Táviratok

Start

Sarjadsz, fűszál? Nyúlsz föl, csalán?

versengésben az első

pacsirtával, mely égbe száll –

És te, friss ki-belélegzés tüdőmből

az első tavaszi zápor után –

Kész! Rajt! Futás! Vár még egy év? –

Szüreti alkony

Vad szél. A két sor

jegenye

mindegyike dülöngő

részeg,

ahogy a völgyből föl, föl

most este hétkor

a hegyre lépked,

régvolt

szüreti ejh-hajh-jal tele.

Polgáriasodó költő

Babért!…

– babért?

A rövidlátók lakomájáról

Füle arra még volt, mit ér

a csoda, hogy a hősi vér,

főleg a vértanúi vércsepp

lám Körmöc jó aranyaképp cseng –

s telhet velük telve tenyér!

Mert lehet annak árán üzlet,

ha leíratik az a bűntett,

mint öletett (csapdában) itt meg

a trikolor pólyájú kisded –

S nyílt alku, hogy ki mit kap és ad.

S hullt hamu a hősök tüzére,

s szólalt a telt hassal is éh-had

bölcs kövére, mint főüzére:

„a holnapit is ma fogyaszd!”

S ők nem látván a lakomán túl,

megették népi magnum áldomásul

a hajnalra váró kokast!

Majd a tyúkot, kacsát, csibét,

minden élő lábát, kezét,

agyvelejét

a törzs kannibálaiképp –

egy teljes nemzetét.

„Testvér-harc” elé

Harc lesz? Ugyan! Így?! Csaholás. Újra sövény

menti-alatti – marakodás.

Míg kifosztatik végleg odafönt a szegény, a szerény

(„atyai”) ház.

Egy váratlan gáncsvetőnek

Övön alul

marni ilyen alantasul:

kisszerűen öleb sem mer,

csak te – „nagy” ember!?

A költő birtokáról

Hihettem volna? Hogy a hon

lesz – birtokom?

Örökölt örök tulajdonom!

Magán-vagyonom is. No, persze

keservre, gondra, bajra. – Így

beleveszve

adósságokba nyakig –

gazdálkodom.

Amíg haladék adatik.

Pályavégző versíró

Úgy távozom, hogy itt leszek.

Úgy omlok össze – talpra állok.

Kihúnyva élesztem a lángot.

Hitet a hűségért szegek.

Bízom,

ha bűzlik bár sírom,

csak újszülött bölcsőjeként.

Veszek nyakam köré ezért

díszül akár hóhérkötelet.

Jó előérzetről

„Hanem, tréfán kívül nagyon rövid az

élet. Ha legalább ezer évig tartana (mint

a csontvázunk), nem szólnék egy szót sem.

Az ember elintézhetné a legsürgősebb dolgait.”

Karinthy Frigyes

Idején befejeztem:

bele se kezdtem!

Szerényen

Kifosztva, elhagyatva

– hagyhatok rátok többet? –

magam húzom magamra

a földet.

Születésnapi jókívánatokra

Mennyedik? Nem jegyeztetik.

Magam körül keringek itt,

mióta a cerberusok

dühe kerít –

Csattog a fog,

szorul a sors-kuvaszok

rámzárta kör.

Verset? Nekik

koncul dobok:

tépve konok

szivemből – de tout coeur! –

Míg csak így – úgy-ahogy –

talpon vagyok!

[Meglátogatja]…

Meglátogatja hajnalonta

kertem a szél, a hajdani.

Recsegik testes körtefák, fáj

vén derékkal hajlongani.

Recsegnek válaszul a csontok

a testben, a gondok

az agyban.

Recseg végtelenül körötten

a meg-megvilágosuló időben

a konok mult, a visszahozhatatlan.