Útitárs

Nos vénebb vagyok a legvénebb háznál, mely műemlékként megtekinthető! Megifjodik a tekintet, ha rám száll. Szivemben léghuzat csak az idő. Kupolám alatt baglyok, denevérek, zászlók csontváza, poros ezerévek! Ahány cél előttem, annyi mögöttem, isteni gőggel tömör-egymagamban úgy vagyok halhatatlan, hogy mámorítóan jövőtlen! (…Vonaton írom; ablakain át – havas tanyák – pillanatonként – olajkutak – szobrászmarokként nyúl belém, gyúr kedvére a világ.)