Homokzsák
Már a szín megvilágosodásakor messziről mezőgazdasági nagyüzem szokásos hangjai: Diesel-motor, traktor, csengő, állatbőgés. A főintézői lak tágas nappalija még a régi jószágigazgatók ízlése szerint berendezve: de az ablakokban, a virágállványokon kísérletül sarjasztott gabonafélék, a rendetlen könyvállványon feketefőző, mikroszkóp, lombik; a falon statisztikatábla: folyik munka itt is. A szereplők egyike-másika elvétve öntözi, ápolja a növényeket, kezeli az eszközöket, vagy – később – keresi a helyüket.
Autó közeleg.
Beszalad balról egy túl fiatal – nyilván helybeli – szolgálólány, hirtelenében rendet kapkod, fut jobbra, ki a nagy ajtón. Sapkás sofőr, egyik kezében finom lakkbőrönd, a másikban fonott utazótáska. Lerakodik, távoztában még igazít ő is – otthonosan – a székek állásán.
Hatvanas iparosné jön be, gyors mozgású nagymama, aki tíz unokát egyszerre is kordában tartana. Itt nevelkedett a pusztán. Csomagot hoz, csomagért megy ő is, miután régies porköpenyét levetette. Most a két asszonylánya, már az intelligencia öltönyében s útikészségével.
PIRI
Nyálas-nyájas; nénje uralkodik rajta; beszédében is riadozó majomanya; porköpenyt vet le. Igaza volt a sofőrnek, hogy az autóba is berakta nekem ezt a porköpenyt.
BIRI
Sötét bőrű, magas, magabiztos; ha férfinak születik, őrmester is lehetett volna, úgy meg tudja vastagítani a hangját, s ha majd iszik is, mindig úriasszony önbecslésével. Alig vártam, hogy az a vén pap kiszálljon a kocsiból. Egy pap, akinek minden szava: sertéshizlalás, fialás, göbe, ártány, fedeztetés…
Folyik a csomaghordás, most tovább a szobából, a bal oldali, kisebb ajtón.
BIRI
A szolgálóhoz. Van valami hideg a jégszekrényben? Önts össze egy jó pohár fröccsöt. Különben, hozd a csatos üveget is, az ásványvizet is, megcsinálom én magam. És majd csinálja is egész szereplése alatt, pontosan mérve az adagokat a szeme elé tartott háromdecis pohárba.
SÓTI KÁLMÁN
Az ajtóban, már hátrafordulva. Nagyon szívesen, tiszteletes úr! Sándor majd eligazítja. A nyomában belépő sofőrhöz, aki a kis szolgálóval most egy könnyű heverőt hoz be. Ha végeztek, vezesse föl a tiszteletes urat a kanok óljához. Ezt meg a fürdőszobán át a kis hálóba, oldalvást átfér az ajtón, s ott oda, ahova a mama akarja. Itt lesz nektek is bejárástok a fürdőszobába.
BIRI
Nekem csak egy kis gyors letisztálkodáshoz. Estére vissza kell lennem az állomáson.
KÁLMÁN
Úgy készültem, itt háltok.
BIRI
Nehezen hagyhatom ott azt az egy szem uramat a hétvégi forgalomban!
KÁLMÁN
Már az állomásfőnökségben is segíted?
BIRI
Nézni a rengeteg lebbenő szoknyát, ami vasárnap délután vonatlátni odaspacírozik! S kelleti magát.
KÁLMÁN
Pirihez. És téged a fiaid húznak ilyen sürgősen? A bal oldali ajtóhoz. Megyek, megyek, majd megmutatom, hogyan vigyék. Kisiet.
BIRI
Hogy bennünket is mindig csak a családi bajok ráznak így össze! Hogy vannak az ikrek?
PIRI
Még az érettségi kalkulusaik is egyformák voltak. De szoktatom is össze őket. Legalább egymásra számíthassanak ebben a világban!
KÁLMÁN
Visszajön. Holnap elszalad veletek a kocsi, előbb Kaposba, onnan Szigetfőre. Kifújjátok magatokat, aztán szívtok egy kis nyugalmat a gyerekkorunk régi jó levegőjéből.
BIRI
Ránk férne, kedves öcsém, de nagyon. Ha jó hírt vihetnénk tőled. Akár tüsténti visszafordulással.
KÁLMÁN
Vagyis megint a feleségem. Nem tudott – húsz év után se – itt megszokni. Elfogadtam, kész.
PIRI
Senkinek se „kész”, kedves Kálmán. A „kész” rossz csak az ördögnek „kész”!
KÁLMÁN
Mert most mi a jámbor javaslat? Röviden. Hogy akár ki se csomagoljatok.
BIRI
Nincs az a pápista plébános, akit ne kevernének hírbe, ha egy fiatal nőszeméllyel élne egy fedél alatt.
KÁLMÁN
Nyel egyet. Itt énfölöttem ez a födél nemcsak ezé a tisztilaké, hanem a hozzáépült irodasoré is.
BIRI
Az a nő kora reggel érkezik, és késő este megy el.
PIRI
Halkan. Amikor elmegy.
KÁLMÁN
Nyelt. Ha akkora a sár, hogy mire a faluba ér, jöhetne is vissza azonmód.
PIRI
Kettesben, a konyhán.
KÁLMÁN
Kettesben. Sőt, vacsorál is, ha nincs időm, hogy magam üssek össze valamit magamnak. Ezt közölheted az állomásfőnöknékkel végig az egész szárnyvonalon, hogy bővüljön a telefontéma. Meg az állatorvosék bridzsszalon-locsogása.
PIRI
Mindjárt fölingerlődsz, ha a családodról van szó.
KÁLMÁN
Mondtam, egyenesen beszélj: mit akartok megint ezekkel a célozgatásokkal a sokféle nyugságra?
BIRI
A feleséged belebetegszik, a lányod apa nélkül elzüllik. – Mondhassam egyenest úgy, hogy végleg: a saját unokatestvérei röstellnek mutatkozni vele, olyanokkal jár… Bugyibulikra! És szegény anyja, már emiatt is… Igazán nagyot változott! Végül még őt, Irént is kikezdi a mendemonda. De ha most minden elhárul, elsimul itten…
KÁLMÁN
Nincs mit elfelednie.
PIRI
Egy jó szavadra itt lesz.
KÁLMÁN
Nem küldtem, nem hívom.
PIRI
Velünk nem teheted ezt, édes Kálmus!
BIRI
Piri nyelvén az van, hogy épp most, amikor a gyerekeinket a saját lábukra kell állítanunk, neki ott van az elnémult ura, nekem meg… nem bomolhat szét épp most a család, miattad; egyedül, igenis, csak miattad!
KÁLMÁN
Ez az élelmes terebély? Nincs a harmadik járásig még egy família, amelyik a három nemzedék alatt a semmi kis gazból ilyen termőfává, már-már díszfenyővé magasodott.
BIRI
Amíg a mama volt a gyökere, a dereka! De szegény mama…
KÁLMÁN
Frissebb, mint valaha!
BIRI
Csak azt mondom, ha akármilyen fenyőfának a koronája letörik, az rögtön fölfelé neveli a legközelebbi ágát, az a fa nem marad korona nélkül, és neked is kell tudnod a dolgod.
KÁLMÁN
Mi a fészkes rossebre? Mondtam, beszélj egyenesebben, ha egyszer az én fülembe dugtál valamit!
SÓTINÉ
Belép, mögötte Sándor, a sofőr. Hova rakták el Mónikának azt a régi gyerekkocsiját, aminek ott volt a helye a padlásfeljáróban, benne a régi hajas babával?
KÁLMÁN
A padláson lesz, ha a följáróban nincs.
SÓTINÉ
Hozza le, Sándor, s adja ki a konyhába, törölgessék le, mossák meg, mielőtt szemügyre veszem, hogy hogyan gördül az új útjára.
SÁNDOR
Igen, köszönöm, az ángyom helyett is. Kimegy.
KÁLMÁN
Még meg se mondhattam szívem szerint, mennyire örülök Anyikának. Átöleli, leülteti.
PIRI
Hova gördül az a szép gyerekkocsi?
SÓTINÉ
A kisebbik Czövek fiú felesége babázott le. Vagyis hogy kívánkozik ki már a pólyából is a kicsinye. Hallom, épp kocsit akartak venni. Mármint ez a Sándor az öccsééknek.
BIRI
Beugratásul, Kálmán okulására. S édesmama most eladja nekik.
SÓTINÉ
Egy öreg gyerekkocsit? Pénzért?
PIRI
Hanem csak úgy guruljon magától. A kifényesített kerekein.
SÓTINÉ
Csillogva! Mint a csillag! Kálmánhoz. Úgy lesz szép, mi? Gyere, segíthetsz. Kimegy Kálmánnal.
PIRI
Szépen kezdődik, imádkozhattam! Mióta tőletek átjött hozzánk, nekem majdnem a régi jó Singer gépem gurult így ki a házból. Meg a drága szép valódi szőrme karmantyúm. Már nem divat hordani, de mosómedveprém, kucsmának szántam. Megértük, hogy a cukrot, kávét is rejtenem kellett. A cselédlány nevetgeti. Gondolom, beszélhetnél te is újakat.
BIRI
Megállította a vonatot.
BIRI
A 976-os bakóca–godisai személyt, az uram lámpájával, a leltárba írt MÁV-kézilámpával, ami előtt minden mozdonyvezető legalább húsz méterre megáll, dőljenek bárhogy az utasok, ha nem akar fegyelmit. Az uram kapott majdnem fegyelmit. Mást is, ha nincs Kornél sógor.
PIRI
Senkitől, soha egy szó se jött ide róla.
BIRI
Mert: tuss, tuss és a teli demizsonok Aligáról. Temetésre csődült vénasszonyokat kísértek ki az állomásra még vénebb asszonyok Istvánmajorból, de késés volt, s közben vihar is meg sötét is, ő meg levitte a hálóból a lámpát, hogy hazatérőben pocsolyába ne bukjanak; oda nem buktak, de a béldi kanyar után épp akkor cammogtak át a sínen, amikor a 976-os bejárt, no, volt sípolás, csörömpölés.
PIRI
Nekem meg: „zárja rá az ajtót” – már ilyesmit is mondtak. Valahányszor hetivásárkor parasztok gyűlnek beteg jószágaikkal az udvarba, s fújják a panaszt, akárki lépett ki a házból, és rakják el a patazsírt, a sebkenőcsöt, meg se várva az öreg, félsüket „lódoktor urat”. Vagy tán már őt hítták annak, amennyit osztott még tanácsot is. Már a szitát, mákdarálót se keresem, ha eltűnik. Kölcsönbe! Az ötödik utcába!
BIRI
Itt nem lesznek ilyen látogatók.
PIRI
Csakis. Meg ha adogat is, itt marad a majorban, csak megkerül. Én mégis szólnék Kálmánnak, hogy legyen gondja Anyikára. Ha itt maradna.
Kálmán bejön, vár valakit még maga után.
BIRI
Kálmánhoz. Azt beszélem, hogy Anyika a darab madzagokat is összecsomóztatta, gombolyagra tekertette velünk, hogy azért ne vigyük a boltba a pénzt, hétszámra szedette meg szárítgatta velünk a margarétafejet, mert azért a patikában filléreket adnak kilójáért…
BIRI
Csipkedte még apánk is őt a nagy szerezhetnékje miatt, most meg talán egyszer a mi gyerekeinknek is jó holmit csak elprezentelget… Elhallgat, mert
SÓTINÉ
Jön be, kezében játékbaba. Lejár a haja. Pirihez. Fuss át a bognárhoz, tegye föl az enyves lábasát, ragassza meg. Mit vársz? Szedd a lábad, de frissen te is, várnak rá. Birihez. Te meg annak a kocsitörölgetésnek nézz utána. Beszédem van, egy kis négyszemközti, az öcsétekkel. Hogy vihessetek vissza is valami hírt, ha már olyan sürgős! A két lánytestvér kimegy.
KÁLMÁN
Hogy van, kedves mama?
SÓTINÉ
Jól, fiam, nyugdíjban.
SÓTINÉ
„Nyugállományban!” Pedig szónak ez se jó. Nem ember az, aki „nyugállományakor” nem érez valami mozoghatnékot.
KÁLMÁN
Nem kíméli a lábát.
SÓTINÉ
Kinek mi van. Mást-mást mozgat! Volt egy kis baj a vesémmel. No várj, mindjárt eszembe jut, miért is mondom neked. Rendes öregkori baj, azok közül az ilyen tünetek közül, amiket már úgy vár az ember, hol a szem, hol a fül, hol egyéb tájékáról, szóval a teste sötétjéből, mint este az óraütéseket… Nem is tudom, hogy hallhatott róla Kornél nászunk: menesztett rögtön a legjobb specialista tanárhoz, a szakma főöregjéhez. S mit mond az nekem, mikor már nemcsak ő kérdez? Nyolcvan felé jár, s az tartja talpon, hogy még mindig maga jár a betegei után, aztán meg… No, itt van, miért mondom épp neked. Hozatja a tudós könyveket, s egyszerre csak… mezőgazdasági könyveket kezd hozatni. A mezőgazdaság kezdi érdekelni.
KÁLMÁN
Megtért a természethez.
SÓTINÉ
A kertjébe se megy ki, városinak született, a sarjúról is azt hitte, azért sarjú, mert sarlózzák. A vetésjelentés érdekli, az országos aratás, az árvízvédelem, a kolorádó bogár, az exportok, a közélelmezés. „Egy új ember éled a professzor úrban!” – mondtam neki.
KÁLMÁN
A lányokkal hogy van, mama?
SÓTINÉ
Azt mondják, most itt lesz nekem jó helyem nálad. Örülök, hogy itt vagyok.
Etel lép be, a könyvelőnő, elfogódottan. Átnyújt Sótinénak egy konyharuhával letakart tányért.
SÓTINÉ
Levéve a ruhát a süteményről. Sütemény? Frissen sült? Köszönöm. Te csináltad?
ETEL
Komatálféle! Tessék megkóstolni. Aki küldte, azt mondta, rögtön ki tetszik találni, kitől származik.
SÓTINÉ
Hogy mandula helyett barackmag van a tetején? Régi recept. Kálmánhoz. Na, látod, itt vagyok jó helyen.
ETEL
Édesanyám küldte, vendégköszöntésül a megérkezésre. Mert valamikor igen szerették, a nénivel közös receptjük volt a komatálváltásra.
SÓTINÉ
Komatál! Még iskoláskorunkban is csináltuk. Köszönöm. Igen. De nem emlékszem, kedvesem. Akkor még mindnyájan csináltuk.
ETEL
De – csicsókával édesítve? Tessék úgy megízlelni.
SÓTINÉ
Ki lánya vagy, kedvesem?
KÁLMÁN
Az anyjához. A régieknek az se mond sokat. Jövevény volt itt ez a Balogh István, az édesapja kútásó. Etel is még kislány volt, amikor el is ment az a jövevény, ráomlott a kút. Az édesanyja: Kis Juli.
SÓTINÉ
Igen. De nem. Így sem emlékszem. Csicsóka. Áztattunk cukrot még etetőrépából is. Tiszteltetem édesanyádat. Mondd meg neki: nézzen be hozzám. Vagy én nézek be hozzátok, Kálmán majd odairányít.
ETEL
Szívesen látjuk, köszönjük. Indul ki.
KÁLMÁN
Én is köszönöm. Köszöntöm az otthonvalókat.
SÓTINÉ
A lány távozása után, bólingatva. Cukrot? Még fahéjat is csináltunk!
KÁLMÁN
Mégiscsak ez a mama legmelegebb fészke. Sűrűbben ideszálldoshatna a gyereklátogatásai során. Örülök, hogy rászánta magát.
SÓTINÉ
Boldogan jöttem, fiam, mondtam. De küldve is vagyok. S remélem, jó szót értünk. Igen, hallgatom itt kint az imént, itt még a csibék is érthetőbb nyelven csipognak!
KÁLMÁN
Kezdje a végén, mama. Szerepre kérték? Megint?
SÓTINÉ
Hacsak kérés volna. A lányok, kedves fiam, azért vannak itt, hogy holnap te is elmenj velük Kaposba, s ugyanazzal a kocsival visszahozd Irént és a gyereket. Ez a közkívánat.
SÓTINÉ
Leül. Kedves fiam, egy életen át mi ketten úgy értettük egymást, hogy még azt sem kellett magyaráznunk, ami követelményként hangzott. Irén helyzete az apjánál már éppoly lehetetlen, akár a tied itt, egyedül… a pusztán; te, az intéző, kiszolgáltatott fehérnépek között…
KÁLMÁN
Mert hozzám is „bejárnak”…
SÓTINÉ
Ha többen is bejárnának, akár a fél major, azt elnézik. De egy, Kálmusom, egy! Nevet.
KÁLMÁN
Nevetve megcsókolja anyja haját. Köszönöm az eszét, mama. Változatlan. Változatlanul meg fogjuk érteni egymást. A fél majort tán Irén is elviselné!?
SÓTINÉ
Becsomagolva vár. És úgy, hogy ő tán az egyet is elfogadná. Az apja kézbe fogta.
KÁLMÁN
Ráparancsolt? Igaz?
SÓTINÉ
Arra már nem volt szükség. De nem akarja, hogy Irén, aki tegnap még tüzet fútt, most megalázott kutyaként jöjjön vissza, s mulassza a te kelletlenkedésedet. Kornél sógorod ide is, oda is okosan oszt. Eléggé helyre tette a lánya fejét. Hogy téged meg mire tart, a helyi tetőrádió bemondta: az elnöki tanácsban elsőül az elnök Kundis Kornél érvelt, hogy ezeket a szomszéd gazdaságokat is a te kezed alá tegyék. De ragaszkodik ahhoz, hogy Irén úgy vonulhasson el Kaposvárról, ahogy… no, ahogy odavonult szegény, még emelt fejjel; ezért kell neked érte menned, Kornél szerint.
