Sorsválasztók
Minden országban van színész, aki alakításai során végül magát valamiféle jellemeszménnyé formálja, már-már közéleti figyelemre. A főszereplő, Gábor ilyenformán testesíti meg a színház világán kívül is azt a – sokak szemében zabolátlan – szókimondást, melyet – csaknem általános vélemény szerint – az igazmondás fűt. Világot járt, alaposan – tudományosan is – művelt. Gyerekkori barátjának, az éppoly sikeres rendezőnek, Tibornak a lakásán ismerkedünk meg vele és a náluk négy-öt évvel fiatalabb Fruskával: Fruzsinával
TIBOR
Még hátrább a széket, az asztalt… Teljesen üres színpadot ajánlanék! Semmi gondotok nem lenne a díszlettel. Akármelyik vidéki színházban, de akár falusi kultúrházakban megkezdhetnétek az előadást, nyomban ahogy megérkeztek, egy kofferrel a kezetekben. Válasszuk is ezt: üres színpad! Jó? Volnál szíves ide figyelni?
FRUSKA
Idegesen. Figyelek. Figyelek.
GÁBOR
Szerepét memorizálja. Nekem mindegy.
TIBOR
Neked igen. Vagy olyan színész, hogy már a puszta belépésed betöltse úgy a színpadot, hogy be is bútorozza. Csaphatsz a válladra valami tógát is: római császár! A győztes Titus! Téged már a színlap bemutat. Meg a hírneved. A nagy pesti sztár személyesen Kutyabagoson. A nagyobb feladat téged vár, Fruska. Ha se trón, se diadaloszlop, a játékoddal kell érzékeltetned a tágasságot itt a palotában, a ridegséget, ami körülvesz, idegen királynőt, Rómában! Nem hónap, két hét alatt összerakjátok az alapot ahhoz a vidéki vityillóhoz. Csak több beleélést. Ebben a mondatban főleg. Súgópéldányt olvas.
„Hogyan? Eltűrjem-e szégyennel s megvetetten, / Hogy ez a nép ne csak gyűlöljön – kinevessen?”*
TIBOR
Menni fog! Épp ott vidéken tudsz majd hozzánőni még oly sztár mellé, hovatovább olyan világhíresség mellé is, mint Gábor. Ott nem hat a pletyka, hogy csak az ő fényében röpködsz. Csinálhattok végül még a központi nagy pletykafórumon is afféle vizsgaelőadást, hogy nem számításból szerezted meg magadnak ezt a fiút.
TIBOR
Mármint ezzel a Buda környéki házzal. Nehéz falat lesz ez is a jóakaróidnak. Hogy most már egy életen át közös fészekből szárnyalgass a reflektorok sugárkévéjében.
FRUSKA
Azzal a házzal nem az a számításom, hogy kiszárnyalgassak belőle.
GÁBOR
Fölütve fejét a szereptanulásból. Magam is kíváncsian hallgatom.
FRUSKA
Hogy ne fogja meg a tüzes vasat. Ne azt legalább, amit épp ezért kínálnak neki. Hogy közelebbről vigyázhassak rá.
TIBOR
Zsinórral a sólyom lábán?
FRUSKA
Olyannak ismersz?! Szeretem, azért féltem! Nem a hírességét szeretem – még csak nem is a tehetségét –, még te se jöttél rá? Röpdöshet ki abból a házból, amennyit akar, csak ne égett szárnnyal fejezze be a napjait, ahogy mostanában már majdnem mindig. Miért kellett épp ezt a darabot választanunk – választanotok? Hogy tudok én a kutyabagosiak lelkéhez férni, ha akár egy Jászai Mari szenvedélyével hörögném: „Hogyan, eltűrjem-e szégyennel megvetetten, / Hogy ez a nép ne csak gyűlöljön – kinevessen?”
FRUSKA
Amikor ezt a kettős szerepkörutat elhatároztuk, eredetileg az Othello–Desdemona-duót választottuk, aztán Beatrix és Benedek jelenetét, indokolatlannak érzem, miért kellett hirtelen ezt elővenni? Maibb, aktuálisabb szerelmi drámát szerettem volna, szeretnék most is a magam részéről.
TIBOR
No, dráma és szerelem van ebben is elég. Hogy mi a kötelesség és a szenvedély, Racine valóban sose szikráztatta így egymáshoz, mint épp ebben a drámájában. Épp ebben a jelenetben. Titus és Berenice halálosan szereti egymást, de – Róma császárának és Palesztina királynőjének mégis halálosan gyűlölnie kellene egymást.
FRUSKA
És kit érdekel ma ilyesmi?
GÁBOR
Fruska hangját utánozva. „Ilyen ásatagság!”
FRUSKA
Ilyen ostobaság: Babonaság!
TIBOR
Az újságok még tele vannak ezzel az egyiptomi–izraeli háborúval. A nézők már csak ezért is rögtön elhelyezik a fejükben, hol folyik a cselekmény.
FRUSKA
De nem azt a poros históriát, hogy Róma császára, a föld ura csak azért nem veheti el szerelmét, mert az nem római, hanem… „idegen”. Por, por, pókháló.
TIBOR
Lefújjam neked egy kicsit? Hívd Rómát, a zsidók akkori fő ellenségét Egyiptomnak, s képzeld el, hogy az arab világ feje izraeli lányt vinne haza a trónjára, az ágyába azzal, hogy senkinek eszébe se jusson azt idegennek nézni. Ezt emészd egy kicsit élménnyé. Megvan hozzá a szituáció. Olyan végszavakat kapsz Gábortól, hogy minden mozdulatodat feszültség várja. Nézd csak. Gáborhoz. Csinálj neki egy kis bemelegítést.
GÁBOR
Lapoz a szerepkönyvben. Menjek vissza odáig, hogy…
„…Esküszöm, asszonyom, e szív örökre rabja,
S távolság és idő öntől el nem ragadja.
De a birodalom trónusát elfogadtam,
és ami vele jár, Róma törvényeit
meg kell tartani. Nem először kényszerit
Róma egy rómait hasonló áldozatra.
…Királyokat teremt s ledönt megint kezem
S szivemmel szabadon nem rendelkezhetem.
…Eszemet veszi e rettentő fájdalom…”
Vagyis összefoglalva: örökre szeretem, s örökre elhagyom.*
TIBOR
Tapsol. Most próbáld a magadét ezen a szinten. Mert abban bizonyos lehetsz, hogy Gábor minden esetben ilyen magasra visz.
FRUSKA
Mint a sas az ökörszemet a szárnya alatt. Nekem akkor se megy. Ne erőltessük. Vegyük inkább akár Gertrudiszt és Bánkot.
TIBOR
Én ezt tartom aktuálisabbnak.
GÁBOR
Ne erőltessük tovább.
TIBOR
Még jó húsz percem volna pedig. Akkorra kértem Katit, hogy egyeztesse lótás-futásait, s ugorjon föl ide értem.
FRUSKA
Ide? Papp Kati?! Mert úgy ismeri a járást hozzátok?
TIBOR
Már a városban is alig ismeri ki magát, a sok épületfestés, tatarozás miatt. A hivatalokban még kevésbé; engem kért meg, kalauzolgassam, még a temetőben is. Zavar, hogy idejön?
FRUSKA
Legalább megismerem legendák övezte személyét is.
TIBOR
Az ilyesmi leplezi le az életkort; hogy milyen kismacska vagy. Mikor te Gábor szeme elé kerültél, Kati már nem is tudom, milyen rég távol volt az országtól, halványult a híre-neve.
FRUSKA
Távol is maradhatott volna a híre-hamvával.
TIBOR
Csak nem vagy féltékeny? Gáborral legföljebb a nevük fonódott, hemperedett össze. Ahogy az enyémmel is. Kiengedtük, elröppent, s most a legerkölcsösebb, legkomfortosabb házasságban él a távol Caracasban, azaz most már La Platában két gyermekkel, két Mercedesszel, öt személyzettel egy többszörösen aranydíjazott s ráadásul aranyos képű-kedélyű producerrel, aki mindezt elsősorban a felesége jó fejének köszönheti – fájdalmas megállapításunk szerint.
GÁBOR
Nevet. Most fájdalmas és szívrepesztő, mi? Ha valakinek olyan madár szállna a kezére, az maga ne csapongjon! Fruskához. Tibor meg a keze fején ülő madárral is: csapongott, mégpedig kellő válogatás nélkül, annyira, hogy Kati végül még in flagranti is érhette Yvette-tel. Azon nyomban, huss, elrepült azzal az idetévedt franciával, aki akkor még producer sem volt, hanem festő, színszakértő a filmeseknél.
FRUSKA
És most szent a béke? Hogy lám ilyen örömmel látogatja a régi bandát?
GÁBOR
Kati affajta madár, aki gyorsan kitépi ugyan a beszennyezett tollát, de nem tart haragot.
TIBOR
Az anyja temetésén nem lehetett itt, de ez a sírkőállítás nagyon meglágyította az emlékeit. A régi haverok iránt.
FRUSKA
Meg az érző szívét!…
GÁBOR
Miért harapod látatlanba is? Tiborhoz. Most meg őt kerülgeti valami madárkényesség. Nagyon is meg fogod szeretni Katit. Tojáskorotokban egy költés lehettetek volna, most egy ágon, egy dróton elcsiripelhetnétek.
FRUSKA
A tollak megtisztítása után.
TIBOR
Mi ez köztetek? Mi dagasztja a bögyöd, hogy mindenkire csak fújni tudsz?
FRUSKA
Legszívesebben az utcán szellőztetném ki magamból. Megyek is. Indul.
TIBOR
Kérlek! Kati tudja, hogy itt leszel, készül rá, hogy megismerjen.
GÁBOR
Tedd le azt a táskát. Tedd le, ha mondom.
TIBOR
Sose láttalak így benneteket.
GÁBOR
Itt maradsz, és nagyon jó, hogy tisztázódik minden. Még idejében.
TIBOR
Ámulatomból bámulatomba! Mit rágjátok egymást? Mintha valami komoly dolog enne valamelyőtöket.
GÁBOR
Vagy mindkettőnket.
TIBOR
Volt időtök végigcsinálni a lobogó szerelmesek hagyományos veszekedő korszakát, nem? Micsoda aknák vannak még alattatok? A kanóc sistergését hallom szinte. Most, amikor már igazíttatom át a fekete ruhám az ünnepi tanúskodásra az esküvőtökön! Akár az oltár előtt is. Fruskához. Hallom, még azzal is megtiszteled a famíliádat.
TIBOR
Mégse lesz orgonálás, fehér fátyol?
GÁBOR
Talán semmi sem lesz!
TIBOR
Hanem mi lesz? Mi van itt, amiről én nem tudok? Beszéljetek! Hadd rendeljem vissza idejében a frakkot!
GÁBOR
Semmi. Vedd úgy, hogy mégis lámpaláz. Nála! Remélem, holnapra nyoma se lesz rajta.
FRUSKA
Mintha csengettek volna. Én már most is, mint hattyú a vízben. Egy pillanat alatt magatartást vált. Mosoly és fegyelem.
TIBOR
Tudsz te játszani, ha akarsz!, ne féltsed magad! Siet az erősebb csöngetésre, s vezeti be Katit.
KATI
Élénken s ugyancsak ellentétben azzal, hogy félgyászban van, egyenest Fruskához siet, forrón átöleli, apró csomagocskákat nyom a kezébe. Helló! Ezt meg ezt; ebben még egy kis gyűrű is van; de előlegül, foglalóul ezt is; az esküvőig még teszek egy fordulót, s azt hozok, praktikusat, amit rendelsz. Boldog vagyok, hogy megismerhettelek. Mutasd magad. Megfelel! Nemcsak neki! A terveimnek is. Befejeztétek a próbát?
KATI
Mikor láthatnám? De minél előbb?
TIBOR
Mert netán azzal is volna terved?
KATI
Te tán le fogsz ülni. De ők rögtön talpra s egyben kötélnek állnak. Életrevaló ügy: bejárni kettős szereppel, két ilyen szereplővel az országot! Szántszándékkal kértem itt a találkozót veletek. Lecsúsztam a kóstolóról, de így is, príma vista, és Gábor képességeinek régi emlékeivel elő merek hozakodni máris az ajánlattal: az országos előadókörutat egy kis világjárássá tágítani.
KATI
A fülek elepednek a jó hazai szóért, akármilyen messzire szóródtak hazulról. Tapasztalatból mondom.
FRUSKA
Annyit szenvedsz ott künn tikkadozva?
KATI
Kiszárad a dobhártyám. Nemcsak az enyém. Sokan képesek, baráti bandák hajlandók kétezer kilométert repülni, hogy kétórás magyar előadást halljanak, akár szüreti mulatságon – Uruguayban! A szóéhség kiolthatatlan, potrohos bankárokban, öreg parasztmamákban, de még az ilyen szebbkeblű honleányokban is, mint én. Kipróbálhatnátok ti is az élményt.
FRUSKA
Röppenjünk tehát Győr után mi is Caracasba.
KATI
La-Platába. Buenos Aires csak egy ugrás, egy röppenés oda, Sao Paulo, Rio de Janeiro kettő-három, s közben Montevideo, annyi a magyar már ott is, hogy ötszörte több lenne a néző, mint Sárbogárdon, de akár Veszprémben; hát még Sidneyben.
TIBOR
Mert az is csak egy röppenés oda.
KATI
Megérné! Ennének benneteket, mint a cukrot. És Melbourne! Van fogalmad, mennyi a magyar még Costa Ricában is!?
GÁBOR
Tel-Avivot kihagytad.
KATI
Kétszázötvenezer! Tel-Avivban kikötve, legalább kétszázötvenezer gyűlne magyar szót hallgatni – hány este az? Tel-Avivban jelenik meg, Magyarországon kívül, a legnagyobb példányszámú magyar újság! De a többi település is arra. Csak egyet mondok el. Nézd meg a térképen, melyik a harmadik legnagyobb város Dávid ősi földjén. Erről hallottam egy sztorit épp valamelyik röppenésem alatt. Új utcát szenteltek föl, az utcatábla egyben emlékmű; magyar névvel, valami Reviczky Ádám vagy… most már emlékszem: Imre. Súgva. Horthy-ezredes volt, vagonszámra küldte a munkaszolgálatosokat ő – kórházba, otthoni dekkolásba, de haza is. Merthogy erre volt parancsa pecséttel, nem – Súgva. – Horthytól, hanem még II. Endrétől, kutyabőrön. Innen a zenekar, a leleplezés, a díszkoszorú. Őt már nem hívhatták meg; szerény éjjeliőrként végezte egy pinceraktárban. De fiát, menyét díszhelyre ültették. A szónok maga a polgármester! Héberül beszélt, de a végére betanult néhány magyar mondatot. Nemcsak azért, hogy a díszvendégek is értsék. Hanem, hogy a közönség is, kivétel nélkül a választópolgárság minden tagja. Hát így készül kerekre a világ.
TIBOR
Tele aranybányával.
FRUSKA
Annak, aki könnyen röpköd.
KATI
Fecsegek-locsogok, és messziről jött ember vegyest szórhatja a szót. De arra mégis ti vagytok a tanúk, hogy ami kölyökkorunk óta elhagyta ezeket az ajkakat, az mindig huszonkét karátos volt. Mit dobáljak hamis pénzt, ha ennyi a valódi, s ti is megpöngethetitek… Mikor próbáltok megint? No, Tiborral majd „beszervezzük” azt is! Szervusztok, szia! Tiborhoz. Gyerünk!
TIBOR
Csapjátok be az ajtót, ha elmentek.
GÁBOR
Hosszú csönd után. Most szemtől szembe láthattad, lemérhetted. Ami a szívén, az a nyelvén. Akármit mondott, nem rosszakaratból mondta. Nem hazudott.
FRUSKA
Hazudott, nem hazudott, heteidet teszi tönkre. Tévedett, felelőtlenül fecsegett, de te ezzel is emészted magad. Ahelyett hogy nevetnél rajta. Fölénnyel lepöckölnéd magadról. Fejezzük is be. Szót se róla többet. Megegyeztünk? Megöleli.
GÁBOR
Ez volt az én első reagálásom is. A nevetés, a fölény, már-már egy kis krakélerkedő visszavágással. A származását kenni valakire manapság! A családban, hogy ki milyen eredet, legfeljebb anyánk egyik unokatestvérét foglalkoztatta, a Volksbundistává s egyben Heinrichhé is visszafajzott bácsit. Ősök! Vallás! Az első ének, ami a fülembe ragadt, a „Mennyből az angyal”, az orromban az Isten szaga a tömjénfüst, fölötte az aranysugarú monstrancia, meg ahogy ott térdelünk a két húgommal az oltár előtt, szorítjuk állunk alá a fehér kendőt, csukjuk a szemünk, fogadjuk szánkba, s nyeljük az ostyát, úgy, nehogy foggal érintsük. Hogyan lehetnék már én is, már születésemtől fogva, ami Kati?! A szüleim nem édes szüleim?
FRUSKA
Locsog-fecseg, jól mondta, itt lebeg, ott lebeg, fogalma sincs, milyen képtelenség szalad ki a száján. Füst, füst, elhessenteni, de most már véglegesen. És beszéljünk a munkáról. De úgy, hogy eszünkbe se jusson ilyesmi.
GÁBOR
Nekem is úgy ment be s jött ki a fejemből, mint a rossz automatából a forint. Kezdetben. Kati a szavaival is lebeg, mint a lepke. De a lepke a könnyedségével is épp annyi, mint súlyosságával az elefánt. Akárhogy, akármiért is mondta, Kati nem hazudott. És az sem hazudhatott, akitől Kati hallotta, amit hallott.
GÁBOR
Az anyja. Senki sem akart rosszat, nem így kell vizsgálni a dolgot.
FRUSKA
Mert már „vizsgálnád” is?
GÁBOR
Amit Bözsi néni akármilyen titokként is elárult neki, ott Caracasban, Montevideóban – vagy éppenséggel Tel-Avivban –, ott egyáltalán nem „leleplezés”, ha valakiben „nem árja vér csörög”. Ha jól nézem, még hálás is lehetek Katinak, hogy végre magam is tisztán látok ebben a dologban.
FRUSKA
Mit kell itt tisztán látni? Mondtam már: egyik füleden be, a másikon ki. Átlépni az egészen. Hátra se nézni.
GÁBOR
Azt akarom. De hát ahhoz is kell valami – hogy mondjam? – fix pont. Hogy legyen honnan nem hátra se nézni, hanem vállat se rántani az efféle „mende-mondákra”. De volt egy-két homályos pont. Azokat bolházzam?! A legegyszerűbb, ha koronatanúkat keresek, azt gondoltam. Ha a leghitelesebb koronatanúhoz fordulok.
