Láncok között

Az eső-csatornák is már köhögnek; hát még majd én, a vén! Őrségünk végén lefelé döcögnek a nagy fenyőfák a hegy oldalán: de már a valamikor esernyőfordító szél csak gépkocsikra vakkantgat lent a völgyi város főterén. S mind szorosabb láncbilincsben: az idő is, a tér is. Mindenen felül áll és futtatja másodpercre pontosan megvesztegethetetlenül villanyvonatait a viadukt.