KÁLMÁN
S ehhez is ragaszkodik.
SÓTINÉ
Igen, ragaszkodik.
KÁLMÁN
S ha nem megyek? Ő elkívánkozott innen, én nem kívánom ide.
SÓTINÉ
S a lányodat se? Hagyod azt is „elpárizsiasodni” – kaposi módra?
KÁLMÁN
Vagyis mama szerint is…
SÓTINÉ
Bólingat. Ha már az imént összenevettünk… Folytassuk. Kívánság! Én már ott az Úrasztalnál, a mirtuszkoszorú alól, másra küldtem volna az áhító pillantásomat. Ahogy anyám is, de tán a dédem dédszüleje is. De akire a család terhe kerül, fölfelé nézzen. Előbbre: ahol aztán megint napsütés lesz, jobb idő. Azért beszélek, mert valamikor hány ilyen összezördülést, ilyen csitt-csahos elborulást eloszlattam én. Hogy továbbjusson a ház, a porta – no, egyszóval a család; együtt maradva, megerősödve! Ahány újságcikk, ahány prédikáció: marakodik, esik darabokra a világ, ember embernek, népnek nép a farkasa. Andocs mellett az új pap most ezzel riasztgat. De engem nem kell riasztani. Félve néz körül.
SÓTINÉ
Egy kicsit megszállottan. Össze kell fogni, fiam! A családot. Suttogva. Össze, össze, de közben tágítani is. Mert minél tágabb, számosabb, annál biztosabb. Nem így van?
KÁLMÁN
Adja ide a kezét, úgy mozog, mintha dideregne.
SÓTINÉ
Nevet. Nyár derekán! De hát ha nem hisznek nekem. És épp a lányaim! Szólni is alig merek. Néha úgy érzem, nem értenek; gyanakszanak.
SÓTINÉ
No de még én panaszkodom itt neked! Nevet. Pedig hát… Szinte bozsgott bennem a vidámság, hogy ide jöhettem, itt vagyok… Mónikától kapok még szép szót! Mert különben „herdálom”, amink van. Azért lesnek… a kezem mozdulatára is.
KÁLMÁN
Ennek a két kéznek köszönhetünk mindent.
SÓTINÉ
Szerintük mást se csinálok velük, mint – Mutatja. – „szét”, „szét”, nem nézve, milyen messze, meg hogy a mi kutyánk kölyke-e, aki kapja. Pedig hát épp így kerülnek közelebb hozzánk a mégoly távol esők is. Ezt nevezem én összetartásnak.
SÓTINÉ
Ezért kell hát jól összetartozni, fiam, lemondással is. Ez már neked szól. „A szeretet soha el nem fogy!” Ez a tábla lóg Piri nénéd ágya fölött. A lemondás, az soha el nem fogy. És most nekem kell a pusmogásukat hallanom, hogy mi a közel s mi a messzi.
KÁLMÁN
Itt nem fogja hallani, mama.
SÓTINÉ
Még a te gyerekeskedésed alatt is voltak árverések, ami miatt apád itallal öli meg magát, ha nem gyaloglok éjjel húsz kilométert a kisemmiző mostohájához, hogy aláírjon, hogy ne kerüljön dobra az én két fundus anyai örökségem is. Össze kell fognunk, fiam. És majd ők is belátják.
KÁLMÁN
Értem, mama. Megnyugodhat, mama.
SÓTINÉ
Ha te is megnyugszol, fiam. Lesz miért. Irén is nyugalomra vágyik. Mónika is most, hogy szerencsésen leérettségizett, könnyű szívvel ráállott, hogy eleget volt már hercegkisasszony a nagyapja házában… Így hát hármasban mi: te, ő meg én kitisztázunk majd mindent. Így lesz jó annak az itteni lánynak is, aki, ha idejár, ha nem jár ide, végül csak áldani fogja, ha kikerül ebből a moslékhabzásból, ami most köröttetek csapkod. Hogy kerültél hozzá? Akárhogy volt, meg lehet csinálni neki is a szép elvonulási utat. De hát bizony minél hamarabb.
KÁLMÁN
Attól csak mocskosabban csapkodja a hazugság tajtékzása.
KÁLMÁN
Az utolsó szóig; az a lány tisztességes: a becsülettudás élő képe. Véletlen kincsként akadtam rá a faluban. Pusztán mint példás munkaerőre. Igen, idejár; a gazdaság egyik legszorgalmasabb s legnyitottabb eszű irodistája. Amivel Irén televisította a világot, hogy azért nem küldöm el, mert a szeretőm, azon itt az emberek még csak nem is nevetnek, olyan képtelen rágalom. De ha elküldöm őt, egy perc múltával ölő-fullasztó mocsok lesz.
SÓTINÉ
Elgondolkodva. Beszélhetnék azzal a lánnyal?
KÁLMÁN
Már beszélt vele, mama.
SÓTINÉ
Meghökkenve. Ő volt az?
KÁLMÁN
Itt dolgozik, az irodarészben.
SÓTINÉ
Mosollyal, majd az iménti cinkos nevetéssel. Nagy a baj. Nagyobb, mint gondoltam. Ez a lány nekem is tetszik. Ez – no az első látásra –, ez jót sugárzott az én szívemben is. Hajaj.
KÁLMÁN
Szintén az előbbi nevetésfélével. Hátha még a többit is tudná róla. Leánygondjaként a nem szerencsés sorsú anyját tartja: lelkileg is. Azért van itt, mármint a faluban.
SÓTINÉ
Nevetve. Vagyis itt akarod tartani? De akkor számolj is a következményekkel.
SÓTINÉ
Mi lehet abból, ha egy olyan derék, jóhiszemű, szeretetre méltó férfi, amilyennek téged tartlak, hónapszámra – évszámra! –, reggeltől estig nem lát mást azon az egy nőn kívül, akit maga is szeretetre méltónak tart? Abból támadna csak valóságosan is botrány, katasztrofális. Katasztrófa. Igazi.
KÁLMÁN
Vállalom. Támadjon. Bár támadna!
SÓTINÉ
Okos fiam vagy. Nem bírnád ki. Hallgass a még okosabb anyádra. Esküdjünk össze, mi egyvérűek. Gondolj arra, mi válhat ott a lányodból. S a jajveszék, amivel nénjeid töltenék meg a megyét s a füledet egy életen át. Én tudom, mi ilyenkor a tennivaló. A legegyszerűbb, ha megadod magad.
SÓTINÉ
Az a legjobb álarc és vasrostély azon, aki érti, hogyan hordja. Apósod azzal szerzett magának kezdettől házi békét, hátországi erőt előre: a föltörekvéseihez. Többet üzengetett nekem, mint amennyit szóba ejtettem. Szentül hiszi, hogy szeretőd ez a lány, s legyen is, a hite szerint. Veled érez, a férfibecsület, a becstelen lovagiasság frontján is. Persze hogy nem lehet ezt a lányt innen csak úgy az utcára lökni: kompromittálni! Egy ilyen munkaerőt! Őrá magára kell bízni a választást. Olyan kaput nyitni előtte, ami fölött az irigység dicsfénye ragyog. Kaposból fog ajánlatot kapni, az itteninél rangosabb hatáskörrel, fizetéssel.
KÁLMÁN
Nem fogja itthagyni az anyját.
SÓTINÉ
Magával viszi, még rangosabb fizetéssel. Csak te ne tartsd.
KÁLMÁN
Semmi okom rá. Mondtam.
SÓTINÉ
Kapsz helyette te is, ha kell, még szorgalmasabbat. Talán nem ilyen fiatalt, s kevésbé rokonszenvest, de így kevésbé veszedelmeset is, helyzetre, személyre, mindnyájunkra.
KÁLMÁN
Keserű nevetéssel. Meglesz a nyugalmam. A családépítésre!
SÓTINÉ
S majd a végén, ha az én koromba jutsz, azt fogod mondani, megérte!
KÁLMÁN
Mondani – talán; de – érezni, mama? A rostély alatt?
SÓTINÉ
Áldozni, fiam, olyan, mint szülni. Nehéz, szájharaptató, de ha kihordtad, mintha te is a világra jönnél!
SÓTINÉ
Neked itt; de nem neki ott. Kikerülne ebből a pocsétából. A Pénzügyi Központ kirendeltségébe kerül, neki való helyre, társaságba; rajtad áll, s ilyet legjobb rögtön beleugrással eldönteni. Holnap bemész Irénért. Eredj, küldd csak be nekem még egyszer azt a lányt.
Kálmán kimegy.
SÓTINÉ
Most néz körül csak a szobában, s bólingat a változáson. Bepislant az üres vázákba, fölveszi a kopott tányért, úgy hordozza körbe, ahogy a kislányok szokták a „komatálat”. Keresgéli még a mondókát is… „hoztam, hoztam meg is aranyoztam….”
KÁLMÁN
Visszatér, maga elé engedve Etelt.
SÓTINÉ
Most nézi meg igazán a lányt. Ez a sütemény… – Beleszagol. – most árasztja a régi jó szagát. Mi így vittük, mert így volt bekötözve. Mi is a neve, kedvesem?
SÓTINÉ
No, ne legyen olyan elfogódott.
ETEL
Mert… Fölengedő mosollyal. Miért tetszik magázni engem?
SÓTINÉ
No hallod, egy ilyen komoly tisztviselő kisasszonyt!
ETEL
Nem vagyok kisasszony. Teri néninek, aki itt gyerekeskedett, éppenséggel nem.
SÓTINÉ
Itt, itt. Kinéz, körülnéz. Hosszan vizsgálja, majd paskolgatja a lány arcát. Újabb körültekintés után fölveszi a gyümölcsöstálat, kiemel egy teli marok cseresznyét. Mibe tegye? A falon függő tálakat nem tartja megfelelőnek; eszébe jut a tálalószekrény. Válogat, kivesz egy-két darabot a nagy szervizből, s a legdíszesebb tálat rakja púposra. Ráteríti a lány hozta konyharuhát, de biz az nem illik rá. A található legdrágább terítővel borítja le, cinkos hunyorítással hárítva amazok meglepetését. Mondd meg anyádnak, tiszteltetem, köszönöm az ajándékot. Én meg ezt küldöm neki, tálastól, terítőstül. Addig is, míg meg nem hálálom a figyelmességét. Addig is… S neked is a hálám. Vidáman megcsókolja kétfelől a lányt. És föl a fejjel! Kálmánhoz. Az könnyít, meglepően, az! Kimegy, valóban váratlanul könnyed járással.
Kálmán és Etel feszélyezett csöndben.
KÁLMÁN
Föl-alá jár. Nekem meg most… hazajön a feleségem…, ebben kell döntenem.
ETEL
Kifelé indul, leteszi a tálat. Igenis, főintéző úr.
KÁLMÁN
Csukja be azt az ajtót, és üljön le. Hogy visszajön-e, és hogyan, abban kell döntenem.
ETEL
A fölmondásommal. Értem. Indul.
KÁLMÁN
Azt fogja megérteni, hogy… kettőnknek kell döntenünk.
KÁLMÁN
Ingerült. De itt marad a faluban? Vagy viszi az édesanyját is? Máról holnapra?
ETEL
Az már az én döntésem lesz, főintéző úr.
KÁLMÁN
Üljön le, és beszéljen… emberségesen. Üljön meg, vagy én megyek ki, de világgá ebből a házból. Oldódjon egy kicsit, az istenért! Tudja egy kicsit szív szerint is a dolgát!
ETEL
Nem tudom, hogyan kellene viselkednem.
KÁLMÁN
Maga tette számomra elviselhetővé ezt a házat! Úgy! Akármit kapott is ezért a világtól! Helye lett ebben a házban! Úgy beszéljen és… viselkedjék!
ETEL
Keserűen, a világ nyelvét idézve. Betolakodtam. Belopakodtam a tárva hagyott ajtón, mint sötéttel az ólba a róka. Tudtam… de most tudom csak, hogy már elébb is tudhattam volna…
ETEL
Hogy mi lehet az én döntésem. És köszönöm, hogy így tudtam meg. És nem kell több indoklás. Magam gépelem le a fölmondó levelem is. És meghajlik, mint a főnöktől távozó alkalmazott.
KÁLMÁN
És nyeld vissza a könnyed, nehogy ki tudja, meddig kikívánkozzék a pilládra. De nemcsak a tiedre. Karral vállon fogja, maga elé állítja a lányt.
ETEL
Ne így… Vagy ne beszéljen semmi emberséggel se velem. Ne tegye még nehezebbé, hogy utoljára vagyok ebben a szobában.
KÁLMÁN
Nincs fölmondás. Te kapsz meghívólevelet.
KÁLMÁN
A kaposi központtól. A pestitől akár.
KÁLMÁN
És békélj már. Álmodban is békés lehet a tested, a lelked. Ebbe a házba én hívtalak; sőt: mentem érted. Fedeztelek föl, láttalak meg először, a kontyosra kötött kendődben, a magas palánk fölött véletlenül, a túloldalról.
KÁLMÁN
Csupa eső volt az arcod.
ETEL
Olyan magas palánk fölött senki se néz ki véletlenül. Esőben.
KÁLMÁN
Én tudakoltam ki, hogy mi iskolát végeztél… még a simontornyai gyorsíró-tanfolyamon is.
ETEL
Akkor már az se volt véletlen.
KÁLMÁN
Ne gyűjts minden hibát, minden égő szenet a fejedre.
ETEL
Majdnem vidáman. Hol kerestek gyorsírónőt?
KÁLMÁN
És a nyelvtankönyv?
ETEL
Újabb fejingatása, hogy az se volt véletlen.
KÁLMÁN
No, még egy kis mosolyodást.
ETEL
Jólesik, de mindez kitalálás. Hogy nem én vagyok oka a mocskolódásnak, ami keríti ezt a házat. A sok gyalázatos pletykának, ami gyötri magát.
KÁLMÁN
Nem pletyka! Ha valami gyötör, de csak gyötörjön, az az, hogy: szeretlek! Az első perctől megszerettelek!
ETEL
Eresszen. Ne mondja még ki is az ilyet.
KÁLMÁN
És csak a vak nem láthatta. Napról napra jobban szerettelek. És neked is ki kell mondanod már egyszer… Ami nemcsak az én döntésem. Ha már annyiszor tekingettél még esőben is, hogy kit visz a kocsi vagy ló idefelé…
ETEL
Az sem volt egyszerű.
KÁLMÁN
Mi nem volt egyszerű?
ETEL
Hogy én errefelé csak úgy tekingettem, egyvalami miatt.
KÁLMÁN
Hát ki miatt? Vagy mi miatt?
ETEL
Amióta élek, anyám tán már karonülő koromban erre vezetgetett, erre szoktatta az én pillantásomat is. Csodavilág volt ez a major nekem. Meselovag volt nekem mindenki, aki ide járt haza.
KÁLMÁN
Vagyis nem nekem szólt, hogy csak szívtad – örömödben a levegőt, amikor megkérdeztem, beállnál-e próbaidőre.
ETEL
Az öröm megvolt, az meg.
KÁLMÁN
S hogy olyan gyorsan belemelegedtél a tennivalókba.
ETEL
Az volt nekem az öröm, a tennivalók.
KÁLMÁN
A ház meg akkor azoktól a tennivalóktól melegedett be számomra. Akkor eresztette ki magából, de belőlem is, a hideget. Nem tréfadologban kell mondanod igent vagy nemet. Magához vonja: Ha én, az idősebb…
ETEL
Hagyjon! Nem vagyok olyan falusi liba, hogy ne tudnám, mi kell két ember összevonzódásához. Félreértett. Dehogyis…, úgy sose tetszett nekem.
KÁLMÁN
Hanem… a sárállási segédtiszt? A jó lovas fiatal!
ETEL
És ha nemcsak az? Nem úgy volna, nem úgy… természetes is, illő is…?
KÁLMÁN
Kitör. Akkor mi ez a pillaverdesés, de még a vállmozdulataidban is ez az alakoskodás? Ez a borjúbánat a pupilládban? Ne hazudj!
ETEL
Másra is kell tekinteni.
KÁLMÁN
Hazudni nem kell. Magadnak se. Magadba tekints. Ereszd el a szemhéjadat, és ne törődj már azzal a cemende világgal…
ETEL
Nem hazudok. Védekezve az ölelés ellen. Nem lehet!
KÁLMÁN
Nem lehet! Nem lehet! Hát majd én megmutatom, meg már egyszer az egész világnak, hogy mit lehet! Fölrúgja a széket, fölragadja a dísztálat, csapná a földhöz, de az ajtónyílásra azonmód megmerevedik.
A kiáltozásra, csapkodásra besiet Sótiné, mögötte Biri és Piri.
SÓTINÉ
Mi ez? Mi történik itt?
KÁLMÁN
Leteszi a tálat, fegyelmezetten. Semmi. Csak fölmondtam. A lányok felé. A kisasszonynak.
BIRI
Jézusisten! Ez az a lány?
SÓTINÉ
Hallgass! Hallgass! Etelhez. És maga? És te?
ETEL
Elfogadom. Fölveszi a maga hozta tányért, Sótiné pillantására tesz bele egy marék cseresznyét.
KÁLMÁN
Kiveszi Etel kezéből a tányért, a cseresznyét a dísztálba önti, leborítja a díszes kendővel, s ezt adja Etelnek. Ez a magáé.
PIRI
Elképedve. Az… ami már?! Az anyika anyikájáé volt…
BIRI
Hát ami itt megy!… Így!