FRUSKA
Miféle koronatanúhoz?
FRUSKA
Nem elég, hogy magad belépsz ebbe a hálóba, most ráadásul még… Anyádat zaklatni, földúlni, ebben az állapotában.
GÁBOR
Köszönöm az aggodalmadat, Fruska, hogy kímélnéd még anyámat is. De én… Szó fordult itt az imént a madárra, aki maga tépi ki a megtisztíthatatlan tollát. Az anyámat, az apámat, a tizedik ősömet sem kímélhetem, ha – tisztán akarok látni, állni az emberek előtt.
FRUSKA
És képes volnál meztelenre tépni magadat, Gábor! Kedvesem! Már magamért kérlek, a kettőnk nyugalmáért! Legyek én a te józanságod! Ne ragadtasd el magad.
GÁBOR
Sose voltam ilyen józan.
FRUSKA
Ne ez legyen a gondunk. Olyan szépen kialakítottuk már, amivel érdemes foglalkoznunk. Megvan a telek. Az őszi nyitásig összeszedjük ezzel a különmunkával a téglát, az építőanyagot. Búzás Feri átdolgozza a tervrajzot, aszerint, hogy milyen gerendákat tud szerezni. Arról beszéljünk, milyen lesz a te külön stúdiód a padlástérben, hogy olyan lehet-e cementgerendákkal is, ahogy akarod. Vagy már nem akarod? Azt a csöndet? A fenyőkkel a ház mögött…
GÁBOR
És abba a csöndbe is, abba a házba is, abba kiváltképp csak tisztánlátással léphetek. Mosolyog, átöleli Fruskát. Tiszta szárnytollakkal, angyalom. Bánom is én, hogy zsidó, nem zsidó! De, hogy ennek vagy annak kiadom magam, hát azt ledörgölöm magamról. Nem akarok senkit megtéveszteni. Az akarok lenni, ami vagyok. Ehhez pedig az kell, hogy…
FRUSKA
Hogy anyád még több altatóval jusson csak egy kis hajnali álomhoz! Te törődsz, te, azzal, hogy kik milyen bélyeget sütnek rád? Te, akinek sistergő ítéleteit már-már országosan ismételgetik, s nemcsak mosolyogva.
GÁBOR
Vagyis van bélyeg, amit rám süthetnek. Szerinted is.
FRUSKA
Őrült vagy! Ilyen rágalmakkal fárasztani magad!
GÁBOR
A rágalom is csak valami tényből fakad. Ha már te is rágalmat mondasz…
FRUSKA
Ne ránts engem is erre a pokoli lejtőre. Rágalmazni magyarul azt jelenti: alaptalanul gáncsoskodni.
FRUSKA
Teljesen alaptalanul.
GÁBOR
Honnan?… Te valamit tudsz, amiről nem beszélsz.
FRUSKA
Gyorsan. Dehogy, dehogy… De nem áll náladnál makulátlanabbul ember nemcsak itt nálunk a művészvilágban, de ahol csak emberek magyarul gondolatot cserélnek. Az emberek már engem féltenek, hogyan tudlak majd visszatartani olyanok kimondásától, amikre mások csak részegen bátorkodnak. Soroljanak, ahova akarnak.
GÁBOR
Hirtelen kitörve. És én meg hányok a „szempontjaikra”, hogy különbet ne mondjak. Meg, hogy hova sorolnak s melyik az első, a második, az ezredik klasszis, a szégyellni- vagy büszkélkednivaló. Elsöpri a kéziratokat az asztalról. De megállok, ahova besorolt a boldogságos Atyaisten, vagy ez a kutya földi végzet. Nem csalok, nem leplezek. Nem alakoskodok, nem így alakítok! Nem az életben akarok színész lenni. Hamis tollakkal! Nem azért tanultam ki a mesterségemet, hogy ne utáljam a „látszatot”! A deszkákon is fölsülök az olyan tragédiában, aminek nem ismerem töviről-hegyire a hátterét, à la Sztanyiszlavszkij!
FRUSKA
De hol van itt most már – tragédia? Ne ejtsd kétségbe az embert!
GÁBOR
Én jelmezben sem tudok igazságot „alakítani”, ha az életben nem az a gondom. A szakmámról van szó. És nincs kétféle becsületérzés, tisztasági ösztön. Ez vagyok! „Egy” vagyok! És ha ez neked őrület, még visszaléphetsz a lejtőről. Én elhiszem, amit Kati mond. És még ezután is köpök arra, hogy faj, meg milyen volt a nagyapám, és milyen lesz az unokám. De ha a te szemedben más vagyok, ha egy porcikád mást mond: szabad az út, elmehetsz.
FRUSKA
Azt hittem, odáig vagyunk már az együvétartozásban, ahol a saját külön akaratából sem mondhatja senki a másiknak: elmehetsz. Nevet. Mert az már sziámi operáció volna, annál is életveszélyesebb. Nem megyek el. Megismertelek, s nekem – a szívemnek, az agyamnak, de a bőrömnek is – azonmód kellesz, ahogy vagy. Jó, fölháborít ez a beavatkozás a belügyeidbe. De hogy még teret is adsz neki, ha csak egy ujjnyit is! Ez már sok a büszkeségből. Mamához semmiképpen ne ezzel menj.
GÁBOR
Majd meglátom. Tőle is függ.
FRUSKA
Lehessek én is ott.
GÁBOR
Kelletlenül. Más kérésed nincs?
FRUSKA
Szeretnék tőled gyereket. Átöleli.
FRUSKA
Öt perc a gondolkodási idő.
Gábor szüleinek lakása. Fruska és Gábor anyja, izgatott föl-alá járásban.
ANYA
De mit mondott, mit szó szerint az a kerge Kati?
FRUSKA
Nyugodjon meg, Vilma néni. Csak amit ő tudhatott, nem többet. Gábor rögtön itt lesz. Hogy milyen állapotban – Vilma néni azt észre se vegye.
ANYA
Kati sem „tudhatott” semmit. Mit akarhat hát most még Gábor is tudni a puszta hallomások után?
FRUSKA
Mindent! És olyan állapotban, hogy fölszaggatna mindent. Gyökeret, rejtelmet, sebet. De meg kell fogni a kezét, úgy is, hogy végleg megálljon ezen az úton. Hiszen Vilma néni tudja jól, hogy amit Kati „hallott”, az nem igaz. Nem a megbántottnak kell kimosdatnia magát, mert azt is úgy nézik, hogy „mosakszik”! Egy hangot se hát erről tovább. Vesztébe rohan, ha nem tesszük meg idejében. Lecsillapítani hát, visszafordítani ebből a türelmetlenségéből is, előttünk csak az lebegjen, minden válaszunk ezt szolgálja. Kati hamarosan elutazik, csak addig kell Vilma néninek higgadtan kitartania, nemet mondani, de kereken, mindenre.
ANYA
Igen, igen, de én tudom csak, mi az ő „türelmetlensége”, ha ő valamibe belevág!…
FRUSKA
Mert hajszolják, meghajszolják, amikor csak lehet. Mert fut ő, mint az ártatlan csikó, fülében a darázzsal. Egy igent se a gyanakvásaira. Zárt ajtó, kemény fal. Emellett tartson ki, Vilma néni. Adjak még egy nyugtatót?
ANYA
De hisz kitalálás minden szó, amit fullánknak érez! Csinált méreg mérgezi!
FRUSKA
Rossz hetei voltak amúgy is. Abból, hogy a főpróba előtt visszaadta a szerepet, az kerekedett, hogy otthagyja ezt a színházat is. Ez van amögött is, hogy ezt a vidéki turnét fogjuk csinálni. Nem tehetjük ki ennek a megpróbáltatásnak. Most még fogadkozik, hogy tűzön-vízen végére jár, hogyan viselkedjék ebben a „szituációban”. De hisz annyi más is várja. Most ez a feszültség fenyegeti, úgy, hogy mindenre képes mindenki ellen.
ANYA
Ellenem is? Azt hiszed?
FRUSKA
Vilma néni tapasztalhatta meg legjobban, hogyan képes lobogni, mért ne szedjünk el hát előle mindent, amivel ő maga táplálná azt a tüzet… Kinéz az ablakon. De már jön is. Most nyitja a kertkaput.
ANYA
Izgatottan. Tartsd szóval, amíg rendbe nem teszem az arcom. Kinéz az ablakon. Hol van? Bement az apjához? A műhely felé kanyarodott?!
ANYA
Hol a kendőm? Megőrjít bennünket az a lány. Indul ki.
FRUSKA
Visszavezeti a díványhoz. Gábornak voltak tomboló pillanatai, de megígérte, esküvel ígértettem meg vele, senkinek erről semmit, egy árva szót sem ejt, mielőtt nem beszélt volna… mamával.
ANYA
Meghatódik a szótól, fejéhez vonja Fruska fejét, de aztán fölugrik. És tőlem mit akar? Mit mondhatok én neki? Megyek a fürdőszobába. De nem, egy percre sem hagyhatom őket magukra. A kijárati ajtó és a fürdőszobaajtó között futkos. Nem kell azoknak beszélniök sem egymással. Egy tekintetből, egy félszóból, egy köhintésből megindul köztük, ami a szívükön van, egymást hajtó fogaskerekek ők… Engedj.
FRUSKA
Majd akkor inkább én. Tüstént idehozom.
ANYA
Maradj. Állok én közibük. A világ pletykája ömölhet, ide nem ömöl be, nem fogják szétdúlni ezt a mi békénket. Nem veszik el tőlem sem az uramat, sem a fiamat! Nincs mit titkolnom egyik előtt sem. Egy szó sem igaz, egy betű sem – vagy már te is azt hiszed…?!
FRUSKA
Tudom, Vilma néni! Ezt kell tudnia Gábornak is. De már az idegszálaival is, mert…
FRUSKA
…Már színházat is cserélne, megint. Ezt az új filmet is visszadobta.
ANYA
Ideges nevetéssel. De anyát azért csak mégsem cserélne?! Vagy… beledöfhetnének még olyan mérget is?
FRUSKA
Már ki is jött a „hangszergyárból”.
ANYA
Nem bocsátott még ilyen nehéz órát rám az Isten. Kezét kulcsolja, maga elé mered, mintha imádkozni akarna. Homlokától állig tenyérrel lehúzza arcát, és „alig lehet ráismerni”.
GÁBOR
Őrá is „alig lehet ráismerni”. Tele van feszültséggel, de a jól nevelt fiú lényét hozza be a szobába, nyugodt mosollyal, meleg kézcsókkal. Miután Fruskái is üdvözölte. Fruska nyilván célzott már arra, miért ez a váratlan betoppanás.
ANYA
Csak erről az új nyugtalanságodról beszélt. Tetejébe, hogy mi mindennel vagy agyonterhelve. Ülj le, kisfiam. A kávé friss forralás. Gábor elhárítására. Voltál bent apádnál?
GÁBOR
Csak az olasz hegedűenyvet adtam be neki. Sikerült, megjött!
ANYA
Jó hír neki a világból.
FRUSKA
A zavart csönd megszüntetéséül, miután anyára pillantott. Levisszük majd együtt is ezt a mi közelebbi jó hírünket. Azt tervezzük, hogy vajon ne itt, errefelé nézzünk-e telket, vagyis ne cseréljük-e el a mienket egy ittenivel, még most a tervrajzok véglegesítése előtt. Erről beszéltünk Vilma nénivel.
ANYA
Kocsitok van; többet lejárnánk veletek.
GÁBOR
A bevásárlás is egyszerűbb lenne.
ANYA
Sok minden. Részletesen megbeszélhetnénk. Ha rá kerül a sor.
GÁBOR
Most más részletek sorra kerítése hozott ide. Fruska majd később elbeszéli a dolog hátterét. Ha eddig még nem volt ideje rá.
ANYA
Ne hozzam mégis a kávét?
ANYA
Fruskához. Neked sem? Hozom!
GÁBOR
Tán később. Ilyenkor fölizgat.
ANYA
Izgatott vagy, látom. Mi izgat megint? Fölöslegesen! Mint annyiszor.
GÁBOR
Nem azt mondtam, hogy izgatott vagyok, hanem, hogy fölizgat a kávé.
ANYA
Érzem, hogy izgatott vagy; csak tartod magad, ülsz a bakon, feszes gyeplőre markolva a szegény, agyonhajszolt idegeidet.
GÁBOR
Nevet. Mama nem szabadul attól, hogy lánykorában négyesen is kocsikáztatták. Nem az idegeim rakoncátlankodnak. Egy kettős könyvelő nyugalmával szeretnék egyeztetni egy-két régebbi kimutatást, régi, elavult számlát, hogy a megfelelő rubrikába soroljam, pusztán a rend kedvéért.
ANYA
Miért, kinek van itt elszámolni- vagy reklamálnivalója?
GÁBOR
Mamát is nyugalomra kérem. Hozzon magának mégis egy kávét. Nem sürgős.
ANYA
Maradok. Szedd elő a céduláidat. Mindenre megfelelek.
GÁBOR
Először csak azokat, amiket innen a fejemből húzhatok elő.
FRUSKA
Húzd ki, de aztán dobd is szépen rögtön szemétkosárba, a múlt kacatai közé valamennyit. Vagy tedd vissza az úti retiküljébe annak, aki idáig hozta. Ahelyett, hogy orvosságot hozott volna a mamának. Nincs jól.
GÁBOR
Egyenként emeljük majd föl, akár csipesszel a készlet darabjait, s dobjuk szemétbe, azaz vissza annak a kezébe, akire céloz. Anyjához. Katit, Papp Katit vette célba Fruska.
ANYA
Történt vele valami? Nekem nem beszélte!
GÁBOR
Még a régi nagy története folytán, velünk is kezd történni egy s más. Így hát kezdjük mégis az övével. Elég ha mama csak bólint igent vagy nemet, hogy úgy volt-e, ahogy én mondom, ahogy én újabban tudom.
ANYA
Újabban? Mi újabbat tudhatsz te arról?
GÁBOR
Némi folytatást. Attól fogva, hogy Bözsi néni, mamának úgy szomszédja, hogy jó barátnéja is, 1944 decemberében, most lényegtelen miért, kiment a házból…
ANYA
…Orvoshoz ment, másállapotban volt.
GÁBOR
A Duna-part felé tartva elrémülten látta, hogy fegyveres suhancok jó télikabátos, de sárga csillagos embereket terelnek, taszigálnak, főleg öregeket meg asszonyokat, de gyerekeket is, akkor még sokak hite szerint „csak” a gettóba. Egy fiatalasszony csaknem eszelősen kérte a fiatal hóhérokat, hogy legalább a karonülőjének kegyelmezzenek, de azt nyerte, hogy már-már ott helyben agyonlőtték. Bözsi néni, éppúgy magánkívül, odafutott az asszonyhoz, elkapta tőle a kislányt, odakiáltotta annak az asszonynak, de a többinek is a maga nevét, címét, hogy hova menjenek majd a kislányért. Soha senki nem jelentkezett a kislányért, Katiért; pedig hirdettek újságban is. Az így közölt címükre érkezett csak valami távoli rokontól rövid levél, hogy Kati édesanyja a Duna-parton, apja meg valahol a Donnál pusztult el. A rövid levélben semmi érdeklődés sem volt a kislányról, akit viszont Bözsi néniék már oly nagyon megszerettek, hogy ők rövidesen magukénak fogadták, nevükre íratták, de még a vallásukra is, hogy egy legyen teljesen a másik két gyermekükkel.
ANYA
Az lett a leghálásabb gyereke. Azt ő a túlvilágon is úgy emlegetheti.
GÁBOR
Bözsi néni mást is emlegetett, említett egyszer Katinak azokról az időkről. És erre kérem most mamától az igent vagy a nemet. Egy kis fejintéssel, nem többel.
FRUSKA
Mint egy detektív, egy vallató titkosrendőr.
GÁBOR
Bözsi néni azt mondta el Katinak egyszer, látogatóban, ott Nicaraguában, de ott is olyan diszkrét dologként, hogy arról aztán ne legyen senkinek tudomása… A rendkívüli esemény, mely Bözsi nénire épp a rendkívüliséggel oly szép fényt vet, néhány nap múlva csodálatosan megismétlődött. Nem sok idő múlva Bözsi néni szomszédja és meghitt barátnője egy ugyanúgy szerzett gyermekkel tért haza. Éppen csak ő egy fiúcskával. S tán még az volt a különbség, hogy ő – kereste is az alkalmat a gyermekmentésre. Nem győzte szorongatni, olyan szép fiúcskát sikerült kimentenie egy halálmenetből. Akkor még nem volt gyermekük, s úgy döntöttek, hogy nem érik be az adoptálással. Adtak föl hirdetést ők is, később is, de mivel a Mózesként megmenekedett csecsemőkért akkoriban nem volt nagy tolongás, gyökeres megoldást választottak, fejedelmi kardvágást a gordiuszi csomóba! A félmegoldás helyett az egyenes utat! Ha senki nem ismeri a fiúcska eredetét – ne ismerje ő maga sem! A menetből kimentett kisfiút ők nemcsak magukra íratták. Maguknak igényelték. A maguké gyanánt anyakönyveztették, itt Pesten. Joggal, ha egyszer oly igazi anyai szeretettel. Így volt?
FRUSKA
A mesében. A mesecsinálók fantáziájában.
GÁBOR
Mamát kérdeztem. Hogy mama volt-e az a szomszéd, igaz-e, vagy nem?
FRUSKA
Kínzókamrában fogóval sem gyötrik így az embert. Jöjjön, mama.
GÁBOR
Egy bólintás is elég válasz. Tudni akarom, édesanyám-e az anyám, édesapám-e az apám.
ANYA
Föláll, válaszolna, de elfullad. A vizespohárra tekint.
FRUSKA
Rögtön teletöltöm. Ne tessék addig… Egy szót se addig, mama.
GÁBOR
Én voltam az a kisfiú, akit mama akkor hazavitt? Tudni akarom, ki vagyok, kik a szüleim, mi lett a sorsuk.
ANYA
Nagy légvétel után megtántorodik. Fruska kapja el, nagy sikoltással. Egy pillanatig az hihető, hogy Anya elájult. De úgy tekint ki Fruska karjai közül a fiára, hogy az is már tettetésnek is hihető, amikor – már-már túl gyorsan – megembereli magát, elhárítja a támogatást, méltóságosan kiegyenesedik.
FRUSKA
Ne is tessék felelni többet. Ha ennyiből nem ért, ő, éppen ő! Hagyd abba ezt a „talált gyerek” fölényeskedést. Nem igaz, hogy ilyen vagy.
