Nélkülözve magamat
Van aki mindent kezembe ad, |
Bölcsőnk a vénség. Már életem |
gyenge kisdedként dédelgetem. |
Szülői párként aggódva áll |
Dehogy igaz, hogy kora miatt |
Igényesedem, várom, mit ád, |
csitításomul még a világ. |
Mert cserébe, mert szabadon |
minden porcikám visszaadhatom. |
Dehogy ő boldog, a fiatal. |
Dehogy is szánandó az öreg. |
Túlvilágot él, közöttetek: |
bár mindent tudva tud és hallva hall, |
– levetve mennyi fölösleget! – |
pissz-t int még éber ujjaival… |
Kéziratból. – Vsz. 1983. február |
|
|