Etel kimegy. A két lánytestvér méltatlankodva néz egymásra, majd Kálmánra.
KÁLMÁN
Úgy megy, ahogy ti akartátok!
Az előbbi nagy nappali, de most eredeti rendeltetése szerint: lombik és munkaeszközök nélkül. A kísérleti nővény helyén virágok.
Sovány, ideges, ártatlanul szenvedő – s jólápoltsága folytán harmincasnak látszó asszony: Irén. Kezében mentolos műcigaretta. Föl-alá jár, fülel. Ezúttal is érkezik valaki, a kinti motorzaj szerint. Irén kimegy. A sofőr be, ezúttal is csomagokkal.
Bejön Piri és Biri. Később Irén. Piri kézitáskájából egy doboz teát vesz ki, s ad át Irénnek.
PIRI
Megint mi! Ezt sikerült! De a legjobb ceyloni keverék! S lesz utánpótlás!
IRÉN
Átveszi, csók. Ezen élek. Mert… ráadásul – Két ujjal hamulepöccintést utánozva. – le kellett mondanom erről is. Üljetek le. Birihez. Szóltam már, hozzák rögtön, behűtöttük.
BIRI
Nem enged ez a hőség.
A szolgálólány poharat, csészét, pintes üveget, szódásüveget és teáskészletet rendez az asztalra. Biri kiméri magának a fröccsöt a világosság felé tartott háromdecisben. Iszik.
BIRI
Isten bizony, mint a teve, átérve a sivatagon!
IRÉN
Pirihez. Te? Melyikből? A teáskancsóra. Ez is jégen volt. A kimenő szolgálóhoz. Szólj Monique kisasszonynak.
SZOLGÁLÓ
A padláson van. Kimegy.
IRÉN
A mamához majd én szólok be.
BIRI
Várj, előbb csak egypár szót a legfontosabbról. Kálmán?
PIRI
S te nézed, tapsolod?
IRÉN
Már nem nekem lovagol. Csönd. Fölkel. Köszönöm, hogy nem várattatok magatokra. Megfúlok, ha nem adhatom ki magamból ezt… ezt a feszültséget! Nemcsak itt szikrázik a levegőben! Itt is – Karját, mellét simítja.
BIRI
Semmi baj… Azt telefonáltad…
IRÉN
Semmi, semmi. Csak épp hogy szét nem pattanok néha! De ezt nem telefonálhatom végig a gazdasági meg a járási vonalon. Megöleli Birit is. Köszönöm, tőletek várok mindent. Máris könnyebb. Lélegzik.
PIRI
Kornél bácsi tegnapelőtt reggel szólt át, de már tegnap itt vagyunk, ha részletez valamit.
IRÉN
Nincs mit részletezni senkinek senki számára. Apa így rendelkezett, itt vagyok. Míg szét nem robbanok. És már tán nem is Kálmán a fő ok.
IRÉN
Enfant terrible! Hisz tudjátok!
IRÉN
Hisztériásan. Sülve-főve!
BIRI
Abban voltunk, hogy négyen együtt szót értetek.
IRÉN
Ha látnánk egymást! Itt mindenki arra fut, amerre bódultában jár. Jó, ha ebédnél összeverődünk. Aztán ki-ki, ahova a kergültsége viszi.
BIRI
Az a lány… kilépett már?
IRÉN
Ki, ki. De még itt van. A faluban.
PIRI
Azt gyanítod, találkoznak?
IRÉN
S ha gyanítanám! Kálmán arca már a kérdő pillantásomra is őrültre torzul, nyeli a dühét, némán, némán! A finoman rángó vonásaival üvöltözik. Mama meg… Eh!
PIRI
De… Kálmánnal együtt háltok?
IRÉN
Háttal, a fejünk a legmesszebb, a fenekünk a legközelebb. Már amíg föl nem ébred. De még virradni sem kezd, már csak azt tudom felőle, hol nyargal valahol a határban. Én meg álló nap magamban itthon, akár egy elmeosztályon. Gumifalak közt; úgy tágul körülöttem, ha kell valami, s ugrik össze, ha akadály vagyok.
PIRI
Amíg együtt háltok, kedves Irénkém, addig tőlem lovagolhat az a férfi Bergengóciáig, csak estére térjen meg a helyére, mellém. Ilyenben a hely beszél. Meg a bőr.
IRÉN
Keserűen. Igen, a bőr. Cigarettát vesz elő.
PIRI
Te művelt nő vagy, Irénkém. Értesz az észhez, hogy hol van elosztva. Márpedig tapasztalat: akárhogy összekülönbözik az asszony meg a férfi közt a fejbeli ész, rá se rántani, amíg nem hozza elő a maga eszét a bőr meg a bőr. A maguk helyén, ki-ki. Anyikával kijöttök?
IRÉN
Ki, ki. Csak nem szólok bele, ha úgy kitakarít minden „fölösleget” a házból, hogy már a harmadik pusztán afféle Magyarországi Szent Erzsébetnek emlegetik.
BIRI
Ajándékozgat, ajándékozgat?
IRÉN
Csak várom, hogy mi következik a rossz tyúkketrecek, a nagyapai ködmönök, a Kálmán lukas vadászkalapjai után.
PIRI
Az a fontos. Ha egyszer Kálmán helyben marad. Követi ő a szokást, a rendet. Az idő meg még mindent elrendezett.
IRÉN
El, el, el! Rágyújtanak, de odacsapja a két dobozt, föláll.
BIRI
A pohárral. Nekem meg ez az absztinencia otthon. „Állomás!” Nemcsak a forgalmi irodában egy pohár se, de van felügyelőségi, aki a lakásban is szimatol. Feri meg, ismeritek! De türelem és kitartás, és úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna, amíg együtt vagyunk a hajón, és az oda tart, amerre mi akarjuk.
IRÉN
Ha ez a hajó mi vagyunk, akkor már megyünk is egyenest a sziklának. Ha végtelenül engedünk a mama hirtelen ötleteinek, a kicsi meg nagy terveinek, amiket már hallani se tudok.
PIRI
Előbb Birihez, aztán Irénhez. Tervei vannak? Miféle tervei?
IRÉN
Hallani se tudom! Harmadik szájból, pletykából se, hogy kinek mit bír ígérgetni. Ti vagytok az örökösök, ti megkérdhetitek. Még időben. Azért volt apuskán át a telefon. Hogy én ne legyek oka.
BIRI
Némi csönd után. Hát ez komoly… Ezt valóban meg kell tanácskoznunk, köszönöm az avizálást. Mert ha már az ingatlanokra is átcsapnak a tervei…
BIRI
Az, hogy a düledék góréból Csáky szalmáját csinálni, az két nap herce-hurca a falu szeme előtt, de egy hold rét vagy szőlő átadása egypercnyi firkantás egy papirosra, akár az udvar végén. Irénhez. És másként mostanában semmi különös?
IRÉN
Nem. Napok óta minden rendben. Ha valaki benéz az udvarba: virág, ragyogás az arcokon, az enyém kivételével, még mosolygás is.
Kint a baloldali ajtó mögött csattanás, lárma, csönd. Kivágódik az ajtó. Vidám lányhang.
MÓNIKA
Hangja kintről. Erre, erre! Háttal pörögve be, széket rak szét. Kinyitja a főbejáratot. Így pillantja meg az érkezetteket. Csókolom! Két tanti is egyszerre! Csók mégse lesz, mert még kifelé van figyelme. Üveges ajtó! Üveg, üveg! Hozzák csak lapjával. Most már egyenesben akár.
Két népi zenész becipeli egy jókora cimbalom poros, pókhálós felső részét. Kettő mögöttük a lábakat hozza.
IRÉN
Ne itt porozzák le! Mi ez? Mi ez? Megint…? Az istenért, ne itt fullasszák az embert!
NÉPI ZENÉSZ
Kezét csókolom. Nem úti por ez. Nem árt ez. Kézzel oszlatják. Kivonulnak.
MÓNIKA
Nagymama! Nagymama! Vendégek! Kefét keres. Kisiet.
IRÉN
Mama átnézi a padlást, a lomkamrát, a pincét. Minek a fölösleges holmi? Ez mi volt?
BIRI
A cimbalom. A lánykori cimbalom!
IRÉN
El, eladja! Véka békapénzért.
Népi zenész visszatér, porolja magát.
NÉPI ZENÉSZ
Az ütők… A cimbalomütők. Teri mama… úgy emlékezett…
BIRI
Még azt is keresi? Több szem többet lát! Kimegy.
NÉPI ZENÉSZ
Bocsánat. Kivonul.
IRÉN
Igen, ez így megy. Teát tölt. Ez tart még fönn. Ez a másfajta spannung. Tölthetek?
Bejön szaladva Mónika, kezében a cimbalomverő, szemmel keresi a népi zenészt.
BIRI
Mónikához. Mondd meg, hogy a másikat majd megfaragtatjuk!
Mónika ki a másik ajtón.
PIRI
Irénnek. Az még jó, a gyerek…
IRÉN
Keserű gúnnyal. Az, az.
Bejön Sótiné balról, pókhálósan. Piri kezet csókol, összeölelkeznek.
BIRI
Tessék, itt van a pedálja is. De csak jöjjenek érte hozzám. Eleget nyomkodtam.
PIRI
Könnyezve. A lánykori cimbalmunkat! Pókhálót szed le az anyjáról.
SÓTINÉ
Hagyd. Sebet kötöztek azzal valamikor. Játszottatok, ha nem erőszakoltam? Ezek meg négyen vannak, de bálzenére már nem hívják őket cimbalom nélkül.
BIRI
És ha holnap a kéményt kunyerálja le valaki a tetőről?
PIRI
Ingyen! Mert neki az hiányzik.
SÓTINÉ
De ha valóban hiányzik? Mint ezeknek a szegény zenészeknek?
BIRI
Már egy kicsit kapatosan. Zenészektől nem sajnálom. Vigyék.
IRÉN
Meg Baloghnénak az a dísztál, az én nyolcvan darabos szervizemből.
MÓNIKA
Már előbb bejött. Lesz egy híján nyolcvan!
MÓNIKA
Valahogyan úgy is meg lehet ebédelni!
IRÉN
Látjátok: ezt kapom az idegeimre. Ezért jöttél vissza?
MÓNIKA
Nemet int. Majd ők megfaragják a hiányzó ütőt. Azzal verik majd a nászindulómat, hogy megtudjam, mi a köszönet.
PIRI
Meg a fizetség. S ettől Anyika… hogy érzi magát?
SÓTINÉ
Jól! Mintha javulna a lábam is!
PIRI
Jól tetszik mozogni. És lelkileg?
SÓTINÉ
Hogy bírom-e már a templomig? Mónikára. Majd ő elvezet.
BIRI
Tölt, iszik. Meghoztuk – Mónikához – a Bencs Karit. Nagyon törte magát, hogy velünk jöhessen a kocsiban.
BIRI
S na, kihez még? Napidíjjal összekötve, a hivataltól. Leszállt az igari fióknál, mihelyt végez, itt lesz.
MÓNIKA
A nénjeinek adresszálva. A legesélyesebb párti újabb szeretőim dandárából!
IRÉN
Csapok a szádra rögtön! A sógornőkhöz. Mondjam tovább, hogy mi van itt?
BIRI
Bencs doktor Kornél bácsi legesélyesebb irodavezetője a jogi osztályon. Örülhetnél, hogy mindazok után… hagyjuk!
MÓNIKA
No, mik után? Piri néniék előtt nincs mit hagyni a jótékony homályban.
PIRI
Értem, kedveském, de megbocsáss, amit én is célozgatást hallottam, a fiaim barátai révén rólad…
BIRI
S ahogy nekem is cáfolnom kellett azokat a híreket már mifelénk is…
MÓNIKA
Cáfolni azokat a híreket, Bippi néni, le, Siklósig a vonalakon? De hisz azok mind igazak. Ne ingassuk meg megyeszerte a rekordjaimat, csak mert ingyen a telefon!
IRÉN
Iszonyú, iszonyú! Hát ha még majd a többit is hallanotok kell! Álló nap! De addig is… már csak, hogy erőt gyűjtsetek. Viszlek benneteket a szobátokba. Kimennek.
MÓNIKA
Nevet. Nem volt rossz szájízelítő nekik. A véletlen hozta, de remek előétel! A klasszikus satrafák! Kötelező olvasmányból elővezetve! De nem, ilyet Jókai agya sem mert megszülni. És nagymama hordta őket a méhe gyümölcseként. Így vagyunk kiszolgáltatva! Foganta őket! Semmit sem érzett közben? Ez aztán a női sors!
SÓTINÉ
Így van, így. De amit a pénzről most mondtak, ebben van igazság. Mintha ezek még emlegettek is volna valamit a cimbalomért.
MÓNIKA
Farsangkor keresnek.
SÓTINÉ
Nekem meg most nincs egy fillérem se. Így aztán hiába üzengetnek veled, hogy ide is menjek, oda is menjek.
MÓNIKA
Én meg magamtól néztem be ehhez a lányhoz, Balogh Etelhez, akit a jó híre innen kitessékelt. Nekem is rossz a hírem, neki is rossz a híre, a két mínuszból hátha plusz lesz; no, nemcsak ez fordíttatott be a kapujukon, ahogy épp azt az utcát is sorra ejtettem ország- és népfölfedező körutamon. Nagyon rendes lány. Anyám a sírógörcsei közt rákente, hogy még könyveket is vitt el innen, köztük az olasz szótárat, a mama kézírásos fordításait, olaszból! Ezt is ellenőriztem volna sutyiban, csak a szép szememet forgatva jó alaposan, de aztán ott beszéd közben mégis azt gondoltam, jobb az egyenes szó, tisztán a viszkit a poharakba. Kerek perec meghívtam magunkhoz.
SÓTINÉ
Anyádhoz? Most? Ide?
MÓNIKA
Nagymamához. Mert hogy igen nagy szeretettel emlegette. Emlegettük – no, így elfogadhatóbb?
SÓTINÉ
Kötözni való kelekótya vagy. Bár bekötné már valaki legalább a fejedet! Igaza van a nénédnek, vigyenek el csak minél hamarabb.
MÓNIKA
De addig mindenképpen, amíg a kaposi nagypapa egyben a nagy sziúfőnök!
SÓTINÉ
Ez a fiatalember is ezt szaglássza?
MÓNIKA
Ki lesz próbálva, program szerint.
SÓTINÉ
És a lány anyja? Láttad őt is?
MÓNIKA
Nemet int. Épp alkuban volt a teherfuvarossal, de nem egyeztek, drágállta.
Belép Kálmán. De köszönésül csak bólint.
SÓTINÉ
Szád se nyitod? A reggeli még mindig vár. Kálmán csak nemet int. Evésre se nyitod a szádat? Egy szót azért elbírhat a nyelved.
KÁLMÁN
Itt, most, a pusztán? Mire kell itt a mamának?
SÓTINÉ
Bemegyünk a faluba.
KÁLMÁN
És ott? Jó, de sokat én se hordok itt magamnál. Tessék. Bár egyszerűbb, ha a boltban fölíratja, ami kell. Vagy – Mónikához – másfelé mentek?
MÓNIKA
Baloghékhoz megyünk.
KÁLMÁN
Szünet után. Csak nem Baloghnénak szánta mama azt a pénzt?
SÓTINÉ
Úgy értsem, számadást kell adnom, ha véletlenül kérek néhány fillért abból, amit nálad tetetett le az apád?
KÁLMÁN
Kedves mama, veszem ki máris azokat a takarékkönyveket, és adom át…
SÓTINÉ
Légy csak őrizőjük. Nem gondoltam, hogy akár egy szónyit kell magyaráznom ahhoz képest, mit vettem ki abból a „ládafiából”, meg se várva nem a szavatokat, de a sóhajtásotokat se valami után.
KÁLMÁN
Tessék, mama. Kínálja, majd asztalra teszi a tárcáját.
SÓTINÉ
Nem kell. Nem kell. Semmi sem kell.
KÁLMÁN
Ami itt van: minden a mamáé. Csak éppen…
SÓTINÉ
Mónikához. Csak éppenséggel lassanként már a képük rémül, ha valamit a kezembe veszek. Ha üveg: eltörik, ha pénz: elgurul, ha ruha: elröpül. Nem vagyok pazarló!
SÓTINÉ
De rajta a szemetek, amihez nyúlok. Jaj, mi lesz vele, visszateszi-e? Legszívesebben már földhöz vágnám. Kiket neveltem én magam köré, hogy tolvajnak érzem magam a saját holmim közt!?
KÁLMÁN
Mennyi szeretettel hordta őket össze, mennyi örömünkre, arra tessék gondolni. Ahogy én gondolok.
SÓTINÉ
Mónikához. Bár ne csináltam volna! A függőlámpára, tükörre mutatva. Tollfosztást vállaltam értük két télen át.
– Mert Kálmán mozdulatában az van: Tudjuk, hálásan tudjuk, mama. –
Lámpa! Sötétben tudtam tollat fosztani! A szőnyegre. Rongyot hasgattunk szalagra, s gomolygattuk, titokban, mert akkor már… Apád a két kezével csinálta ezt az asztalt. Érdemes volt? Hogy ezt kell még itt is megkérdeznem magamtól, ahova pedig úgy vágyakoztam vissza…? Hogy még tőled is ezt kell kérdeznem?
KÁLMÁN
Csak azt akartam mondani…
SÓTINÉ
…vasárnap járt gerendát ácsolni apád a negyedik faluba, csak hogy megvegyük azt a nyomorult második szőlőt is, hogy ne csak a nénéidre maradjon.
KÁLMÁN
Mamának teljességgel igaza van. Csak arra kérem, ne akárhová térjen be, ha szán is valakiknek valamit.
