Anamnézis ifjú szerelemről

„Valamivé csak átalakult s megmaradt   – de mivé, mondjátok s miképp – a gyémántvillogású kék sugárzás   azokból a még   természet-kincsű szemekből”, melyeket aztán látni is kerültünk. No, de akkor, elolcsósodásuk előtt, villanásaik, azok a fények   ékszerészileg, orvosilag, akár karáton mérhetően, spektrumon elemezhetően,   elemiek voltak, mind hatóanyag –   Röntgen-sugárként gyógyítottak, át-átvilágítva csontomig, úgy adtak   vissza igazabbként magamnak. S a csengő, arany-ötvözésű hangok, a – mondhatni így – apróra is válthatók, melyek   hónapokra gondtalanabbá gazdagítottak milliomosoknál:   hogy aztán éppen úgy, mint üres dobozok, bádogzörejek   csak ideget rezzentsenek – Mi őket, a kedveseket, vagy ők minket vádolhatnak, barátaim, vagy ki mást mindnyájan, hogy így lett.   Hogy odavesztek tartalékjaink. – Vagy   hamisak voltak eleve a kincsek?