Törmelékről törmelékre
Megkezesült nyájként követ, |
kivel csak volt egykor közöm; |
gyerek, felnőtt, ember és állat, |
sőt gyökeres fák szalutálva. |
forr körül, bégetnek, döfölnek, |
követelnek tovább s továbbat, |
friss itatókat, legelőket. |
|
Szólítgat bűzlőn e vak világból, |
mint vadóc hízóját az ólból, |
szemközt tengerit csörgetve (de hátul |
kést rejtve) engem is a Gazda. |
Mered a lélek szikla-dacba. |
Hallom, hogy harsog hajnali sikolytól |
a szabad odatúl; ha ki-kitárul. |
|
Mi is a zsákmány? Az, mikor |
ezüst hálója egyet-egyet rezdül? |
|
A méter vastag hóbunda alatt |
nem hagyott a tücsöknek egy szabad |
|
Gondold meg – lelked vigaszára –, |
mert minden okkal, gonddal lett bezárva. |
|
|
szám szerint negyven szénaboglya |
elballag köztük fényével a hold. |
|
Ráérünk. Ám jó, ha ehhez is, |
|
e nem embernek szánt sok csendhez is |
Mit idézgetnek? Szépapákat? |
|
Álmaim dolga: lejárni belém |
|
angyalként Jákob-i létrán. |
De ez az álom ma énbelőlem indul föl kemény |
Hajnal volt, még csak pille-lármák |
|
riasztották hadamat, mellyel |
|
igazamért majd küzdenem kell |
|
– s föladnom szebb honom határát. |
|
Ha emelt fővel távozol vagy |
|
így is, úgy is példa leszel |
|
a „Vége”-függöny legörög. |
|
|
|