S az ország?

Dőlni-kész ólak. Omlatag   istállók. Ajtaját   vesztett hodály. Odébb – a legfélreesőbb helyen –   térdreroggyant cseléd-   (tetőtlen) reterát:   ennyi maradt   veterán tanuképp.   Lesz holnap jeltelen   itt is a régi pusztai világ! Múltam honának aprólékosan most söpri ki országosan   maradék szemét-   nyomát-porát anya-szigorral a történelem. Szellőzteti mint egy szobát   a lelket is. Föl-   föllélegezhetem.   De megszakad féle-útján a levegő, amit   vár szabadabb jövőnktől a tüdő. Alig   derül, dermeszt a kép.   Söpörtetett, söpörtetik az emberanyag is: a puszta hasznát   túlélte a jószág.   Csinálja itt már ember nélkül is a gép föl bár az egekig mind könyörtelenebb, mind istenibb törvény szerint a maga dolgát. Áll példás tisztán. Tiszteleg   a rendbetett vidék.   S az ország?   S a nép?