Lecke kikeletkor

1 Még egy rügy? Még egy! S még egy? Ötödik parányi bugyrán bontja ott   az ablakon túl a meggyfa, oly vidáman   kinálva színeit,   hogy szinte bekopog.   Szellőzködik, valami örök ugri-bugri szellem   a rég nem ifjú (magam-ültette) fában   nyitogatja – ablakait? (kérdem dohogva, majd ezt). És szívemben   ki takarít? Ki enged levegőt, friss fényt be rám,   annyi után? Annyi után!   Pedig –   2 Pedig nem romlott rosszul – nem vénül itt benn   ma sem, ami hajdan örök   éltetőül belém is költözött –   Valami rügy-buzgalmú hit?   3   Pedig tudva tudom bár, mint a porszem semmibe szállok mégis innen,   mi lehet a panasz, amíg   egy nyitni-gyors ág könnyebben, mint füstöt szelíd női kéz, elhessentheti előlem   a sír-dohosság lehét – s bölcselmek zord kérdéseit!   Épp ezáltal, hogy mind hívebben   bókol a csapodár szelekben egy karintéssel mondva, hogy Igen s Nem?