El ne essél, testvér1

Csüggedéssel, mély fájással, tán lankadó akarással,
Bódult, zúgó fejjel,
Sebzett szívvel, beteg fájón e kietlen rideg tájon
Vándorutunk fáradalmin
Testvér, ne csüggedj el.
Sok-sok vidék már mögöttünk, nagy ideje, hogy mi jövünk,
Egymást támogatván,
És talán most a viharban karod nem lesz a karomban
S támaszt tul lankadt fejünk
Egymás görnyedt vállán?
Hajunkat a szél cibálja, arcunkat az eső vágja,
A sár bokánkig ér,
De az erőnk ne apadjon, nagy hívésünk el ne hagyjon
Soha-soha minket
S meg-megroggyan bár a lábunk, de mi a jövőbe látunk,
S bús utunknak vége előtt
El ne essél, testvér.
 

Népszava, 1920. december 22.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]