GÁBOR
És hálás gyermek akarok lenni. Te pedig ne most… érzelegj.
ANYA
Semmi takargatnivalóm nincs, fiam. Nincs amire ne válaszolhatnék; éppen neked; kérdezz.
FRUSKA
Ha mostohád volna, akkor is elvárhatna tőled annyi hálát, hogy…
ANYA
Ha mostohája volnék! Volt csak egy perc is, amikor mostohának érezhettél? Emlékezel csak egy esetre is, amikor eszedbe juthatott, hogy… Sírás fojtogatja.
GÁBOR
Más-más dologról beszélünk, mama.
FRUSKA
Ítélj akár a mostani könyörtelen agyaddal: tudsz képzelni is édesebb mostohát, mint…
GÁBOR
Nem tőled várok választ.
ANYA
Összeszedte magát. Férfihiedelem, mesebeszéd, hogy eltörlődhet a különbség: ki szült meg s ki nevelt föl bennünket; hogy csak a lélek számít, hogy anya és gyermeke igazán csak a lélek nyelvén beszél egymással. Akinek volt már gyötrelmes terhessége, vajúdása, csak az az asszony tudja, mikor indul meg a szó az anya meg a szülöttje között. Ahogy az első világi pillanatodtól ringattalak, pólyáltalak, az mostohától is kitellhetett. De ha lázas voltál, a testem is úgy érezte, mint a sajátomét, úgy folyt le bennem, ahogy benned.
GÁBOR
Tudom, anyám, köszönöm.
ANYA
Én köszönöm neked az örömöt, amit a csontom velejéig kaptam tőled, hogy még egy életet élhetek, boldogan a fájdalmakkal is. Bőröm bizsergett, amikor futóversenyt nyertél. Sose beszéltem neked erről. Mert Gábor hitetlenkedő mosollyal hallgat. Most sem azért mondom, hogy meghassalak. Testemből-lelkemből való szülöttem vagy, édes fiam!
GÁBOR
A szavalásra, a színészetre is az első leckéket mamától kaptam. Ha még úgy alakul is, hogy azt kell mondanom, „Vilma néni”, könnyes fiúi hálával, térden állva mondtam volna, azt is. De boldog vagyok, hogy azt mondhatom. Fruska tekintetére letérdel.
FRUSKA
Így. Ezzel aztán végére juthattál, minden kérdésnek.
GÁBOR
Még csak az elvarrásokat. Valahányszor az iskolától a katonaságig be kellett diktálnom az adataimat, mindig volt zökkenő, valami rákérdezés a papírjaim miatt. Hogy hol van az eredeti születési bizonyítványom, a keresztlevél, ki hitelesítette ezeket a másolatokat, miről, miért. Hogyan adta ki a kerületi elöljáróság ezeket a duplikátumokat valódi érvényűként? Mennyit szaladgáltathatták anyát ezek a gyanakvó bogarászók.
GÁBOR
Az anyakönyvnek épp azok a kötetei semmisültek meg. Ezt ismételtem én is. De miért épp azok? És miért olyan nyomtalanul mindmáig – kapom én is a kérdést, meg a biztatást, hogy nézzek mégis utána. Nem azért, hogy… nincs-e valami szégyellnivalóm miattuk, hanem azért, nincs-e valami kötelességem a vigasztalásukra. Támogatásukra.
FRUSKA
Kitör. Én nem éltem még akkor, de hogy ne tudnánk így is, hogy egész anyakönyvvezetőségek, elöljáróságok, városok röpültek a levegőbe, égtek porrá azokban az időkben!
GÁBOR
Ezerkilencszáznegyvenháromban Európában, errefelé még egyetlen elöljáróságot sem bombáztak szét. Én ezerkilencszáznegyvenháromban születtem. Amikor a hatósági bogarászók belém is átültették a rejtélyszimatolásukat, valami engem is meghökkentett. Szeptemberben pillantottam meg Isten dicső világát. Anyámék májusban kötöttek házasságot. Öt hónappal a születésem előtt.
ANYA
Megtántorodik, de küzdve még méltóságteljesebben egyenesedik föl.
FRUSKA
Most meg még mit vetnél, milyen ráadás gyanúsítást tulajdon anyád szemére? Mert annyit szaladgált miattad?
GÁBOR
Miért azt is? Saját szemem elől akarok és fogok leszedni minden fátylat, akármilyen régit és rongyost. Én nem fogok rejtőzködni.
GÁBOR
Láttál már törvénytelen kölyköt, aki nem faggatózott arról, hogy… Nem tűrök rejtegetést sem. Az atyaistentől sem, aki erre a világra menesztett. Mi vagyok?!
FRUSKA
És embereket tépsz, mint a farkas. Mert ezt csinálod mindig, mindenhol, ha még nem mondták a szemedbe. Amit anyával teszel, ezt teszed mindenkivel, de még ennél is kíméletlenebbül, mert ott még ennyi sem köt. Igen, ezt csinálod egyre vakabbul, süketebben, ezért is van ellenséged több már az irigyednél is, ezért ütöttek el most is újra ettől a kitüntetéstől. Mert ő kimondja, mert ő látni akar. Ott is, ahol nincs látnivaló!
GÁBOR
Egyétek meg a babérkoszorúkat, a kitüntetéseiteket. És adjatok szemüveget, százdioptriás szemüveget, mert igenis…
FRUSKA
Tolvajlámpás, álkulcsos éjszakai betörők hányják így föl a fiókokat, mások vagyonáért, féltett kincseiért.
GÁBOR
A magamét keresem. És nem tolvajlámpa, ami igazat kutat. Az igazat kell felelnem, nemcsak Kati szemébe, hanem a világnak is odavágnom.
FRUSKA
Özönvizet támasztva is. Hányadszor! Megígérted, senkinek sem beszélsz addig, amíg…
GÁBOR
Itt van az az addig! Nem akarom mamát gyötörni, sem a te ingerültségedet fokozni. Fölösleges is a vita, láttam előre.
FRUSKA
Belátva, hogy nincs igazad.
GÁBOR
Tegnap bent jártam a Parlamenti Könyvtárban, megkértem Varga Dénest, nézze át a Szabadság akkori évfolyamában a hirdetéseket, kik kerestettek elveszett gyermekeket, s közölték a megmentettek leírását…
FRUSKA
S azzal mit akarsz tőle? Tőle, ennyi év után is! Anyához fordul, még idején.
ANYA
Fölveti fejét, és teljes hosszában zuhanna el, ha Fruska el nem kapja. Valóságos szikladarabként fektetik a díványra.
FRUSKA
Megmeredt, mint a kő. Fuss a telefonhoz.
GÁBOR
Kisietve. A szívét… nézd, a szívét!
FRUSKA
Orvost! De addig is…
GÁBOR
Az ajtónál már apjába ütközött.
APA
Besiet, s itt teszi le zöld kötényét, fehér sapkáját, cserél szemüveget. Itt az orvossága, a csillapítói rosszullét esetére. Fiókot húz ki. Csak a lélegzés induljon meg.
FRUSKA
Vizet tölt, s közben Gáborhoz. Jó úton vagy, a legjobb úton.
Betegitatás, az eszméletre térítés szokásos rítusa.
GÁBOR
Visszatér. Majd jön. Jobban van?
APA
Mit csináltatok vele?
FRUSKA
Mi vitáztunk, Gáborral. Még ő csillapított volna bennünket, és közben…
ANYA
Magához tér, segítség nélkül iszik.
FRUSKA
Nagyon sajnáljuk, Gábor bácsi.
APA
És meglett a béke, édes fiam?
GÁBOR
Meg kell lennie, édesapám.
Tibor jellegzetes „garzonlakása” teakonyhával, vagy szobai főzőalkalmatosságokkal. Tibor fürgén, az agglegények vidám hiúságával készül vendégei fogadására; uzsonnára terít, még virágot is tesz az asztalra, teát főz, de sípoltatja a kávéfőzőt is. Rövidlátóan pillantgat karórájára, és a kezdettől „modern klasszikust” zümmögő zenegépen lemezt cserél: a „Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magában” harsan föl még a tölcséres gramofonok rikácsolásával. Ezt üti át a többszöri – türelmetlen – csengetés. Tibor kimegy. Katit engedi be.
KATI
Megbolondultál? Öld meg már!
KATI
Ez lesz a zenei háttér?
TIBOR
Meg ez. Másik lemezt tesz föl. Azon most egy jellegzetes, közismert jiddis vagy héber dal zendül meg, ugyancsak a régi felvétel után a „Hat e jid e Vábele” dallamára.
KATI
Megbolondultál? Én majdnem filozófiai páncélzatban készültem föl erre a purparléra, még itt a lépcsőházban is nemesebbnél nemesebb eszmékkel előtornáztatva az agyam…
TIBOR
…Arra jó, ha nem jár a lift.
KATI
…te meg.
Mert a zene magától fölerősödött.
Zárd el már! Megreped a fülem!
TIBOR
Halkít. Van itt még jobb előfürdő számomra, valahányszor ilyenféle mélyebb eszmecserével fenyegető purpárlé megrendezésére kérnek.
KATI
Fruska? Úgy látszik, nehezebben bírja a lépcsőt.
TIBOR
Én kértem valamivel későbbre.
KATI
Hogy addig hallgassak egy kis szoktatót?
TIBOR
Hogy visszaakklimatizálódjék az édes fülecskéd és szívecskéd az európai, szorosabban a honi ájerhez. Megindítja a „Nagy Bercsényi”-t, megszakítja. Neked mi volt a bölcsődalod?
Kati int, hogy nem emlékszik.
Nekem ez. Akkor lehetett olyan divatos műdal, mint előbb a „Bözsi, ne sírjon…”, hogy csak a könnyeztetőket mondjam. Anyám, nagyanyám, testvérnéném és nagynénéim teljes kórusa ezt fújta reggeltől estig. Nem hat meg?
Újabb részlet a zenegépből.
Eszmélő dobhártyámat elsőül ez rezegtette meg. És eszmélő agyacskámat. Képzeld el fölöttem és köröttem a szinte még mennyei dalegyüttest, amiből a szakácsné, de a házmesterné, sőt maga a házmester sem hiányzott, ahogy énekelnek, énekelnek, és szinte szemmel látják a nagy Bercsényi Miklóst sírdogálni – és mit is mondva? Fölerősíti a gépet. „Édes hazám, Isten veled.”
KATI
Az én fejemben úgy maradt meg: „Édes babám, isten veled.” Mit akar voltaképpen Fruska?
TIBOR
„Babám?” Ez már, ahogy a népdal köszörülődik. Dúdolta és megkönnyezte ezt még a nagyapám is, ősi családunk büszkén emlegetett, de kirakatba – épp ősi tincsei miatt – nemigen helyezett tölgyfaszála. Aki különben az öreg barátaival ezt szokta énekelni, bömbölni is, persze már a sűrűbb koccintgatások után. Bekapcsolja a jiddis vagy héber dalt.
KATI
Elzárja a zenegépet. Miről akar Fruska éppen velem beszélni? Ahhoz akklimatizáld a fülemet.
TIBOR
Gondolhatod: Gáborról!
KATI
De miről Gáborral kapcsolatban? Éreztem rögtön, hogy valamiképp a bögyiben vagyok. Pedig én nagyon az előnyére gusztáltam őt azonnal. Ilyen nő való Gábor mellé. Karmos macska, mi?
KATI
Gábor védelmében karmol, úgy értem. Jól villog a pupillája. Utálom, akinek a szeme a hírességek karjában bidermejeresen folyton az égre fordul, ahelyett, hogy kettejük helyett is a földet nézné. Elrugdalná az akadályokat, a botlatókat. Csak nem nézi ilyenféle akadálynak, ami most Gábor származásáról lehet – beszédtéma? Jó, az én hibámból. „Hibámból!” Eszembe jutott persze, vajon nem olyan fejnek minősíti mégis Gabit, mint aki titkolnivalónak, vagyis hát restellnivalónak klasszifikálja azt, ha valaki zsidó. Harapják neked a füled amiatt, hogy Mózes népe szült e világra, és Ábrahám kebele vár odaát?
TIBOR
Nem hegyezem rá túlságosan a fülem. A művészvilág – nagyvilágibb, és…
KATI
De hát ez Gábor világa is. Meg ezé a természetemnek való lányé is. Ő miféle család? A turné veszélyeiről akar beszélni?
TIBOR
Félek, komoly ügyről. Tégy egy kicsit hangfogót a szavaidra. A gondolataidra! Nem tudom, milyen család, úgy értve, hogy a remek koponyájában is mit hordoz, milyen örökséget, olyan atavasztikus dologról is, érted, amit – szerintem – csak humorral lehet megközelíteni. Mosollyal, mint a vérebet, mert széttép.
Csöngetnek.
Fejezd be a terítést. Épp csak behozom, s hagylak magatokra.
KATI
Mosolyogva rendezi az asztalt. A belépő Fruska elé siet, őszinte melegséggel átöleli.
FRUSKA
Tartózkodva. Ne neheztelj, hogy idekértelek. Bizalmasan szeretnék összeülni veled. S valamire megkérni. Ha szót értünk.
KATI
Vidáman. De ne ilyen komoran, gyermek! Dobjuk ki máris az üzletszerzőt, a fölösleges harmadikat?
TIBOR
Vizsgázzak előbb, mint szakács is? És mint magán fajbiológus, a világegyesítés magántudósa? Az asztalra mutatva. Íme, kísérleti telepem. Páciens beveszi a népi konyha tesztadagját, s máris írható a leghitelesebb diagnózis! Föltételezett eszmei vitátok bevezetőjeként kóstoljátok meg készítményeimet.
KATI
Magyar szalámi! Töpörtyű! Csöröge!
TIBOR
Pörc! Annak cáfolhatatlan igazolásául, hogy a honszeretet s így maga a haza legmélyebben a gyomorban lakik.
TIBOR
Ki cipelt végig engem New York valamennyi olasz, spanyol, görög, török, még izlandi vendéglőjén is, már magam sem tudom, hány nemzeti konyhán?
KATI
Azok a legnépszerűbbek.
TIBOR
Legízletesebbek. Az amerikai konyha mellett. Ha ugyan olyan egyáltalán van. Fruskához. Ha másért nem, azért szállhatnál be Kati világkörüli propozícióiba.
FRUSKA
Köszönöm. Rám fér egy kis művelődés. A végén tán arra is rátérhetünk.
TIBOR
Elvész a nép, mely lemond ősi mártásairól, jellegzetes salátáiról! Hogy Amerika hogy birkózik meg a sárga veszedelemmel, azt én a kínai s általában a keleti konyha hódításán át találgatom. Ki szereti a német konyhát?
KATI
Nevetve, Fruskát átölelve. Ők maguk se!
TIBOR
A honfiúi szent kötöttségeket szerény népi érzékszerveink őrzik respektálandó sorrendben. Az íny s az épp olyan hűségesen ízlelgető nyelv. A leghűtlenebb pedig, szentségtörés mondani, testemnek éppen az az eszköze, mely a species fönntartását végzi. Anyám csirkepaprikásának már az illata is mennyei öröklét. De ágyban a fajtámbelinél is jobban izgatna egy – eszkimó nő! Indián! Szendvicset kínál. Tudod, mi ez?
KATI
Megszagolja. Szajmóka?
TIBOR
Somogyi szajmóka! Ezzel csinálna csak forgalmat a paprikás Weisz a 3. Avenue-n. Poharat tölt s nyújt a nőknek. Tegeződtök, de pertut még nem ittatok! Összefűzi a két nő karját, a szokásos módon itatja őket. Fölmutatja a palackot. Szekszárdi kadarka! Ott van a szőlészetetek?
FRUSKA
No, csak már szőlőnk! Úgy saját kezelés, hogy már kapával is mi.
TIBOR
Most a töltögetés is a te gondod legyen, ha elakadna a beszélgetés! Kimegy.
KATI
Azt hiszem, ezen a hangnemen kellene folytatnunk.
FRUSKA
Játszik. Kétszer volt idegklinikán. Egyszer ezzel. Mutatja, hogy az erét vágta föl.
KATI
A vignettát olvasva. Igyál mégis.
FRUSKA
Fölugrik. Várj! Visszahívom! Kisiet. Halljuk, ahogy a lépcsőházban Tibor után kiált. Tibor! Gyere vissza!
KATI
Addig is, amíg fölér a lépcsőn. Nem tőlem tudja, amit Gábornak… elmondtam. Bocsáss meg érte. Nem hittem, hogy bárki zokon veheti. Akár maga Gábor.
FRUSKA
Még dicsér is érte.
FRUSKA
Hálás is neked! A „sors beszélt veled”!
FRUSKA
Tibor felé. Gyere már, gyere. Ne hagyj még magunkra.
TIBOR
Visszajön. Nos, ölelkezés vagy birkózás? Kit támogassak?
KATI
Próbálj bíró lenni. Volt a világtörténelemben ölelkező birkózás is. Népek közt is. De köztünk tán könnyebben megy. Átöleli Fruskát. Jó, fecsegtem. Bár most sem értem, mért veszed a szívedre.
FRUSKA
Mert te nem veszed a szívedre?
KATI
Nem is gondolod, mennyire a szívemre veszem. Ezeket a korlátokat az agyakban! Mondd, hogy mit csináljak.
KATI
És teérted, ha elhiszed. De ha nem hiszed is.
TIBOR
Így elefánttá fújni egy szúnyogot. Egy röpke célzást.
FRUSKA
Az is ölhet. Ha méreg van benne.
KATI
Abban nem méreg van, kedvesem. Igazság.
FRUSKA
Az is lehet méreg.
FRUSKA
Őszinték leszünk, vagy szövegelünk? Hogy Gáborról beszéljünk, azért kértelek ide.
KATI
Magam is azért jöttem ide, örömmel.
FRUSKA
Akkor róla beszéljünk, és ne teóriákról, rögeszmékről.
KATI
Azt hittem, magasabb szempontból is tudod nézni a dolgot.
FRUSKA
Gábor számára szeretném használni egyelőre a szememet. Nem veled akartam vitázni. Gondolom, megérted, hogy most Gábor, egyedül Gábor a gondom ebben az izzó gyehennában.
KATI
Gábor van olyan fontos nekem, mint neked. Egy régi haverság köt annyira, mint egy – gratulálok hozzá még egyszer – jónak ígérkező házasság. A régi jó havert becsültem meg azzal, hogy…
FRUSKA
…hogy kiborítod magából. Akarva nem akarva gyehennába taszítottad. Ördögöket eresztettél rá! Elvetted az édes szüleit.
