Miért kiszállni?
Hajó! Hajónk! S ha most volna csak érkezés |
a fokozatos távozás helyett. |
Ha – lám – most farolnánk csupán a parthoz. |
Most lépdelnél le, minden tagodban |
tervvel és kedvvel valamiféle |
hazába, vallásba, futballcsapatba, úgy cipelve |
azt a két súlyos csomagot, |
emlékeid botlató bőröndjeit, hogy |
tartsa számon már aprólékosan |
holmijait – elbitangoló szavait is – a vén. |
|
Megjöttél, saját kimerítő |
bólintásokkal hátra-hátra- |
gondolva, mi is maradhat mögötted, |
ha lebocsátja a legénység a lépcsőt, |
s megadják a jelet: „lehet!” |
Karonfogva a tehetetlenebbjét. |
|
De nem megyek le. Mégsem, ennyi |
Mississippi után. Nem kelek föl, innen, |
padlóhoz srófolt nyugszékemről sem; jólesik |
ez az egyhelyben ringatódzás |
szép-füstű szivarommal is kezemben, |
másik kezembe tán a viszkis poharat, |
a harmadikba pálca-hosszú látcsövet: |
a negyedikbe a hajósíp zsinórját. |
|
|
|