Testvérek
| Megállt a csengő kalapács, |
| Kezét nyujtotta a kovács. |
| Kikérgesedett durva marka |
| olyan volt mint a kigyalult fa. |
|
| Próbáltam sokszor pörölyét; |
| úgy próbáltam most tenyerét, |
| és azt gondoltam s elragadt |
| a képtelen szép gondolat: |
|
| ilyet szerzek én kalapácsot |
| Az volna szerszám igazándi |
| „egy nép súlyával” odavágni! |
|
| S már mondtam is, mert hát ki más, |
| testvérbátyám volt a kovács. |
| Jó – mondta s nyomta vissza markom, |
| rámnevetve, hogy vajh kitartom? |
|
| Diák voltam, nyakas gyerek, |
| tartottam, amíg lehetett. |
| De aztán, aztán bíz én jártam |
| kalapácsként az ő markában. |
|
| …Húsz éve hogy porban enyész – |
| Tart ma is egy testvéri kéz. |
| Lendít csillantva föl az égre |
| s zuhint vad szerszámként a mélybe. |
|
| no rajta, töltsd a kedvedet! |
| Hajlítsd, alakítsd, verj a vasra, |
|
az pattant egyre magasabbra! |
|
Válasz, 1949. máj.–jún. 5–6. sz. |
|
|