TIBOR
Hát lángnyelvekben nincs hiány, ha egyszer szabadon lehet marni, és ízletes a falat.
KATI
És most – mostanában mi itt a tennivaló? Az enyém például?
FRUSKA
Visszavonni azt, amitől megindult. Amivel megindítottad.
FRUSKA
Ne tettesd magad. Gáborról beszélünk. Megcáfolod, visszanyomod saját magad az eredeténél, ami pusztít.
KATI
Ráteszem a lábam a kígyófejre. S attól megsemmisül.
FRUSKA
Nem tudom. Az már következő gond. Cselekedni kell. Olyan gyorsan, mint mikor a ház ég, a lakás. Erre kérlek, szállj le erre a talajra, és kezdd el, amire sürgetlek.
KATI
Hol? Járatlan kér tanácsot.
FRUSKA
Először is Gábor előtt. Aztán azok előtt, akik bárhol hallották tőled.
KATI
Nem volna nehéz. De ide hallgass. Fokozatosan fölingerlődik. Már anyám sírkőavatásán, a kondoleáló rokonok közt megütötte a fülemet a panaszpatakok, a jajzuhatagok közt, hogy ennek vagy annak a rossznak az okozója milyen származék, de tizedíziglen. Legtöbbször: zsidó-e vagy nem. A csodálkozásomat úgy-ahogy lenyeltem, de mikor Gábor abbéli nemes felháborodásomat hallva meg akarta „értetni” velem, nem a problémát, hanem az édes rokon gondolkodását, mert az véletlenül a legjobbakkal együtt állt ellen, hát ezt a békát már nem vette be a bendőm. Talán egy kicsit nyersen adtam ki, ami a bögyömbe gyűlt, de nem bánom – mondhatom így is –, „szemébe vágtam”. Aki pedig nem is vagyok zsidó.
KATI
Mert még szemedben is baj volna?
FRUSKA
Akkor mért mondhattad Gábornak, hogy pontosan ugyanúgy vagy, mint ő?
KATI
Mert pontosan ugyanúgy. Csak éppen engem nem katolikus anya szedett föl, hanem református. Aki persze velem rögtön kálvinista keresztelőmedencéhez sietett. Bár lehet – mert én aztán nem kerestem –, hogy eredeti szüleim is azok voltak, mert senki odakint a „Szép híves patakra” éneklése közben nem érez úgy vissza Szenci Molnárig, mint csekélységem! Így állunk. De hogy visszavonjam, amit Gábornak mondtam? Jó. De nemcsak rajtam áll, hogy ér-e majd valamit.
FRUSKA
Vissza kell vonnod.
KATI
S ezt ő majd el is hiszi? Hogy a múltkor egy madárka csicsergését közöltem vele? Nem hülye. Vagy mert olyan tébolyultan gyűlölöm? Tudja jól, hogy mindig szívből szerettem.
FRUSKA
Arra gondolj, mibe kergetted.
KATI
Mert, hogy lehetnek még, akik netán mózeshitűnek osztályozzák? Mondd már! Ez probléma intelligens embernek ebben a remek humorú városban? Olyannak, mint ő?
TIBOR
Úgy látszik, épp olyannak. No de én megyek már. Nők közt nem bíráskodom.
FRUSKA
Nem lépsz meg. Épp te tudod, hogy szenved. Szenved. S mi miatt! Fölöslegesen.
KATI
Célzással. Mintha te még jobban szenvednél miatta.
TIBOR
A tüzes nyelveket lehűteni: nem ártana. Emlékezhetsz, érzékeny fiú. Azok felekezetéből, akik másokon érzéketlenül végigvágják a magukét, szöges ostorként a meg nem alkuvó, a százszor szent véleményüket. Most jön a visszafizetés. Az alkalom végre – a jó alkalom –, hogy hetykélkedni azért ám az igazság nagyköveteként sem lehet. De nem ám! Ezért fog szenvedni, de csak a múltért. S nem a jövőért. Azt pedig, van olyan legény, ki is bírja. Megtalálja ő is az egyensúlyt.
TIBOR
Aki – most én teszem ide a hangsúlyt – homo sapiens marad, s nem álproblémákkal eteti az agyát.
FRUSKA
Mint például te. Mert neked ez nem probléma.
TIBOR
Nem! Átléptem rajta. Vannak persze, akik még innen állva tüdőre szívják a méreganyagot, ami még foszlányokban a légben kering… – Gúnnyal. – ötezer év óta. De el fog tűnni.
TIBOR
Vannak visszaesések. Kedvezőtlen geográfiák. Ahol sokak még kényesnek érzik a kérdést.
KATI
De izgatottan mondod. Fruskához. Ahogy részedről is kevesebb izgalmat vártam volna ebben a nem létező, de sokaknak mégis „kényes” kérdésben.
FRUSKA
Tudom, hova szántad a vágást. Egyáltalában nem elegánsan. Olyan dologban tolod föl magad bírónak, amiben lábad elé sem láthatsz.
KATI
Mert mit kellene még tudnom?
FRUSKA
Ahhoz nem így kellett volna beszélgetnünk.
KATI
Velem nyíltan dumálhatsz. Becsülöm Gábor karakánságát is annyira, mint te. És azért megértem, ha valaki – te például, ha nem veszed zokon – mégsem veszi magára más terhét. Az ilyen elavult származási sztoriban.
FRUSKA
Kimondhattad volna egész nyíltan is, mit tételezel fel rólam. Hogy még tán én is másképp néznék Gáborra, mint eddig. Mondjak valamit? Ha meghalnék és fölboncolnának, minden porcikám azt vallaná, hogy vele vagyok tele, de úgy, ahogy a magzatjukkal az asszonyok, úgy, hogy már az ételt is neki eszem. Holott ő táplál, éltet, adja az erőmet… Könnyezik.
KATI
Bocsáss meg. Az volt az érzésem, titkolsz valamit. Hogy te nem vagy őszinte…
FRUSKA
És abban is tévedsz, hogy ebben az egész „sztoriban” Gábort is az foglalkoztatja, zsidó-e vagy nem az.
KATI
Hát akkor mitől forr föl rögtön, mi marja a máját?
TIBOR
Minden, ami zavaros. Hogy kik az igazi szülei. Erre allergiás, és fokozódó mértékben, hogy én is Fruskát támogassam. Már a poharat is, mielőtt kiinná, újra meg újra a fény elé tartja, elég tiszta-e. Tisztán akar látni ebben a „szerepben” is. Hogy ki ő valójában, s a világban? Hova, kikhez tartozik? Az mérgezheti. Mérgezi máris. Ez itt a „kérdés”. That is the question!
KATI
„Ami nincs!” Mintha itt némi ellentmondás dugná föl a – fülét. Még mindig nem értem: mi hozta ki Gábort – szeretettel kérdem – olyan hirtelen a sodrából.
FRUSKA
Köszönöm. Megöleli. Én is megszerettelek. Soha senkivel nem beszéltem így. De nem jártál be elég földet, hogy még jó szemmel is fölülről ne nézz bennünket, akik itt élünk. Félve kérem már, hogy visszavond, amivel szándéktalanul így kihoztad a sodrából. De, látom, veled sem tudtam megértetni, mert tán nem is szavakkal tudom majd bizonyságát adni, hogy nézem én Gábort, de nem felülről, se nem alulról, hanem… Tibor lehet a bizonyító tanúm, hogy mégsem az elfogult szerelem beszél belőlem, nem a meghódított nő, a hálás asszony.
KATI
Nagy tehetség, nagy erő, ismertem, Fruska, jóval mások előtt.
FRUSKA
Csak a tehetségét, Katikám, s nem amit azzal kapott. A gyengéjét. Ami elveszejtheti. Ahol elbuktatható.
KATI
Egy ország már-már istenítve rajong érte, hallom. Kívánhat színész ennél többet?
FRUSKA
Nemcsak mint színészért, megtudod tán ezt is.
KATI
Bálványképféle, épp Tibor beszélte.
TIBOR
Az ifjúságé. Modell – ha ugyan nem szobor is már, sokak szemében. Köztérre is kiállíthatóan. Úgy „adja magát” ott is. Azaz, dehogy is „adja”! Fölfedi magát. No, hogy is mondjam. Az igazát. Valami olyan igazat, ami nascitur, eredendően.
KATI
Azt is csak tapsolni lehet.
FRUSKA
Nem. Nem szobor! Nem akarom, hogy szobor legyen! Beszélő szobor, hol mindenki hallgat. Pajzs mögé lapul. Rántson talán még kardot is, ha már leggyávábban épp az hátrál, aki legjobban tudja, merre a kiharcolnivaló.
KATI
Átöleli. Az én szememben ez is szerep! De irigylem a te szereped is. De azért visszavonni, amit megmondtam neki?!
TIBOR
Mindnyájan játszunk. Ő „istenien”, mi meg, én is, te is érte…
FRUSKA
Ott, azokon a nyomorult deszkákon! De neki mindegy, deszka vagy járda, kulisszaszoba, vagy igazi. Adta, adta mindenütt magát, de – s ti ezt nem vettétek észre, nyűtte is magát, olyan érzékenyre, hogy már egy homokszemtől összerándul, egy szem utcai portól. Ez az érzékenysége a „tehetsége”, és nemcsak a nézőtér előtt. Ezt nem láttátok meg tegnap se és azelőtt se. Rettegve nézem, mibe bonyolódik.
KATI
Beszélek vele. Ragyogó fej is, úgy igaz. Azzal a ragyogó fejével beszélek.
FRUSKA
Ha még nem késő. Meglöktétek, rácsaptatok, és most már maga lovalja magát katasztrófa felé. Katasztrófába, én tudom!
KATI
Te hajtod így magadat is szerencsétlenségbe. Engedd meg, hogy neked is segítsünk. Jó, megcáfolom mégis amiket mondtam. Meghazudtolom. Teljes magamat, ha kell. Leszek olyan komédiás, forogtam eleget köztetek. Tiborhoz. És te segítesz majd. Kihozzuk abból a buta labirintusból. Megállítjuk, idejekorán.
FRUSKA
Mint szimatra az eb, úgy rohan már minden adat és nyom után. Ödipusz nem nyomozta úgy a maga szerencsétlenségét, ahogy ő, egyre megszállottabban. S mintha már tudná is, hol igazában a titok.
KATI
Úgy mondod, mintha volna igazibb titok is. Mondd meg, tudjam én is, mit kell itt elhallgatni a sírig.
FRUSKA
Gyorsan. Semmi ilyet nem tudok!
KATI
Vagy nem mondasz meg ilyen szószátyár nőnek… Megértem! Hogy mi mindent kell megértenem, még ilyen értelmes emberek közt is. Hol van most Gábor?
KATI
Én ott tanyázok most is a közelükben a hegyen. Kocsival vagyok. Nézzek be Vilma nénihez? Hogy ott van-e Gábor?
FRUSKA
Ne, ne, most semmiképp.
FRUSKA
Ő is most keresteti Gábort.
KATI
De téged hazavihetlek?
FRUSKA
Köszönöm. Tiborhoz. Köszönjük a szíveslátást.
KATI
Keserű gúnnyal. Igazán kedves hazai este volt.
TIBOR
Tréfásan. Bármikor megismételhetjük.
TIBOR
Egyedül, de mintha még a nőkhöz beszélne. Azt hiszitek, minél érettebb a fej meg a szív, annál jobban állja ezenközben a törést? Tenyerével tagadást forgat. A kanyaró csak gyereknek gyerekbetegség. Rettegjünk, ha felnőttön tör ki. De hol kap ő erre orvosságot? És ha nem?
Gábor szüleinél.
GÁBOR
Előreengedve anyját, tréfás udvariassággal. Kati még nem jelentkezett?
ANYA
Idecsöngetett, hogy szóljak át érte, ha megjössz.
GÁBOR
Nagy alkalmatlanság lenne, ha itt tartanánk őt is ebédre?
ANYA
Mosolyogva, s közben csaknem rettegő kíváncsisággal fürkészve fia arcát. Ha előbb telefonálsz, jobban fölkészülök. Apád csak véletlenül mondta, hogy kiszaladsz, beszélni akarsz. Vele?
GÁBOR
Ráér! Ebéd után. Ha össze tud ütni valamit a mama. Akár az én asszisztenciámmal.
ANYA
Az hiányozna még! Fruska?
GÁBOR
Reggel óta próbált, egy kicsit kivan, az esti előadás előtt én is elnyúlnék valamicskét, hogy kifújjam magam.
ANYA
Kinéz az ablakon. Kati, úgy látszik, észrevette a kocsid.
GÁBOR
Az ablakhoz lép. A lába mozgásában is benne van, hogy világrészek közt szökdel! Kikiált. Ha sietsz, még a főzésbe is beszállhatsz.
ANYA
Ellátom azt magam is. Indul ki, de most már gyanakvóbban vizsgálja fiát. Sápadt vagy. Lenyúz az a sok ráadásmunka.
GÁBOR
Így nyúzzák csak mindig a rókát! Nem lesz hiba. Meglesz a turné végén az a ház. S úgy lehet, hogy itt a közelben.
ANYA
Boldogan. Igazán? A berobogó Katihoz. Ennek az örömére aperót is kapsz! Vagy pezsgőt?
ANYA
Gabiék építkeznek! Itt!
KATI
Arra nem ilyen futtában kell koccintani. Sajnos ebédre se maradhatok.
ANYA
Így hát ide se hozzám rohantál, mi? Kimegy.
KATI
Hozzád. Igazán olyan rohanvást, még pihegek is, mintha csomagot hoztam volna. Nevetve. A szívemen!
KATI
Beszélnem kell veled. Nem könnyű.
GÁBOR
Akkor ki vele gyorsan. Tedd le a csomagot.
KATI
Nevetve. A lelkemen kell „könnyítenem”. Őrültséget követtem el. Ellened. Gáncsot vetettem.
GÁBOR
Nevetve. Nem tűröm, hogy előttem így sértegesd magad.
KATI
Gáncsot, szándéktalanul! Amikor azt mondtam neked, hogy te ugyanolyan gyereke vagy a szüleidnek, mint én az enyéimnek. Nevelt gyereke, nem „igazi”.
GÁBOR
A valóság sose őrültség. Az igazság kimondása meg éppenséggel nem gáncsolás.
KATI
Beléd szúrtam, Gáborkám. Akármilyen jó tartású vagy, kellemetlen perceket okoztam neked. Hátba döftelek, én mondom ki.
GÁBOR
Csak mint mikor injekciót kap az ember, Katikám. Egy adag antibiotikumot. „A hazugság öl”, az igazság gyógyít. Az orvosnak kézfogás jár, neked kézcsók az ilyen beavatkozásért. Igazat szúrtál, Katikám.
KATI
Megérkeztünk; amiről beszélek: hogy az egész nem igaz.
GÁBOR
Mi nem igaz? Hogyhogy nem igaz?
KATI
Úgy, hogy Bözsi mama hétpecsétes titokként akkor nem ezt mondta, hogy te is úgy kerültél a szüleidhez, ahogy én. Nem ilyen kerek-perec, nem ilyen világosan mondta.
GÁBOR
Mondd hát te világosan.
KATI
Pontosan azt mondta, mellékesen, mert a főtéma az én dicső eredetem volt, hogy akkoriban itthon olyan összevisszaság volt abban, ki számít ennek, ki meg annak, svábnak, magyarnak, zsidónak, hogy mint mindenki, még te is lehetnél cserélt gyerek, vagy talált gyerek, mert az egyetlen kiút az is volna ebből a zűrzavarból, ha az embereket már csecsszopóként valahogy egyrendűvé kevernék.
GÁBOR
Nem rossz gondolat.
KATI
Propagálni kellene! Hát ami veled huzalkodva akkor kipattant a számból, azzal csak ezt akartam mondani. Félrenyargalt a nyelvem. Ez volt a nehéz tartozásom; hogy meglegyen a béke bennem is, köztünk is, Gabikám.
GÁBOR
Szent a béke, Katikám. Kezet csókol.
KATI
És nem haragszol? Megcsókolja.
GÁBOR
Semmi baj. Semmi zűr.
GÁBOR
Végleg. Aranyos vagy. Mindig aranyszíved volt.
KATI
Vagyis nem hiszel nekem.
GÁBOR
Tűzbe a kezem az aranyszívedért. De nyugodj meg. És nyugtasd meg Fruskát is.
KATI
Hogy kerül ebbe Fruska?
GÁBOR
Gondolom, együtt beszéltétek meg, tündöklő aranyszívek.
KATI
Ez mindezekre a szavad?
KATI
Mire készülsz? Riasztó híreket kapok rólad. Valamikor a jámbor diákképeddel az igazság grállovagi fegyverzetét szerényen, mondhatni röstelkedve viselted; köz- és önveszélyesen persze akkor is – villamosban pofozkodva össze öreg mamák védelmében –, de most már kopóként futkosol csip-csup igazságok után is?! Nyugtass meg, mert még felelősséget érzek! És velem ne komédiázz. Volt dialógom veled deszkán is, velem ne játszogass, a pillád mögé látok. Mire készülsz?
GÁBOR
Új szerepre: ezt is láthatnád a képemen.
KATI
Szeretném úgy érteni, hogy ebben a turnéban.
GÁBOR
De elég fontos szerepre. Bár nem olyan nehéz, mint a szövegkönyv átolvasásakor hittem. Illik rám. Bízom a játékhoz.
GÁBOR
Mindnyájan áhítjuk a jó játékot. A civilek is. Egy igazi nagy szerepet. Ritkán adódik akár a leggazdagabb pályán. Ilyet fogtam ki. De tán megfelelek neki. Mintha rég álmodgattam, próbálgattam volna.
GÁBOR
Az aztán dupla szerencse, ha a nagy szerepet nagy drámaíróktól kapjuk, színészek, civilek egyaránt. Amikor szinte civilként is benne vagyunk a szövegben. Ránk szabták! Ilyenkor már nyílegyenes a feladat, a jó alakítás.
GÁBOR
Az a jó, ha a rendezői utasítást ilyenkor valahogy kívülről kapjuk.
Kint Gábor apjának hangja. Megjött már a fiú? Válaszszavak hallatszanak, majd léptek zaja.
KATI
Segíthet más is? Én például. A zajra. Apád?
GÁBOR
Takarékosságból sose gyújtja meg a szuterénben a villanyt. Csak el ne essen.
KATI
Emlékezem. Még mindig annyit dicséred?
GÁBOR
Csak a háta mögött. Good bye hát, Katikám, és minden: oké! Csengess rá Fruskára Tibornál, vagy a színházban; ha nem végez későn, itt ebédelhet.
KATI
Kifuvarozom, jó? Kimegy, „kiröppen”.
