az látta vasárnaponként a templomban, de akkor még napszámos volt. (Este végezte el a mezőgazdasági iskolát?) 17 éves korában megkérette. Előző bálon az anyja szólt, „Te, az a Sinka el akar jönni vasárnap, hogy megkérjen, mert olyan állása van, hogy megnősülhet (ispán Fehér majorban). – Nekem nem kell. (Nem mondta meg, hogy egy tanítóval titkon eljegyezkedtek, az távoli rokon volt.) Nevelőszüleinek tetszett, neki is egy kicsit. Reggel 6-ig voltak ott, neki S. mondta meg a konyhában. Majd meglátjuk. Hozzámegy. A tanítóra (még most is legény) várni kellett volna (még katona sem volt;) az lett az első vőfély (mint rokon), az oltárhoz az vezette, ott azt mondta: – Mancika, ha csoda történne és örökre így a karomban volna. – Ne beszéljen, mert kiszaladok a templomból mindjárt. – A másik vőfély az a fekete vadőr volt, akihez a nénje hozzáadta volna, de arra ő nézni sem tudott a szeme miatt, az is olyan nagyon fekete volt.
*
A cselédek kerteket csinálnak, ágkerítés. 20 méterenként oszlop, rá 3 rúd, ebbe ág. Magasan áll a paradicsom, a kapor.
*
Két öklömnyi-se csirke ugrál egymással szemközt s ví a csőrével.
*
S.-né az esküvőig nem csókolta volna meg S.-t, ha térden állva kéri, akkor sem.
*
– Szóval nem bánta meg?
– Nem. Legfeljebb most bánnám, hogy mégse a tanítóhoz; de most már késő.
*
A „lityinánt” leveszi a sapkáját, szagolják meg, milyen jószagú az ő haja. Főtt tojást ad a kisgyerek kezébe, a sárgája elfolyik.
*
S. mindennap írt neki levelet. Ő nem válaszolt. Mit írhatott volna, 17 éves volt.
*
Egy volt szerető írt neki, hogy másállapotban van, de nem volt igaz. Meg hogy rázza ki őket a hideg az oltár előtt.
– Az nem valami nagy átok. Egy pohár meleg bor meggyógyítja.
Még egy év múlva is írt. Már nem emlékszik, mit.
*
Nagy diófa lombokkal legyezik estente magukról a szúnyogot. Egyet-egyet a két kézbe.
*
Kiss, a bognár (a műhely!) szókimondó volt; az ember mindig beleütközött a reakcióba, a régi „piszkos” világba.
Egy helyen azért mondott fel neki az intéző, mert az mért tejet (12 fillérért, de szeparáltat, az esti tejet a pincébe viteti egy nagy tartályba). 6 tehene volt, a takarmány lelkét ő etette meg. Kanállal leszeparálta, és azt mérte a cselédeknek. Semmi zsírja nem volt, forraláskor cigaretta vékony föl képződött. Egy béresné a szomszéd faluból hozatott, de nagyon jót. Ők is. Az intézőné az ő feleségét kapta el. Be az irodába. Rácsapta az ajtót. Köszönt, az nem adta vissza. Ő sem. Azért küldöm el, mert a felesége nem köszön az én feleségemnek.
*
Remek kötéllel van ellátva a puszta. A németek itthagytak egy egész nagy guriga vastag gumiba vont négyszeres telefonhuzalt.
*
Este olyan ez az asszony is, az is az elbódorgott csibéit keresi: csibikém csibi csibi csibi. – „Már ebből a róka lakott be.”
*
Ahogy a puszta minden gyereke egy szekéren játszik! Lakodalomba mennek. (De a lovak is fenn ülnek.)
Július 14.
Szalay Sándor kovács elbeszélései, miközben a lakása előtt csapkodjuk magunkról a rengeteg szúnyogot.
A baki földmíves szövetkezet 47-ben eladta a hannai birtokról a kazángépet 8 akó borért egy söjtöri embernek. A hannaiak akkor tudták meg, amikor az már vitte is a lovakkal. Az asszonyok fölzöndültek ellene, elmondták „mindennek” (te ehes!) A bakiak meg két jó mulatságon megitták a bort.