SÓTINÉ
Vagyis éppenséggel Baloghékhoz ne?
KÁLMÁN
Nem akartam kimondani.
SÓTINÉ
Egyszeriben ennyire másképpen nézed azt a lányt? Amióta, gondolom, ő is másképp néz errefelé. De már készül el, készül örökre!
KÁLMÁN
Nem a mama jótékonykodása, a túlzott osztogatásai ellen beszélek. Arról sem, hogy hova mit ad a mama. De legalább ne nevetségül adja. Ne… érdemteleneknek. Ne… ha már ki kell mondanom… tolvajoknak!
SÓTINÉ
Lopott? Az a lány? Így elveszted az eszed, amiatt, hogy…
KÁLMÁN
Azért a lányért a kezemet tűzbe tenném. Az anyját akarta látni a mama, nem? Arról beszélek.
KÁLMÁN
A mamától! Hogy én is tudassam végre, amit mindenki tud! Csak azért, hogy ne éppen hozzá is hordjon, amit miattam ugyan az utolsó lábasig és fillérig elhordhat – akár a magáéból, akár az enyémből. Bár végül az is mire visz majd?
SÓTINÉ
Baloghné, Etel anyja lopós?
KÁLMÁN
Börtönben is ült. Utána évekig alig lépett ki az udvarukból, s köszönésre is leszegett fejjel válaszolt, már ha köszöntek neki. Furcsállhatni hát, hogy még komatállal is megkínálta a mamát…
SÓTINÉ
…akit „meglopott”? Semmire nem emlékszem. Pedig a fejem sose járt ilyen frissen, mint mostanában. Lám, ez a pénz is… Igen, persze! Mónikához. No, fogd már. Azazhogy… Fogd a biciklit, sebesen, egyenesen be Baloghnéhoz, azt üzenem: kéretem! Én, de tüstént! Kíséri ki Mónikát. Ki ne mozduljon a faluból, amíg… Mert én sem, amíg mindent rendbe nem teszek.
Kálmán leül. Gépiesen fölkel, a növényeit öntözné, de – most látja – a kanna üres, kísérleti növény sehol. Ingerülten fordul belépő feleségéhez, de az szólal meg elsőül.
IRÉN
Mi baja a mamának? Ajtócsapkodás őutána?
KÁLMÁN
Frontváltozás, úgy látszik. Frontátváltozás.
IRÉN
Arról én beszélhetnék.
KÁLMÁN
Maga rendezett itt mindent vissza?
IRÉN
Csak olyan lett, amilyen volt. Ami hiányzik, az vitte el, aki kiaggatta.
Kálmán rá akar gyújtani, de felesége megrezzenésére mégse gyújt rá, kifelé indul.
IRÉN
Viseld el egy percre. S azt is, hogy beszélni szeretnék veled.
IRÉN
Egyszer mások is várhatnak egy kicsit. Ami innen magának hiányzik, semmi nem miattam hiányzik. Semmi. Senki.
IRÉN
Te vagy legkevésbé hibás.
KÁLMÁN
A dolog befejeződött, lezárult. Az a lány elment, s ha róla akar beszélni: „mocsoktalanul” ment el. Még ebben is megnyugodhat, hogy „mocsoktalanul”.
KÁLMÁN
Csak éppen belső sebekkel és belül vérmocskosan, kékfoltosan, ütésekkel, hagyjuk hát. Elment!
IRÉN
S én itt maradok, maga azt hiszi? Itt, így? Azt hiszi, nem tudom, hogy hol vette el az a lány a helyemet? Hova telepedett be? Egy beteget nyomott ki a helyéből, az életéből.
IRÉN
Nem volt üres! Nem igaz! Vagy ha az lett, itt vált azzá, így hát nem az én hibámból! Idehoztál! Milyen boldogan jöttem! Föl kell idéznem? Gyötrődésül azt is? Belátom, és bocsánatodat kérem: nem töltöttem be ezt a helyet, egy kicsit a magam életét akartam itt élni, nem szültem tele a házat gyerekkel. Tán az kellett volna az üresség ellen. Elég próba, elég riadalom, amikor Mónika megfogant bennem.
IRÉN
„Ha gyerek lett volna” – persze! Szülni, szülni, megtudva, hogy másra se vagyok teremtve.
KÁLMÁN
Épp annak kell az, aki másra sincs teremtve. S idején megtudja. Hogy számára az a jó út. Itt. Ha idekerült.
IRÉN
Nem tudtam meg! Büntettek érte.
KÁLMÁN
Te büntetsz érte. De már vállalom. Főleg, ha rágyújthatok. Indul ki.
Irén fölzokog, föl-alá jár. Teát tölt.
KÁLMÁN
És bocsáss meg a tetejében. Kimegy, de már jön is vissza, visszatéve a gyufaszálat a dobozba. Bencs… – Károly? – úr teszi tiszteletét. A látogató felé. Ha jól hallottam. Előreengedi.
BENCS
Kedves bátyám, hogy szabályszerűen is megtörténjék: dr. Bencs, a jogi osztály mársrutájával és otthonotokban így kettős minőségben. Közös főnökünk részéről…
IRÉN
Monique épp bebiciklizett a faluba, de addig is… Tea, jéggel?
KÁLMÁN
Tréfásan. Engem ellenőrzöl hát, vagy a lányomat?
BENCS
Monique-ot, Mónikát, de adott hivatalos megbízást, üzenetet inkább, Kornél bátyám. De hát arról később. Irénhez. Afféle körszemle ez, kellemes körkirándulás ebben a szép időben. Még egy kis balatoni lubickolást is beleremélve.
BENCS
Ameddig az intézet csápjai elnyúlnak. Azért gondoltam érdeklődni Mónika tervei iránt: hol tölti a nyarat. Itt, vagy Aligán?
IRÉN
A család itt marad egyelőre.
BENCS
Vagyis a parti lakot nem méltóztatnak fölszámolni? Mert még ilyen ostobaságra is vetemedett a találgatás.
BENCS
Egész idényre… Legbiztonságosabb, ha sajátunkként kezelhetünk egy jó pihenőházat, s nem bérletül, évenként új hurcolkodással.
IRÉN
Úgy marad, ahogy volt.
KÁLMÁN
Sok neki a tapintatlanság, fölkel. Cáfolhatsz. Sajnos, engem várnak már a sertéstelepnél.
BENCS
Igen: Szalai tiszteletes úr meg is kért, jelezzem ottlétét.
KÁLMÁN
Enyhítendő túl nyers hangján. Itt van Mónika. Kimegy.
BENCS
Szertartásosan üdvözli anyja előtt a belépő Mónikát. Kezedet csókolom.
MÓNIKA
Szia. Téged meg mi hozott?
BENCS
Hogy vigyelek a nagy tó felé.
MÓNIKA
Szülői engedéllyel, máris?
BENCS
Úszni egyet. Akár vitorlázni, ha már vízen van.
IRÉN
Háziasszonykodj helyettem is. Kimegy.
BENCS
Hogy vannak az ősök? Válnak? Igaz?
MÓNIKA
Én nem bánnám. Ezért vagy itt?
BENCS
Már azt kiszimatolni, hogy válnak-e? Mert a központban váltig ez terjed. Foglalkoztat, nem tagadom. Aggodalommal.
MÓNIKA
Ne túlságosan. Ha megszűnik is a megszentelt társbérlet, én akkor is nagyapa egyetlen unokája maradok, és tán még egyetlenebb, mint eddig, nagyapa pedig még legalább tíz évig viseli a nagy sziúfőnöki fejéket.
BENCS
Ezt a szellemességet már elsütötted.
MÓNIKA
Veled is? Kiment a fejemből. Ja, igen. Hogy tollanként átszedegethesd tőle!
BENCS
Ezt már akkor megsokalltam még a te kiszólásaid közt is. Tévedsz. A rossz nyelvednél csak a szemed rosszabb.
MÓNIKA
Mert nem ez fűti az agyad.
BENCS
Hogy ő maga nyújtsa át azokat a tollakat. Ez fűti, fűtötte kezdettől, de nem az agyamat, hanem elsőül a szívemet. Azért vagyok itt s nem másért, hogy bizonyítsam gyakorlatilag tovább is, bárhogy rugdalódzik is ellene a te nihilizmusod. Úgy nyúl a lányhoz, a melléhez, mint akiknek viszonyuk volt. Kint van már a hajó a vízen?
MÓNIKA
Nincs. Valamelyest enged a testi bizalmaskodásnak.
BENCS
A legjobb ürügy, hogy együtt szerelgessünk, legalább két nap és két éjszaka.
BENCS
A néni alszik, mi dolgozunk.
MÓNIKA
A fokozott összemelegedés velem nem a fokozott ordináréságod lesz. Eressz. És kár volt ide betenned utánam a lábad.
BENCS
Ide is! Nem a magam jószántából. Ne rakd olyan magasra a nagyapád. Kényszerből jöttem. Jöttem volna rögtön azután, hogy otthagytál Kaposban. Az esetem vagy. Az vagy, mit szólsz?
BENCS
Nincs! És neked se. Emlékezz! És úgy értékeld ki ezt a ficánkodásodat is, a csikó rugdalózását a nyereg ellen. A tartós, a kizárólagos nyereg ellen – ez csökönyösített csak annál jobban, minél inkább kívánta a bensőd.
MÓNIKA
Mert a titkár úr a jövedelmi források, a kasszák után a lelkekbe is belát.
BENCS
A véredbe, a szíved vörös dobogásába! Jó, mániád a függetlenség. Megegyezünk. Az újdonság, amivel jövök, egyben ajánlat. Monogámiára mozog bennem veszélyes hajlam. No nem anyakönyvezetői kapun át. Azt nem, ahhoz még sok a toll rajtad. Egyelőre csak kellemesen szabad, de mégis kizárólagos szex társbérletre.
MÓNIKA
Megtisztelő ajánlat. Nem is tudom, mit válaszoljak, uram.
BENCS
Két napja lesz rá, hölgyem. A szárnyaló habokon!
BENCS
S két éj. S ha beválik, netán három napot is kicsinálok magamnak. Magunknak.
MÓNIKA
Rajtam nem sok a kompromittálható. De te ott velem egy nem is olyan magányos házban! Le se telik a három nap, s a fél megye tudni fog róla, Kornél „bátyánk” is jár oda vitorlázni.
MÓNIKA
Én nem félek a botránytól, de a család… ha összeáll, még arra is szoríthatna, te tedd fejemre a mirtuszkoszorút.
BENCS
Föláll. És a te szavad erre?
MÓNIKA
Itt a tied az első szó.
BENCS
Ünnepélyesen megkérem a kezed.
MÓNIKA
Szünet után. Takarodj. Talán elválnak az őseim, talán nem. De ha elválnak is, mondtam, Kundis Kornél nagyapa rezdület nélkül tartja kezében a vitorlakötelet! Vele vitorlázz! Mint mancsaft. Az orrvitorlánál, meg…
BENCS
Szellemes vagy. Közeledik hozzá.
MÓNIKA
… meg a farkormánynál. Nekihúzódik, és szabályos, gyors box-ütést mér a titkár állkapcsára.
IRÉN
Besiet, elhúzza az ablakfüggönyt. Igen, ők azok! A Baloghné meg a lánya. Hogy kerülnek ezek ide?
MÓNIKA
Én hívtam meg őket. Nagymama üzenetével. Ő akar beszélni velük.
IRÉN
És… És… lám, apád már elébük is ment. Mintha nem ismerné ide a járást. De én – átadom a terepet. Kisiet.
Kálmán bevezeti Baloghnét és Etelt. Etel pillantása a megváltozott szobára.
BENCS
Fegyelmezetten édes mosollyal. Kvittek vagyunk. Kezdjük elölről a pártit. Jó? Különbet úgysem kapnál.
MÓNIKA
Elfordulva. Attól tartok.
BENCS
Csak Mónikához. Történt valami?
MÓNIKA
Csak apjához. Megkérte a kezemet. „Otthont” akar alapítani.
KÁLMÁN
Menj hozzá, ha „otthont” akarsz. Mintadarab.
MÓNIKA
Hívom a nagymamát. Kimegy.
KÁLMÁN
Félrevonja Etelt. Miért nem kérted a gazdaság teherkocsiját?
ETEL
Nem. Így egyszerűbb.
KÁLMÁN
Beszélnünk kell, mielőtt elmész.
ETEL
Ne, így egyszerűbb, kérem.
KÁLMÁN
Hogy mehetsz így el?
Bejön Sótiné. Csönd fogadja, némi ünnepiesség. Baloghné föláll. Sótiné megnézi a vendéget.
SÓTINÉ
Mónikához. Vidd ki egy kicsit a „kisasszonyt”.
ETEL
Szeretnék anyám mellett maradni.
SÓTINÉ
Kálmánhoz. Te meg a fiatal urat szórakoztasd egy kicsit odakinn.
A zavarba esés különböző jeleivel ezek négyen kimennek. Némi szünet után Sótiné Baloghnéhoz lép, kezet nyújt. Az csaknem fél térden kezet csókol neki.
SÓTINÉ
Mit csinálsz? Minek nézel engem? Ülj le arra a székre; úgy, mint otthon.
BALOGHNÉ
Alkalmatlankodtam. Bocsánatot kérek, ha már itt vagyok.
SÓTINÉ
Hol bujkáltál? Mit hallok rólad? Még börtönben is?
Baloghné zsebkendőbe temeti az arcát.
SÓTINÉ
Nem hat rá a sírás. Ne rejtőzködj még most is! Ide nézz! Lépj ki csak a szemem elé, bátran. Nem eszlek meg. Loptál! Miért kellett lopni neked?
SÓTINÉ
S mégis börtönbe vittek!
BALOGHNÉ
Nem az én vétkemből!
BALOGHNÉ
Ne vallasson. Eleget tették!
BALOGHNÉ
Előrenyújtja a kezét. Ezt a két kezem fejét verték, asztallapján… Aztán meg… Ne vallasson! Vagy ha azért hívatott még maga is… Föláll.
SÓTINÉ
„Hívatott”, „vallasson”, „maga”! Hogy beszélsz itt velem? Egymás mellett ültünk még az ismétlőben is, a kórusban. Ha én hozzád „te” szólok, te is hozzám „te”. Pártoló barátném voltál. Na jól van. Ideülsz. A csendőr előtt csak kibeszélted magad? Úgy beszélj, mintha még egyszer a bíróság előtt beszélnél. Aztán majd én ítélek. Negyven éve nem láttalak. Olyan messze ez, mint a mennyei ítélőszék! Halljam!
BALOGHNÉ
Amikor te hirtelen eljegyezkedtél az uraddal, küldtél nekem valamit. Emlékszel?
SÓTINÉ
Némi csönd után. Igen, hirtelen történt.
BALOGHNÉ
Nagy aranygyűrűt, akkora villogó kővel. Hogy a lakodalmad napján adjam oda Dömötör Pistának, de úgy, se ő, se más ne emlegethesse, honnan való. Megcsináltam.
SÓTINÉ
Halkan. Mit mondott?
BALOGHNÉ
Rád s rólad akkor sem, mikor az este a kocsmában azt a csúnya törő-zúzó mulatást tette a temetősori pajtásaival. Aminek végén tán épp akkor vitték be a csendőrök, amikor az urad a maga falujába hajtott be veled, a násznéppel. Az ujján volt a gyűrű. Levették.
BALOGHNÉ
Nemet int. Csak az tudódott ki, az is az anyjától, hogy én vittem el neki. Így aztán engem is megfeleltettek. De hát én sem. Pistát aztán elbocsátották Szekszárdon, arra felé is maradt, de én… hát így történt. Apád, anyád nem beszélték?
SÓTINÉ
Nekem egy szót se.
BALOGHNÉ
Pedig a magukénak mondták-fogadták el azt a még igazán új gyűrűt.
SÓTINÉ
Ideges nevetéssel. Mit nem fogadott volna el az én anyám aranyat! S terád meg ez a csúfság szakadt! „Tolvaj!” Köszönöm. Sírással. Szépet köszönök: hogy tolvaj lettél! Fölugrik. De megkeresem én azt a gyűrűt, megismerem, én vettem Pakson; a világ szeme láttára adom vissza, teszem le a… Hol halt meg Pista? Amerikában? Az ajtóhoz siet, mintha kirohanna, de megtorpan; Baloghnénak kiáltana még valamit, de aztán kifelé kiált. Gyertek be! Gyertek be már! Hol maradtok?
Mindnyájan bejönnek.
SÓTINÉ
Etelhez. Mit is akarok mondani. Először is neked. Hallom, már hurcolkodtok.
SÓTINÉ
Viszed anyádat is?
ETEL
Mihelyt lesz lakás számára is.
MÓNIKA
Több, mint egy sufni, ötszázért.
SÓTINÉ
Pirihez. Mikor is megy ki a kaposi házunkból a lakó?
PIRI
Semmikor. Átadhatja a bérletet. Hacsak maga a tulajdonos nem megy oda lakni.
SÓTINÉ
Hogy-hogy a tulajdonos?
PIRI
Akinek a nevén van. Az rögtön beköltözhet. De más nem.
SÓTINÉ
És ha az ő nevére íratnánk? Az igazán egyszerű.
BIRI
Hogyhogy, miért, hogyan egyszerű, mama?
SÓTINÉ
Hogy minél simábban menjen. Baloghnéhoz. És gyorsabban, ugye? Etelhez. Gyere csak ide. Gyertek csak velem. Kimennek.
PIRI
Bencshez siet. Bekövetkezett! A bútorok után most már egy egész lakást!
BENCS
Előre látható volt.
PIRI
És ha holnap az egész házat?! Az odalépő Birihez. A szőlőt!?