APA
Idősebb Gábor: zöld kötény, zöld ellenzős műhelysapka. A mesteremberes kézfogás után. A műhelybe vártalak. Egy perc. Leteszem ezt. Óvatosan oldja a kötényt, majd hajtja össze. Ezek az apró forgácsok anyád seprűivel is dacolnak. A „munka szemete”! Magyarázhatom neki, hogy a munka sose lehet szemét, sose piszkos. Azon sosincs szégyellnivaló. Hanem csupán… no, jól beléd szajkóztam?
GÁBOR
…azon, amit létrehoz. A készítmény. És azok pengenek már jól, a hegedűk?
APA
Nevelgetem őket, és tisztul is a hangjuk. Stradivárit még nem csináltam, de megérhetem még. Csak a fülem is tudja tisztán kiszűrni az igazi hangot.
APA
Most harminc év után kaptam igazolást, jó ösztönöm bújtatott ide, hegytetőn is ebbe a pincébe.
APA
S ha pince volna is! Tudod, hogyan s hol készültek azok a legfinomabb, világhíres pontosságú svájci órák? Az alkatrészeket lent a genfi meg a schaffhauseni üzemekben gyártották. De az összeállítás fönt a havasokban folyt, oda hordták föl a szakma öregjei hátizsákban az ömlesztett anyagot, a magányos házacskák falain ketyegtették, igazgatták őket hónapszámra, amíg… De fölteszem, nem ilyen példázatért szaladtál föl hozzám.
GÁBOR
Majdnem. Többek közt. Épp ilyen magányt szeretnék legalább hétvégi pihenőkre szerezni Fruskával, ennek a vidéki turnézásnak a végén. Sok tanácsot, útbaigazítást kérnék apától. De közbevetőleg, mielőtt erre térnék, volna még egy kettőnkre tartozó kis história, amiben apától szeretnék fölvilágosítást. Ha van ideje.
APA
Halljam. De azért tölthetek egy kupicával?
GÁBOR
Talán utána. Nem hosszú ügy. De még egyet kell előrebocsátanom. Maradjon kettőnk közt. Egy szót se róla a mamának.
APA
Teljesítve. Férfi férfinak.
GÁBOR
És aztán felejtsük el mi is, apa; te sem fogod jelentősebbnek tartani, mint én; annyi idő után.
GÁBOR
Érzelmek nélkül tárgyilagosan összefoglalom: megtudtam, s röstellném, ha elhallgatnám előtted, a származásomnak, mármint a hozzátok származásomnak a körülményeit. Hogy mama hogyan hozott haza közétek egy halálmenetből, s te hogyan fogadtál rögtön a házadba, nemcsak annyi időre, amennyire bajból kimentetteket szokás, mondjuk fuldoklókat a vízből, hanem… könyörületesen mind a mai napig, amikor…
APA
Amikor? Úgy hagyod abba, mintha…
GÁBOR
Amikor… nem akartalak egy szóval sem bántani.
APA
…Amikor ki akarsz lépni onnan, ahova bekerültél, tudtod…, akaratod nélkül? Felnőtt vagy, fiam, pályád van, saját életed, azt teszed, amit jónak látsz.
GÁBOR
Valamit mégis meg kell értetnem.
APA
Nem tartozol magyarázattal. Nyilván megvan rá az okod. Hogy valamiben mégsem tudtuk betölteni irányodban azt, amire vállalkozni akartunk. Semmi magyarázattal nem tartozol, édes fiam; ha élhetek még ezzel a szóval.
GÁBOR
Még mindig nem mondtam meg az okot.
APA
Hosszú csönd után. Te nem azért nem kaptál, kedves Gáborom, tőlem soha egyetlen pofont sem, mert bárhol megbújt volna bennem csak egy szikrája, hogy ne úgy kezeljelek, ne olyan egyformán, mint a… húgaidat. De hát… Hagyjuk érzelemmentesebb pillanatokra a részleteket. Előlegezem, hogy igazad van. Kezet nyújt, de ugyancsak küzd az érzelmeivel.
GÁBOR
Könnyel és mosollyal küzdve szintén. Csak férfiasan, apa. Erősítsük meg magunkat.
APA
És most? A konklúzió? Van sürgős konklúzió?
GÁBOR
Egy kis dikció legfeljebb. Szép lemez ilyenkor, hogy hányan ébrednek rá: mostohaszülők is lehetnek hiánytalanul édesek. Én ennél is többet érzek, mióta Bözsi néni hagyatkozása révén, no meg Kati fékezhetetlen nyelvelése révén eljutott hozzám is az… ami nemhogy eltávolítana tőletek, de közelebb hoz. „Érzem”, még az is üres szó; most „tudom”; a véred vagyok, a szíved-lelked folytatása. A származékod!
APA
Ez aztán dikció a javából – mint bevezetés. Vágj a közepébe.
GÁBOR
Ha az lettem, ami lettem: apának köszönhetem.
APA
No, anyádnak mégis. Meg a körülményeknek. Amik engem is azzá alakítottak, amivé alakítottak, anyád jóvoltából ugyancsak. Őt illetik hát a dicséret dikciói mindkettőnk részéről.
GÁBOR
Épp azokról a körülményekről s időkről szeretnék valamiképp tisztább képet kapni. Elhessenteni egy csomó mendemondát, ami most afféle vándor szúnyograjként dong a fejem körül. De már anyám körül is.
APA
Egyszerű sor az, fiam. Hazahozott, dideregve, halálos fogvacogással a hidegtől is, a rémülettől is. Nemcsak attól rémüldözve, amit látott: mi fenyegette azt az ártatlan csöppséget, hanem attól is, mi fenyegetheti azután. Mert hát fenyegette is. Ha megtudják…
GÁBOR
Mi fenyegethette? Egy apróságot, nálatok.
APA
Sokféleképp gyilkoltak tömegesen Európában. A legszörnyebbek a gyermekek tömeggyilkosai voltak. A Heródesek. Nem sok dolog billentett ki ebből a „dörmögő dömötör” természetemből. De gyermekeket lehóhérolni: karonülőket, kézen vezetett kis tipegőket, térdhez szoruló, tán a hóhérra is rámosolygó apróságokat, ezt a heródesi képet nem lehet levakarni a koponyám faláról, de a mennyboltozatról sem. S tudod, kik szedték össze őket családostul? Kamaszok. Megkótyagosított külvárosi sihederek, akiket egyszer magam is nevelni akartam. S akik!… Megvolt az útja, mért kerültünk föl erre a hegyre. Ezért döntöttünk mi úgy, hogy – soha egy fröccsenés se érhessen téged abból a szörnyűségből. Bözsi néniék nem titkolták Kati eredetét sem előtte, sem mások előtt. Mi tökéletes helyzetet akartunk, örökre. Az én gondolatom volt, én is hajtottam végre, nem kis munkával. De kaptam érte a jutalmat az első perctől.
GÁBOR
Abban a világban? Egy talált gyerekért?
APA
Azt a gyereket anyád találta. De én… meg ő… Eszembe ötlött nemegyszer megmosolyogtatva, hogy mi ketten általad találtunk egymásra.
GÁBOR
Rég házasok voltatok.
APA
Nem régóta. És én addig még úgy is otthontalan. A háború hozott föl Pestre, nem zenésznek, amiről álmodoztam, hanem légvédelmi tüzérnek. Tájékozatlan voltam, egy kicsit rá is játszottam. Egy koncerten mutattak be anyádnak, nagy reményű zeneakadémistának. Aki csak külsőleg szemrevételezett. Bumfordi, esetlen, szavát nyelő alaknak nézhetett. Anyád egy kis idő múlva mind több bólintással serkentgette az epekedő dadogásomat. Meglátta az álarc mögött a magánhasználatú életteóriámat, hallhattad még te is eleget.
GÁBOR
Mosolyog. „A lesántult futóbajnok”! Apa mindig aláértékelte magát.
APA
Csak az igényemhez képest. Hogy nemcsak lángelme szolgálhatja a művészetek művészetét, a zenét. Hogy betolakodás nélkül is ott lehetek az alkotók közt, zeneremekek alkotása helyett hibátlan zeneeszközök alkotásával. Nemcsak akkor, ma visszaemlékezve is megmelegíti a szívemet az a boldog meghökkenés, föloldódás, ahogy anyád a többi ilyen magánhasználatú gondolatomat is hallgatta, hogy szerény beosztásban is hogyan áldozhat az ember életet akár zenei zsenik dirigálta koncertekért, ha nem, hát akár… mit mondjak? bármi jó együttesért, a nemzetért, ismered a „rögeszméimet”. Oldotta rólam a beteges bezárkózottságomat, bár volt köztünk különbség. „Jobb család”, a lehető „legjobb” család állt mögötte mindkét szárnyon. Henrik bácsi, nyájas, gazdag rokonunk New York pénzvilágából, akkor még Horthyt is „zsidóbérenc”-nek tartotta, Xénia ángyod Zita királynőhöz juttatott el húsvéti képeslapot – Apró nevetés. – mint jogos udvarhölgyaspiráns!
GÁBOR
De meglett, ami lett; a legpéldásabb házasság a családban. Irigylendő összetartozás.
APA
Csak azután. Néhány napra, hogy Bözsi néni hazahozta a gyönyörű kis Katiját. Anyád megkockáztatta, leszalad Tolnába átváltani valami családi járandóságot téli élelemre. Már másnap vagy harmadnap az egyik kezében szatyor, teli liszttel, vajjal, a másikban egy édes bőgőmasina, a füles utazókosárban. Először azt gondoltam, valamiféle lappangó bűntudat vagy üdvös penitencia vitte rá, hogy kimentett ő is egy ártatlant, mert hát ezúttal, ahogy később megtudtam, csúnyán összekapott a szeretteivel. De tévedtem. Az első pillanattól, ahogy mondom, a szeme világa lett az a didergő kicsi, akit elkönyörgött magának. Még anyád megítélésében is. Afféle túl ridegre nevelt teremtésnek tartottam. Sírni addig sose láttam. Könnyet törölni is csak szemsarokból zsebkendőcsücsökkel, mint a márkízok és a hőgyészi jegyzőlányok. De akkor azzal a kicsivel! … Ahogy kivette a kosárból, a maga csorgó könnyeit törölgette annak még a hajába, a lehúzott kis ingébe is. Hát én ettől ugyancsak megilletődtem. Ez lehetett az a perc, amikor az csillant a fejembe, nem is miattad, de anyád miatt sem, hanem saját magamért, mert…
GÁBOR
Nevet. …mert most mivel kisebbítené apa magát?
APA
Az igazsággal, fiam! Túl akartam tenni anyádon, beszállva az ő könyörületességébe. Nevet. A magam malmára hajtani azokat a könnyeket!
GÁBOR
Átvéve a tréfás hangot. Legyen szabad azért valami áttételes hálát kifejeznem a véletlen küldte harmadiknak is. Akármi sötét indokból is azokban a vadállati pogány időkben kereszténynek maradni… „Őskereszténynek”, értve: a Hegyi Beszéd paragrafusai szerint.
APA
Az sem az én érdemem, fiam. Bár az enyém nem volt olyan nagy família, mint anyádé, de azért az én földmérő inzsellér apám könyvespolcán keveredett a Jókaiak közé Eötvös, Kemény Zsigmond, Renan, Rousseau, de még Voltaire is, és Pápán és Pécsett se emberevésre oktattak a tógás meg reverendás professzorok…
GÁBOR
Vidáman. Ne hessentsd el, apa, még a vízkimentési plecsnit is: egy életen át hordtad válladon azt a szentkristófi csecsemőt, bármi áron, nem gondolva, hogy közben az…
APA
Hanem dobtam volna vissza az égő házba, a jégzajlásos folyóba?! A legtermészetesebb volt akkor, hogy hazugság árán, akár egy életen át tartó félrevezetés ellenében, a te folyamatos, személyes becsapásod vállalásával azt az ismeretlen gyerkőcöt, akiből véletlenül itt ez a fiatalember kerekedett, kikaparjam a tébolyodottságnak abból a gyehenna-korszakából, ami fenyegethette. Vállalom, így van. És befejezésül én is azt kérem: egy szót se erről anyádnak.
GÁBOR
Csak örülhetne neki.
APA
De én máig udvarlok neki, hogy merev jólneveltségéből föloldjam végül. Ahogy ő annak idején kimenekített magamból, az esetlen rátartiságomból. Amikor végül egyszer csak átadott téged az én karomba is, akkor kezdtem érezni: húz már ő is igazából hozzám: szeret, ahogy asszony férfit szerethet. A két húgod születése után meg valóban irigységgel nézhették példásnak a mi életünket, nemcsak a nagyra volt tolnaiak, de aki csak megkereste ezt a mi hegyi magányunkat. Ő verte, amikor csak verhette tőletek, itt fönt egy-egy hangversenyre a zongoráját, én fabrikáltam lent a hárfát, a lírát, megrendelésre a különböző ritka, húros hangszereket. Ha valóban ez társított egymáshoz bennünket, ez a fölszabadító, mert hát nem önző szeretet, ez a segítő kölcsönösség: számomra ez a legnyomósabb érv, hogy van Isten. Nevetek, de így van. És tégy te is nevetéssel pontot mindenre; takard a „feledés lenge fátylába” azokat az említésre se méltó időket. Kiadtam magam, kész. Beszéljünk másról. Minden okunk megvan, hogy vidámra szűrjük az emlékeket. Hosszú csönd.
GÁBOR
Hangot, de még előbb testmozgást is váltva. Nem, apa. Ne beszéljünk másról. Vallomásra vallomás. Fortélyból vettelek rá, hogy „kiadd magad”. A vidámságot is szüneteltethetjük. Afféle színházi csapdát vetettem. Ne haragudj.
GÁBOR
Shakespeare után, „szabadon”! No, nem olyan tragikusat, mint szorultságában az elárvult Hamlet. Kényszerből mégis. Kati összevissza beszél. Mama meghazudtolta az egészet. Varga Dénes azt állítja, hiába túrta föl a levéltárat. Gondolom, Fruska meg Tibor biztatására mondja, hogy hiába. Csak tettettem, hogy mindent tudok, és hogy túl vagyok mindenen. Semmin nem vagyok túl most sem.
APA
Részünkről negyedszázadig folyt tettetés. Jogom sem lehet haragudni, hogy te negyedóráig csináltad. Van még homályos pont? Kérdezz tettetés nélkül. Csapda nélkül is felelek.
GÁBOR
Hirdetés nem volt? Ahogy akkor járta a talált gyerekről?
APA
De volt. Én adtam föl. Anyád ugyan azt mondta, fölösleges. Igaza is lett, nem jelentkeztek. Azaz, egyszer valaki mégis zavarta ilyesmivel anyádat. Járt is nála. Hallotta, került hozzánk valami menekült gyerek. Anyád elég röviden elutasította. Később tudtam meg; helyeseltem. „Akkor már nem bírtam, nem bírtunk” volna élni nélküled. Ragaszkodtunk hozzád. A miénk voltál.
APA
Azon a jogon, fiam, ami, hadd gondolom most végig, kijár minden jogfosztottnak. Vagyis hát, kötelességet ró az emberi közösség minden cselekvőképes tagjára. Azon az okon, fiam, hogy valamiféle gyávaságban marasztalom el magam, ha nem csinálom meg, amit szükségesnek láttam. Nem voltak mindennapi lélekismerők, akik a hét főbűn közé betették, mégpedig nem utolsó helyre, a jóra való restséget. És volt még egy ok, ami ugyancsak teremt valamiféle jogot. Fokról fokra úgy megszerettünk, hogy testestül-lelkestül a magunkénak tekintettünk. Már magunkat kíméltük, amikor kímélni akartunk.
GÁBOR
Az igazságtól. Hogy megismerjem.
APA
A szenvedéstől. Az igazságtalanságtól.
GÁBOR
A tisztánlátástól! A becsületérzéstől!! Étetem végéig! Hogy ne számítsak soha „üldözöttnek” egy árnyalattal se. Egy cérnaszál se kössön azokhoz, akikre… valahogy mégis külön sors várhat, más végzet.
APA
Ezt megbocsátom magamnak változatlanul.
GÁBOR
Meg akartál te is menteni, másodjára. Kivenni a bélyegesek seregéből. Letépni rólam a sárga foltot.
APA
Gúnnyal. Ez volt az eltévelyedésem.
GÁBOR
Ebből azonban most már nem kérek! Nem, ebből utólag sem! És ha megint olyan világ jönne ránk, mint Berenice idejében, fölborítanám a világot. Nem lopom ki magam most már érett eszemmel a megbélyegzettek seregéből. Nem maradok Heródes táborában. Semmiféle gyanúval nézett táborban. Ezt a sminket leszedem magamról. Ide rám is a páriák kasztjelét, a sárga csillagot, ha utólag is. Nem csetlek-botlok ebben a rossz komédiában; tisztázatlan szerepben, hazug jelmezben.
GÁBOR
Mindegy minden „hanem”! Egyenes az út.
APA
Hova? Mit akarsz csinálni?
GÁBOR
Csak talpon maradni. Egyenesen azzal szemben, ami csinálódik köröttem, máris.
APA
Az ég áldjon meg: mi változik körötted? Én, anyád? A barátaid? Miben más alattad a föld?
GÁBOR
Csak abban, hogy ami jobbról volt, az máris balra; ami fönt volt, lent. Hullnak az álarcok.
APA
Ülj le. Így nem folytathatjuk. Először is, van itt egy kis varázsital. Üveget, poharat hoz. Veszprémben ugyanabból a szilvából kétféle pálinkát főznek. Az egyik fölveri, habosra szinte, az agysejteket. A másik a tajtékzókat is tósimára csillapítja. Kábítás nélkül. Egyszóval olyan csillogó tisztára, mint a nagyítóüveg. Egészségedre. Azaz: Isten-Isten. Mert ide még az ő világossága is jól jönne.
GÁBOR
Csak pillantással felel a kiigazításra. Fölveszi a kupicát, de nem iszik.
APA
Az sose árt, ha kiviláglik, ki a jóbarátunk, ki a titkos gáncsolónk. Ingyen röntgen a lelkek csontozatára. A szembenézésére.
GÁBOR
Tökéletesen. Ha van kivel szembenézni. No, fussa át apa is. Levelezőlap-nyomtatványt vesz ki, és nyújt át.
GÁBOR
A héber szöveg alatt ott a magyar is. Egy kóservendéglő reklám-levelezőlapja. A színházi társalgó falipolcán naponta kiteszik a tagok postáját. De a lakásomra is jött ilyen.
APA
Hosszú csönd után. Fruskával hogy vagy?