Egy ismeretlen ember a szántógépeket, a fűnyíró gépet vitte el a föld. min. egy cédulájával. (Állítólag eladta.)
Egy szem gyümölcsöt sem adott Taubinger. A gyerekeknek a szájába esett a dió, de ha lenyelték, megbírságolták az apát.
„De a csősz csak juttatott” – mondja Horváth Rózsi néni. „Sose ettem annyi cseresznyét, mint akkor.” „Na emelje a kötényét! – mondta.” „Tán a szoknyáját!” „Hát emeltem azt is, mert kötény nem is vótt rajtam.”
A gyönyörű hársfákat is elvitték. Kifosztották ezt a birtokot. Mert itt nem volt erős kéz, aki odacsapott volna, hogy ezt meg ezt akarja a major.
*
Koriander nagyon hálás; a mustárt aratás után vetették, novemberben megért; retket, olajlent. Répamagot.
*
Ahogy a legények elmondják háborús kalandjaikat (úszással kapcsolatban) mindegyik a magáét folytatja; egyik a Felső Tiszánál volt, a másik Franciákkal, a harmadik a Pripet-nél.
*
„Megy mint a huzat.”
*
Të tëttëd. Të tëtëttëd. Tëttëd.
(Ton acte) (Tu l’a fais) (Tu as fait semblant)
*
A nevekben, mint a divatban, késnek fél századot. Itt a gyerekek most Tibik és Gézák és Bélák. A lányok Ellák, Gizik. Idősebbek: Gyulák, Mancik. (Csak az ispánék fia Tomi, az is azért, mert aznap született, amikor egy „Tomi”-t a határban lelőttek.)
*
Az aratóünnep. Himnusz. Barát Endre verse. Népdalok; tánc; a jegyző az újság híreit; ének, induló, vers, Zelk, Petőfi. A megyei kiküldött beszéde (olvassa). Közt. ind.
Aztán a jegyzőség udvarán tánc, ital.
Szikszayéknál egy szelet szalonna, vacsorára. A lányuk 16½, most megy férjhez. A vőlegény az irodalomról. Nem olvas, nem boldogul ilyen vacakokkal. (Száraz jó humor.) Búza? (?) Hogy ismerkedtek meg, 10 évvel idősebb.
*
Takarodás. Ketten-ketten összeállnak, mert az adogatáshoz kettő kell.
*
A gyerekek boldogsága. Egy ökörszekér egy hosszú gerendát zötyögtet. A puszta fél gyereksége fogja ezt a szálfát, és megy a szekérrel vidáman, bár a zötykölődő fa majd eltöri a karjukat.
*
Apa (30 év körül) a takarodó szekerek tehenei előtt; 6 éves kislánya karon hozza elébe egyéves húgát. A béres megáll (a tehenek is), arcát a kisgyerekhez dörgöli: – Hát fölébredtél? Hát megförödtél, te kis mocsok, te! – és kedveskedve ráver a fenekére. A nagyobbik lányka durcásan elfordul (mintha a picike sértődne meg). Na-a-a! – és visszapaskolja az apát.
*
Latár, a gépész, vontatja a traktorral a cséplőgépet; e mögé a kis kétkerekű szivattyú van kötve. Ezt egy csapat gyerek fogja; néha egyik-másik kis fiú megveti a lábát, megpróbálja, mi volna feltartani ezt az egész menetet. Sarkát előrevetve húzatja magát.
*
Dől az eső megint. Nő a kukorica! De a krumpli rohad! Van baj valami mindig.
*
Cséplés
A béresasszonyok öten egy sorban, fejük fölé tartják a villát, azon egy köteg szalma; ez az esernyőjük.
*
Kalákába csépelnek. Sinkáéknak 16-an segítenek, ők is 16-nak fognak segíteni.
Este vacsora a gépkezelőknek, a mázsálóknak.
*
A kovács – nagydarab erős ember – félnaphosszat két tehenet őriz. Ugyanakkor – úgy képzelem – egy féltucatnyi paraszt tölti idejét azzal, hogy egy kerékabroncsot helyreüssön.
*
A fakeretű fogast hátára fordítva – mint egy százlábút – húzatják ki a földre.