PIRI
Oda éppúgy betelepíthet valakit! Mint ahogy… – de nem! A kaposi házba se!… Hova nősülnek a fiaim, ha most… De nem! Hogy valaki – épp anyika – ennyire nem számol a jövővel! És maga, a tanult jogász csak hallgat!?
BENCS
Az ekszcesszusok nyugtalaníthatóak lehetnek már jogi szempontból is…
PIRI
„Nyugtalanítható” a tűzvész, a partszakadás?!
BENCS
Engedelmükkel áttekintem, mi orvoslás várható itt a jogásztól.
BIRI
A jogásztól? Az idegorvostól! Hogy mást ne mondjak. Homlokát kopogtatja.
Kint növekvő gyermekzsivaj – bent hirtelen csönd, kérdő csodálkozás.
CSELÉDLÁNY
Beszól, örvendve. Kijöttek az iskolások! Kiszalad.
MÓNIKA
Besiet. Nagymama! Nagymama! Hol a nagymama!? Itt vannak az iskolások! Kiszalad.
SÓTINÉ
Van kenyér szelve? Egyformára? S a bödön? Megyek már, megyek. Lányaihoz. No, mit vártok? Gyertek! Kell ott minden kéz! Kisiet Mónikával.
Csak Piri megy utánuk.
IRÉN
Fájdalmasan. Minden iskolanap végén! A szélső tanyasiak itt tartanak pihenőt.
BIRI
Mert nem bírják ki azt a félórát? Hogy be ne tóduljanak egy karéjért?!
IRÉN
Mézért! Mézet oszt, naponta! Kint vad örömlárma. Lépesmézet!
BIRI
Igen, ez már – Irénhez. – az imént szaladt ki a számon, tán orvosokra tartozik.
BENCS
Az odalépő Kálmánhoz. Teri mama némely kedélyexcesszusai még tán kelthetnek oly nyugtalanságot, hogy az ápolás, a fokozottabb elhárítás gondja is fölmerült.
BIRI
Ez az, elhárítása. Hallhattad magad is, mikre képes már gondolni a mama!
KÁLMÁN
Anyám intézkedéseiben semmi nyugtalanítót, semmi orvoslandót nem látok.
Piri visszajön.
BIRI
Én már kaptam néhány nyugtalanító percet. Éjszakát!
PIRI
És én, én! Viszik a bögréket is.
KÁLMÁN
Mert Irén megadóan sóhajtott. Ha kell nekik!
IRÉN
Eladni… Bocsásson meg.
BIRI
Ez nem bocsánat kérdése. Mama „szórakozottsága” már nem tapintat dolga; legalább köztünk nem. Teljességgel elfeledkezik, hogy mit ad ki a kezéből.
KÁLMÁN
Ami itt van, amitek van, az mind az ő szerzeménye.
KÁLMÁN
Vagy az ő szerzeményéből fakadt!
PIRI
Ha még csak az aggasztana, ami tapinthatólag megy ki a kezéből. Pocsoklódik ki az ablakon! Rándul ki holnap a lábunk alól! Nem akarom falra festeni az ördögöt, de ha finoman ki tudnám mondani, mama érdekében is, amit már az én uram, Birike ura is kereken megemleget, de úgy, hogy… Sír.
BIRI
Pirike azt akarja mondani…
KÁLMÁN
…hogy a kaposi ház meg az aligai szőlő miatt nem alusztok a családi ágyban! De kinek a szerzeménye az is, a ti öröklakásotokkal, a ti földrészetekkel egyetemben? Irénhez. Ki beszélte rá apánkat arra a méhesre is?
IRÉN
Ne izgassa magát, drágám.
KÁLMÁN
Orvos! Ti vagytok valók orvos elé! Ki stafírozott ki benneteket? Taníttatott ki engem? Nem a fazekaitokat, az ócska cipőiteket: titeket magatokat elajándékozhat, az uratokat, engem! Megtiltom, hogy egy lépést is tegyetek az… „érdekében”! Amíg ebben a házban van. És itt fog maradni! Az én védelmem alatt. Ha pedig orvos kell, van a gazdaságnak orvosa itt a faluban. Anyátokkal pedig… kimegyek érte, idehozom, és kezet csókoljatok neki. Ne lássa, milyen telhetetlen bögyű libákká váltatok, mióta kikerültetek a szárnyai alól. Kimegy.
Csönd.
PIRI
Még én vagyok a vétkes! Az önző, a szülőszomorító, mert nem nézhetem, hogy minden az ebek harmincadjára repüljön, usgyi, csak úgy az ablakon át! De hát menjen, röpüljön, mit bánom én, ha százszor családanya vagyok magam is, és nem tudom, mit feleljek a fiaim vádjaira, hogyan álljak az uram elé…
BIRI
Haha! Meg én az enyém elé! Ha én kezdenék ilyen vegyed-egyed osztogatást! Azaz, hogy folytatnám. Mert hisz csináltam, csinálom én is, de kikkel? De meddig? Úgy értve, milyen karikában köröttem? Lányom-vőm az utolsómat elkívánhatják, ha cserélik a kocsit, a bútort, azokkal: „Kerge Kati a konyhában!” az vagyok az uram szava szerint! De itt?
PIRI
Bencshez. Magát a jó Isten küldte ide, és maga is csak hol föl, hol lehúzza a száját, ahelyett, hogy segítene.
BENCS
A fejemet kapkodom! A mama – Teri mama – derült égből záporozó villámcsapásai jupiteri méretűek, a végzet mennykövei! Kápráztatnak, de végzetméretűen pusztíthatnak.
PIRI
Az a tapintat, hogy Mónika jó hírének megmentésére az utolsó pillanatban, a mélypont mélypontján módot talált…
BENCS
Felelősségem tudatában.
BIRI
A kapatosok bizalmaskodásával. Az a mélypont azt jelentette, hogy te és ő már… No, egymás közt vagyunk!
BENCS
Sokat sejtető lovagiassággal elhárítva a célzást. Időbe telt, míg az emberiség föltalálta a villámhárítót. Mint első védekezést. Szerencsésnek vélem Kálmán bátyám rálátását, hogy a szorosabb gondoskodás során az első fórum a község orvosa legyen.
IRÉN
Még le sem vizitelt nálunk.
BENCS
Ambiciózus ember, a központban ez terjedt el köztünk róla. Van elgondolásom, hogy a véletlen rálátás vonalán hárítsuk el a szerencsétlenséget.
Némi csönd után Sótiné és Mónika jön be, nyomukban egy sereg visongó gyerekkel. Mónika az asztalon folytatja a mézosztogatást.
IRÉN
Bevezet egy hatvan év körüli férfit. Parancsoljon, tanító úr. Foglaljon helyet.
TANÍTÓ
Köszönöm, de Teri mamát zavarnám egy percnyi kérdéssel.
IRÉN
Beteg…, s el van foglalva. Mi az a kérés?
TANÍTÓ
Kérdés, tisztelettel.
IRÉN
Azt közvetíthetem, szívesen. Megbocsát, anyósomat annyian háborgatják.
TANÍTÓ
S áldják a jó szívét. De persze van fejcsóválás is. Hogy kik-mik mernek visszaélni vele.
IRÉN
Szenvedve. Azt mi tudjuk.
TANÍTÓ
A fölháborodás határáig. Elkunyerálni szemérmetlenül azt a cimbalmot csupán azért, mert nem hallatszik a házból, mióta már, cimbalomszó! De hát, mióta nem hallatszik ki innen a zongora hangja sem… – Látva az asszony idegrándulását. – A rádió, a tévé némította el őket országszerte nyilván.
IRÉN
Arra meg kik vetették ki a hálót, a zongoránkra?
TANÍTÓ
Tréfával ütné el. Az irigység. No, tán a féltékenység. A Járásközi Kodály Zoltán énekkórus, mindmáig ezzel az á-síppal kapja meg a hangot, ez minden zeneeszköze. Hallván, hogy a mindössze négytagú népi zenészek miben részesültek, méltán terjedt el a hetvennyolc tagú Kodály Zoltán énekkarban, hogy ha azzal a kérdéssel fordulnánk…
IRÉN
Bocsásson meg, ennek a kérésnek a közvetítésére sem vállalkozhatom!
TANÍTÓ
Kérdésre csupán, megkaphatnánk-e kölcsönbe a zongorát, mindössze az országos verseny előkészítésének idejére…
IRÉN
Sajnálom! Mindenféle kérdés, kérés, kölcsönzés lehetősége végleg megszűnt. És anyósomnak teljes nyugalmú gondoskodásra van szüksége!
TANÍTÓ
Bocsánat! Szót se többet róla. Mónika kisasszony már volt szíves nála beajánlani bennünket, és ezúttal csupán…
IRÉN
Majd szólok neki. Ha jobban lesz. Ő, én, az egész világ!
TANÍTÓ
Igazán röstellem. Jó egészséget kívánunk.
IRÉN
Erre kérem. Kivezeti a vendéget.
Szünet
SÓTINÉ
Óvakodva belép. Hátraszól suttogva. Gyere csak, gyere. Te is, te is.
Bejön két szegény – de nem koldus – asszony.
I. ÖREGASSZONY
Igazán, te, kedves Terink…
SÓTINÉ
A kosarad nyisd, ne a szád. A könyvek mögül, a virágok közül, a nagy vázákból – s máshonnan is – lisztesszütyőt, lekötött csuprot s egyéb holmit szed elő, s rak az asszonyok füles kosarába, mellen átkötött kendője alá.
II. ÖREGASSZONY
Eszem az arany szíved, életünk, te…
I. ÖREGASSZONY
No, de még ezt is, kedvesem…
SÓTINÉ
Van ezeknek. Marad ezeknek!
II. ÖREGASSZONY
Eszem az édes szíved, te Teri…
SÓTINÉ
Ezt edd, ne a szívemet. Mert valamit ismét egy vázából vesz elő. Ha kulcsra jár a kamra!
I. ÖREGASSZONY
Az a jó kapca, amit a múltkor…
És mert Sótiné ruhaneműt szed elő s tukmál rájuk:
Sok ez már, sok miránk.
SÓTINÉ
Van ezeknek. És lesz! Na erre gyertek! A véka lent a kertek alatt? S te a lazsnakkal?
II. ÖREGASSZONY
Zsákot hozhattam csak, tündérvirágom.
SÓTINÉ
Lopakodva kivezeti őket. A Rozi meg majd vasárnap este…
Némi szünet után Mónika lép be, mintegy terepszemlét tartva, hogy jól folyt-e le minden.
Újabb szünet után Bencs kalauzol be egy orvostáskás fiatalembert.
BENCS
Folytatva. Formalitás, kérlek, merő formalitás múlt heti megkeresésünk kívánalma. A látlelet. Persze maga a szakvélemény: formulárisan, pecsét, dátum, aláírás, ezúttal olvashatóan. Értékelő szemek elé kerülhet – mondottam –, ne tarts hát az esetleges kedvezőtlen megállapítástól, épp az lehet kedvező számodra, helyzetedre; érted, hogy gondolom.
BENCS
Fölmerült, hogy specialistákat, konzíliumot városi tekintélyektől! Bonyolult műszerekkel. Egy körzeti, egy falusi orvos látlelete éppoly hiteles lehet, szerintem.
BENCS
Éppoly eredményes. A klinika: gyár! Az orvos ott: mérnök, gépkezelő! A házhoz járó régi, jó doktor bácsik híve vagyok.
BENCS
Örülök. Szabad tehát a nevedet, kérlek?
ORVOS
Még te se mutatkoztál be, kérlek.
BENCS
Kezet nyújt, hosszasan rázza. Doktor Bencs.
ORVOS
Doktor…, no de hiszen olvashatod majd, ha megfelelek.
BENCS
Máris, kérlek, máris! De ha műszereket, orvosszereket kívánna a beteg állapota, részletezd azt is, meglesz.
ORVOS
Már a pulzusát se fogom. Ide nem műszerek kellenek. Receptek sem.
BENCS
Értem. Lelki terápia tehát. Igen, ettől tartottunk. Kezdő orvos vagy, nemde? Analízis, pszicho… izé! Van ebben is gyakorlatod?
ORVOS
Ez a második gyakorló helyem.
BENCS
A gyakorlat a fő, a gyakorlás. Vállalod tehát, ezeket a, no, részemről csak a közműveltség szintjén ismert múltelemző, lélekelemző, te sorolhatnád, hogy mit hol firtató analíziseket is? Beleorrontottál?
ORVOS
Ki nem? Génkutatás, örökletesség-analizis, vissza a születés előttire. Ahogy most a régi könyveimbe belelapoztam. Végzet – meg a környezetelemzés, genetikai családfakutatás, ősnyomozás!
BENCS
Ah, értem! és – Bizalmasan. – mit szólnak ehhez, kérlek, a… tudod, kérlek?
BENCS
Ah, értem. S lám, te is… Erre hajlasz.
ORVOS
Ilyen kedvező talajon ne? Ahol így föltárulnak a szálak, faggatás nélkül folyhat az elemzés, mert egy-egy kérdésre már ki-ki tanú lesz… Bocsáss meg, de épp jön, akit szintén ilyen vizsgálati tanúzásra kértem.
Belép Mónika.
BENCS
Jelen lehetek a… „vallatásnál”?
ORVOS
A vizsgálat bizalmas.
BENCS
Mónikához. Ez a te véleményed is?
MÓNIKA
Tudod, milyen szemérmes vagyok. Orvos pedig olyat is kérdezhet!
BENCS
Amire szeretném, ha kettesben majd visszatérnénk. Az új megállapodásunk folytatásaképpen. Sértődötten kimegy.
MÓNIKA
Mit áll össze maga ezzel az alakkal?
ORVOS
Épp csak bemutatkoztunk. Sajnálom, hogy ilyen zord arccal távozott.
MÓNIKA
Az nekem meg az ajánlólevél, hogy én meg ilyen derült arccal lépjek ide. Maffia folyik ebben a házban, s ez képes lenne a főnöke lenni. De lám még én sem mutatkoztam be: Sóti Mónika.
MÓNIKA
Csak gondolja! Hallom, milyen szerepet szántak magának a nagymama bekerítésében. Tudja, miről van szó?
MÓNIKA
S maga ebben szégyentelenül benne van?
ORVOS
Sőt leplezetlen nekibuzdulással.
MÓNIKA
Gratulálok a boldogságához.
ORVOS
Megoszthatom. Mert nekem meg a maga képén ez a becsmérlő fintor az ajánlólevél.
MÓNIKA
Megcsinálja, amit várnak magától? Jól meg fogják fizetni, úgy válaszoljon.
MÓNIKA
Lefitymálva. Tessék, még egy lap az ajánlólevélhez. Akkor mit akar tőlem?
ORVOS
Hogy még többet lapozzak abban az ajánlólevélben.
MÓNIKA
Úgy szórakoztatja? Úgy szórakoztatom?
ORVOS
Rágott már fagyökeret?
ORVOS
Nyerset, épp letörölve róla a földet. Keserű, fanyar, nagy-nagy ritkán édes.
ORVOS
A véletlen itt ilyenfajta gyökerek húzogatását adja a kezembe, olyan kövek emelgetését, amik alatt nyüzsögés, buzogás van, rovaroké, forrásé. Erdőbe tévedtem. A tudomány eleven erdejébe.
MÓNIKA
Megtalálva a számítását.
MÓNIKA
Hogy máris kicsattan a jókedvtől.
ORVOS
De úgy, hogy kezem dörzsölöm a föltárásoktól. Ilyen családfa, mint a maguké, ilyen ágakkal, gyökerekkel, s közepén ilyen törzsszállal, mint a nagymamája!
MÓNIKA
Elmarasztaló lesz-e az a szakvélemény, arra feleljen!
MÓNIKA
Betegnek nézi a nagymamát, igen vagy nem?
ORVOS
Nem tudom. Mindnyájunkat az erdőbeli helyünk növeszt vagy sorvaszt. A már közhelyszerű genetika elemzése szerint az imént Bencs úrnak azt magyaráztam volna el: ami akár vérségileg, akár berokonultan egy család, az úgy összefügg, mint a hálónak a szemei. A hajlamok, a tulajdonságok kiben-kiben úgy pezsegnek, ahogy a közlekedő edények pár száznyi csövében is a folyadék. A múltból a jövőbe!
MÓNIKA
S maga hisz ebben?
ORVOS
Ugyan! Talán! Ki lehet kísérletezni. Kapni a példákon.
MÓNIKA
Annyira megismerte már a többit? Olyan jókat mulatva?
ORVOS
Ha egyszer ezek a múltbeli jó és rossz tulajdonságok millióféle összevegyülése olyan tarkán-furcsán pezseg a bőrünkben, s büszkén őrzött közlekedőedény-csöveinkben.
MÓNIKA
Fogadja családunk köszönetét.
ORVOS
Részemről a hála. Medikus koromban a lombikokban összerázott elemek sistergését nem tartottam olyan kíváncsian az ablak felé, mint a kedves család egy-egy tagjának „tipikus” példányát. Nagymamája látleletének érdekében. „Élő példatárként”, hogy mi minden sülhet ki Káin és Ábel vérkeveredéséből.
MÓNIKA
S ahhoz vagyok én is vizsgálati anyag.
MÓNIKA
A jó és rossz olyan tömör vegyülete?
ORVOS
Hogy nem is bátorkodnék egy vidéki úri szüzet szemtől szembe ráébreszteni. Lángba borulna a hamvas arca.
MÓNIKA
Kétségbeejt. Akkora a feszültség?
MÓNIKA
És semmi szelep a robbanás előtt?
