Száműzetésem első keserű éneke

Vándor kit útszélre terített egy fáradt nehéz illatú dal és a tőr mely az estből hullt szivedbe erősen tartsd melleden a mentőöv koszorúját sós hab mossa a fedélzetünk zokogás köd süllyedő hajók áldozata süllyedt hajnaloké e rohanó alkony jégzajlása alatt jól fogd a korlátot vak vihar tépi arcod naptárának leveleit álmaid horgonya micsoda tetemeket szed föl Kapitány! álmosan legelnek, mint az akasztottak s halkan lassú dalba fognak gyermekkorod hangján – a köd hajában a füst hajában cerebrális ködök gyors bokrai között míly vidékre veri vitorlád még a szél boulevard Aragon? szaharai éjfél! mikor a tigris gyémántfoggal lép a homokon s a pálmafa erében megpattan a síró hegedühúr – mid hiányzott még, hogy akkor továbbmentél sivatag ez, tenger vagy emlékezet? szelek selymeiből mezők hullámáról selymes hajnalokból útszélre terített egy csillag fénye – egy szín – egy hördülés – egy dal a dzsungel nádjai közt fekszem öledbe fojtott arccal fülemben a kígyó hideg mellemben izzad félkézzel takarja homlokát a hold és rohan rohan a sóvá fagyott völgyből Dokumentum, 1926. XII. 1. sz.