*
Nyulánk a nő csak mezítláb lehet, földön járva, akár a növény, a fa. Az oszlop tetején növő tölgy! – (?).
*
De a jó kis tömzsiek.
*
Sinkáné. A pusztaiakról. Rosszak, hangos megjegyzést tesznek, hogy „ennek még mindig tellik”. „Még van ruhája?” Az urára meg: Ez még mindig jár Bakra, a kocsmába (dehogyis oda). Ez még nem tágít most se?
*
De kedvesek is a gyerekekhez! Egy asszony kapával megy, 4–5 éves kislánya félre-félrelöki, ahogy átölelve tartva anyja térdét lépést vét a kocsinyomban. Anyja játszik vele, noha fáradt.
Egy másik itt babusgatja az ablak alatt a kislányát. Tubám te, tubám.
*
Az bizonyos, az uraság alatt nem söpörték így össze a gép körül a szemet. „Amikor már szinte csak föld, még akkor is föladják a kosárral a gépbe, hogy egy szem se vesszen el.”
*
Az asztag szalmával volt megpúpozva (az eső ellen).
*
Szerencsétlenség. A henger egy ágat forgatott, a gyerek érte nyúlt, a szegek elkapták a rongyos kabátját, a karját meg kitépték, mert berántotta.
*
A takarodás könnyű munka, de két személy kell hozzá; egy, aki adogatja, egy, aki a szekeret rakja. Így aztán az egész család kivonul, mert hisz a föld sincs messze. Viszont így lesz minden szekér valóságos diadalmenet, ahogy befele ballag: az apán s anyán kívül öt-hat apróság kíséri, s ráadásul a kutya.
*
Megindul a traktor. Egy kisgyerek merészen kinyújtja meztelen lábát, s pontosan a forduló kerék mellé teszi. Erre a többi is utánozza.
*
Veszekedés. Mondja a tejes félméterről a feleségének, de úgy, hogy az alsó puszta is hallja, hogy „az anyád pletykás k. istenit, ennyit se tudtatok megcsinálni?” (az asztag alját). „Azért, mert fölcsináltak” (!) (Az asszony 7-8. hónapban van.), kézbe veheted a villát, vagy megmutathatod a lányodnak, de stb. – S újra kezdődik.
*
Egy tyúk nyújtózik; bal lábát kéjesen hátratolja, szárnya öleli a levegőt.
*
– Tibi. Tibi-i-i-i… Tibi! Tibi!
– Na-a?
Ide ne gyere, mert agyonváglak.
(Négyévesek.)
Tihany
Balogh Karcsi: Jobb lesz behordani az erdőről a fát, ha egyszer ledöntjük, mert itt kinn elkopik.
*
1945. tavaszán a lapok, a politikusok azt vetették a szememre, hogy baloldaliságomban szerfölött tartózkodó voltam; óvatos; hát most csak lassan a testtel az érdemek jutalmazásánál.
Én nem tudtam róla, de bensőmben nyilván ilyesféle lehetett erre a válasz.
– Hogy nem „óvatosságból” voltam tartózkodó, azt már csak eggyel igazolhatom. Ha most a jutalmazásnál is tartózkodó leszek.
De meglehet, hogy nemcsak szemérmesség, hanem volt valami penitencia is ebben az új tartózkodásban. Hátha övék az igazság baloldaliságom bírálásában? Akkor pláne nem tolakodhatok hangadásra. De ők épp a hangadást várták tőlem.
Illettek egy sereg kiáltóan igazságtalan váddal, olyannal, amelynek alaptalanságát egy perc alatt ország-világnak bebizonyíthattam volna. A „vacsora”, amelyen behódoltam Gömbösnek. (Épp megsértettem.) Hogy egy 1942-es hírlapi nyilatkozatban – (ez Zsolt minden támadásának alapja) lemondtam a földreformról. (Épp akkor ítéltek el a nagybirtokellenes „izgatásért”.) Nem álltam ki az üldözött zsidó írók mellett. Nem védtem a védtelen baloldaliakat. A Magyar Csillag egyetlen értelme az volt, hogy oda zsidók is írhattak; a legutolsó 1944. március 15-i számban csaknem annyi a zsidó, mint a keresztény. A volt spanyolországi magyar harcosok fogságban tartása ellen egyedül csak én emeltem tiltakozó szót. És így tovább.
