A Duna fiaihoz
| Szalad a Duna s itt marad; |
| rohan s egyhelyben hánytorog, |
| Öt kis nép kertjei alatt. |
|
| játszatja hű hasán a fényt. |
| Míg futnak fent a századok. |
|
| És kínálja két sor csecsét: |
| falvak, városok, nemzetek; |
| szíjjatok, van erőm elég. |
|
| S csörtet a bozótból a nép. |
| Jön mind, kit szomj és félsz gyötör |
| És – egymásba veri fejét. |
|
| S zajdul sivítás, jaj hasít |
| s messzire zengve ki-kitör |
| a fülrepesztő torz-gyönyör: |
| megint legyűrtek valakit! |
|
| És újra valakit! S megint |
| És táplálékot egy se kap, |
| csak vért – vagy sebet, aszerint |
|
| s hogy mint fordult a szüntelen |
|
| Ezt hallom. És ezt üzenem |
| költők, kikkel ha más nem, ím |
|
| Meggondoltátok, mit csináltok? |
| Most földön fekszik a magyar. |
| De láncai mellette nyúlnak |
| s ő talpra kelhet mihamar. |
| Meggondoltátok, mit csináltok |
| azzal, ki csak sebei foglya? |
| de lassan szabadságra gyógyul! |
|
| míg nem tér magához, – amíg |
| nem tértek ti sem magatokhoz! |
| önnönmagába. Egy a tükrünk: |
| mindönket egyformán tiportak |
| az, aki még ma is tiporna! |
|
| Nem látjátok? Belétek szökhet, |
| amit mi, bár porban és vérben |
| rángva, de rázunk már magunkról! |
| s dühe bőr-váltó, mint a kígyó. |
|
| Jól tudja, ki mindig alul volt. |
| s hang fölöttünk! Beh ismerős |
| a parancs az örök magyarnak |
| (örök levertnek-lázadónak), |
| ki velem most még szót emel |
| s ki épp parancsra nem hajolt; |
| ha ezredszer is beleroppant. |
|
| Beh ismerős mind a coki!-t |
| lökő ujj e belül is rabnak, |
| csak nem-re és dacra szítottam, |
|
de kinek ezt mondom ma: béke. |
|
| Mit tesztek? Tudjátok? A porban |
| s a vérben is előrekúszott, |
| Századok bús ismeretlenje |
| most nyujtja megismerni arcát. |
|
| S ti most veritek szembe őt |
| a vér miatt, mely rajta foly? |
| de mely már övé, csak övé! |
| Az embert veritek már s benne |
| magatokat. Ne adja Isten, |
|
| Magyar vagyok. Testemben érzem, |
| hogy sarjad emberré e nép. |
| Azt hiszitek, van rendelet |
| a gyermeknek, hogy vesse ki |
| szívéből ő is szülőházát, |
| mert őt abból már kivetették? |
| Hiszitek: valaha is a grófé |
| lett a szülöttem föld, melyet |
| nem láttam (de ittbent azóta |
| láttam csak jól s beh jól) mióta |
| Most kérdez még. Majd talpra áll |
| a magyar. Máris emelődik; |
| most válik el, hogy dúlt szívében |
| – ahogy én oktatgatom őt – |
| vadzúg szűk sziklái alatt |
| ugrásra nyomva, mint a tigris. |
| Tudom, puszta szó, amit mondok. |
| De én a Sorsnak is beszéltem. |
|
|
|