GÁBOR
Még csak ezt tessék elolvasni. Borítékból levelet vesz ki, s nyújt át.
APA
Elolvassa. Hogy egy szerepet másra osztanak?
GÁBOR
Kétszázszor voltam jó magyar típus az „Úri muri”-ban. Most átosztják a szerepemet, mert „rám másik feladat vár!”
APA
Fruska?… az ő nevét mondtam ki az előbb.
GÁBOR
Hogy vonhatná ki magát éppen ő ebből?
GÁBOR
Jönne velem a mártírasszonyok áldozatával a tűzbe is.
GÁBOR
Véresre tépett körömmel érvel, hogy ne tekintsem magam „másnak”. Merthogy ő… de végül majd ő is megalázónak érzi azt a sorsot.
APA
No, józanodásul döntsd le mégis azt a kupicát. Iszik.
GÁBOR
Már a liftkezelő is másképp szalutál. De melyik oldalról? A filmstúdióból kimenet még látom az összevigyorgást: „kiderült, miért futtatják!” A hitsorsosok! Ismerem a vigyort, tegnap még igazoltnak hittem magam is. De ha már a segédrendező is másképp verdesi a vállam – úgy érzem, mint betyár a betyárét. Ez a kifejezés: betyárok – Bakony, a kollégák világa! – A szél nem ver olyan lombsusogást, mint ami engem kísér, a finom – már nem is finom – kacarászókkal a hátam mögött: na most vitézkedjék a nagy szókimondó. Hát kimondom, ha beledöglök is.
APA
Káprázik a szemed. Hallucinálsz.
GÁBOR
Ajánlva, díszesen, szépen nekem szánva társas kéjutazási prospektusokat is kaptam: töltsük a tavaszt a rózsás Hebronban.
APA
Ne félj még egy kupicától. Csak egy tömény italt a veritas erejéig. Mert Gábor épp csak megízleli, s leteszi. Nem? Tisztelem – na nem is olyan nagyon tisztelem, hogy mégse akarsz külön sorsot. Ideje meg a helye válogatja? hogy mikor lehetünk: külön. Sőt, különb: ha erre hajlamosít a fölháborodás. De ott is két irány van. Iszik. Tölts legalább nekem még egyet. Gábor tölt. Hol kezdjem, fiam, hogy eszmélkedésem idején milyen eltűrhetetlen volt errefelé minden ország. Engem is a fölháborodás nevelt. Hazajövet a Lajtáig még európaian citálhatsz a Shakespeare-ből, Racine-ból hörpölt emelkedettségeddel, de aztán…
GÁBOR
Az sem igaz, apa. Metropoliszokban élünk.
APA
Iszik. Mostanában már autón, repülőn keltek át, suhantok át a határon. Én még döcögő vonat mosatlan ablakát törölgetve nézegettem ritka külföldi útjaimról megtérve, mi is a hazám, hol kell embernek lennem. „Balkán!” – akkor az volt rá a szavunk. Csukod a szemedet? És őrzöl magadban mégis lámpásnyi fényt? Bízva, hogy úgy világít benned, hogy másoknak is világíthatsz vele!? És így még fejleszted is? Türelemmel persze. Én kicsiben tűrök. Neked nagyobban kell tűrnöd.
GÁBOR
Azzal, ami itt meg itt – Homlokát, szívét érinti. – dolgozik bennem, amióta… mondjam el még egyszer, milyen fényt fejlesztve?
APA
Ő is külön tölt meg s hajt föl egy pohárkát. Majd némi csönd után. Minden szavad aláírom. Az utolsó betűig az én szövegem. Bár én tudnék, tudhattam volna valaha méltó közönség előtt ilyen szenvedélyt muzsikába foglalni! Melegen átöleli Gábort. No, csakhogy mosolyogsz. Próbálj a dobhártyáddal is mosolyogni a szívedig. Szenvedély és humor együtt, ettől férfi a férfi. „Magyar a magyar.”
GÁBOR
Apától örököltem. „Nem sírva vigadni, hanem vigadva sírni!”
APA
Nocsak – elismersz? Ez van olyan bizonyító faktor, mint az apakereseti pörökben a vérpróba.
GÁBOR
Némi jókedv után. Annyira ne vigyük mégse a tréfa területére. Mert azért más volna, ha „véletlenül az derül” ki, hogy evangélikus vagy buddhista vagyok, és a született katolikusok közé csak beloptam magam, ugye.
APA
Csak nem akarod az egész dicső emberiségből kihúzni a lábad?
GÁBOR
Te mért húztad ki? Ide a hegyre?!
APA
Mosolyog. Nem tudtam muzsikálni. Nem volt páncélom, fegyverem. Beszéljünk komolyan. Már csak azért is mocorog bennem némi felelősségérzet: nem prédikáltam-e neked túl sokat, milyen is az igazi „férfi”, hogyan „csatáz az eszményeiért”, miközben jómagam ebbe a kis műhelybunkeromba vettem be magam. Te lementél, kimentél a világba. És ha most kihúzódnál ugyanúgy te is belőle, bár csak átmenetileg? Nem épp ide, de ilyesmibe. A gyógyulásod idejére. Eltárgyalgatunk. Úgy látszik, volna még miről.
GÁBOR
Sose voltam ilyen egészséges. Sőt, mintha most kezdődne számomra valami erősebb épség korszaka.
APA
Tudod, amit tudni akartál. Vedd tudomásul azt is, hogy hol van most a helyed.
GÁBOR
Mihelyt megtudom, hogy személy szerint is honnan jövök. Apától tudom, mit gondoljak ezekről a kannibálkori vérmítoszokról. De utánanézek a testem genealógiájának is. Ha már ősök meg ősök, családfa meg „gyökerek”; ez visszhangzik mindenhonnan a fülembe.
APA
S ezért lerázod a saját gyümölcseidet is. Fruzsina az egész jövőjét rád építette.
GÁBOR
Vigyek az én külön sorsomba egy lányt, azért, mert szeret? Ezzel fizessek neki?
APA
Olyan idő már sose lesz, fiam. De sokféle kisebbség kerül megbélyegzésre ma még.
GÁBOR
Soha!? Eszelősen nevet. Apa is szemüveget kérhetne a rövidlátására. A gyönyörű völgy ott lent köröttünk az elmebaj felé forog, változatlanul, keserű levében. De én látom, milyen hamis játékbarlang Európa. Beleértve azt a sarkot is, amiről eddig azt éreztem, az én népemé, az én országomé.
APA
Ne harapd már a népedet is. A – nemzetedet.
GÁBOR
Erről még épp az imént okosított ki apa, hogy mit tartsak a hazámról.
APA
A pufogtatásáról. De azt hiszem, tőlem nem pufogtatva hallhattad: a nép errefelé több mint haza. A nemzet pedig! Van olyan, mint a többi. Csak ketrecet cserélsz. Amíg asszonyod van, akiben bízhatsz, a világmindenség a tied.
GÁBOR
A hazám! Népem, nemzetem! Az egész gyönyörű Európám, a tündéri világ valamennyi édes kontinense a cseppfolyós tébolyt vedeli. Tisztelem apámnak ezt a szép magaslatát. De úgy érzem, hogy ezekben a napokban engem még igényesebb magaslatra emelt az egészségesedésem! Hogy kerüljem én is a szópufogtatást. A puszta bőrömet féltem.
APA
Szenvedtek. Szenvednek a hazátlan baszkok is. A hazátlan magyarok! Nem hiába rokonították össze őket a prédikátorok.
GÁBOR
„Mit nekem a zsidók”, nehezen értette meg maga Fruska is, amikor ez lett a szavam. Fütyülök minden ketrecre, népre, hazára. De igenis: nem álcázom be sehova magam. Másodszor, századszor azt felelem: Nem fogok sehol sem lapulni, rettegve vagy csak szurkolva is bármi „leleplezéstől”. Hogy nem vagyok igazi, kebelbéli, fajbeli, akolbeli; hogy bármikor kiközösítő vagy megkülönböztető bélyeget nyomhatnak rám, de még a nem tudom hányadik ízigleni ivadékaimra.
APA
Hogy ilyen még a jövőben is legyen? Képtelenség. Rohamszerűen olvad egybe a világ.
GÁBOR
Az az ő dolga, az ő útja. Én leszek bátor addig is a magam útján lépegetni. Finnyásan és igényesen, a tapasztaltak után.
APA
Megsértselek? Hogy máris hol jársz? Ez aztán a faji mítosz.
GÁBOR
Nem én találtam ki. De ha ez árad megint, elébe vágok. Engem készen érjen. Amit az árjatéboly mívelt a zsidókkal, azt fogja mívelni, míveli máris, minden hasonló téboly minden olyan néppel, amelyet üldözni lehet. Utánagondoltam én tüzetesen. Az alapokig. Nos, odaállok eleve a kiközösíthetők közé. Az a biztos hely. Apa derék magyar, én mondom ki, nagy magyar. Ezt fogják csinálni a magyarokkal is.
APA
Csinálják, csinálják máris, fiam. Reméljük, nem soká. Bár adják föl már a legjobbak is a szép ősi nyelvet. Bármily fájdalmasan s megszégyenülten, hogy békéjük legyen. Legalább a gyerekeiknek.
GÁBOR
Csak csinálják, a boldogtalanok! A bélyeget, hogy nem igazi törzsbeliek, az sem veszi le róluk, nem, hetedíziglen sem. S ráadásul talán még azok is leköpik emléküket, akikért a fájdalmas áldozatot hozták. A világ nem így épül föl valamiféle közös házzá a különféle téglákból, építőkövekből.
APA
Én hiszek abban, fiam. No, remélem.
GÁBOR
Ha majd elhiszem, hogy külön-külön már jó az a tégla. Nem akarok szócsatát vívni apával, apa hiedelmével a jövőben, de…
APA
Egy utcába jutottunk. Egyformán jóra kell gyúrni azt a vályogföldet. Egyaránt jó minőségűvé mindenütt, és akkor…
GÁBOR
És ehhez gyúrassam én magamat itt, és én csak álljam némán? Meddig?
APA
Meddig, fiam? Eredetit erre sem mondhatok, se jóslást, se tanácsot. Hanem csak azt, amit még tógás diák koromban töltöttek agyjárataimba, Botos meg Nagyvályi professzor urak. Hacsak hajszálnyi eltávolító árnyalattal mondják ki valakire, hogy milyen népnek a fia, oka van a fülének, ha belerezzen, ha szúrást érez. Hogy hányféle mellékzöngét lehet beletenni abba a szóba például, hogy zsidó – elgondolom a rád váró tapasztalatot, a hangskálának azt a klaviatúráját, amellyel… nemcsak a Sém fiait ajándékozta meg a történelem. A világ az egyenlősödés felé halad. Júda gyermekei, szegények, csak afféle előfutárok voltak, már a fáraók idején is. De ma már nemcsak az ő érzékenységüknek jár jogos – itt is azt mondom: jogos –, védő kímélet. Túl a szoros gyepűinken a magyar dobhártyák épp ilyen szúrásra rezzenhetnek. A világ csaknem minden népére ez vár addig, amíg… de tán nem is kell, hogy még az orvosságot is bevegyem a prédikációba. De megfutni ez elől? Itt kell megállnunk a sarat. Mert hová is mehetnél innen? Ahova rendeltettél.
GÁBOR
Ha az ember már fuldoklik, nem azt keresi, hogy hová, hanem hogy ki és ki, hogy lélegezni tudjon.
APA
Az előbb rosszul mondtam. A téglát ősidők óta nem gyúrták, hanem taposták. Ezt biztatásul. Hogy fordulhat a dolog még férfinak valóbbra is.
Az előbbi lakás, a vendégfogadás mai járulékaival: szesz helyett süteményes tál. A föl-alá járó Tibor onnan vesz föl egy-egy darabot, s rágcsál türelmetlenül. Kint zaj, hangfoszlány. Valaki kinyitja az ajtót, s bebocsátja Fruskát.
TIBOR
Nem adták át az üzenetemet?
FRUSKA
Csak a portás, a próba végén. Gábor itt van?
TIBOR
Gábor bácsival beszélt.
FRUSKA
S neki mit mondott?
TIBOR
Gábor mondatta el vele az igazat.
FRUSKA
Az igazat? Leül. Miféle igazat?!
TIBOR
Aprólékosan. Hogy hogyan került hozzájuk.
FRUSKA
És most ő is azt hiszi, hogy apjától valami igazat hallott?
FRUSKA
Semmit se higgyen. Semmit, amit más sem tud, és sohasem tudhat! Teljességgel belekergetik, belekergetitek ebbe a tébolyító labirintusba.
TIBOR
Bocsáss meg, úgy beszélsz, mintha téged máris megtébolyított volna ez az elmebeli útvesztő!
FRUSKA
Mert én tudom, amit tudok! Mert nekem az ő nyugalma a célom, s nem az, hogy mi lehet itt igaz, vagy nem igaz. Elképzelem, milyen állapotba hajszolták máris. Megyek is hozzá. Mire készül? Mit gondolsz?
TIBOR
Félek. Amíg forrt, sistergett, mint tűzön a fazék, gondoltam, csak lehűl, még ha a födőt ledobja is. De most – ha nem sikerül valami szelepet nyitni, robbanásig sűrül benne a gőg.
FRUSKA
Nem gőgös Azt ne mondd.
TIBOR
Bár csak az volna, az csupán. Akárhogy: aki csak egy kis megértéssel van iránta, most vegye elő az eszét, szólaltassa meg a szívét. Hogy megszabadítsuk… kiszabadítsuk belőle ezt a gőzt, ezt a – már erre kell gondolnom – ördögöt, ami megszállta. Ezért hívtalak ide. „Ördögűzésre”, igen.
FRUSKA
Beszélhetek rögtön vele?
TIBOR
Előbb majd én. Hagyj is majd magunkra.
Kint lépések.
Bejön Gábor. Viszonozza Fruska mosolyát, homlokon csókolja. Az indul is már kifelé.
GÁBOR
Apám a műhelyben; mamának a hálóba vihetsz a köszönésed mellé egy kis vizet az orvossághoz. Tiborhoz. Parancsolj.
Mindketten leülnek. Hosszan vizsgálják, hol komolyan, hol tréfásan egymást.
TIBOR
És ha végül váltanánk véleményt – élőszóval is?
GÁBOR
Miről, édesegy rendezőm?
TIBOR
Na látod! Folytassuk a próbát! Sürget a turné.
GÁBOR
És Fruska már eléggé formában van? Hogy: „Hogyan? Eltűrjem-e szégyennel megvetetten, / Hogy ez a nép ne csak gyűlöljön – kinevessen?”
TIBOR
Menni fog, hibátlanul. Hol kezdenétek a körutazást? Pécsett?
GÁBOR
Más út mellett döntöttem.
TIBOR
Kati ajánlata szerint?
Nagy szünet, az előbbi némajátékkal.
TIBOR
Orvosi bizonylattal? Elmevizsgálat után?
GÁBOR
Te ne viccelj. Ha már itt vagy.
TIBOR
Mihez fogsz te Izraelben?
GÁBOR
Mint a milliónyi többi zsidó.
GÁBOR
Első pontként, ahova lábam kiteszem.
TIBOR
Innen. Értem. Idesüss. Nem titok, hogyan értelmezted az igazgatóság levelét a szerepcseréről. Én meg ennek a levélnek vagyok a postása. Zsebéből kivéve nagy formátumú borítékot hajt szét.
GÁBOR
Semmi levelet nem veszek kezembe az igazgatóságtól.
TIBOR
Mutatja a nagy formátumot. Ezt a minisztérium küldi. Tessék.
GÁBOR
Nem kívánja a szemem.
TIBOR
Az én hangomat sem a füled? Fölolvasom.
TIBOR
Tartsak pszichológiai kiselőadást az üldöztetési rögeszme rád vonatkoztatható fokáról, amidőn a páciens maga szorgalmazza: szervezi már, hogy ténylegesen üldözzék? A levél végén az is meggyőzően ott van, hogy ettől a mostani históriától teljesen függetlenül ért be a döntés olyanféle kitüntetésed ügyében, amilyen tíz éve nem volt. Tíz évig most okkal rikácsolhatnak az irigyeid.
GÁBOR
S bele se vörösödsz? Hogy szerinted csak ennyi bennem a fajsúly?
TIBOR
A borítékot verdesve. Az egész útvonalon megadva a zöld út, ezt Basa Feri súgta meg örvendezve. Elintézett kérdés. S vele mindaz a felsőbb fejcsóva, alsóbb fogvicsor, amit, lásd be, a már-már botrányosan nyílt kijelentéseiddel okoztál, az egyenes, tőregyenes odamondásaiddal. Semmi probléma többé, hátratekintve se.
GÁBOR
Mondtam, ne becsülj le annyira, hogy ilyen békaszintre süllyeszted le azt, ami téged – sose szorított?
TIBOR
Színész vagy. Ott kint mi leszel?
GÁBOR
Színész. Azt tudom, azzal szolgálok.
GÁBOR
Csönd után. Huroknak szántad. Mi? A nyakba. Nem rántasz le. Beleadok öt évet. Tízet.
TIBOR
És ha húszat? Akkor is mi sül ki? Hogy épp a színész, aki oly könnyen öltözik át más jelmezbe, szakállba, karakterbe, egyvalamibe nem tud beköltözni: más anyanyelvbe. Észreveszik. A kabarék közönsége is.
GÁBOR
Akkor ott nem színész leszek.
TIBOR
Hanem? Engedelmeddel.
GÁBOR
Ember, ha megengeded. Vagy megyek tovább. Ha ugratni akarsz. Ugrok, ha már benne vagyok.
TIBOR
Meddig mész? Gondolj bele, az első ugrás előtt.
GÁBOR
Ameddig azt érzem: kergetnek bennünket.
Csönd.
TIBOR
„Bennünket.” Nem ide akartalak ugratni, öcskös. Ugráltatni egyik ketrecből a másikba, miután ebből a hazai ketrececskéből kitörtél. Mert nincs ínyedre, hogy mint „Ember” … Zeusz és Gaia teremtménye…
GÁBOR
…felemás legyek. Felemások közt.
TIBOR
Mert én az vagyok?! Ha tíz évvel ezelőtt mondtad volna, a padlón hemperegnénk, és nem kímélnélek.
GÁBOR
Csak magamról beszéltem.
TIBOR
Csekélységedről – sorozatban ontva a viccet: fölmész a színpadra, s mielőtt egy hangot adsz, ott áll az élő Petúr! A Jordán partján! Mi van még a sorozatodban?
GÁBOR
Voltam jó Coriolanus is, te sem mondtál mást. Pedig se angol, se római vér nem buzog, nem kért szót az ereimben.
