Dantei förgetegben

Halálba hull, de nézd, hogy odadobja sorra magát most már önként a falevél – De milyen sorban? Leshettem. Sodorta sárba máris együtt mind a szél. Kémleljük egymást. Én titeket. Ti engem,   kortársaim, egybeterelten – s keverten így, sorstársaim, egy bajban is hányfelé és mik ellen forgó, avarként küzdő versenytársaim – Mert mindegy az se lesz, hogy időnk szárnyain együtt kik repülünk, bár dantei förgetegben! Visz a hiúság. Ő küzd. És örök a cél attól, hogy a perc is öröküdvöt igér!