Ezekre – büszkén – épp azért nem válaszoltam, mert egy dokumentum felmutatásával megcáfolhattam volna őket.
A köztudatban is épp ezek vertek legmélyebben gyökeret.
Szózatok a légben
Az édenien gyönyörű tájban – fent még tavaszian üde zöld szöllősdombok, lent félkörben a tavaszian üde kék tó – hirtelen recsegés, majd hatalmas szózat hangzott. Éppen az alkonyodás érzékeny perceiben. A mennydörgő hang, mely két-három kilométernyi távolságban különösképp erősebbnek tetszett, mint a forrása közelében, ezt dörögte egy várszerűen különálló jókora ligetből:
– Tárgyalni fogjuk a hazaárulással vádolt Rajk László és társai bűnperét. Vezessék be a vádlottakat!
A liget műliget volt; hatalmasra nőtt kanadai nyárfákból állt, közvetlenül a tó partján. Közepén négyszögben elhelyezett nyaralótábor. A főépület padláshomlokzatára villannyal működő, tölcséres hangszórót szerelt föl egy különleges szakmunkás csoport, egész napi szorgoskodással. Most készültek el, még idejére.
Csakhamar Rajk László hangja lőtte a kibimbózó csillagokat…
Három versszakasz, prózában*
1
Amikor Moszkvában jártam – még ezerkilencszázharmincnégyben – szerettem volna Sztálint is látni.
– Voltaképpen ismerni szeretném, hogy hazatérve, róla is beszámolhassak – mondtam egy ráncos arcú, de vén ráncai közül fiatalosan okos tekintetet hunyorgató orosz írónak.
– Akkor üljön rögtön vonatra – mondta.
– Miért? Hol láthatom?
– Az egész országban. Mindenütt, ahol munka folyik. Ott mindenütt van őbelőle valami.
– Vagyis ahhoz, hogy őt megismerjem, járjam be az egész Szovjetuniót?
– És még akkor sem ismerné egészen. Mert az ő gondja azon is túlterjed.
2
Az ember több, mint az arca. Több a lelkénél, a szelleménél is.
A tetteinél is több. De mérni mégiscsak azzal lehet, amit magából másoknak átad. Jól mondják, hogy aki másoktól elvonul, az elevenen eltemetkezik. Ami megfordítva annyit jelent, hogy – bár tudtod nélkül is – annyiszor élsz, ahány emberért élsz.
Megfogadtam annak az én öreg tanácsadómnak a szavát, akinek tekintete olyan gyíkelevenséggel szaladgált a szemráncai közt; de mégsem mondtam le az élményről, hogy Sztálint láthassam.
A szovjet írók első kongresszusára voltam meghíva – olyanféle vendégként, amilyen vendég lakodalomban az ember; ülhettem, hallhattam, figyelhettem az örvendezőket.
Abban reménykedtem, megjelenik ott talán Sztálin is.
De aztán az történt, hogy mihelyt az országot járhattam, én magam nem igyekeztem nagyon arra a kongresszusra, vissza Moszkvába. Írók helyett gyárakat láthattam, ezerholdas búzatáblákat.
A mű mindig jobban érdekelt, mint az alkotó. Így utaztamban pedig nem is az írók műveit láthattam, hanem azokat a műveket, amelyekről ők készítették alkotásaikat. Rosztovot láttam, Gorkijt, a dnyeprogeszi duzzasztótelepet. Tízezer kilométert utaztam.
3
A felén járhattam ennek a tízezer kilométeres útnak, mikor az Azovi-tenger mellékén egy kisebb városba jutottam. Megnéztem a gyárat, színházat, az új könyvtárat, a gyermekotthonukat. Megnéztem egy közeli falvat, amelyben azelőtt csak sárkunyhók voltak, de ahol most új házak sorakoztak. Itt is megnéztem a könyvtárat, a kultúrházat.
Gyermekotthont már eddig is annyit láttam, hogy előadást tarthattam volna a dadáknak is.
– De menjünk csak; megígértük!