ORVOS
Bencs úrnak szánt kiselőadásban megemlítettem volna a közhelyszerű reményt a hajlamok átválthatóságáról, épp a robbanás előtt. Lévén, hogy a lángimádat például, a pirománia, ugyanabból az ösztönből fakad, mint a hőslelkű tűzoltó veszélyvállalása. A vágóhídi böllér és a hasfelmetsző Jack közös mélytudati viszonya a vérhez. Ám a jelek szerint ez ideig nem sok tömeggyilkost sikerült átirányítani hurkatöltögetőnek. Ellenpólusaink löknek jóra, rosszra…
MÓNIKA
Ezt nézi ki az én arcomból is.
ORVOS
Hát ha feszültségmérőnek veszem… Fegyelmezhetné magát, mert…
MÓNIKA
Olyan romlott vagyok, hogy már-már kedvesnővérgyanús?
ORVOS
Pontosan. Nem volt a felmenői közt apáca?
MÓNIKA
Ateista család vagyunk. Protestáns gyökérrel.
ORVOS
Annál veszélyesebb a lefojtás. Robbanásra.
MÓNIKA
És mindezt nagymama látleletéhez szedte így össze! Ennyi tünetet, mindannyiunkról.
ORVOS
Semmi dicséret. Máig olyan orvos vagyok: albérletben alszom, ha nem a rendelőben, másoknál kosztolok. Ami a faluban a családokról – ösztöneikről – bármikor kering, úgy ömlik az asztalomra, mint szélben az akácvirág. Már egy hete elcsapódott hozzám a hír, hogy miféle hivatalos bizonylatra kaphatok kitüntető fölszólítást. Máris elosztályoztam fejemből a fölgyűlt anyagot.
MÓNIKA
Rólam is. Nem várok választ. Semmi kifogásom az ilyen bemutatkozás ellen. Ez az igazi. Kezet nyújt. Szia! Hosszan kacag. Most rajtam a vidámság sora. Hány szeretőmről tudsz? Értve: itt a körzetben.
MÓNIKA
Elviszik a nagymamát?
ORVOS
Akarják: azt úgy látleletezhetem. Nem a tünetek, mármint az ő lelki tünetei miatt. Inkább, hogy mit okozhatnak ezek a tünetek a környezet lelkületére.
MÓNIKA
Ezt majd később magyarázod meg. A lényeges: nem kímélik?
ORVOS
Örökhagyót? Örökösök?! Ennyit nem tudsz fölfogni a szabad eszeddel?
MÓNIKA
Fölfogni igen. De lehet – hagyni?
ORVOS
Nem lenne szabad. Bennem is ez dereng. De – lehet nem hagyni?
ORVOS
Ez már nem az én gyógyterepem. Hanem… anyádról akartalak még kérdezni…
MÓNIKA
Hát kié ez a terep? Az enyém? Fölháborít, tudd meg; mert kihez fordulhatok én? Itt, ebben a sivár pusztaságban.
ORVOS
Tán a Jóistenhez, kedvesnővér.
MÓNIKA
Növekvő izgalommal. És milyen gyertyát gyújtsak, hogy meghallgatást kapjak, milyen áldozatot mutassak be még? Magamat? Mert abból már eleget föláldoztam. No igen, Szent Ámor lobogó oltárán is. Hogy ne bukjak olyan csapdába, mint ebben a családban még minden asszony. Akinek az égiek rendeltek férjet, vagy a Sors, vagy a te híres „Végzeted”. Mint szegény nagyanyámnak és még szegényebb anyámnak, meg ezeknek a… de majd meglátod. Csapda, verem, sötét, valóban, mégpedig vadölő karókkal. De ha más nem, a fejem kilátszik. Kilátok.
ORVOS
Nagyanyád házassága rajta a látleleten. De anyádé, az anyádé szerelmi házasság volt? Annyi a szép história róla!
MÓNIKA
Egy receptlapon elfér a látlelet. Beleértve a csapdát. A keszthelyi akadémia legdélcegebb gátugratója, galamblövője, táncosa és széptevője. Fölülmúlva a gróffiúkat is. S közben a tanárok kedvence, fölülmúlva az eminenseket, a kísérletek dolgában is. Igen, mert mint a gróffiúk instruktora, ambiciózus tandíjmentes, szegény iparosfiú, aki vinni akarta valamire, még a tudományban is. És a Nemzeti Bank okos főnökének fräuleinok és mademoiselle-ek nevelte egyetlenje… akit apja is messzemenően akart jó kezekbe adni… Mondjam tovább? Az ambíció teret kapott, elismerést, támogatást, még a nem kis tűzre lobbant ifjú feleség részéről is, ő fordította a külföldi szakcikkeket. Amíg ki nem derült, hogy a fräuleinok és ladyk mégse ide a pusztai méntelep és disznóhizlalda környékére nevelték. Kössünk vásárt. Védd a nagymamát, s rendelkezz akár az én szerény oltári áldozásommal.
ORVOS
Tetszik a nyíltságod.
ORVOS
Nem. Miért beszélsz így? Jó, csinálod. De a kibeszélése. Kóros. A kettő közül ez a kórosabb.
MÓNIKA
Könnyebbséget ad. Mintha már lefeküdtem volna veled, s most cigarettázva végre a szívünket is egymásba tehetjük, örökös békében-bizalomban.
MÓNIKA
És semmi tiszteletet? Arra utaztam…
ORVOS
Ahhoz még volna egy kérdésem. Szakmai. Az a békés együtt cigarettázás, meg-megtörtént már veled?
MÓNIKA
Nem sokszor. Egyszer. Egyvalakivel. De az is csapdának bizonyult.
ORVOS
Sokat emlegeted, hogy csapda meg verem.
MÓNIKA
Pedig van még egy csapdatörténetem. Még gyerekkoromban itt a tyúkfarm körül egy vemhes róka csapdába lépett. Végét járta, de apám az állatorvossal kivette a kicsinyét. Akkor még állatokkal is kísérletezett, vadnemesítéssel. Cuclin nevelte, cucliztattam én is. Elreszelték a fogai élét, ideszokott az ölembe. Futós korában is. Ha megéhezett, rögtön harapott, mint az ördög, véresre tép, ha lett volna éle a fogának. Falatoznia kellett rögtön. De akkor angyalian megbékült, épp olyan gyorsan. Ezzel a mostani ölbélimmel is így vagyok. De én se haraphatok. Nos, legyen vásár? Van valakid?
ORVOS
Van. De vásárként amúgy sem. S neked?
MÓNIKA
Ugyancsak. Akarsz állást? Kaposban. Anyám előrelátó apja szívén viseli unokája jövőjét is. Indokolt aggodalommal.
ORVOS
Hát ez már imponáló, a szellemi mély ringyóságnak is ez a foka. Hogy én is tiszteletre pályázzak.
MÓNIKA
Élni kell. Az utóbbi időben azokkal feküdtem össze, akik nem pályáztak a pénzemre, mármint nagyapám tekintélyére.
MÓNIKA
Két éve. Két teljes éve! Hirtelen zokogással. És csinálni fogom! Étetem végéig ezt csinálom. Hirtelen józansággal. Ez persze hisztéria, mi? De ez az egyenes, a tiszta. Ismét küzd a sírással.
ORVOS
A klasszikus tankönyv szerint az, tudjuk a nevét, a színtiszta hisztéria. De hogy mi van a név mögött?! Megsimogatja. Nyugodj meg.
MÓNIKA
Mert te nyugodt vagy.
ORVOS
Mintha már lefeküdtünk volna egymásnak és – Cigarettával kínálja. – már beszélni is tudnánk egymással.
Bejön Piri, majd Biri.
PIRI
Doktor úr, egy dagadt képű kamasz jött ide a rendelőből a doktor úr nyomában, kezében a fogóval.
PIRI
A foghúzó fogóval, hogy ő már nem bírja tovább. A konyhában öblöget, a rumos üvegből, de úgy, hogy már csak félig van.
ORVOS
Mónikához. Bocsánat, ha esetleg a konyhájukban kellene műtőt csinálnom. Kimegy.
BIRI
Mehetsz utána. Lásd el egy kicsit ebben a fölfordulásban a házikisasszonyi tisztet.
MÓNIKA
Adottságaimhoz képest. Kimegy.
BIRI
Pirihez. Szeretném, ha utoljára kellene otthagyni az uramat, terményszállítási csúcsforgalom idején, az új pénztároskisasszonyával, hogy én legyek…, én meg te legyünk a család esze, mikor éppen baj adódik. Végezni kell végre!
PIRI
Nem az én gondolatom volt, de hálás vagyok, hogy ez a Bencs megint csak közöttünk van. És hogy mégsem nekünk kell anyikával… szót értenünk, mert ez így mégse mehet tovább.
BIRI
Én nekiszánom magam, ha úgy fordul. Nyugdíjkora előtt akarom áttelepíteni az uramat abból az állandó vasúti hölgyforgalomból az aligai horgászbotjához és szőlőkéséhez. Nekem is megvan az idegfogyasztó gondom. Hogy vannak az ikreid?
PIRI
Egy-egy állás még sikerülne. De ha ők is a vasúthoz kerülhetnének! Valami nagyobb helyen.
BIRI
Kornél sógornak igazán csak egy szavába kerülne Pécstől föl Győrig.
PIRI
És ha a sógor bácsi ellenünk ingerlődik? és – nem csodálnám, ha végül hallani sem akarna erről az eszelős – eszelős! –, tébolyodó családról. Sürget az idő. Anyika lelki beteg, a doktor erről ad majd igazolást. De tán a lelkek pásztora, a tiszteletes úr is. Üzentem érte, jöjjön el ő is erre a kis megbeszélésre…
BIRI
Orvos, pap…, legsürgősebben Kálmánnal kell beszélnünk. Eredj, keresd meg. Én addig összeszedem a gondolataimat.
Piri kimegy.
Biri a vizescsöbörből még némi válogatás után emel ki egy borosüveget, kiméri a szokásos adagját – nem boros, hanem háromdecis pohárba –, szódavízzel megtetézi. Megújrázza. Belép Kálmán, előtte Piri.
BIRI
„Növényi ember”! Ki mondta rád, hogy „növényi ember”? Mama jószívével a visszaélés úgy elharapózott, hogy mezőtűz lett, de már annyi korommal, hogy bennégek, benne fúlok meg, ha nem csinálunk valamit! Növény, nem növény, te vagy a család férfitagja, Kálmán. Mögéd állunk, de most már nincs tovább! Eddig csak a mozdítható dolgok repültek ki az otthonainkból, mint a verebek, de most már remélem, tudod, mit tervez a mama?
KÁLMÁN
Idekérette a közjegyzőt.
PIRI
A közjegyzőt? Rémülten néz Birire.
KÁLMÁN
Dr. Bácskait, Bogárdról.
BIRI
De hát ez… de hát minek ide közjegyző, ha mama csak azt vette a fejébe, hogy… hogy lakást cserél? Ami nekünk már önmagában elég volt ahhoz, hogy… téged szólítsunk föl, mert részünkről ez már nem testvéri kérés, hanem fölszólítás, hogy képtelenség, az a lakásátengedés is. Nem, no nem! És az ide is jön, az a közjegyző, csak úgy, mert hívatva lett? Kell ahhoz közjegyző, ha az egyik lakó helyébe másikat helyez az ember?!
KÁLMÁN
Nála van letéve a végrendelet.
BIRI
És te ezt is csak így mondod?
PIRI
Nem látod, mi lehet emögött? Mi minden juthat eszébe mamikának!? Örök bérletet tervez!
KÁLMÁN
Az övé. Teljes jogon kettősen is. Özvegykori szerzeménye.
PIRI
S ez ellen nincs jogszabály?
KÁLMÁN
Nincs. Nem tudok róla.
BIRI
Ha nem tudsz, beszélj Bencs Karcsival. Szív szerint velünk van.
KÁLMÁN
Bencs urat szív szerint utálom.
PIRI
Azt rosszul teszed. A legszebb jövőjű jogász Kornél bácsinak már a belső vezérkarában.
BIRI
Mert féltékeny vagy rá, kedvesem, irigy! Úgy beszélsz róla, mint valamikor mások terólad.
KÁLMÁN
Akkor kiváltképp utálom.
BIRI
Az apósjelölt örök ellenkezése a vőjelölttel szemben.
BIRI
Piri azt mondja, hogy amiért a te házasságod elromlott, nem ronthatod el a lányod boldogságát.
PIRI
Ezt meg kell értened, Kálmán.
KÁLMÁN
Az én házasságomat nem én rontottam el.
BIRI
De Irén se! Én teljes testtel Irén mellett állok!
KÁLMÁN
Hát Irén se! Egy szóval sem mondtam.
PIRI
Hát ki? Ja, vagy úgy?
KÁLMÁN
Mi az a vagy úgy? Mibe gondolsz belepislogni azzal a bagolyvak szemeddel?
PIRI
Irénnel szerelemből kerültetek össze, nem? Mennyi jó nevetéssel, reménnyel!
KÁLMÁN
Hogy a házasságból is szerelem lesz.
BIRI
De aztán jött a fatális másik!
KÁLMÁN
Hallgass! Legalább húsz nővel tudtam volna olyan szerelemben élni, mint amibe Irénnel kezdtem.
PIRI
Amire ő most is vár. Én tudom. Nekem megnyitja most is a szívét.
BIRI
De édes egyetlen férfiöcsém. Miért nem Irénnel vitatod meg – akár ilyen érdesen is – mindezt? Mert már úgy elszakadtatok egymástól?
KÁLMÁN
Mert ennyire se kerültünk össze! Értessétek meg vele ti magatok. Ti házasodtatok be abba a rokonságba, nem én!
Csodálkozó összepillantás.
PIRI
De te, ezért te is bent maradsz? Azt mondjuk neki, azt!
KÁLMÁN
Mindent, ami csak összetartja a ti keserves bárkátokat! Vigasztaljátok meg! Megmondhatjátok azt is, volt tán pillanat – Szívére mutat. – itt is, hogy kapaszkodó után nyúltam volna: átszállok, mint valami más irányú vonatra. De menjen csak, kanyarodjék! Maradok, már csak a növényeimért is.
MÓNIKA
Belép. Itt van a tiszteletes úr!
KÁLMÁN
A tiszteletes úr? Hozzám?
PIRI
Hozzám… Aztán… hozzánk. Anyikához. Kértem, hogy fáradjon ide. Valamikor ő volt anyikának is a lelki vezetője. Szólj majd te is neki néhány szót. Ha valaki, ő megbékéltethetné anyika nyugtalanná vált lelkét, mert én ott látom minden bajának csíráját, a jó Isten igéivel, akiben én rendületlenül hiszek, ha te nem is. Ne haragudj, én sokat várok a nagytiszteletű úrtól.
KÁLMÁN
Igen nagyra becsülöm a tiszteletes urat. Örülök, ha látom.
BIRI
Köszönöm, Kálmusunk – Megöleli. –, ezt vártuk tőled. Nem feledjük el. Együtt tartjuk azt a bárkát!
Kimennek. Az ajtón túl még vallásos üdvözlések.
TISZTELETES
Biz az elidősödött elme egy helyben forgásával; de ennek a körforgásnak közepén meg kell csillannia egy nagyon jó anyagnak. Köszönöm, hogy alkalmat kapok ismét. Kérésre, hát igen, igen, megint. Csak négy búgatásról lenne szó, de sürgősen. A süldők nem várhatnak.
KÁLMÁN
Hát ne várjanak, Dezső bátyám.
TISZTELETES
Isten ments, hogy konkurenciát érezz.
KÁLMÁN
Serkentést érzek, Dezső bácsi.
TISZTELETES
Hízelgő, de… Ez a mi eklézsiánk nemcsak azzal volt irigység tárgya, hogy a papi föld hetven hold, lapos humuszban, évről évre kimeríthetetlenül olyan kukoricával, mint a bambusz, hanem azzal a hizlaltatással, amit már az elődöm elődje kidolgozott, hisz tudod, szakember vagy!
KÁLMÁN
Minden állatkiállítás zsűrije tudta!
TISZTELETES
A sárszentpéteri angol szalonna, sonkában! Egy réteg zsír, egy réteg hús s megint zsír, megint hús. Persze a kukorica meg a moslék adagolása szerint. De megvolt abban a része az apaállatnak is a yorkshiri kannak. Most, hogy a föld már ugyancsak nem hetven hold, s a kukoricát meg a mai kis falkához párbér fejében szedi össze a presbitérium, hiánytalanul…
KÁLMÁN
Mi meg hát a kant, ahányszor csak kell!
TISZTELETES
Exportra nevezünk be. Lássák a nyugati testvéregyházak is: megvan az erő. Észreveszi a belépő Pirit és Sótinét.
PIRI
Itt van az édesanyám, ráismerhet a nagytiszteletű úr; nemcsak a testére, a lelkére is. Semmi változás.
TISZTELETES
Édes lányom az Úrban, a mi könyörületes Jézusunkban. Homlokon csókolja. Ifjú káplánként üdvözöltelek így először.
SÓTINÉ
Tartsa meg az Isten a tiszteletes urat.
TISZTELETES
Megtart, meg. És téged is, minden helyzetedben. Eljutott hozzám is, hogyne jutott volna el a hír, hogy… De hát az idő, az idő, az idősödés!… De helyt kell állnunk a mi Üdvözítőnk igéi szerint. És ki-ki a maga erejével. Kálmánhoz. Igen, még a papkert földje, hát az is kimerült. Pétisó! A régi jó istállótrágyához van az szokva. De honnan? Hány most a tehén a faluban? Öt. Az én idekerülésemkor négyszáz, ha nem több. Kedvesem a megmondhatója.
KÁLMÁN
Szállíthatunk egy kis trágyát is.
TISZTELETES
Szekérrel, innen?
