[Inge alá…]
úgy bizalmaskodik újra a szél, |
Mert lám meglangyosult már! |
Mintha nem is lett volna tél – |
Úgy vetkőzteti, susogva, ne félj – |
|
Mintha nem is lenne hideg, |
|
S úgy mosolyog, hogy szinte már nevet – |
boldogságával, csak azért, hogy él – |
|
Szivében szinte hemperegve |
|
a nem-vénülők nagyöregje. |
|
|
|