Levél az ég fiairól

Nem azonosulnak a vénülők a homunkulusszal, akivé válnak.   Ráng bár nyíló szájuk előtt   a meghitt hű kezek helyett idétlen szerkezet:   a testrészek is kicserélhetők;   kopik és romlik a darab,   de a raktár örök,   ilyesmit hisznek ők. Nem azonosul egyetlen egy agg, amivé szikkadoz, a múmiához. Bőszen lerúgná bokáját, ha botlott, s elhajítaná, újabbat kivánva, nemi szervét, mindenestül a gyomrot. Azt véli: agya is, akár a rossz fog pótolható, hisz ő – lényegileg – az maradt, mint ott elkészíttetett. Hol?! Végül aztán humoros is a csere – azaz csere-igény – neki! Álarcosbál-emlékként engedi át a szokásost – hisz kacagnia kellett, de hányszor, hogy máson miképp hatott farsangi rongy komédia – Nem veszti el, míg földön áll, hitét, önhitét ő, az Ég Fia.