A Tiszánál
| a Tiszát, némán folyt a gát |
| Közt, mint Petőfi versin át. |
|
| Pap Károllyal jöttünk, vitázva, |
| Hogy fölértünk a kopár gátra |
| Elnyelte, mint nyugodt bíró |
|
| Gondolatunkat és forgatván |
| Vitte kuncogó, rángó hátán |
| Mosolyt villantva – mint a hab |
| Fordul s tünik a gondolat! |
|
| Néztem a folyót némán s mintha |
| Ezer gondja rajtam át folyna, |
| Értettem titkos szemvetését, |
| Nyugalmát s őrült gáttörését. |
|
| A tulsó parton egy paraszt |
| Kapált – én tudtam, ugyanaz, |
| Akit Petőfi látott hajdan |
| Izzadni gondban, kínban, bajban. |
|
| Hunyt a nap. Az ég peremén |
| Uszott egy véres költemény |
| És lent a folyó haladt vér és |
| Tűz közt, mint fájó szülő-vérzés. |
|
|
| Lobogó sikság és köröskörül |
| A végtelen ég, mint födő, |
| Alatta tompán fortyog a heves |
| Délben a táj és tajtékozva fő. |
|
| Hajlonganak a zöld nyárfák a szélben, |
| Mintha mennének… minden lépéssel |
| Szivemig rántok egy-egy néma jajt. |
|
| Az én földem ez is, örök magány |
| Az én népem ez is… tört szemek |
| S rángó dühök a szájak szegletén. |
|
| Nem jutott nékünk ebből a földből |
| És nem fog jutni egy falat. |
| Lépek s kiáltok. S zajongok, amig |
| Egy röggel be nem tömik szájamat. |
|
|
|
|