|
November szülötte, a temetőben |
|
ringatózom megint, mint bölcsőben – |
|
a völgy fölé nagy állatként felállók, |
|
hajóként ingók, büszkén messzeszállók |
|
Egy ember nyakában hatalmas barna-zöld koszorúval, mint mentőövvel kapaszkodik a hegyre. A másik a kezében hozza. A harmadik… Hajóvészre-szántaknak milyen ájtatos, de mindenre felkészült csapata ez, ez a csúcsra vonuló? Ott keresik a tengert? Az esti bárányfelhők nekik hullámok? Hogy illik a gyászhoz a képtelenség.
|
Nincs kivilágitás az idén erre. |
|
Sötétben siklik a hajó előre, |
|
Hol van a régi mindenszentek fénye? |
|
A békülő halál szép ünnepélye? |
|
Halottak napján jöttem én a földre |
|
a szép hajóval. Izgatottan-félve |
|
tél-fordulóján, hogy visszajön értem, |
|
jő fényesen, hogy fölvegye az éjben |
|
|
Beh jó az elsötétités. Megértem, |
|
mennyivel jobb a halál észrevétlen, |
|
akár a szerelem! Hold, tiszta csillag, |
|
te lásd csupán, ki eddig is láthattad |
|
|
Nézz föl, csak az vigasztal. |
|
De ki nézi szekérnek a Göncölt? S medvének! Óriási |
|
meritő kanál, kikészitve. |
|
|
|