Örvendj, magyarom…

Oh nép, akadt hát pártfogód!
Szabadság, bajnokid teremtek!
Pusztuló tájak, dőlt zsellérsorok,
Fény Hunnián! – nem-félő kebeleknek
 
lettetek édes gondjai!
Csitulj szív, békétlenkedő;
nyugodj, magyar, hajtsd vissza fődet.
Tudják mi kell már néked, sőt mi kő’
tapasztalt és hív őrei a földnek,
 
kik őrzék tiz századon át.
Oh megvédenek ők, meg ők
a rázkódástól, mely a honra:
szegényre, busra dőlne, ha a föld-
s a tulajdon-biztonság meginogna
 
s az ősi alkotmány vele!
És minden ország támasza,
talpköve, a méltó kamatláb!
Ily tiszta egység nem volt még soha
mióta mindezt ők meghóditották
 
a karddal, mely befele üt.
Örvendj magyarom hát, dalolj
s kövesd őket, mig elvezetnek
az igéret uj földjére, ahol
a tiszta jog: a paraszt – és eretnek –
 
égető nagy törvénye dönt.
 

Nyugat, 1936

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]