Az igaz meghallása
| Az ifjú katona, a megölt katona, |
| aki a padlóreccsenésből éjszaka |
| még ki-kisúg: mama, mama – |
| ő, a gyermekarcú hős, aki lám még préselt virág |
| halk illatával is szólítgat (férjhezment) Mónikát, |
| ezt mondja, oly megtisztultan már, mint a csont: |
| de, édeseim, nálam éppúgy puska volt – |
| S a mártír, kit szobra leleplezésén |
| költemény biztat bosszú-feleletre: |
| hányat köttettem föl hetente? |
| Holtak, óh tiszták, csontfehér szavakkal |
| sírotok szószékére ki-kiállva |
| adjatok példát, úgy, föltámadásra: |
| ne rettentsen senkit a Szörnyű Hajnal! |
| De bólintson kiki, ha igazat hall. |
|
|