Az egyeduralom porráomlása

A véreskezű – mert vallatott s „büntetett” személyesen is – de a lelkében most elárvult, mert „elárult”! tömzsi tyrannosz, utat óhajtván vissza a tömeghez, „Népünkhöz”, népéhez, amelynek haladásáért egykor, úgy igaz, öntött vért öneréből is: bekérette, immár „kérette”, szive melegéből s a kémjelentésektől elme-forrón a közhangulat új és ifjú toll- s szóforgatóit: Kuti Bercit, a volt neo- s most szociál szürrealistát; Flesch Bandit, az egykor harcos Lukács-taglalót, majd belezőt; a „petroleur”, még köznapibban „pisis”, mert gyújtó felszólamlásai közben be-bevizelő P. Kövest és – tévedésből – egy remek-agyú apja-fiát, Sanyinkat. Ámulva-szédelegve néztek össze a háromórás elvismertetés után kilépve a díszkapu kettős, tisztelgő őrei közt. Állt szemközt az Országház, balfelől a Kúria, érintetlenül a Lánchíd, a Vár. De mind anyagtalanul; önmaguk kisérteteként; légbefújhatóan.