Törmelékről törmelékre

1 Megkezesült nyájként követ, kivel csak volt egykor közöm; összetestvéresült tömeg: gyerek, felnőtt, ember és állat, sőt gyökeres fák szalutálva. Én ülnék már. Falka-özön forr körül, bégetnek, döfölnek, követelnek tovább s továbbat, friss itatókat, legelőket.   2 Szólítgat bűzlőn e vak világból, mint vadóc hízóját az ólból, szemközt tengerit csörgetve (de hátul kést rejtve) engem is a Gazda. Mered a lélek szikla-dacba. Hallom, hogy harsog hajnali sikolytól a szabad odatúl; ha ki-kitárul.   3 Ő halászik a tó ma! Mi is a zsákmány? Az, mikor ezüst hálója egyet-egyet rezdül?   S hol fintor, hol mosoly   villan a holdra?   Rajtam keresztül.   4 A méter vastag hóbunda alatt nem hagyott a tücsöknek egy szabad   lélegző lukat ez a tél.   Gondold meg – lelked vigaszára –,   épp ezért nincs veszély, mert minden okkal, gonddal lett bezárva.   5   Kucsma-tetősen   fölpupozva   szám szerint negyven szénaboglya   issza ki sorról sorra   saját árnyékát, ahogy elballag köztük fényével a hold.   Ráérünk. Ám jó, ha ehhez is,   e nem embernek szánt sok csendhez is   támad őrző juhászat. Mit idézgetnek? Szépapákat?   6 Álmaim dolga: lejárni belém   angyalként Jákob-i létrán. De ez az álom ma énbelőlem indul föl kemény   harcot kiáltván. Hajnal volt, még csak pille-lármák   riasztották hadamat, mellyel   igazamért majd küzdenem kell   – s föladnom szebb honom határát.   7 Ha emelt fővel távozol vagy   arcra esel:   így is, úgy is példa leszel   az ittmaradóknak,   mielőtt   a „Vége”-függöny legörög.   8 Csak járni híven rajta, hisz minden hegyomlás végső válasza – lépcső.   9 …Az elvet, az eszmét,   azt mind melegebben,   azt óvd kebeledben,   hogy annak a húrja   csak az ne merevedjen   se fagyra, se zúzra,   de ismét, meg ismét   csak annak a Lantnak,   a most rád maradtnak   „zengjen” a hangja,   hozzon bármit is még   okot jajra, bajra   rád is kórság.   10 Az elvek, az eszmék, a szigorú őrzők, csak ők, ők hevítsék „kidallni” keményen egy gúny – és irigység törpítette „kis nép” igazait gyötrött idegeidnek még ép hús-rendszerében – Csók tüze, meg bor ingerelte egykor vígra kezed közt is a zeneeszközt – De belőle is rég egy a vigasz már: az igaz, a komor erkölcs – Így hát rekedten, bár kivetetten tudd bár egyetlen hívednek az Eszmét, ez se marad így: még győzhetnek Elvek: országod ebben a düh-övezetben hozzá kerekedhet – 1982. július 12–14.