TIBOR
Talán csak az árulóé!
GÁBOR
Fenyegetően. Még a baráti tréfának is van határa!
TIBOR
Hogy férkőzzek másképp hozzád, hogy mégis megbirkózzak a te ördögi éles, pokolian pusztító agyaddal? Nagy röhej lesz, s majd le is tagadom, hogy én térítettelek vissza Árpád nemzetéhez. De még Bendegúz népéhez is! Felemás ember! Felemás magyar? Netán, mint jó magyar? Hát feleljek erre csak azzal, engem magyarnak csinált az apám, annak pólyázott az anyám, nevelt a dedósnéni, Káldor tanító úr, Csizmadia tanár úr, egy Petőfi nevű versíró, Bartók és Kodály urak zenéje és legvégül a saját európai eszem. És a maradék internacionalista világfölfogásom! Apáddal hogyan fogod tudatni, hogy faképnél hagyod, mindazzal a cuccal a bőröd alatt, amivel alapjában ő formált „emberré”. És anyád!
GÁBOR
Került hozzájuk egy idegen gyerek: elkerül tőlük.
TIBOR
Aljas. Jellemtelen. Másfél ember? Nulla! Nímand! Aki az első füttyszóra: huss, ki a szebb világba, hálátlanul.
GÁBOR
Nem várom meg a kifütyülést.
TIBOR
S ha ott is az vár? Ilyen mimózalélekre mindenütt az vár.
TIBOR
A pizsama kellő fölkötésével, látom. Nem beszéltem még róla, de álltam már én is ilyen kérdés előtt, nemegyszer. Még keményebbek előtt. S nehezen alakult ki nyelvem mögött, de kialakult a válasz. És kiköptem, és szemközt.
TIBOR
Nyilatkozatot kértek; világszerte kerek hitvallást kérnek a ketrecek lelkes kapuőrei. A ketrec- és a kelepceügyeletesek.
GÁBOR
Ne tréfáld el. Komoly kérdést kaptam, komoly választ adok.
TIBOR
Hogy „vallj színt”! Mintha nem állnánk manapság a föld minden részén milliók és milliók az előtt, hogy ki a farbával – én tartsak neked szemináriumot? hogy –: az írek, a katalánok, a kurdok mellett drukkolsz-e, vagy ellenük, és ne dadogj, nyomorult, mert azt is válasznak vesszük, ha se ide, se oda nem teszed le a voksot. A bőrödet, az agyadat.
GÁBOR
Mert te azt vallod, hogy nincs válasz.
TIBOR
Én? Kérdezz csak a székelyekről! A világ egy óriási meccspublikum, te nem érzékeled, a tapsmatador? Naponta más-más kedvenc csapat fut be, bőgnek a drukkerek, főleg az aréna tetején, a kezdők. Maga a bőgés: helyes. De nem hat az istenek fülébe. Pontosabban kellene bőgni, magasabbra! A választ. Az álláspontot. A ketrecek, de még a kalitkák fölött is. Szabadabban! Igazi kitöréssel a rácsok közül.
GÁBOR
Csak épp Bendegúz népéből nem.
TIBOR
Megsúgom neked, vagyok olyan igazi cionistának is, mint amilyen magyarnak. De erről később a taglalásokat. Dávid népének is jár külön ország.
GÁBOR
Jöhetsz velem. Foghatod Cionig a koffer másik fülét.
TIBOR
Van eszemben. Ilyen ketrecszűk lett hirtelen az a híres agyad is. Gondolom, ha örmény anya ejt magyarnak, senki nem fintorog-háborog, hogy szívesen viselem az éppoly távoli Arménia sorsát. Nehéz? Gábor tétova vállvonására. Majdnem beletört a fogam, de a dió mégis feltört. Ehető.
GÁBOR
És amikor… Mutatja: „az eredet fölvágtad”?
TIBOR
Túl hevesen. Nem igaz! Abból egy szó sem igaz. Harapni, ezt a diót harapni kell, és neked tán még nehéz a föltörése, de ha ember akarsz maradni…
GÁBOR
Majd odaát harapom.
GÁBOR
Az, ha annak sorolnak be. Hogy ott próbáljam, mit rejt a dió bele nekem, hogyan ízlik.
TIBOR
Akadjon a torkodon. Fulladj meg a coriolanusi hülyeségeddel. Ki fognak rúgni. Igen, a zsidók. Az „igaziak”, a cionisták!
GÁBOR
Annyira mégse lovald be magad a hiedelmeidbe.
TIBOR
Igenis megszagolják, hogy belül mi vagy. Azok aztán csak a származásbogarászok, a fajvédők, a ketrechirdetők.
GÁBOR
Ne sértegesd őket. Megvan az okuk. Nekik meg.
TIBOR
Az „okunk!” „Nekünk” – úgy kellene máris mondanod. Te ne lovald be magad a sejtelmeidbe.
GÁBOR
Úgy mondom, és úgy is van. És velük is vagyok. És így vetlek meg. Ha akarod: az ő nevükben.
GÁBOR
Gyors, gyors, és örülök neki. Ismered a viccet az izraeli bakák díszszemléjéről? Még a főiskolán hallottam, akkoriban jöttek a hírek: már hadseregük is van.
TIBOR
Hozzám még nem juttatták el a kebelbeliek. Hogy volt?
GÁBOR
Valami amerikai tábornokot fogadnak izraeli díszszemlén. A parancsnok int a segédtisztjének, vezényelje: Vigyázz! Jobbra tisztelegj! A vendég tábornok ámulva látja, hogy a tiszt kiáltás helyett odalép a sorhoz, és a vezényszót az első katona fülébe súgja. A jenki tábornok kérdő képpel fordul a vendéglátójához. „Bízza csak rájuk; majd elterjed” mondja az.
TIBOR
Harsányan nevet. Remek!
GÁBOR
Akkor én is röhögtem. Így, mint te. És akkor a fél világ. „Szerencsére” jött a háború, torkokra forrasztotta a nevetést. Mint a paraszt a kontár fazekas vásári cserepeit, az adomabeli zsidó katonák úgy verték szét hat nap alatt három ország hadseregét. Velük vagyok! És ha ott leszek…
TIBOR
Remélem, ott a palesztínokkal érzel.
GÁBOR
Attól sem hátrálok meg. Mondtam, fütyülök a fajokra!
TIBOR
És ezért szaladgálsz hozzájuk. Hogy mint talpig palesztín esetleg még a magyarokhoz is odaállsz.
GÁBOR
Az örményekhez, a négerekhez, a baszkokhoz, az ibókhoz…
TIBOR
Akkor minek ez a kanyar Jeruzsálemig? Makótól? Volt, aki itt helyben megsokszorozta így magát. „Rómában Cassius valék, Párizsban Desmoulins Kamil, majd itt is leszek valaki.” Nem lenne egyszerűbb, itthon lenni: maradni valaki? Az, aki vagy. Bőrcsere nélkül.
GÁBOR
Megyek. Az enyéim közé. Akár megnyúzottan. Itt hagyva, képetekbe dobva a bőrömet.
TIBOR
A szívedet, őrült. Az agyadat. A jövődet. Hadd rágjam a szádba, még egyszer. Népek kergülnek bele, hogy eredetüket az özönvízig vigyék vissza. A jövő helyett efféle múlttal eteti a jámbor agyakat a politika. De hogy még a te kiköszörült agyad is ilyet őröl! Lemondok az agyadról. Van még egy érvem, a legsúlyosabb.
TIBOR
Afféle ló és lovas vagyunk a pályán. Az akadémia óta együtt sarlóztuk, kaszáltuk, kombájnoztuk a sikereket. Minden jó rendezésemet rád képzeltem.
GÁBOR
Ezt szívből köszönöm.
TIBOR
Rád épültem, mint a teknőcre a csiga. Nem állít meg, ha az egyik otthagyja a másikat, lekotródhat az is a pályáról? Rogyadozva, bukdácsolva. Ha már személyesre is fordítom a szót.
TIBOR
Ég veled. Menj a francba. Nemcsak a jövődet dobod a sárba, a becsületedet is. A barátit – ha búcsúszót akarsz!
GÁBOR
Kuss, ilyenre már ne járjon a szád! „Félénk eb a sors, mely csahol, a bátortól szalad!” – hogy én is Petőfit citáljam. Szegényt, hogy olyan nagy magyarnak hitte magát. Az is volt! Akit különben magammal viszek.
TIBOR
Aki majd mindannyiszor legyaláz, valahányszor beleolvasol, kikérve magának, hogy falazzon a megfutásodhoz, a gyávaságodhoz. Épp itt van a könyve. Már le is vett a polcról egy könyvet, olvasni készül belőle.
GÁBOR
Elég! Kikapja a könyvet, azzal veri az asztalt. Majd ott beszélek ővele is! Hogy mit szól a döntésemhez? De itt már döntöttem. Megyek és megyek. A hétszentséges Úristen sem fog visszatartani.
FRUSKA
Bejön, rémülten a lárma miatt. Mi történt?
FRUSKA
Elfúlva a meglepetéstől. Arra uszítottátok magatokat? Gáborhoz. Igazat beszél?
GÁBOR
Végleges. Azt szeretném, ha máris csomagolni lehetne.
FRUSKA
Nem! Nem! Engem nem tesztek eszeveszetté. Székre rogy.
GÁBOR
Tiborhoz. Oda azért ő sem! Szakadnak a vásznak, szakadnak! Aki egy test és vér az ember fiával! Röhög. Válik el víztől az olaj.
TIBOR
Te valóban elvesztetted teljesen az eszed.
GÁBOR
„Ám cserében vár egy új világ!”
TIBOR
S mindegy, mit vesztesz el a „józan eszeddel” együtt. Kiket! Mind, akinek normálisan forog a feje.
GÁBOR
A magaméval gondolkozom.
TIBOR
S a másé már smafu!? Örülhetnél, hogy van, aki a tied helyett is gondolkozik. S érez egyet-mást a szívével is a tied helyett. Az se tart vissza?
GÁBOR
Csak ha már majd kioktattok, hogyan maradjak, mikor már magam is szembe köptem magamat. Hogy legyen miért falba csapnom a saját fejemet. Másikat kérek. Új életet kezdek.
FRUSKA
Igen! Igen! Ami volt, mindent a hátunk mögé dobunk! Az emelt fejünk fölé, válogatás nélkül. Azaz én mégis megnézem, mit dobjunk hátra, de úgy, hogy egyenest a pokolba. Fogadd el segítőül az én nyugodt fejemet, szívemet.
GÁBOR
És ha egyszer majd engem is pokolra szánsz?
FRUSKA
Ki? Az én szívem, az én – vedd legalább úgy – testvéri szívem?
GÁBOR
A szívedben a vér, az eredben, amit abba is beplántált a világ.
TIBOR
Ez a zagyvaság már kényszerzubbonyt kíván.
GÁBOR
Tessék. Vegyetek mértéket.
FRUSKA
Gyere. Én viszlek a két karomban. Ahova akarod. Átöleli, lecsúszik a szobormerev férfi lábához.
GÁBOR
Csönd után. „Az asszony pedig kövesse az ő urát…” ez persze csak olyan bibliai – afféle héber – mondás. Nem akárhol kívánható.
TIBOR
Ripacs! Nem színpadon vagy! Rossz voltál. Tűnj le, ahova akarsz.
GÁBOR
Indul. Egyenest, ha már a rendező is küld.
TIBOR
A sötét francba küldlek, hallhattad.
TIBOR
Székhez vezeti Fruskát. Jobb is, hogy most elment.
Kint motorzaj.
TIBOR
Rögtön akár a konzulátusra. Ha volna ilyen.
TIBOR
Amíg se hall, se lát. Ne aggódj. Én ismerem az ő rövidzárlatait, az elsötétülésének a perceit. Nem először provokál, csak azért, hogy meggyőzzem: nincs egyedül; hogy kiadja a mérgét. Elvonul belőle ez a vihar is.
TIBOR
Igen. És közben hova csap a villám? De hát én már kifulladtam a birkózásban, itt már amúgy sem ész harcol ésszel.
FRUSKA
Mondd. Mondd csak.
TIBOR
Én megbuktam az őszinteségemmel is. De te meg az öregek! Szedd össze az alakító erődet. Rendezni igazságot még akkor is, ha maga a hazugság az élet!
Gábor szüleinek lakása. Anya föl-alá jár, orvosságot készít magának.
FRUSKA
Elrohant. Csapos Tibor a kimerültségig vitázott vele. Hogy biztos bukás várja, mint embert is.
ANYA
Mint embert is – miért?
FRUSKA
Itt szórhatta a villogó kiköpéseit. De a visszavágások elől másutt sehol se lesz villámhárítója a tehetsége. Úgy kapja majd a riposztot, a bosszút, mint Szent Sebestyén a nyilakat, ezt magyaráztam neki. De elrohant. Úgy, hogy – azt éreztem – végleg, örökre, tőlem, innen is!
ANYA
Pánikban. Hogyhogy innen is?! Apjától, anyjától? Beszélnem kell vele. Látnom kell!
FRUSKA
Abban sem engedett, hogy vele menjek. Lelökött, átlépett rajtam.
ANYA
Az csak olyan mondás, hogy „átlépett”. Átlépett! Amikor ő megint valóságosat zuhanhat, arra gondolj.
FRUSKA
Lenyomott magáról, itt a mellem fölött lépett át. Akár rám is lépett volna. Nem bántott meg már azzal sem. Nincs magánál. Átlépne bárki fölött.
ANYA
Aki nem kapaszkodik bele! A tűzre is ráveti magát, akinek van miért. Beszélj. Mit tudsz még?
FRUSKA
Elveszítjük. Sose volt még ilyen elszánt; hogy mibe vág, milyen útra! Ha elmegy, elveszítjük. Valamennyien.
ANYA
Akik nem kapaszkodnak bele földön fektükben is.
Kint motorzaj.
FRUSKA
Az ablakhoz siet. Kati. Tessék bevenni egy szemet. Lepihenni egy kicsit. Leküldöm addig Gábor bácsihoz. Vizet nyújt, orvosságosdobozt nyit.
ANYA
Jöjjön csak, jöjjön. Hívd föl az öreg Gábort is. Azonnal. Hívd csak, hívd. Akárkit, mindenkit. Átveszi az orvosságosdobozt, keblébe rejti.
Nyílik az ajtó, Kati lép be.
FRUSKA
Zavartan. Kedves Kati, Vilma néni éppen ebben a percben… gyengébben érzi magát, és így…
ANYA
Hirtelen önuralommal. Nagyon jókor jöttél.
KATI
Kétségbe vagyok esve Gábor miatt. Csönget, de már szinte dönti is rám az ajtót, hogy mi az útirány. „Mi kell az engedélyekhez?” Indul és indul, és senkit ne lásson, de már búcsúzásra sem.
ANYA
Nem indul. Semmi oka rá. Nem megy el innen. Nem hagy el – senkit sem fog elhagyni.
KATI
Ámulva pillant Fruskára.
ANYA
Fruska mindent elmondott. Épp felelni akartam. Te is meghallgathatod. Fruskához. Akárki. Kiáltva. Nem titok. Susogva. Mindenki megtudhatja, mindenki!
KATI
Mosollyal. Miért tetszik akkor így suttogni?
ANYA
Még halkabban. Ide nyílik a műhelyablak. És Gábor bácsi…
KATI
Kint láttam a kertben. De mit hallhatok én is, most már?
ANYA
Amitől – nem bírok, nem fogok tovább fuldokolni. Olyan undorítóan csomósodik egyre fullasztóbban a torkomban már attól is, hogy nem jöhetett ki soha a számból.
KATI
Micsoda, Vilma néni?
FRUSKA
Ami senkire se tartozik. Senkire az égvilágon! És mamát is fölöslegesen kínozza. Ilyen perceiben!
ANYA
Épp ilyenkor… nincs fullasztóbb a torokban, mint a kikívánkozóan kimondhatatlan igazság.
KATI
Tessék csak bízni hozzánk, és megkönnyebbülni tőle. Ez a legjobb módszer. Egyenest kiadni azt, ami – az szokott lenni – nem is olyan nagy dolog.
FRUSKA
Hagyjuk máskorra, mama; ne erőltesse magát.
ANYA
Úgy beszél, mintha ő már tudná is, amit hallani akar. Hallja hát meg akkor mindenki. Fruskához. Úgy látom, te már tudod az igazat. Neked könnyebben forog a nyelved, mondd ki te úgy, hogy se itt, se ott ne okozz bajt vele.
FRUSKA
Kitörve. Védjem meg Gábort, de ne tegyem szerencsétlenné Gábor bácsit! Erre már nem futja az erőm! Ehhez már embertelenül erős szív kellene!
ANYA
Tegyétek össze a szíveteket, hogy mégis jóra váljon, amit rátok hagyok, Gábor számára.
ANYA
Nagy légvétellel. Gábor az én fiam. Várja a hatást.
ANYA
Én hoztam a világra! Innen az élő testemből és nem az utcáról hoztam erre a mocskos világra!
FRUSKA
Igen, igen… Majd azt is elmondja, Vilma néni.
ANYA
Mikor?! Amikor teljesen belefulladok, és még a sír földje is itt lesz a mellem fölött? Katihoz. Neked persze bizonyíték kell, a te világlátott agyadnak. Megkapod. Csak legyen szíved is hozzá. Nekem meg levegőm.
KATI
Vilma néni! Magához karolná.
ANYA
Kibontakozik az ölelésből. Mindegy, te mikor hiszel. Nem titeket akarlak meggyőzni. Nem, hogy hozzátok beszélhessek, nem azért kérem az Istent arra…, hanem hogy továbbmondhassátok úgy, hogy ő nyomban elhihesse, ő, aki életre-halálra a testemből való test… Akkorát lélegzik, hogy beletántorul. Kati, Fruska támogatják.
ANYA
Elhárítja őket. Erőt gyűjt, szinte ünnepélyesen. Viselkedése ettől fogva itt-ott már-már teátrális, hogy hitelt szerezzen a szavainak.
FRUSKA
Nem várnánk meg mégis Gábort?
KATI
Minden percben itt lehet.
