Neved egyszerre…

Neved egyszerre kiköpi:
a langyos émelygős neki!
Erős és kemény: parazsat,
jeget eszik a te Urad!
Azt kér, azt kinál vidoran
az én Uram, az én Uram.
Aztán, hogy tétovázni lát,
kiköpi azt is, mosolyát.
Táltosnak látom, mennykövek
között dörög már, úgy nevet.
És úgy gúnyol fennhangon, ő,
a rég oly halk, békitgető.
Keblére vont, most iszonyat
elől takarva arcomat,
sörénybe bukva ügetek,
pedig csak tőle rettegek.
 

Nyugat, 1941

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]