PIRI
Nagytiszteletű úr, a sok gond közt is… amire kértem.
KÁLMÁN
Mert a tiszteletes csak az ő szavát várja. Szekérrel, innen, Dezső bátyám. Ember is megy.
TISZTELETES
Azt nem! Ezzel a két kezemmel széthányom. Meg a maradék presbitériummal – az én okos öregjeimmel. Ahogy annak a kis hizlaldának: előteremtünk az eklézsiának, ha nem is évről évre, hát hónapról hónapra mindent, ami kell. Mert koldulni én nem fogok! És Sárpéteriben holnap is ingyen temetik, akitől nincs elvárnivaló!
SÓTINÉ
Szükséget látnak?! És erről nekem véletlenül kell hallanom! Ha a lányom csak néhány perccel később nyitja elém ezt az ajtót…
PIRI
A nagytiszteletű úr csak elmondja a megígért orációt… az oldott kévéről, a tékozló, a mindenét szétosztó gyermekről, aki végül is…
TISZTELETES
…elhagyván házát, barmait, atyját, az Úrhoz szegődött igaz tanítványul. Mert mit is vihetünk magunkkal a földről… megfeledkezvén arról, hogy…
SÓTINÉ
…amiről én, Istenem!
BIRI
Belép. Miről feledkezett meg a mama?
SÓTINÉ
Hogy szülőhelyem eklézsiájának számára, amelynek ilyen pásztora van, egy ige sincs a végrendeletemben.
SÓTINÉ
Éget a szégyen! Pótolni fogom! Köszönöm az igéket, nagytiszteletű úr!
PIRI
A nagytiszteletű úr még a jól forgatandó s szaporítandó talentumokról akar beszélni…
BIRI
Majd én beszélek a nagytiszteletű úrral. Erre talán. Indítja kifelé.
IRÉN
Itt van a közjegyző úr.
BIRI
Pirihez. Hozd be őt is előbb ide a mi szobánkba.
SÓTINÉ
De minek? Miért éppen most ez a szétszakadás?
IRÉN
Amikor ilyen jól együtt lehetünk.
SÓTINÉ
Arra a szép családi elbeszélgetésre, ugye, amit emlegettetek.
BIRI
Tanácskozásra, mama! Az lesz hasznos most már. Tanácsadás! Komoly tanácsadás.
SÓTINÉ
Annál inkább. Be, be hát mindenki. Nem bánnám, ha az a csoszogó udvaros is bebicegne. Megfiatalodva. Úgy, ahogy egykor néztem, nézegettem. Ahogy magam én érzem most magam!
PIRI
A nénje szeme intésére. Együtt fogjuk behívni őket. Kivezeti Sótinét.
Bejön egy másik ajtón Mónika, az orvos, a tiszteletes és végül Bencs, bekalauzolva egy aktatáskás, kimért jogászt; bemutatja távolról.
Kölcsönös néma főbiccentések.
BIRI
Körberendezi a székeket. Parancsoljanak.
Mindenki leül. Hosszú csönd.
BENCS
Kedves bátyámat illeti a szó.
KÁLMÁN
Csináld csak, csináld.
BENCS
Legyen tehát szabad a meghitt, fokozottan meghitt és bizalmas családi összejövetelünk célját nekem körvonalaznom.
KÖZJEGYZŐ
Mint a család tagja?
BENCS
Többféleképp érthető mosoly után, mely az orvosnak is szól. Nyugtalanító tüneteknek lehettünk tanúi. Nincs jogunk, hogy éppen az édesanya iránti gyermeki szeretet késleltesse, hogy betegünk érdekében immár elhatározó lépések ne történjenek. Mert betegség esete forog fenn, s rosszul felfogott kímélet lenne nem végiggondolni a szükséges teendőket. Ez szabja meg a jogi intézkedés mikéntjét. Ezek elsejeként vállaltam a megfelelő orvosi bizonylat beszerzését. Kérem, doktor úr, nyújtson a páciens egészségi állapotáról tüzetes orvosi szakvéleményt; bármily aggasztó volna is az.
ORVOS
Semmi aggasztó benne.
BENCS
A páciens egészségi állapota oly mértékben riasztó, hogy…
ORVOS
Attól függ, kit riaszt.
BENCS
Eszerint a szeretve féltett édesanya állapotát netán kielégítőnek, respektíve megfelelőnek tartja?
BENCS
Hivatása tudatában?
ORVOS
A legnagyobb mértékben.
BENCS
Ám mégis, a különös tünetek, melyek – bocsásson meg, s vegye fontolóra – betegünk környezetét is immár nagymértékben foglalkoztatják…
ORVOS
Azok, nem bizonyos, hogy az ő beteges tünetei.
ORVOS
A helyzeté. A körülményeké. Nem is tudom. A környezeté.
BENCS
Ezt nem értem. Azok betegek, akik őt betegnek látják?
ORVOS
Mert tán ők is betegek. Vagy: ő is, ők is.
BENCS
Akik segítségére sietnek itt és messze innen?
ORVOS
Hogy tovább ne szűkítsük a kört.
ORVOS
Vagy tágítsuk. Ameddig világ a világ.
BENCS
Rejtvényekben beszél. Látleletbe ilyesmi nem illik. A család így talán mégis mást kérne föl a bizonylatra.
ORVOS
Fájlalnám. Tán sikerül jobban megértetnem magam, ha…
MÓNIKA
Van, aki így is érti. A család egyelőre nem vonja vissza a fölkérést. Ugye, papa?
KÁLMÁN
Szeretnék mielőbb világos képet kapni. Akár élőszóval is, ha így gyorsabb.
BENCS
A tudomány e szakában nincs kellő fölkészültségem. S ezért fölvetem még egy szakértő bekapcsolását.
ORVOS
Sose kellett különleges tudomány azt látleletezni, hogy egészséges ember is lehet aggasztóan becsületes.
BENCS
Hogyan? Aggasztóan? Becsületes?
ORVOS
Tiszta lelkű. Riasztóan nagylelkű. Korlátlanul jellemes.
BENCS
Jellemes, „korlátlanul”? Különös, sőt különcködő szókapcsolás.
ORVOS
Ahogy mások korlátlanul kislelkűek. Önzők tehát, mértéktelenül. Ennek van klinikai neve is. A gáttalan tisztességérzetnek nincs gyógyászati meghatározása. A szélsőséges segítőkészségnek sem.
BENCS
S ezért, pusztán ezért, hogy mondjam, nem ésszerűsíthető?
ORVOS
Nem orvosi eset, főintéző úr.
BENCS
A féktelenség, a határtalanság, a gát nem ismerése?
BENCS
Javaink megmagyarázhatatlan, indokolatlan szétszórása? De úgy, hogy semmi ne maradjon? Amire jelen esetben gyanakodhatunk? Még a kifogyhatatlan korsóban sem?
ORVOS
Volt, aki már próbált ilyesmit.
BENCS
Eszeveszetten, őrülten! Tiszteletes úr! Ezt csak így hagyja? Szó nélkül? Közjegyző úr!?
KÖZJEGYZŐ
A megvizsgált egyén felelőssége, azaz ítélőképessége eszerint nem kisebb, mint jelen mindnyájunké?
Az ajtón kívül Sótiné és Piri hangos vitája.
BENCS
Lenne szíves ezt megindokolni.
SÓTINÉ
Belép, visszanyomva Pirit. Nem! Nem akarok elmulasztani egy mondatot sem. No, csak nem zavarok?
BENCS
Semmiképpen. A doktor úr éppen egyik olyan páciense lelkiállapotát ismertette, akinek gyógyulása mindnyájunk égető gondja.
BIRI
Végzetesen. S épp csak ő nem veszi komolyan.
BENCS
Tréfát űz a helyzetéből, föltételezni se merem, milyen hátsó szándékkal. Mert olyan gondolattorzításokkal, miket senki sem ért.
ORVOS
Jobban nem tudom megmagyarázni.
MÓNIKA
Én megértettem. Mert ha valakinek tányérja és evőeszköze sincs, és mi odaadjuk a fölösleges kanalunkat, akárha ezüst is: azért még nem kell orvosságot kanalaznunk.
PIRI
Hogy neked minden ilyen hamar a fejedbe megy!
MÓNIKA
Ha valaki addig ad és ad, hogy végül azt se veszi észre, ha semmije se marad…
BIRI
Gúnnyal. …mert magát is számlálatlanul szétosztotta…
MÓNIKA
…Arra képes vagyok én még biztatással is nézni. Szórja csak, amiből elege van, sőt undora. Ha feje tetejére áll is a világ. Látni is öröm.
PIRI
De nem annak, akit az ilyen osztogatástól negyedévente szívinfarktus kerülget. És a villámok! Bencshez. A villámok a fejünk fölött! Tessék megismételni a villámot, amiktől összedől a világ! És elérkezik az Antikrisztus napja!
BENCS
A társadalmi anarchia. Mert erről van szó. Amit nem lehet álcázni semmiféle szózsonglőrködéssel. Nem szellemi bohócmutatványra gyűltünk itt össze.
ORVOS
No, ezt a hangot azért mégsem.
Hangzavar, értelmetlen kiáltások: „Ez az igazság!”, „Lássuk a villámokat!”, „Egy beszéljen!” stb.
KÖZJEGYZŐ
Csönd! Tüzes orvostudományi véleményt kérünk! Rövidet és világosat!
ORVOS
Gyerekjáték! Rengeteg előttünk a példa, hogy akik életük folyamán a gyűjtő rovarok és állatok – a hangyák, méhek, hörcsögök szenvedélyével, vagyis már-már vakon kuporgatták a pénzt, egyszerre mintegy megvilágosulnak, kijönnek a föld alól, bensejükben olyan fordulattal, mint a megfordított homokóra. Ellenkező irányban csorog a homok. No de olyanféleképp is, mint a léghajó ballasztjának a homokja. Könnyül a lélek, repes fölfelé a szív, kapaszkodik az élet, föl, föl, mint valami verem sötétségéből. Fény csillog.
SÓTINÉ
Mónikához. Ez rólam beszél?!
BENCS
Ez az a villám – Pirihez. –, amitől omlik még a menny is!
TISZTELETES
Kíváncsian hallgatom. Még elveszi a kenyerem!
ORVOS
Vannak, akik ezt nem tartják betegnek. Sőt. Szembe lehet szállni még azokkal is – modern iskola! –, akik úgynevezett romboló ösztönnek vélik. Nem vagyok unalmas?
BENCS
Végezze be, hogy megfeleljek rá!
ORVOS
Én röviden és egyszerűen az efféle ösztönt valami ősszellemnek hívnám. Megkísértésnek, ami erre is vihet, arra is.
BIRI
Bencshez. Vegye már föl a dárdát! Nem látja, mi ez? Lovagi torna! Pirihez. A húgocskánkért.
PIRI
Azért? Haha! Hát most már beszélhet.
ORVOS
A megkísértés pillanatai mindnyájunkat fenyegetnek. Megyünk a hídon, a világ legbiztonságosabb hídján, tajtékzó folyam fölött, s egyszerre mellénk suhan az ördög, vagy egy angyal, azzal, hogy leugrani, az volna remek, leugrani!
PIRI
Az úr orvos? Ördög! Maga a sátán!
ORVOS
Mindnyájan az ördög kezében vagyunk.
TISZTELETES
Az Istenében, édes öcsém. Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.
ORVOS
Egyformán kitéve a ragálynak. Magamon érzem.
BIRI
Akkor magát gyógyítsa!
ORVOS
Késő. Veszélyes szakma a mienk. Legutóbbi paciensem esetének gyanútlan megvizsgálása, Teri mama puszta példája fertőzött meg, hozta rám, hogy egyszer ki is mondjam, ami lappangott bennem.
BIRI
De engem nem fog megfertőzni! A tébolyával!
PIRI
Visszautasítom az alantas ráfogásait! Igenis harmonikus családi életet élek. De közben föláll, csapkodni kezdi a keze ügyébe eső holmikat. Napjaim s óráim, sőt perceim szabályosan folynak, akár a menetrendszerűen érkező és távozó személy- és tehervonatok, melyeket jó ízléssel bebútorozott lakásom ablakaiból gyönyörködve szemlélek, melyeket férjem sapkájához emelt kézzel fogad, amikor épp nem horgászik, kezében az összerakható horgászbottal. A csapkodás végül kisebbfajta rombolás, mígnem a szódásüveg tartalmát a pohár helyett a jelenlevőkre fröcsköli.
KÖZJEGYZŐ
Köhög. Rendre! A törvény embere mindebből – minél többet hall, annál nehezebben ítél. Mindez a mérleg egyik tányérja. A jelentkező Bencshez. Halljuk a mérleg másik tányérját.
BENCS
A felelőtlenség szósziporkái után – amelyek ugyanakkor gyújtó és romboló villámok is – képviselhessem én azt a kettős védelmet, mely társadalmi is, de személyi is, mert e kettő itt szorosan összefügg.
KÁLMÁN
Kellő tapintattal, s kímélettel végül a személy iránt. Legalábbis amíg elvileg nem tisztázódik, hogy…
BENCS
Kedves bátyám, tisztelt közjegyző úr, szárnyakat kapok, ha in specie beszélhetek, ha rögtön in principio ragadhatom torkon azt a hamis szemléletet, amelyről itt voltaképpen szó van, amely itt, mint annyi helyen már, általános érvényűen akarja elfogadtatni magát, hogy az effajta szertelen bőkezűsködés, excesszív magánjótékonykodás netán még példakép is lehet. Hogy a mégoly tetszetős „áldozatkészség”, szabálytalan és szabályozhatatlan buzgalom nem ártalmas, nem egészségellenes-e? Ártalmas és – egészségtelen! Tehát gyógyítandó. Tehát – kimondom – beteges.
PIRI
Ezzel kellett volna kezdeni!
BENCS
Mert „adhatsz-é minden szűkölködőnek?” És mit csinál Szent Márton, ha a megmaradt fél köpenyét is lekívánta egy fagyoskodó, és amögött meg száz, ezer, százezer szenvedő sorakozik? Kiáltó hamis út, mely nemcsak a társadalom lelkét dúlja fel, hanem az egyénét is, ahogy fájdalommal láthatjuk. Fájdalommal és keserűséggel, elhihetik.
BENCS
Személyemben támadtattam meg, nem tétovázok személyemben felelni. Bízva abban, hogy a család legfiatalabb és legtündöklőbb tagját is visszatéríthetem eddigi szép útjára. Az imént elhangzott demagógiával szemben – még többet is mondhatok, a valóság talaján állva, nem az olcsó tetszésnyerés, hanem az őszinteség, az igazi férfiasság hangján! Egyenes vagyok. Nem akarom az ön rokonszenvét sem megnyerni. Egyenesen törekszem, sőt török magam is fölfelé. És igazságos győzelemnek fogom érezni, ha a saját öröklakásomból vagy kertes házamból – mert arra is törekszem – indulhassak a saját kocsimban, ha úgy fordul, a saját gépkocsivezetőmmel, bérelt operai zsöllyémbe, és büszke leszek, ha elégedettséget látok a hozzám legközelebb álló, a boldoggá tett asszony és a még többre nevelődő gyermekek arcán! Egy osztály – a hajdan elnyomottak osztálya – tör velem a győzelem felé, és vele az egész emberiség, előre! És nem hátra, ahova az ön – kimondom – már nem is kelekótya, hanem beteges „látleletei” vezetik a mindig hiszékeny fiatalokat, kiváltképp a védtelen nőket! Határozottan és sürgetően kérem, hogy az orvosi véleményadást öntől visszavonjuk.
PIRI
A család, a család, valamennyien!
MÓNIKA
S ha nem? Nagymama? Papa?
IRÉN
Mónikához. A te dolgod itt, hogy frissítőkről gondoskodj.
Mónika megindul, de az ajtóban megáll.
BENCS
A megbízás visszavonása után pedig kérjünk véleményt majd az orvostudománynak egy olyan tagjától, aki tanulmányaiból még arra is emlékszik, milyen nyugtalanító tünetekkel gyötri bizonyos életkorban a változásnak az a periódusa, amit már a lányiskolák tankönyvei a klimax címszó alatt ismertetnek.
Megkönnyebbült pillantások. Csak Sótiné mered olyan rémülten, mint akit szép álmaiból ébresztettek, Mónikára. Az visszatér nagyanyjához, de közben neki van riadt pillantása az orvos felé.
ORVOS
Kívánom, hogy valamennyien minél korábban jussunk el a klimax e periódusához. A két lánytestvér felé. Beleértve kegyedéket is. Mónikához. Téged nem, reméljük, csak átmenetileg gyötör. Bár mindenkit így megváltoztathatna ez a „betetőzés” – amit az a szó görög alapjelentésében tolmácsol. Bencshez. Téged nem fenyeget. Egészség, vasakarat, életed végéig rendületlen leszel.
BENCS
Most meg mintha ezzel akarnál sérteni. Sérteni akarsz?
KÁLMÁN
Hagyd. Hadd folytassa. Várjuk mindnyájan fegyelmezetten a doktor úr sértéseit.
ORVOS
Befejeztem. Bárkiben megindulhat valami folyamat – az ösztöné? a logikáé? – valami szélső határ felé, mintha volna valami óceán, ahol magyarázatot lelhetnének, nyugalmat. Megszólalnak az ősök, követelődzve, fene tudja, milyen vezeklésre lázítva. Vagy megszólal a múlt!
PIRI
Itt mindenkinek makulátlan a múltja! Kivéve talán – Mónika miatt hallgat el.
PIRI
Hallottad? Te azért vagy itt, hogy kimenj és frissítőkről gondoskodj, nem pedig, hogy…
BIRI
Látva, hogy a borosüveg üres… magamnak kelljen gondoskodnom erről is… Kimegy.
