A sorrend tudói

„Ide fektetem sorban őket” – mondta a sírásó Idő – még nem dán akcentussal: „egy Cézár, egy Wellington, egy – folytatva basic-englishül – Hector, Tamerlán… a legközelebbi multból pedig: kiket is… hát ezek még nem csöndesültek össze úgy, ahogy ők, kik a hosszú árok elején nyüzsögnek; mondhatni játékosan kergetőzve vakondok lukjaikban.” „Vannak – tagolta elnéző mosollyal az összebékitő Öreg –, kik egymást titokban át-átkapják, fojtogatják: zabálnák egy a más combját, örökre: örökéletre éhesen, akár mint még fenti emberevő éveikben… Hergelik, sürgetik őket a sír- bogarak, az ügyrend-sorrend tudói, a halhatatlanság személyzete.”