ANYA
Akkor sietnem kell. Látom a szemetekben a hitetlenkedést. Pedig olyan szabványhistória, hogy naponta megesett, és megesik amióta a világ világ volt és lesz. Úri kisasszony voltam, abból a vidéki fajtából – „fajtából”! –, mely „echtebb” a városinál is, mert bár omlatag kúriával, de megyeszékhelyen, és virulens alispán nagybácsival a háta mögött. Angolkisasszonyok, Sacré-Coeur, skapuláré, és tangó közben is tíz centi távolság arc és arc, két centi ágyék és ágyék közt. Annyi zongoralecke, sőt föllépés a vitézi bálon, hogy még konzervatórium is, menjen rá bár a mamai „teljes ezüst”! Hátha Karády torkához hasonlóan aranyat rejtenek a mosogatólétől sem idegen ujjak. De a szerelem szívbeli volt. Az első éjjeli zenével – no, már Debussy-vel –, tavi csónakázással, sőt lovaglással, nem kímélve a női nyeregre sem a pénzt, ludovikás hadnagy volt, és mindenkinek megfelelő a partner, háttérben náluk komoly ötszáz holddal s tábornok nagybácsival, egészen a kauciómentesség kiprotezsálásáig. De a háború és még frontszolgálat is, előmeneteli kötelezettségből éppúgy, mint az y-os kötelességből. Háború, ó a háború.
FRUSKA
Csitításul. Csöndesebben lehet már emlékezni arra.
ANYA
A rövid szabadságra megérkezett vőlegény boldog viszontlátása, aki nem romantikusan, lóhátról szállt le közénk, hanem tanktoronyból, még akkor is tántorogva, borotválatlanul. És az ő esedezése, örömszomja, utolsó életszomja a hivatalos jegyváltás utáni éjszakán. És másnap is, és annak is az éjszakáján. A szinte először ízlelt likőr és a honleányi önfeláldozás közös, mondhatni, összemixelt mámora. Ti már ilyet cseppnyit sem ismerhettetek.
KATI
Különb mixelést is, Vilma néni, krigliszámra. Visszaültetné a székre.
ANYA
Sajnálok mindenkit, aki ilyet csak hallomásból ismert, fülön át és nem a szívén át. De még azt sem adnám, mert tud bódultságig emelni a fájdalom is, amikor a gyászhír jött, az értesítés a „hősi” halálról. Az a katonasír valahol, ha volt ugyan egyáltalán sír, a Don mentén, hisz hó volt már, fagyos talaj. Aztán tavasszal, és ez a folytatás már a virág- és földillatú tavasz idején volt, a rémületnek a bódulata, éjszaka főleg az a szédítő szorongás, mikor a tapasztalatlan odaadásnak, a hűség önfeláldozásának súlyos következményei mutatkoztak, bevallhatatlanok, azaz addig-addig eltitkoltak, hogy már elháríthatatlanok. Elakad.
KATI
Egy kis lélegzést, Vilma néni!
ANYA
Otthon nem szülhettem, Kaposváron sem. Fruskához. Anyádékhoz vitt az anyám. Odament volt férjhez anyád. Apád is katona, de nem fronton, hanem távoli beosztásban, valahol Erdélyben. Ment minden gördülékenyen, kézen-közön, a „jobb családok” titkosan is kitaposott ösvényein. Így vissza sem az apai kúriába, a húgaim közé. Hanem föl ismét a konzervatóriumba, feledni is. Eltüntetni, beműstoppolni a szakadást a család – a családfa! – jó hírén. Anyád, nagyanyád égi angyalok voltak, a görög istennők találékonyságával. A kicsit ők helyezték el, ők gondoltak vele. S gondoltak a pesti út igazi céljára is, de ezt már anyámmal közösen. Te még akkor nem éltél, nem kaphattál iskolát, mire képes két igazi barátnő, két família, milyen szálszövésre távolból, országosan – sikeresen. A bemutatott férjjelöltek közt különb is volt – szemre, állásra – annál, kit egy hangverseny szünetében hozott a „véletlen” elém. Szótlan, esetlen, afféle lomposodó agglegény. A fejtartása, mint a csókáé, akiről csak később érződik, figyel ez és mérlegel, sőt tán értékel is, inkább le, mint föl, mert gúnyra készen.
ANYA
Más is kiderült. Gyorsan jöttek a „kiderülések”, ahogy később neveztük. Amit puhány alamusziságnak néztem, fésületlen mulyaságnak, nagyon is kemény – mit mondjak? – harcos elhatározásnak bizonyult. Az a konok visszahúzódás nem lapulhatnékot rejtett, hanem valamiféle őrzést, ellenállást. Szemben azzal, amit az én zöld pecsétgyűrűs tolnai öregjeim meg kamásnis fiataljaink vallottak háborúról, kormányról, törvényről, nép- meg nemzetmentésről, az akkori szép és szent igékről. Megszagolták benne a kósza, konok vadat, kiorrolták maguk közül, akkor is, amikor megkönnyebbülten engem magamat rátestáltak. Nos, és mellészorulva egyre több respektussal voltam a morcos vad iránt; addig becsülgettem, hogy megszerettem. Előbb talán csak dacból – szemben az otthoniakkal – pártoltam hozzá, de aztán… csak tekingettem magam; mi ez, beleszerettem? Mosollyal. Beleszerettem. Bele, bele, igencsak. A lehető legfenyegetőbben. Mert – Tréfásan szinte. – a karakterébe. Az a legveszélyesebb.
KATI
Vilma nénit csak nem hagyja el a humorérzéke.
ANYA
Mert úgy még folyton nő, úgy igazán az indulat. Álomban se, egy gondolatnyit se engedve a csapodárságnak. Kicseréltek. Kicserélt ez az ember. Aggasztóan más lettem.
Kint gépkocsizaj.
Jön? Gábor jön?
Mindenki fülel. A zaj tompul, elhal.
Hová mész?
FRUSKA
Hozok egy kis konyakot a mamának. Az mindig jót tett.
KATI
Nem gondoltam ilyen beszédesnek Vilma nénit. Mi „kiderülés” volt még?
FRUSKA
Visszatér üveggel, pohárkával.
ANYA
Tedd csak oda. Az volt a kiderülés, hogy mégsem voltam „jobb” úrilányként sem alapjában olyan rossz, ahogy a szép szokás kívánta. A gyermeket csak egyszer láttam. De aztán egyre többször szerettem volna látni. Tán azért, mert akkor úgy mutatták, hogy búcsúzzak is el tőle, azt sugalmazva finoman, hogy végleg. Az volna jó, ha sohasem látnám, vagyis tán úgy is lesz… Hogy aztán mégis látni akartam, és láttam, azt már az uramnak köszönhettem. És neked.
ANYA
Te voltál a bűnre csábító példa. A másik fölbujtó az uram mellett. Tudtam és épp azt használtam ki aljasul, hogy ő nem utasítja ki a házunkból, bárkit hozok be „amazok” közül. Hisz még dicsérte is anyádat, amikor ott a lakásszomszédságunkba téged becipelt a domborodó hasára szorítva, első állapotos volt, zihálva a futástól, az izgalomtól, a fölháborodástól. Még ő unszolt, hogy menjek át segíteni anyádnak, aki, tán éppen ettől megilletődve, nekem azon melegében elmondta, miért tépett ki valósággal téged, bőgőmasinát ismeretlen szülőanyád karjából, hogy ne azoknak a szörnyetegeknek a markába juss. Az én kis Gáborom akkor másfél éves volt – őt ki gondozza most, ki óvja az ember nevű tigrisektől, mikor vehetem én őt a karomba, a védelmembe? Villámvillanás volt, ahogy a fejembe szökkent: most, vagy tán soha.
KATI
Az útmutató isteni fény.
ANYA
Egyre ziláltabban. Elég nagy homályba. A büszkélkedésről szólva még nem tépődött ki belőlem minden hazai dudvagyökér, az elején még ellent-ellent is mondtam Gábornak. Szóljak neki, hogy valójában én kit mentenék? Azon kezdve, hogy magamat is úgy loptam az oltalmába?! Ott feküdt mellettem, ahogy akkor már úgy szoktunk, úgy összeszoktunk, fejjel közös vánkoson. És nem mozdultam. S képemen nem a könny folyt: a verejték. Olyan eleven most is bennem az a nap, úgy szorul most is a torkom, mint aki… – Fölveszi a pohárkát. – Katihoz, Fruskához, mintha az egészet most képzelné. – Nem szóltam Gábornak; ahogy mindmáig se mernék, hogy ellökje akár álmában fejemet arról a kettős vánkosról. Másnap: „Lemegyek a szüleimhez.” – „És ha arrafelé törnek az oroszok?” – „Megpróbálom, fogytán a lisztünk, a zsírunk is.” Nem zsírt hoztam, nem Tolnába mentem. Visszafelé még a fiúcska volt a támaszom, nyitott utat; már gügyögött, fölengedtek vele tankra is.
Ismét autózaj. Szintén eltávolodik.
Itthon aztán az én csupa ész, csupa szív Gáborommal még az se lett baj, hogy siettemben csaknem szó szerint – Katihoz. – a te anyád szavait ismételtem el: halálba vánszorgók menetéből mentettem ki én is a fiúcskát; mintha az lett volna a természetes, mintha mindenki azt csinálta volna, úgy bólingatott rá. Még tán azt se bánta volna, ha kettőt hozok. Igen, úgy sikerült ez az alakoskodás, hogy – miért ne választottam volna a kicsinek is a Gábor nevet? Csönd.
KATI
Csak most is sikerüljön. A szép kitalálás.
KATI
Gábort csontig marja a gyanakvás. És – ha már Csapos Tibor is hiába küzdött vele! Túl egyszerű a mese.
ANYA
Azt hiszitek, ti is? Fruskához. Te, most már értem, régtől tudod, s nemcsak éntőlem, kislányom.
FRUSKA
Tudom, mama. Még otthonról.
KATI
Fruskához. Így hát te eleitől fogva… És nem mondtad.
FRUSKA
Hogy mondhattam volna?
ANYA
Katihoz. Te meg, nagy kétkedő, akár nyomozhatsz is odalenn az ősi fészkek szennyeseiben.
FRUSKA
Túl vagyunk már mindezen, mama.
KATI
Túl, túl, ha Gábor is elhiszi.
ANYA
Mért ne hihetné? Épp ő?
KATI
Aki szétrágná a tündérmesét is a gyökeréig, a belső valóságáig, ő, a kerek néven nevezés szent vitéze? Nyomozna, kaparna tovább. Aki a szürrealizmusból is a realitást szedi ki! A nagy elemző!
ANYA
Igen, igen… ti mit tennétek? Ha van még tennivaló…
KATI
Zsákutca. Szép magyar szóval: kutyaszorító. Ahol vagy szembeszáll a kutya, vagy agyonverik. Szembe kell szállni az egész hazugsághadjárattal, az egésszel! Gáborhoz méltó szókimondással. Tudja meg a teljes igazságot! Tudja meg igenis mindenki!
ANYA
Az öreg Gábor is?! Nem, nem! Ez már kettős hóhérság! Fruskához. Te is erre ítélsz?
FRUSKA
Ebben a zsákutcában így az első áldozat a legártatlanabb lenne: Gábor. Elég amit eddig is megtudott, fölöslegesen.
KATI
Fölösleges igazságok! Ezért is érdemes volt idejönnöm. Mert még milyen igazságok vannak?! Hogy egy kicsit helyre rázódjék a világ? Hogy emberileg éljen, aki él?
FRUSKA
Hogy túléljünk. Éljünk.
ANYA
Ne civakodjatok. Ne ezen. Mert mégis… mert – Katihoz. – igazad van. Mert – Fruskához. – igazad van. Ki tudna megmondani mindent Gábornak, de az apjának is oly elhihetően, hogy úgy folyjon, úgy induljon meg ebben a házban közösen az élet, ahogy elterveztétek – Fruskához. –: te legelőször?
KATI
Azt csak Vilma néni mondhatja meg neki… nekik. Meggyőzően, mint az imént.
ANYA
S akkor ő nem megy el?
FRUSKA
Elmegy. Innen el, az bizonyos.
ANYA
Izgatottan. És igaza lesz. Igaza lesz. Ki ebből a csupa hazugság házból! Ki innen! Hogy mit mért rám az Isten! Hogy nézzek most a szemükbe?
FRUSKA
Értük áldozta föl magát egy életen át a mama.
ANYA
És még mit akar az az Isten? Ha ez sem elég?
Kint ismét autózaj.
Már itt vannak a lépcsőn?!
FRUSKA
Autóval, kedves mama?
ANYA
Ne engedjétek be őket. Senkit. Amíg el nem rendezem ezt is, ezt a fulladást a mellben. Hol az a nyugtató? Nem veszik el tőlem egyiket sem. Senki a világon.
FRUSKA
Meg fogják érteni a mamát. Mért ne hihetnék el ők is mindezt, amit itt most mondani tetszett.
ANYA
Amit már én se hiszek, én se fogok föl?!
KATI
Vilma nénivel leszünk… És… mi is a világ vagyunk.
ANYA
Nem engedem ki őket a kezemből, lesz erőm, hogy ne engedjem ki. Ha darabokra szaggat is a világ. Fruskához. Igen, egy életen át maszkot hordtam, reggeltől estig, de még éjjel is az ágyban. Nem fedhettem föl a szívemet: hazug szavakat ismételtem oltár előtt, ágyban, akkor is, amikor… Nem, ez nem megy le tüstént, ez a maszk az arcról, ez a hangsúly a hangszálakról. De…
FRUSKA
Bízzon, mama, bennünk.
KATI
És bocsásson meg. Mi tudjuk, hogy mit állhatott ki.
ANYA
Semmit sem tudtok. Porontyok vagytok, nem sírtatok még a kölykötökért. Ne adja Isten, hogy így kelljen – ha eddig még nem kellett – beszélnetek a szívetekből. Hagyjam ezt örökségbe majd rátok.
ANYA
Azt mondtam: majd. Van, amikor szent igazként cseng annak a szava is, aki egész életében nem juthatott hozzá. Az igazat tudjátok. Így adjátok tovább annak is, aki előtt akadozna ennél jobban is a nyelvem. Innék is ellene most valamit.
KATI
Konyakot, Vilma néni? Vagy vizet? Készítettem azt is.
ANYA
Semmi baj. Tán csak a vánkost. A másik szobából.
FRUSKA
Kisiet, de jön is vissza a növekvő, s most megszűnő motorzajban. Itt vannak.
ANYA
Fölül. Most add ide azt a poharat.
Míg a többiek a közelgő léptekre figyelnek, lassan bevesz néhány pirulát. Gábor Apával és Tiborral belép.
TIBOR
Hozom a tékozló fiút.
GÁBOR
Rövid körülnézés, majd kézcsók után. Épp itt a ház körül kellett keringenünk az útcsinálás miatt… Hogy van, mama?
ANYA
Semmi egyéb baj? Újság?
APA
Érzékelve szintén a helyzetet. Kaptunk megint ajánlatot telekre. Azt volna jó megbeszélnünk, ha nem fáraszt.
ANYA
Nem, nem. A telek a legfontosabb, az alap. Azt szerezzétek meg, ami a legközelebb esik az úthoz… Így a lejárás a városba… amikor már együtt leszünk itt mind… Elakad, lefordul a heverőről.
APA
Fölkapva a poharat. Hamar, az orvosságot!
KATI
Odanyújtja. Már vett belőle.
APA
Ebből? Üres! Megnézi jobban. De hisz ez!… Átadja.
Hosszú csend.
APA
Fölizgatta magát? Ennyire? Vagy… nem véletlen volt?
KATI
További csend után. Gábor bácsi… Gábor az ő fia.
APA
Csönd után szintén, mint aki emlékeit rakja rendbe. Azt ő csak áldásnak vehette volna.
FRUSKA
Visszatér, jelezve, hogy nem sikerült a telefon. Nem felel.
GÁBOR
…is visszatér, földúlva attól, amit kint Fruskától hallhatott. Riadt körbepillantás után Katihoz. Úgy történt…, úgy igaz, ahogy Fruska mondja?
TIBOR
Hívom a mentőket. Kisiet.
FRUSKA
Ember nem halt meg ártatlanabbul. Ilyen bűntelenül. Gáborhoz és Apához. Jót akart… mindenkinek.
GÁBOR
Hirtelen kitöréssel. Ártatlan! Bűntelen! Ki hát a bűnös? A bűnösök?! Jót akart, mindenkinek! Elvégezte, el! És a viszonzás? Mi, mind mivel viszonoztuk? Én azzal: gyötörhette magát miattam, emészthette – elemészthette! Mind-mind vétkesek vagyunk.
APA
Mind, aki él, fiam. Ha így rendeltetett.
GÁBOR
Fokozódó izgalommal. S akkor minek élni? Kinek? Ha a rendezőnek: neki, a Sorsrendezőnek még ez sem elég. Hogy eljátsszunk egy-egy otromba szerepet? Vaktában? Színház a világ, és kontár szereplő benne, aki csak él, mert azt se tudva, hogy tragédiába vagy komédiába osztották-e be. Mert ami itt folyik, még komédiának is összedobált, ócska fércmű. Vásári cirkuszba is nívótlan bohózat, ami azzal kelt hülye röhejt, hogy kinek milyen bohócköntöst csapnak a nyakába. Sipkát, csákót a fejébe. Népmilliókat öltöztetnek maskarába: tévedések imbecillis vígjátékába, s dobnak oda szétmarcangolásra csámcsogó oroszlánok meg tigrisek elé, akikké a „Világszínpad” tisztelt nézői átváltoznak az első korty vér után. Hogy aztán erre zúgjon a taps, lentről is, föntről is! De én nem erre a szerepre készültem. Már az eszelősség határán. Eddig a sors, a „Végzet” írt szerepet nekem, de most majd én adok szöveget neki, végszavakat, súgópéldányt, így fogunk játszani, így dialogizálok vele végig, és ha végül a „függöny”, a meghajlás részemről összeesés lesz, én, én úgyis köpök erre a sikerre, hallod? Fütyülök rád, de úgy, hogy ki
is fütyüllek, te legfőbb Szövegíró, Szereposztó. Főjelenetező! Főrendező! Én maradok mindig a főfelelős! Anyjára veti magát. Édesanyám! Rángó válla mutatja, hogy sír.
FRUSKA
Fölemelné. Igazat akartál…
GÁBOR
Fölugrik. Igazat! Anyjára mutatva. Ő! Ő! S nem – Az ég felé. – Ő! Megint Anya felé. Ő! És rendet, idelent. Egyenes utat, igen, azt, itt, miközöttünk, egyedül, szemben a síneken sistergő szörnyetegekkel, itt, ahol minden egyenes szemű ember, előre néző lélek mozdonnyal loccsantatja szét az agyát…
KATI
Visszajön Tiborral. Nem veszik föl.
TIBOR
Vagy mással beszél.
GÁBOR
Tántorogva a görcsős nevetéstől. Nem felel! Mással beszél! Meddig még, mióta?… A görcs földre teríti.
Függöny
|