Tördelékről tördelékre

Fogoly Elnémítottam szememet. Lehúnytam dobhártyáimat. Így tán még gazda lehetek: börtönben is – szabad.   Életjel Mit lapozok föl ma leginkább   a „Johannak megtett” Aranynak   díszkötetében? Az unalmak   perceiben rótt irka-firkát, tudósülések papírgalacsinját. Ahogy a fémjelzett halhatatlanok   közül ő idáig kacsint: ládd   élek! Ember vagyok!   Mult-jóslat Éveim erdejében, most, hogy már vissza-út   reménye nélkül haladok, jósol jövőmül a kakukk   hány igéretes tegnapot!   Mert hol a holnap A „modern” költészet kudarcba fúlt. A most-ról is mélyebbet mond a múlt: legmeglepőbbet: dalolni valóbbat – csak húszévesen nem romlik a holnap.   Tolvajként is Itt a keresett kulcs. Hát mielőbb a zárba! Versek nyitják a jövőt: rögzítik, tartják láncon az időt, az apa-ölőt, az emberevőt.   Hasznos szemét A szénpor, a hamu, a koksz-salak,   kőtörmelék lett a kovácsház és a gépház   között sarat-fojtó anyag: út lett; rajta én is, a csizmás   kisiskolás, királyfiak   gőgjével törteték…   Visszavonulás Őrült órák sziszegnek még utánam gunárcsapat dühével. De pohárban már a jégkocka s a kisüsti. Ürül – de a szívből nem ürül ki hűség s vitézi buzgalom! Le-föl: őrszemként várfalon lépdelek egymagamban is a balkonon, kibirni – még hány századig? – hogy halandó, így ostromoltatom.   [Mikor hitele semminek…] Mikor hitele semminek nincs, hogy hova vihet: rímek, olcsó rímek, ti adjatok hitet (mit bánom: „magyartalanul”) nyujtva így „kezetek” halott „kezeitek” – Mennyi tömérdek; rengeteg.   Sugárzó arcok A csuparánc arcok mögött, mint… Meleg tűzhelyek? Fűtenek és fénylenek. Mint… mint azok a még sárból-vert tűzhelyek: „sporheltek”! súgja az emlékezet, „melek” lángjánál babot is szemeltetek…   Múlhat az idő Arcmásomat újságban bármikor   látták, hol bolsevista, hol   fasiszta, sőt   eg-zisz-ten-ci-a-lis-ta gyanánt,   Ozora s Puszta-Gyánt konyháiban az anyámkorú nők azt mondták s üzenték is, amíg volt kitől:   nem változtál azóta sem, Gyulánk!   Tömörítve De máris a csodás vágta után: Muhi, Mohács, búcsunk a föladott Szolnoknak! No kár a láncolatot fölidézni – Aztán a szónoklatok lángelmék sírjainál – Aztán a föl-, a be-, az át-, a kiírás, aztán a Gyula bácsi, Flóra néni!