Háromszázezer méter magasan

A Föld vonzási erején kívül, hol nem fölöttünk jár az ős Nap, mi volt mégis a legnagyobb, Gagarin őrnagy? – Hogy nem éreztem magam egyedül. Háromszázezer méter magasan, hol örök éj van és örök fagy, mi volt aztán a legnagyobb, Gagarin őrnagy? – Hogy nem éreztem ott sem egymagam. Túl minden tereken, honnan eddigi tanyánk is csak távoli, pisla csillag, mit egykor itthagy egy rettentő telen tán egész népe, ha jó vezetőt kap – és ott és ezt idézve, őrnagy? – Hogy nem voltam magam egy percre sem. Hogy – nem másképp, mint jó, szivós család tartja a messze küszködő fiút, mint fedezék népe a katonát, aki a senki-földjére kibútt, úgy tartott, úgy védett, úgy volt veled jelen: úgy volt veled egy odafenn nemcsak a fölbocsátó állomás személyzete – kezük a műszeren jelezve, hogy mikor mire vigyázz – nemcsak egy ország – ünnepelve: hős vagy! – hanem, hogy is fejezzük ezt ki, őrnagy? Kopernikus, Galilei, a higgadt Newton nyujtotta hozzád föl kezét – segíteni azon az uton – az egész idelenn – egy emberképp: egy apaképp – reménykedő emberiség. Az egész, a földön-egen rendcsináló Történelem! 1961