Kárpátvölgyi tél-elő

Köd, köd! Hajdan Bakonyként rejtő – oh, ha rejthetnél ma is, sűrű erdő: köd, köd, kavargó dzsungel! – Fától   fáig futva, védtelen vándor, ki ne mentené halálig rajtad át,   tél, tél, rabló világ,   az ifjúság   örökbe kapott vagyonát? Surrannék újra – hányadszorra – így   személytelenedve itt, az ősi híd járdáján szemben a budai széllel   s hány évvel, hány sziszegő évvel s esővel, mely már havat is vegyít – Esik: köd s eső, hó versenyt esik   országosan, innen Budától   hűségesen, szívósan Zágonig   kavarog, vakít és világosít,   jöjjön olyan világ, hol   közel legyen az is, ami távol – 1982. december