[Inge alá…]

Inge alá benyúlkál, úgy bizalmaskodik újra a szél,   vele, a szél. Mert lám meglangyosult már! Mintha nem is lett volna tél – Úgy vetkőzteti, susogva, ne félj –   Mintha nem is lenne hideg,   nem többé soha tél – S úgy mosolyog, hogy szinte már nevet –   Anya-fürdette kisgyerek boldogságával, csak azért, hogy él –   Szivében szinte hemperegve   mondhatni gőgicsél   a vénülés e nagyöregje,   a nem-vénülők nagyöregje.