Óda egy nagy afgán költőhöz
| Ó, mint köszönjem a kegyet, Dicső! |
| Ajkadra vettél engem, a parányt! |
| A nagy s hatalmas egy bolhán mereng |
| (mert így szólítál –) s dalt kezd róla! oh |
|
| hogyan dagasszam méltón keblemet |
| s hova ugorjak most a büszkeségtől! |
| Nézd, zavar és gőg pírja váltja egymást |
| orcáimon – oh hadd vessem magam |
|
| elébed Láng és Lobogó s Torony! |
| s szűzek ábrándja: égi Gyertyaszál! |
| Térden s lapítva hátsó tagom is |
| s nyakam tekerve csak feléd a porból: |
|
| szabadna szólnom egyet (oh csak ezt még), |
| viszonzásul s a hálától dadogva? |
| Váltsad be amit igértél! mire |
| kis pisszenésem ingerelt s ijesztő |
|
| magosságodból vesd el lantodat! |
| teljes erővel! Úgy! Jó messze szálljon! |
| hogy végcsörömpölésének zaja |
| se sértse érdemtelen bús fülünket. |
|
|
|