Az én gyermekotthon-ismereteimnek már ez sem mondhatott újat. Tiszta volt, rendben volt. A gyermekek zöme öt-hat éves volt. De akadt köztük tíz-tizenkét éves is.
Az lepett meg, hogy igen büszkék voltak; valami miatt igen nagyon adtak magukra. Fejük fönt volt, szemük csillogott. Vették le ruhájukról a pihét is. S fegyelmezték egy-egy pillantással egymást.
Némán is oly láthatóan várták az alkalmat a szóra, hogy meg kellett kérdeznem, mivel vannak úgy tele.
– Itt járt Sztálin elvtárs!
S ettől még jobban kigyúltak.
Az embernek az volt a képzelme, mintha annak a tekintetnek, amely oly boldoggá tette őket, azóta is magukon éreznék a fényét.
Ez ragyogott a személyzet tagjainak az arcán is.
Nos, gondoltam, ha szemtől szembe nem is, de most mégis láthatom Sztálint, olyanformán, mint amikor oldalsó tükörből lát meg valakit az ember. És ez a látás lesz az igazi. Mert az ember arca és lelkülete nem halott anyagként szolgál a tükörből; megméri, hogy mit sugároz tovább.
– Mikor járt itt?
Kiderült, hogy már három éve járt ott. Közvetlenül az otthon megnyitása után. Eszerint a kisebbek jószerivel nem is emlékezhettek rá.
Különös, az első pillanatra zavarba ejtő érzés fogott el. Bizonyosnak, valóságosnak éreztem, hogy ezek a kisgyerekek emlékeznek Sztálinra. Azt éreztem, hogy itt mindenki azt érzi, hogy tegnap suhant végig rajtuk Sztálin tekintete. Hogy ez a tekintet most is rajtuk van, s ez kitüntetést ad, s kötelességet ró rájuk. Ritkán tapasztalhattam így szemtől szembe, mi a rajongás; ennek heve csapott meg.
Nem voltam kommunista; tán épp ezért mérhettem rejtelmes erejét. Ezért is érzem ezt az élményt versbe valónak. Nem terhelem azzal, hogy rímet aggatok rá.
December 22.
A kávéházban. Két ember a nyugdíjról. Megszüntetik?
*
– Találkoztam egy régi ismerősömmel. A vonaton. Kérdi: – Te még benne vagy a pártban? – Benne. – Nahát. Azt hittem, én vagyok az egyetlen kisgazda az országban. Kifizettem az egész évi tagdíjat.
Behívat egy ezredes. Alattam szolgált, igen tisztességes. Tudtam, mit akar. Emlegettél, lépek be.
Nem engedtem szóhoz. Én kérdem. Hány előállítás volt az éjjel? 36. Elrendezte? Bírták? Rám néz, látja, nem is akarok arról beszélni. Tiszteleg, „köszönöm”.
S miért.
– Nem akartam belépni. Egyrészt azért, mert tudom, hogy úgyis kitettek volna. Azután meg a húgom tanárnő. Egész nap folyton hordja haza az orosz könyveket, jobban magol, mint a diákjai. Én kérdezem ki. A másik húgom meg az igazságügyben. Van ott egy huszonnégy éves szemináriumos. Az öregek meg bent ülnek a padban. Az meg mindenkit tegez. „Te Hay, hogy ülsz ott, ne pislogj a füzetbe, amikor kérdezlek. Akkor kelj fel, ha kérdezlek.” Hay hatvanéves, azért lépett be s maradt szolgálatban, mert a nyugdíjat is kevesellte volna.
A nagy [?] meg van elégedve. Szépen éltem. Amit el lehet érni, elértem. Őrnagy lettem. Az olasznak van egy nagyszerű szólása: vederemo! vederemo: meglátjuk. „Az utódom – vasutas! (nagy nevetés). De nem afféle aranyzsinóros. Hanem pályamunkás.”
*
Irodalom. – Levágtalak, meg fogod érteni, mert hónapszámra a legburzsujabb eszpresszóban láttalak naponta. – Ha láttál, te is oda jártál. – De az nekem a legsötétebb korszakom volt. – Nekem is! – De én önbírálatot hajtottam végre. – Én kérlek – gyárba megyek! – Kérlek, legközelebbi könyvedről ha írok, tekintetbe veszem.