BENCS
Elég! És hozzám forduljon, aki az ittlevő hölgyek bármelyikének múltjában foltot talál.
ORVOS
Talán én, de majd később. Én is azt mondom: elég a borsóból a falra. Bár van múlt, ami a tisztaságával szólal meg bennünk, s édes fülemüle dalával is lázít, barikádra akár! Én tudományosan is ilyen éneket hallottam ki Sóti nagyságos asszony látleletéből, és ezért elismerésem jeléül, úgy is mint orvos, úgy is mint honpolgár – Hozzálép, kezet csókol neki.
PIRI
Ez meg mit akar példázni, ez a komédia?
ORVOS
Csak azt, hogy Teri mamában fölfakadt a hajdani pusztai szegények kölcsönös segítési morálja. Ahol mindenkinek oly kevese van, ha van, hogy az már törvényszerűen mindenkié. Ez a tündéri dallam, ami az ő látleletéből mozarti vigaszt zengett materialista fülembe. Amiből persze nem következik, hogy másban nem szólalhatnak meg ilyen távoli muzsikák. Égiek vagy pokoliak.
TISZTELETES
Isten belénk teszi az angyalt is, a sátánt is. És ki dönthet? Az utolsó ítélet előtt?
KÖZJEGYZŐ
Én, mégpedig az idő rövidsége miatt azonnal. A jogi határozat alapja az orvosi határozat lévén, egyszavas választ kérek: végrendelkező Sóti Istvánné betegnek tekintendő?
PIRI
Vagyis… vagyis?! Sikít, zokog.
Általános hangzavar. Mónika tapsol, átöleli nagyanyját. Aztán az orvost. Bencs és a tiszteletes egymással vitázik.
BIRI
Belép, teli pohárral. Csöndet kérek! A csöndben. Mi történt?
PIRI
Zokog. Mama nem beteg!
PIRI
Hangos zokogással. Semmi baja! Egészséges!
BIRI
Döbbenten. Ez a halál. Kiissza a poharat.
SÓTINÉ
Hallom, fiam. Közjegyző úr, elhozta a végrendeletet?
KÖZJEGYZŐ
Az örökhagyó rendelkezésére áll. Nyitja a táskáját.
PIRI
Érte nyúl. Majd én átadom.
KÖZJEGYZŐ
Csak kézből a kézbe. Szabály! Amiként az esetleges igazítások, helyesbítések is csak az én fogalmazásomban. Így ha a családi együttes netán változtatásokat lát esedékesnek…
PIRI
Nem, nem! Semmi változtatás nem esedékes.
SÓTINÉ
Kézbe kaphatnám mégis azt a papírt?
BIRI
Tán később. A megbeszélés még nem ért véget.
KÖZJEGYZŐ
Mert adódhat mégis helyesbítés is?
SÓTINÉ
Helyesbíteni? Mindig arra vágytam!
PIRI
Bencshez. Elvesztünk!
BIRI
Kézbe ne vegye, mama, azt az undok papirost!
SÓTINÉ
Ha egyszer az a nyomorult papiros a nyakatokban a gyeplő, a szájatokban a zabla, hogy ne ficánkoljatok. Azt írok rá, amit akarok!
Nagy csönd.
BENCS
Ne tessék kifelejteni a hársfasort.
SÓTINÉ
Miféle fasor? Miféle hársfasor?
BENCS
Amiről egyszer Irén nénémnek tetszett beszélni. A hintóban. A puszta és a falu közt. Hogy Teri mama boldogan beültetné hársfasorral azt a szaharaian sivár utat.
KÁLMÁN
Egymilliós költségű fasort? Hogy érvényteleníteni lehessen az egész végrendeletet? Mert képtelenség?… Miféle zugügyvédi fortély ez?
BENCS
A család nem minden tagja véli annak.
BIRI
Nem nagyobb képtelenség, mint a többi, amik…
PIRI
Amik éppúgy amellett szólnak, hogy… nem akarom kimondani…
SÓTINÉ
Fölcsattanva. Nem vagyok beszámíthatatlan! Ki nem állított még olyat… de még kézbe fogásra is… ami elérhetetlen?
MÓNIKA
Nevet. Mint én tejesbögrének a holdat!
SÓTINÉ
De ami elérhető, azt minél előbb. Az eklézsiának. A nagytiszteletű úr majd megbeszéli a presbitériummal. Az iskolaszékkel. A parókia már az én kiskoromban fűthetetlen volt a rossz ablakaival. A kisdedóvó elkészült már?
SÓTINÉ
Negyven éve készül. S a csillag újraaranyozása!
BENCS
Fölcsillanó reménnyel. Csillagaranyozás?
SÓTINÉ
A közjegyzőhöz. Kérem azt a papirost.
KÖZJEGYZŐ
Kiveszi a táskájából. Megtiszteltetésnek veszem, ha akár a betoldás, akár az új szöveg fogalmazásomban készül.
PIRI
A közjegyzőhöz lépve. Majd én átadom.
Mert Mónika is odalép.
Ne fárasszuk anyikát.
MÓNIKA
Ne fáradjon, Piri néni! Átveszi az iratot.
PIRI
Csak azt akartam még mondani, csak azt mondom utolszor is, kedves anyika, hogy…
MÓNIKA
Félre …ő szeretné a gyeplővéget.
PIRI
…hogyha így veszi kézbe… ha így irányítja a sorsunkat, ez az út a szakadék, a pusztulás, nemcsak nekünk, hanem anyikának is, és ezért a mi gyermeki kötelességünk… Nem, ezt nem lehet kimondani!
BIRI
Húgom azt akarja mondani, hogy mama intézkedéseit kénytelenek leszünk nem elfogadni.
PIRI
Anyikánk, édes! Hogyan is találhatnánk meg esdeklésünkben azokat a kifejezéseket, melyek… Bencsre tekint, mintegy kiegészítést várva.
BIRI
Húgom azt akarja mondani: ne szoruljunk rá, hogy mi vegyük át a gondoskodó felelősséget mama érdekében, mama helyett is.
KÁLMÁN
A nénéim azt akarják mondani, ha ellenkezik, gondnokság alá helyezik a mamát.
BIRI
Ki? Mi? Itt tanúnak már a közjegyző úr, a tiszteletes úr, hogy beteg, beteg, hogy nem hagyhatjuk a beteget!
De már bele is avatkozott a civódásba Mónika és Piri között. A borítékért a küzdelem már-már néma verekedéssé fajul.
KÁLMÁN
Magához ragadja a borítékot. És csönd! Szégyelljétek magatokat. Ti vagytok a betegek. Beszámíthatatlan haszonlesők. Fosztogatók.
PIRI
Anyikának akarjuk megőrizni!
BIRI
Hogy jó kezekben legyen!
KÁLMÁN
Itt van jó kezekben! Anyja kezébe nyomja a végrendeletet.
PIRI
És a takarékkönyvek? Azok a te kezed alatt lesznek?
KÁLMÁN
Nem! Előhozza könyveket.
BIRI
Egyiket ide, másikat oda!
Kálmán egy pillanatra a két nénje közt osztaná szét a könyveket, de azok olyan mohón kapnak értük, hogy azokat is anyjának adja oda. Döbbent csend.
MÓNIKA
Talán most egy kis frissítőt! Kisiet.
A lánytestvérek magukhoz térve azon vannak, hogy hízelegve közeledjenek anyjukhoz. Kálmán a maga csillapítására föl-alá jár. Irén hozzá közeledik, néma távolságból lépést tart vele, simogat csitítóan a karján. Kálmán viszonozza, láthatóan csak a csitításért.
MÓNIKA
Bevezetve Etelt. Itt a frissítő. Az ajtón át akart csak istenhozzádot mondani. De szerintem ez nem beüzenés dolga – Etelhez. –, főleg ennyi várakozás után. De azért hozom a másik frissítőt is – Etelhez. –, neked is – Mert az elhárítóan néz rá. –, búcsúkoccintásra. A Szent János-áldás mindig kötelező. S vigasz! Indul ki.
TISZTELETES
Ha vége jó, minden jó… Öreges nevetését félszegen hagyja abba.
ETEL
Csak egy percre alkalmatlankodtam volna, hogy köszönetet mondjak. Ne csak istenhozzádot, hanem hálás köszönetet mindnyájuknak.
ETEL
A kocsi már az udvarban áll.
A tekintetek cseréje megerősödik; fontosabb lesz a szavak cseréjénél. A jelenet tartalmát voltaképpen ez a „némajáték” közli.
SÓTINÉ
A faluból sikerült a fogat?
ETEL
Simon bácsi a gazdaságból. Kálmán felé. Köszönöm – Halkan. – külön, hogy most, a nagy munkák idején is.
KÁLMÁN
Nincs mit. A szegődményhez tartozik.
IRÉN
Nagy munkák idején is.
Biri gúnyos elismeréssel bólint.
KÁLMÁN
A gazdaság valamikor kihordatta legalább a határig a legutolsó béres holmiját is, akármelyik fél mondott föl! Köszönetet mondunk mi is!
MÓNIKA
Tálcán teli poharakkal belép. Tessék.
ETEL
Feledhetetlen emlékeket viszek magammal.
IRÉN
És hagy itt, kedvesem. Édesen. Összeszedte minden holmiját? Innen is?
ETEL
Itt semmi egyéni holmim nem volt.
IRÉN
S azon túl, nem került más is a dolgai közé? Gondolkodjék csak!
BIRI
Hirtelen távozáskor az ember lánya annyifélét összekapkod.
PIRI
Olyan hamarjában megköti a batyura a csomót.
ETEL
Ha azt tetszik gondolni, hogy én…
KÁLMÁN
Csak nem akarjátok átkutatni a csomagjait, mint a rossz szolgálóitokét!? Én kérek ezért a hangért bocsánatot, szégyenkezve.
IRÉN
Én meg esedezve. Ne haragudjék. Emlékről van szó, más számára értéktelen. Belső túlfűtöttséggel. Együtt vettük Firenzében, az Uffizi mögötti könyvkereskedésben azt a testes, nagy, olasz szótárt, ami a maga szójakönyveihez kellett, amit aztán annyi estén forgattunk együtt, s amit aztán – Etelhez. – gondolom maga forgatott, amikor kettejük számára is homályos volt az idegen tanulmányok szövege.
ETEL
Nem, nem tudok róla.
IRÉN
Tehát nem vitte el? Azt állítja?
IRÉN
Kitörve, idegbajosan. Hát akkor ki más, kik jártak ide még?! Magához tér egy percre, aztán annál lángolóbban. Ha mindenből kifosztanak is… a magáé! Ha már bemocskolták! Ha mindent elvisz is innen, vigye. Csak a tiszta emlékeimet ne!
MÓNIKA
De drága anyám. Törli anyja könnyeit. De hiszen megvan, azon épen ma is az a szótár.
MÓNIKA
Ott fönt, a helyén.
MÓNIKA
Mióta nem én használom a jó vastagságát a csipkegallérjaim préselésére.
IRÉN
Hagyj magamra. Hagyjatok magamra. Kimegy.
Csönd. Összepillantások.
ETEL
Még ezzel is bajt okoztam, amikor jót akartam. Feledjék el. Feledjenek el, hogy valaha is maguk közt jártam.
SÓTINÉ
Jó, jó, te elmész. El, el, ha idejöttél. De anyádról még nem beszéltél. Ő miért nem jött ide? Nem megy veled?
SÓTINÉ
A lányaihoz. El van intézve az a lakásügy?
PIRI
El lesz intézve, anyika.
SÓTINÉ
Odaköltöztök? Kiment rendben a lakó?
Etel nem válaszol.
BIRI
Kiment, de máris új igénylő jelentkezett.
SÓTINÉ
De hát magányos kertbe, házba kívánkozott! Ott meg a Kaposnál úgy nő a virág öntözés nélkül, hogy anyád akár hónapszámra se menjen ki közülük.
BIRI
Egyelőre a lakó nem megy ki, máris átadta a jogát.
BIRI
A cedálást. Az ígéret jogát.
SÓTINÉ
És az én ígéretem? Hogy áll ez? Bencshez. Te vagy itt a jogász.
BENCS
Kilépő bérleményes átruházhat bizonyos jogokat belépő bérleményesre, s így az volna tanácsolható egy későbbi rendezés kívánalma szerint, hogy…
SÓTINÉ
Ta-ta-ta-ta. Közjegyző úrnak mi a jogászi véleménye, egy kicsit rövidebben?
KÖZJEGYZŐ
A lakással a tulajdonos rendelkezik.
SÓTINÉ
Minden további ta-ta-ta nélkül?
KÖZJEGYZŐ
Amennyiben azonnal beköltözik.
SÓTINÉ
Hát akkor beköltöznek. Azonnal beköltöznek.
PIRI
Ki? Hová? Ő – ők? A mienkbe?
BIRI
Mama, mama!? Tudja, mit vesz magára?
SÓTINÉ
Mit veszek magamra?
PIRI
Soha az életben nem teheti ki őket!
SÓTINÉ
S ha már előbb odaköltözök, és én fogadom őket?
BIRI
Helyettünk, a vér szerint valók helyett, ő – őket?
SÓTINÉ
A szív szerint valókat. Miért ne? Ők lesznek a család. Családi szerződést csinálunk.
PIRI
A vég, a vég, a vég – ez a vég!
MÓNIKA
S a kezdet, a kezdet, a kezdet!
SÓTINÉ
De minél hamarabb. Mónikához. Hozd a koffert. Mónika kiszalad. Majd nézzetek be hozzánk. Köszönet, viszontlátás hát mindenkinek.
MÓNIKA
Visszajön. Küldöttség.
MÓNIKA
Küldöttség. Díszküldöttség. Erre parancsoljanak.
TANÍTÓ
Lép be, nyomában négy-öt dalárdistával, félkörbe rendezi őket, belefúj az á-sípba, de karmesterként még csak készenlétet int. Megfordul, s ünnepélyesen. Midőn az e házból kikerült cimbalom népzenészeink tulajdonaként első ízben hangját hallatta kis falunk, Sárszentpéteri éjszakájában, féltékenység lopakodott szívünkbe. Most, hogy eddigi egyetlen zeneeszközünk – Belefúj a sípba. – után mi magunk is méltó hangszerhez jutottunk – egy kiváló minőségű Bösendorfer zongorához! –, szívünket nem irigység, nem féltékenység, hanem buzgalom fűti nemes versenyre. Vívja ki helyét az érdem, származásra és fülre való tekintet nélkül! Zöld utat hát a népi zenészek fiainak is minden területen, kivéve a zene terét. Amit ők terjesztenek, s aminek terjednie kellene: tűz és víz! E békés harcnak kell folynia községünkben is körömszakadtáig. Ez az egyik feladat. A másik: harsogtassa bárhogy rádió és tévé fülünk fertőzésére hápogó szaxofonjait és vonagló farral brekegő ifjait, keljen viadalra azzal is a tiszta forrás! E jegyben köszöntjük nagylelkű jótevőnket elsőben is népünk legősibb dallamával, mely még az ázsiai őshaza
szívéből fakadt úgy, hogy napjainkig makulátlanul elcsörgedezett. Vezényel, s a kórus énekel.
KÓRUS
| |
|
Hajlik a rutafa, ága elágazik, |
| |
|
Még a tengeren is átalhajladozik… |
MÓNIKA
Csomagot cipelve. Éljen!
SÓTINÉ
Szívből köszönöm. Látom, jó helyre került az öreg zongora.
TANÍTÓ
Az iménti dallam is ragyogó példa. De ha van, aki erre sem buzdul, bő a meggyőző választék, hogy meddig nyúlhat vissza a szomjazó.
Csomagokat visznek át.
SÓTINÉ
Magyarázó mosollyal. Sürgős végeznivaló vár ránk.
TANÍTÓ
Semmi sem sürgetőbb az összehasonlító zenekutatásnál. Íme a magyar dallam! Vezényel.
A kórus énekel.
BENCS
Itt valóban csak megbolondulni lehet, közjegyző úr!
TANÍTÓ
S íme a cseremisz dallam az Ural-vidékről. Nem vagyunk „testvértelen ága nemünknek”! Vezényel.
SÓTINÉ
Köszönöm, tanító úr, mindnyájuknak köszönöm. Számíthatnak rám, bármikor, bármiben.
BENCS
Közjegyző úr! Mi ez?!
KÖZJEGYZŐ
Végrendelet körül? Különb is adódik.
SÓTINÉ
Mint látják, indulnunk kell. Búcsúzunk hát maguktól is.
TANÍTÓ
Van búcsúénekünk is.
SÓTINÉ
Azt inkább kint a kocsinál.
A kórus csomagokat kap föl, segít a kivonulóknak, csak Kálmán és Etel marad hátra. Elég hosszú csöndben.
KÁLMÁN
Isten vele. Így, itt is: köszönöm. Hogy hogyan lehetett volna, ami nem lehetett. Vigyázzon anyámra.
ETEL
Vigyázunk. S ha egyszer véletlenül… egy-két év múlva erre járnánk?
KÁLMÁN
Addigra… vagy ilyen növénnyé válok, vagy fölakasztom magam. Hogy szét ne szórjam – Nevet. – az egész világot.
Kimennek, nem együtt.
Mónika csaknem apjába ütközve beszalad, karján már kézitáska, keres valami ittfeledtet.
ORVOS
Lassúbb léptekkel. Mért futott vissza? Itt marad? Azért?
MÓNIKA
Keresek valamit. És maga?
ORVOS
Némi szünet után. Segíthetek?
Újabb szünet után nagyot nevetnek, szinte cinkosan. Főképp, amikor kint fölhangzik a Rákóczi-induló.
|