Örvendj, magyarom…

Oh nép, akadt hát pártfogód! Szabadság, bajnokid teremtek! Pusztuló tájak, dőlt zsellérsorok, Fény Hunnián! – nem-félő kebeleknek   lettetek édes gondjai! Csitulj szív, békétlenkedő; nyugodj, magyar, hajtsd vissza fődet. Tudják mi kell már néked, sőt mi kő’ tapasztalt és hív őrei a földnek,   kik őrzék tiz századon át. Oh megvédenek ők, meg ők a rázkódástól, mely a honra: szegényre, busra dőlne, ha a föld- s a tulajdon-biztonság meginogna   s az ősi alkotmány vele! És minden ország támasza, talpköve, a méltó kamatláb! Ily tiszta egység nem volt még soha mióta mindezt ők meghóditották   a karddal, mely befele üt. Örvendj magyarom hát, dalolj s kövesd őket, mig elvezetnek az igéret uj földjére, ahol a tiszta jog: a paraszt – és eretnek –   égető nagy törvénye dönt. Nyugat, 1936